Gabor Devečeri: Oplakivanje Bika



Gabor Devečeri(Budimpešta, 27. februar 1917. – Budimpešta 31. jul 1971.)

Gabor Devečeri (Devecseri Gábor)

Oplakivanje bika (Bikasirató)

                                – Objavljeno: Putevi – Banja Luka, 1987, XXXIII: 39 -54.

1. Razgovor

                                                         

Clarae uxori Hispaniam vitamque

mecum una permeanti

„Što se tiče borbe s bikovima

ja sam na strani bika“ – rekoh

ne prvi put gospodični – da bi nju umirio – koja je od

nedavno građanka Madrida, a obratila

mi se ovako (kao odgovor

na moju izjavu da ću svakako

pogledati borbu s bikovima,

jer videti je moram): „Divim vam se.“

„Na strani bika sam“ i još dodah

radi objašnjenja: „Toreadora

su naime ipak upitali

želi li se upustiti u borbu;

on je barem imao uticaja

pri izboru svoga zvanja;

ali bika niko nije pitao.“

„Dobro – popustila je – ali ovde to

nikome nemojte reći“.  Evo nazire

se nova strepnja: dakle: šta će masa reći?

Ja ću kazati. Veli da nisam ja,

nisam ja koji ubija

ipak ubijam,

veličanstveno! i

ne dozvoljava da ga ometaju

u toj uzvišenoj zabavi: ko

uopšte mari za negodovanje

– jer i oni su mesožderi – nepozvane manjine? „Glegajte molim vas

– rekao je simpatičan gospodin sa šiljatom bradom,

 inače pesnik, preko snežnobelog

stolnjaka – biku je ionako

u krvi borba, samo napada,

napada sve.“ Mi smo tako zapazili

da baš ne, samo kad ga nagone;

a to se mora u protivnom masa će

ostati razočarana sa osećajem

praznine jer je izostao za taj predviđeno

(i plaćeno) klanje.

2. Pesma bika

Izabrali su me

i gonili

na travi me jurili

među konjima terali

i odgojili su me

hranili i pojili

da bi me sad mučili,

krv mi kapa propadam,

ne shvaćam i ne shvaćam.

3. Razgovor

I to je najodvratnije od svega. To

nepoštovanje poverenja bika,

neravnopravnost u samoj borbi koja

zapravo započinje

baš time što uopšte počinje;

borba, koju samo jedna strana želi.

Druga strana stoji

u sredini arene i duboko udiše

još sveži zrak koji će biti uskoro

ispunjen mirisom njegove krvi.

Bode ga, bode, odozgo sa konja.

Okreće se. – Zaboga prekinite

– rekao bi da govoriti može.

– Šta je to? – dodao bi. Al mesto

odgovora okružuju ga borci

sa šarenim, okićenim kopljima

i svako od njih

po mogućnosti elegantnim pokretom uz kičmu

mu po jedan šiljak zabode. I hitro se udalji.

Sad već

ništa mu nije jasno. – Prekinite! –

uzviknuo je nedavno jedan

dečak. – Ta borba nije poštena.

Više protiv jednoga? – Tako bi uzviknuo

i bik da poseduje ljudski glas

i ljudsku još neiskvarenu dečačku

maštu. On je samo stajao tamo,

začuđeno i vlastitom krvlju obliveno

nesigurno koračao.

Neki bi mu mogli objasniti da

livade, igre, trke, treninzi

pripadaju jednoj utvari,

stvaranju mašte, dok onog trenutka kada je

po prvi puta još ne sluteći ništa

stao usred arene,

tad, samo tad se sreo

prvi put sa stvarnošću.

4. Moja pesma

Poričem,

poričem da je život isključivo patnja

i da je dovoljno

znati samo to što je tužno,

ono što iznenada seče i naprasno seva,

poričem da je jedina istina pusta jeza,

tu ovaj Sveti Sebastijan, bik u svome mesu s čeličnim šiljcima

i oko njega tribine od grozničavog isčekivanja izobličenim ljudima,

i da postoji samo to što dušu razdire, žile nagriza,

poričem da je loša predstava jedini put bezizlaznim jadima,

i da je radost isto što je i radost preživljavanja, zluradost,

i da sve što je izvan kruga ovih od  klanja ushićenih očiju, nije stvarnost,

i poričem

da je samo uteha a ne i blaženstvo dostižno za čoveka,

i da ta uteha iz tuđe ili vlastite nevolje stiže,

poričem da u bivstvovanju zadovoljstvo jedino iz gnusnosti ili apetita zdravih potiče,

i pogotovo poričem (jer maltene je svugde prisutno)

da postoji, od svega izdvojeni, svirepi i moćni, aljkavi i pobedonosni đavo.

5. Razgovor

Jer bika

su zamislili a u početku je

i bio, makar za davnašnje lovce,

ogromna, zastrašujuća sila

koju su pre savlađivanja celivali,

a nakon pobede, na mrtvačkoj odori,

duboko poštovali.

Jer bika

goniti ili makar susresti

se s njim zastrašujuće je bilo,

veliko iskušenje, neizbežno.

Ne kao ovde za novce uvek

ponovo igranim svečanostima.

6. Pesma reklame

Ovde svakog četvrtka i nedelje

kao nedeljom, a u zoru i radnim danima,

u prisenci cekve,

žrtvuju glavnu hranu radi same žrtve.

I nije škrabnica to

što okolo hoda; jeza ima svoju cenu

i unapred se može i mora

osigurati plativši traženu svotu.

7. Razgovor

Mit uvek – iako nespretno –

žudi za istinom, štiti je kad se već

probudila u nama potreba za istinom,

(mada primena u praksi izostaje)

makar samo prividno, makar

i krhotina od moguće celine:

neman s Krete s glavom bika krv je

pila, ali njegovu nisu pili.

Jer junak bi lutao kroz

skrivenih koridora dok puta

ne bi našao do nadmoćnog protivnika

i zalud bi pobedio, vrativši se nikad

svežinu slobodnog prostora

ne bi osetio. U toj areni bik među

unapred-ne-znanim i podmuklim,

bolnim udarcima samo tetura.

Uspravno, udobno sede oni

koji su od krvi opijeni.

8. Pesma Katula

Jer kao što na najvišem vrhu visokog Taurusa

šumećeg hrasta ili šišarkama punog

crnobora okreće, lomi neumoljiva oluja

(koji se od silnog trzaja iz korena isčupa

i dok pada lomi sve na što usput naiđe):

tako je tamo heroj Tezeus oborio čudovište

što je svojim rogovima u prazan zrak zarinulo.

9. Razgovor

I ovde i sada; opet, opet i opet, uvek ispočetka

ponavlja se borba Tezeusa.

A jadni minotaur uzalud se bije.

Učili su ga da u maramu zarine

a štitit sebe ne može: iza

lebdeće marame – kao sudbina –

praznina ga čeka.

Sad već na tratini s Tezeusom se bori.

10. Pesma majstora igre

A on – kakav da bude?

Neka bude unapred slavodobitan

po mogućnosti iza sebe sa

bezbroj trijumfalnih pobeda.

Nek oseća da je predodređen

za tu borbu.

Neka to i pokaže. Neka se ni od svetkovanja ne preza,

nek stupi na scenu zlatno-crveno-iskićeno s osmehom

[znam-mene-čekate, kao u sjaju operete vedeta.

I neka bude virtuozan plesač ravnajući se prema istančanim pravilima,

ko neprimetnim pokretima levo-desno tera nezgrapnog prisilnog-junaka, Minotaura.

Jer i to je neosporno lepa umetnost, nije bilo šta,

jer prividno nad glomaznim čudovištem pobedu slavi vitka lepota,

jer gipka elegancija

određuje u toj igri ko će gde krenuti od dva protivnika.

Ovde to, što je lepo, uzdiže raspoloženje.

11. Moja pesma

Jedina je razlika da u baletu

smrt nije obavezna.

12. Razgovor

Izvižde torera ako prekorači zadanu crtu

i bika ako se plaši, mada verujem da za to puno ne mari;

al krvi sve manje ima, postaje sve nesigurniji,

pre no što izbodeno telo sam izdahne

mora biti ubijen.

I ako je ubod spretan, ako procenjuju da je bik dobar, aplaudiraju,

(mada verujem da za to nije zahvalan), ”TORO! TORO!” – skandiraju.

 

 

13. Pesma bika

Nije to moje ime, nije samo to.

Minos i njegov sin sam bio.

Kralj i vladar koji je kao spasitelj

za svoje pleme vlastitu krv žrtvovao.

A za izbavljenje to je i pomoglo,

uvek i drage volje.

Jer su naivni mislili, ako ja pre umrem,

preminuti se ne mora.

Zbog toga su bili voljni strahopoštovati mene i voleti

kao inkvizitor jeretika koga iskupi ako mu bol odmeri,

ili kao ovna, jarca i pokajnika

koje u strahu redovito svačijim grehom

terete, obožavaju ih i zlostavljaju i uništavaju ih redom,

i sad ga dozivaju al nek se ne vrati, sve, sve to sam bio,

zato sam za dane takmičarskih slavlja vratit se morao.

Vas, koji preplašenim otkucajima srca skakutate oko mene,

vas, koji mi cveće bacate i krv uzimate, čija cvileća radost do mene dopire,

poznajem...

14. Pesma mase

Evo kralja, našeg uzvišenog vladara!

Pogledajmo kakva je duša tog junaka.

Bodemo ga, mučimo, lomimo, ubijamo. Drži li se? Ubijmo ga ako ne.

Ako da, ako se herojski drži, uzviknimo: ”Bože!”

i tako ga pogubimo. Jer on je mi a mi smo on.

Sjedinimo se s njim ako zaslužuje; tako može biti ubijen i ubica, požderen i žderač.

Cepamo ga i jedemo, ta ista smo celina; zaslužuje divlju ljutnju našu:

jer grehota je što se ubija i mi moramo osetiti kaznu.

15. Razgovor

Video sam Ariadnu.

U modernom šeširu je sedela na tribini, uhvatila je za ruku

svog križara i ovlaženim usnama i trepavicama

posmatrala odvijanje turnira.

Prilikom svakog uboda trgnula je sa rukom, sve više se priljubila

uz svoga pratioca čije se lice stalno menjalo: čas je bik postajao

svileno-crno lice đavolsko-božanstveno (kad je bik zarinuo),

čas golobradi, slavom opijeni

iz sto rana vaskrsli mladić (kad je torero zamahnuo);

stapala su se ta dva lica u njemu, od toga ona ništa nije primetila

dok je zlatno-svečano-ukrašeno ushićeno disala i uzdisala;

među butinama strujne udare osećala – a kad je ubod označio kraj –

njene kraljevske grudi ispod mekane, svilene košulje i skladnog

belog rublja kao na vrhuncu zanosa šiljaste postale;

za svaki mlaz sveže krvi ponovo je podigla glavu

i pohlepno širila oči sklopivši ih zatim s blaženim osmehom;

bila je zarumenjeno-oduševljena ali se ponašala pristojno

kao što priliči na takvoj priredbi jednoj mladoj dami.

16. Izveštaj

Dolazili su, žurili su, hrlili

na tribinama veselo se grlili;

među njima i sudije koji kažnjavaju – ispravno –

samozvane krvnike.

17. Pesma puta

Sa bezbroj viđenih čuda

smo prešli preko morskih valova;

za nama su maslinici

plodovima mahali;

među hridinama i nad uvalama

na radost naših očiju

azurno-plavo nebo

vlastiti pir slavio;

vazduh, voda i plavetnilo

bezbrižnim su nas stvorili,

bio je to čar nebesa i ulja

koji nas je radi suštog zaborava

u novu i novu luku blaženstva

zvao, slao i odveo.

A sad iznenada  u krv nas je doveo.

18. Razgovor

Možda smo se tako osećali

lutajući kroz sjajne holove

Prada kao u nekakvom labirintu lepote

da Čovek otkada samo postoji

pati u neprekidnoj borbi;

i mnoštvo građana, u sebi sakrivena lica, sve dok ne dođe na njih red

bubnjevima i klicima „Toro! Toro!“ okružuju izabranika

koji je sam spreman umreti ili čak ubiti

dok ovo zadnje oni samo zajedno, samo pod štitom nisam-ja-bio;

[pa junaku pripada počasna vatra;

i odakle? naravno sa lomače i iz krvoločnih pogleda

i od smiluj-se-nama svetla sveća iz nemilosrdnih ruku;

i da Čovek večno bije svoju bitku i odmora nema;

a ni to nije istina jer između dve mučeničke smrti katkad stiže čas smirenja,

između dve borbe junak skladno narezanu lubenicu jede,

vredan par, pre no što ih zatekne bolest ili istorija, pronalazi u svojoj kolibi idilu,

a i ostali tu i tamo i više puta, ali to što je tu viđeno, ti događaji

pokazali su da je iz lanca bivstvovanja to, što je vedro, izostavljeno.

19. Pesma galerije

Ne u celosti samo u razmerima;

u mojim okvirima nema svega što ima.

Povetarca vetar iz pustinje

počinjene grehe kazna spominje.

20. Pitanje, izveštaj i pitanje

Zaista, gde je taj slatki greh, kako je retko tu počinjen;

slatki greh – ako je uopšte greh – skriva se negde,

negde između čednosti i retorzije;

jedva je vidljiv na što nas  patnja znamenitog sveca opominje.

I o tome može čovek razmišljati

da umesto Eve koja u stvarnosti se ljulja i jabuku otkida, uzvišeni ideal

[Amazonke šta može dati;

nije li možda tako da na izmoždeno muško telo prikovane nežno-pobožne

oči svete device nisu ni tako svete.

Još i Botičeli koji inače blagim nijansama sjaji,

baš ovde kao da postaje divljak: mladi lovac, konj i psi tragači svi golu mladu gone

koju mladić vlastitim nožem spretno komada.

I dok svako delo čak i onda kad užas prikazuje govori o postojanju: „Da! Da!“

i osvetljuje dvoranu i razveseljava,

– crnim plaštom sve pokriva to što ovde vlada, što sve za sebe zahteva:

nesmanjenom žestinom stalno se ponavlja

komadanje živog mesa,

ta diminantna Tema.

21. Razgovor tokom lutanja

Na bezgraničnoj cesti šta je taj brižljivo izgrađeni pakao,

[mnoštvo nemana i pretnji, đavola eksera, bičeva, kolaca i patnji,

kakva je ta korporacija od svih mogućih kazni?

Zašto je potrebno zbog jednog udisaja zraka iznad zelene tratine

mnoštvom mučeničkih smrti platiti kasnije

u šiljastoj, ekserima punoj, sluzavoj, užarenoj utrobi pakla?

Da vidimo kako je zamišljeno: bog je odvojio voćku i rekao: „Izvoli sine“.

„Hvala“ rekao je čovek i uzeo je i istog trena u paklu se našao;

a sotona zadovoljno trljao ogavne šape: „Uspeo sam.“

Uspeo je on ili Gospod? Gospod nije li i sotonu vlastitom  rukom stvorio?

„Momenat samo“ rekao je dobar poznavalac vere „ već si pre pogrešio,

kazna je samo zbog zabranjenog voća stigla...“

Zar voćka nije tamo bila?

Il bog samo nasamari?

Mi smo tako primetili da svakog sočnog ploda nova i nova kazna prati

i svaku priliku grabi da isproba smrtnika dal će verovati

da je život lep i da za njega postavljeni sto – što je Gospog postavio –

[radost življenja, smisao bivstvovanja,

i ako poveruje u kazan ga baca i putem svojih đavola

(čiji su ako nisu Njegovi?) utrobu mu griza, ujeda, raskomada;

i milostivo uočava ako pretrpanu trpezu, a i delić užitka smernik odbija,

„ovaj je svetac među svecima“ aplaudira

hor anđela koji krilatim glavama sa tribine posmatraju

kako strelu, koplje, kolca razjarena lica ( a njih ko je stvorio)

[u hvaljenog sveca udaraju

ili kako paganin na vrat mladog svetog mužjaka kameni točak stavlja

i gogolg u provaliju gura a ovaj tokom pada svoj ud stidljivo pokriva,

ili izbodu svetog bika, a sveta krava (Katarina kao i ostale na točku

[za smrvljenje) krilo rukom brižnom stidljivošću zaklanja,

(Ifigenija je već u doba Eshila za to dobru reklamu imala),

i mnoštvo anđela raširenim rukama slave to, što se našao neko,

ko među spravama za mučenje zakletvu polaže, ko je na bini

[ideje i nasilja tako dobar Toro;

čeka ga pljesak nebesa što njegove patnje slavom ovenča,

samo neka sad izdrži; jer ako se izvuče ispod svih tih muka

[nek u pakao odgega;

prikovani sveci naglavačke vise na križevima budeći vizije i

[osećaje čuda u prostim dušama,

nema, nema iznimki da bi Gospod rekao, „pustit ću ga ovog puta;

nek oseća milovanje vetra, nek bezbrižno svira na lauti sanjareći

[o vlastitom raju,

nek slobodno grli čovečanstvo i svoju mladu damu“.

Okolo je žar, u srcima žal; mišići su žalcima đavola otrovani.

I ubijaju i umiru, i mrtvi umiru, talasi mrtvih na mrtve padaju.

22. Izveštaj

Bik je još živ.

Zaista bi bilo nepristojno

kad bi odmah nakon stupanja na scenu izdahnuo.

Ne, on je velikodušan. I zahvalni su mu

jer prosto zbog njihovih volja, želja i novca

još jedno vreme daje da ga živog komadaju.

23. Pesma ulice i razgovor

U izlozima su krasni dragulji, znamenja

i jeftine glave bika i kipovi svih mogućih svetaca

i nešto skuplje u većim dimenzijama bikovi od samta

iz kojih uredno rezbarene poluge strše iz označene tačke mišićavog vrata,

i srdačni i uljudni i uglavnom prijazni prolaznici koji svoje uspomene

sakriveno nose u dubini duše, one jučerašnje i one stoletne,

i dostojanstvena melodija jezika se čuje na njegovanom parku i elegantnom uglu,

iz okeana zaborava vreme i život stupa na sunčanu, ozarenu hridinu obale grada

i u senci hrama i u žamoru bezistana uz nacionalno jelo paella,

kraj rascepane janjetine bezbroj sićušnih školjki i rakova

[nalazi svoju grobnicu u vidu servirane salate.

Zbog toga nemojmo biti sentimentalni.

Zbog svakog izgubljenog živog bića nećemo plakati.

Ali nastojmo život očuvati

i – možda – nemojmo ubijati.

Da suze za svako živo biće čuvamo,

more bi morali u sebi nositi,

il se u more pretvoriti.

                Ali zar to nismo?

24. Pesma mora  

Baš nismo. I da uzalud ne trošiš reči

odgovor  odmah stiže:

more nije podmukao mada besni;

ubija ali ne nalaže.

25. Idila

Zagrli muškarac ženu i žena muškarca za vreme pauza, u trenucima

[odmora prezrelo gržđe čopkaju,

pluća ne dahću tek smireno dišu, tornjevi grada daljinu posmatraju;

na padinama putevi su nove loze, tegljači vodu sa izvora nose,

smeran opat grehove oprašta, roditelji uče, zaljubljeni vole,

veseli lovci odmaraju u hladu jasena, za srnom nasmijana lica tek gledaju,

dani i noći se uredno smenjuju, u zraku plavozlatni i

[srebrnastozeleni zraci titraju,

držeći se za članke plešu mladi, krug nije ne zapoved stvoren,

[kolo na vlastitu radost igraju.

26. Pesma mase

Torero je izvukao sablju.

27. Kraljevi, slikari, Greko

Filip, Filip i uvek samo Filip, i zašto ne bi baš on,

juri na konju kao mladić il zreo muškarac; on je taj ko je i u

[krevetu pažljivo prati svetu molitvu,

 i pažljiv je kako posmatra sve i svakog i koga posmatraju,

[jer stecište sumnji je ova zemaljska kugla,

koliko puta su naslikali njegovo hladno – pogotovo u tom

[toplom kraju, al stvaralačko lice? Grubo je, da,

ali jer je iskreno i pravedno i ogledalo je umetnosti;

tvrde granice i žeđ za slobodom, kočnice i zahuktali motori

[se spajaju u večnosti;

Filip kad juri ograda se ruši, al nadmašiti sebe ni on nije znao,

nije ni hteo al kraj Greka skoro je potrčao,

dok on – žrtva i pričesnik ujedno –

u vlastito stvorenom mediju je ovekovečio taj promenljivi- propaćeni- krvavi svet

stvorivši takvo uzvišenje gde u borbi malaksao ratnik dušu miri

i biva slavom ovenčan; tamo pruža ruku biću o kome je sanjao,

[ko ruke i prema njemu odmah širi,

ne rasuđujući vrline i zasluge saosećanje mu daruje

na munjom išaranom nebu, njemu, ko je još živ, al ga čeka svet

[gde pomor caruje,

kao gledaoci na igralištu okružuju ga ožalošćeni

koji su i sami za smrt predodređeni,

dostojanstveno igraju nepomično kolo s nevidljivim štapovima

[među nježnim prstima,

i sve jedno je dal je taj štap tirzus ili vinova loza

il žezlo što će poraziti svog nosioca,

il štap u rukama opijene mase, oni će nakon preminuća opelo

[ili zadnji krik do neba šaljeći sami sa sobom miriti.

28. Pesma Euripida i evangelista Mateja

De, sad pronađi Bakhusa;

de širom oglasi sudbinu

zmaja Panteusa ko u žensko ruho

obučeno prstima je

uhvatio lepi tirzos

– samrtnu presudu –

i sledeći bika u ponor je pao.

I svukoše ga i u grimizan plašt obukoše.

I staviše mu na glavu od bodlji pravljenu krunu

i trstiku u desnu ruku

i kleknuvši pred njim rugaše se njemu

i rekoše: Budi blažen kraju Hebreja

i bili ga popljuvali, oduzeli

trstiku i o glavu mu razbili.

Pošto su ga izrugali, skidaše

mu grimizan plašt i u svoje

ruho ga obukoše

i odnesoše

i na križ prikovaše.

29. Razgovor

Bik ispred očiju svih tetura.

Koliko oči, koliko pari oči  iz nepomičnog kola kamenih sedala,

koliko pari preplašenih i radosnih i užitkom ispunjenih

[oči koji sad tamo blenu,

blenu tamo i prilepe se i napinju se,

koliko ushićenja u veličanstvenom i užasnom prizoru,

[kako okrvavljeno ali neprekidno

juriša i pri kraju te bespoštedne borbe.

30. Pesma bika

Gospode, Gospode, što si me napustio?

31. Razgovor

U Provansu se ne radi tako: tamo mladog bika

krunišu. Kad mu je glava vencem okićena, borba biva

gotova i na kraju su svi zadovoljni. Svoju

spretnost dokazavši čovek uistinu pobeđuje životinju

(i što je još važnije: takođe i u  sebi sakrivenu beštiju;

varvarstvo ne modernizira: predaje konačnom zaboravu).

I samo usput misli na to, onaj ko želi, šta zapravo venac predstavlja:

„izabran si i vladar ćeš biti i bog i ubit ćemo te i oplakati“,

bik ne razmišlja samo nešto duže živi, ne zabavljaju ga znamenja.

Tek iz daljine se naziru krvavi likovi moćnih kraljeva.

Ali tu svojim nevidljivim tirzosima gledaoci okružuju junaka,

zajedno s odrezanim repom i rogovima bika visoko uzdižu svog prvaka.

Jer imaju svoju ulogu svi su sretni,

svi, svi oni koji su tokom borbe bezimeni.

Skidaju sa njega kožu i meso kao Voguli sa medveda

[koga usrdno celivaju,

mašu tim kao skalpom indijanac, kao lovac na lobanje

[kad pokaže odrezanu glavu.

I ovaj ili onaj deo tela,

svako će dobiti komadić od odrezanog repa.

Time mašu plamtećim licima. „Zapravo najbolje prolaze veterinari

– vele – njima pripadaju najbolji komadi.“

Sudbina mu je tako dovršena,

zemlja je od krvi natopljena;

i svi su mogli osećati

da su sada klali, od svetog čina

to će im pripasti.

32. Pesma Homera i razgovor

Okupili su se ratoborni akhaji oko mrtvog Hektora

s užitkom su gledali lepotu njegovog tela;

i bez inimke svako ga je još jednom ranio.

Neko se svom susedu ovako obratio:

„Koliko je lakše sada ga oboriti na leđa

no dok je našu lađu živom vatrom plavio“.

Tako je govorio dok je mrtvo telo kasapio.

Slavodobitno su vukli bika ispred ispunjenog gledališta.

Naduvana, mlohava životinja iz prašine je vikala

[da mu život ne vredi ništa.

Tako se verovatno tezmao svezani Hektor za kočijom Ahila

i mnoštvo Hektora tokom stoleća.

Tako – neka se ne vređaju – Ahili na kolniku sudbine koji

[sa svojim patnjama vratit se više nikad ne mogu,

i torera koji se vratit ne mogu, pre ili kasnije

iza vrata slave i imetka prašina ih čeka

jer masa nikada

ne dozvoljava

da polože oružje.

Jer je dijamantska samica rešetkama zanosa zaokružena,

slavodobitan teren gde aplauz oholo, zlatno-rumeno primaju oni

koji svoj jedini život na  podij gurnuli, čiji ratni plen više ne

[može mir, malaksalost, dobronamerna uspravnost zameniti,

onima – zajedno sa bikom – isti pljusak srebrnastih suza pripada.

33. Zajednička pesma pojedinaca

Rođeni smo naprasno

nismo ni tražili.

Divan tren miruj malo,

nemoj nas kazniti.

Prolaz - svi te molimo

vatru ne pali,

pod stoletnom maslinom

mi bi smrt čekali.

Nek nam život podari

–        po našoj želji – mira,

nek pesma ugasi

uzdah pokajnika.

 

 

 

 

 

 

Göröghoni beszámoló - 2012

Utazás előtti izgalmak:

Pár nappal útrakeltünk előtt a TV-ben hallottuk: Göröghonban nagyon szigorúak a renitenskedő vezetők elleni büntetések és követelik a nemzetközi jogsit is. Nosza Fehér – ezt hogyan oldod meg? Szabadkai lakos vagy, a jogosítvány és az útlevél szerint még zentai. Zenta eleve „elesett”, mert kb. 10 napos a procedúra, viszont megsúgták: Kanizsán rögtön kiadják. Rendben, akkor előbb Szabadkán próbálkozok. Még aznap kézhez kaphatom azt a bizonyos okmányt, ha mint vezető is átjelentkezem. Mármint Szabadkára. Ez megoldható, de előbb Kanizsán próbálkoztam. Fél kilenc körül vágódtam a Kanizsai AMD helyiségébe – fél óra múlva a kezemben volt a nemzetközi jogosítvány! Zenta, Szabadka, Kanizsa egy országban van? Kell magyaráznom, miért tettem fel a költői kérdést? Az, hogy Göröghonban még rendőrt sem láttunk – bocsánat, egyszer igen – az más lapra tartozik.

Utazásunk a már megszokott mederben: fél úton, Predejane-n aludtunk. A motelt átrendezték, még kényelmesebb szobánk volt – a két évvel ezelőtti áron!

Szeptember 2.-án délután értünk a tetthelyre: Neos Marmaras, Paradiso beach, Villa Regos.

Villa Regos – a recepción senki, de az utázási iroda „Sabra” képviselőjét felhívtuk, aki szólt a házigazdának/ tulajdonosnak. Pár perc után előbújt rejtekhelyéről. Hasonló torzombor, búrabaszi, hájpacnit nem is tudom, láttam-e életemben. A fejével intett – kövessük. A köszönés valami felesleges luxus lehetett számára, a kézfogásról talán nem is hallott. A közmondás szerint: amilyen a gazda… Nem folytatom, mert lakosztályunk minden igényt kielégített. Tágas, tiszta szobák, rendezett fürdőszoba, műholdas TV, nethasználat és a tengerre nyíló szoba előtt hatalmas terasz fogadott bennünket. Maga az épület 16  2, -3 és -4 ágyas lakosztályból áll, közvetlenül a tenger partján fekszik. Az udvarban minden lakosztályhoz számozott parkoló tartozik, a a strandon pedig (szintén számozott) lakosztályonként egy vesszőből fonott napellenző és két nyugágy kényeztetett bennünket. Az előudvar is nagyon hangulatos, különböző fákkal tarkított pázsit és az árnyékban asztalok. Mindez 15 napra, négyünkre 280 EU-ba került.

Még néhány szó lakhelyünkről: törölközőket és klotyópapírt is kaptunk, az ágyneműt ötnaponként cserélték, majdnem minden nap takarítottak – igaz, csak ott, ahol a papok táncolnak. Hiányosság? Ha főzőcskézni akar valaki, akkor jó, ha visz magával egy – két lábost, mint ahogy Asszonykám tette, mert abból csak egy tartozik a lakosztályhoz. És a kések valami késeknek csúfolt botok voltak. Mindent összevetve: Recommended. Jövőre is ide megyünk, ebben talán az égiek is segítenek.

Külön élményt jelentett számomra, hogy a költözködő fecskék egy délután a mi udvarunkban pihentek meg. Pihentek?  Egy csapatban kergetőztek kizárólagosan a mi portánkon, csak néha szálltak le egy – egy  szusszanásra a távvezetékre. Örök talány marad számomra, miért éppen a mi udvarunkat választották?

Mi viszont tényleg pihentünk. Ettünk, lubickoltunk, kártyáztunk, sétáltunk, aludtunk. És mindez így nagyon jól esett!

Magáról a strandról – aránylag keskeny sávú, nagyon apró kavicsos. Nem tudom elképzelni, milyen nyüzsgés lehet a főszezonban, mert a partot nagyrészt bérelik a tengerparton lévő villák vagy az éttermek, ahol egy italért bérelhető a nyugágy. Milyen egyszerű – egy cola-ért egész nap lehet pihegni. Egyszerű? Egy Cola ára – 2,5 EU.

A víz kristálytiszta és nagyon kellemes, szeptemberben sem „nedves”. Még én is, a megátalkodott fagyosszent, naponta többször lubickoltam.

A part már nem annyira tiszta. Rengeteg az eldobott csikk. Közvetlen környékünkről összeszedtem, de csak minket zavart – a többiek egész szépen el voltak társaságukkal.

Ahogy Sartiban a napfelkeltében, úgy itt a napnyugtában gyönyörködhettünk.

Neos Marmaras számomra szentségtelen hely. Hegyről le, hegyre fel – meredek kapaszkodókból álló, szűk utcák sorakoznak a tenger mellett. A 19. sz végén, a 20. sz. elején kezdett épülni, így ebben a helységben a görög kultúra hagyományaiból nyomokban sem lehet valamit felfedezni. A Paradiso beach-től kb. 20 perces gyaloglásra van. Egyszer megtettük, utána, ha nagyon kellett, kocsikáztunk, amitől eleve rettegtem. Parkoló helyet találni művészet és a sikátorok között a tájékozódás sem igazán könnyű. Ha lefelé vezet a jámbor kocsikázni vágyó, valószínű a tenger partjára ér, ha felfelé veszi az irányt, akkor talán a kivezető úthoz jut. De esetleg, az egyirányú utak miatt, visszajut oda, ahonnan elindult.

Az volt az érzésem, Szerbia kihelyezett nyaralója. A strandon, a városban mindenütt szerb szót lehetett hallani – a görög mellett. Érdekes, ennek ellenére az üzletekben szinte sehol nem tudtak szerbül. Kivétel a „Smile market” – ott végtelen kedves, újvidéki a tulajdonosnő.

Két megszívlelendő jótanács.

Aki nem szereti éjjel a szúnyogdöngicsélést, az Pirox – entomoktono-t vegyen. 3,5 EU és hatásos. Az 5,5 EU-ért vesztegetett Baggon – iptamona semmit sem ér. A szúnyogok röhögnek rajta. Egyébként a szúnyogok a strandon békében hagyják a nyaralókat, viszont behúzódnak a szobákba és éjjel szórakoztatnak.

A tejtermékek minősége – nos, jelenthetnek a mi készítményeinknek. Apiavi – joghurt, vagy joghurtnak csúfolt valami és ronda drága. Fiam azt hitte, tej – nem akarta elhinni, hogy tényleg joghurt. Maradjon mindenki a tej mellett, mert a tej az tej.

Neos Marmaras - Paradiso beach - napnyugta

William Wordsworth: Daffodils - Táncoló tűzliliomok - Sunovrati

William Wordsworth (Portrait by R Carruthers)

Cockermouth, 7 April 1770 – Cumberland, 23 April 1850

Daffodils 

I wandered lonely as a cloud
That floats on high o'er vales and hills,
When all at once I saw a crowd,
A host, of golden daffodils;
Beside the lake, beneath the trees,
Fluttering and dancing in the breeze.

Continuous as the stars that shine
And twinkle on the milky way,
They stretched in never-ending line
Along the margin of a bay:
Ten thousand saw I at a glance,
Tossing their heads in sprightly dance.

The waves beside them danced; but they
Out-did the sparkling waves in glee:
A poet could not but be gay,
In such a jocund company:
I gazed--and gazed--but little thought
What wealth the show to me had brought:

For oft, when on my couch I lie
In vacant or in pensive mood,
They flash upon that inward eye
Which is the bliss of solitude;
And then my heart with pleasure fills,
And dances with the daffodils.

Táncoló tűzliliomok 

Sétáltam, mint felhő, melyet

szél hajt céltalan, könnyedén,

s egyszer csak egy sor, egy sereg

aranyliliom tűnt elém,

a tó partján, a fák alatt

ringtak, táncoltak, álmatag.

Ahogy csillaggal a tejút

ragyog s hunyorog mindenütt,

a szikrázó kis öblöt úgy

körüllobogta ünnepük;

lángszirom, táncos, büszke fej

hintázott ott vagy tízezer.

Tűztánc volt a tó is, de ők

túltündökölték a vizet, -

költő ily társaság előtt

csak boldog s vidám lehetett!

Néztem, - néztem, - nem tudva még,

hogy mily gazdaggá tett a kép;

mert, ha merengő éjeken

lelkem most önmagába néz,

gyakran kigyúl belső szemem,

mely a magány áldása, és

megint veletek lobogok,

táncoló tűzliliomok. 

Fordította.: Szabó Lőrinc

Sunovrati

Ko oblak samotan sam lutô,

     Što dol i briješke gleda s visa,

Kad spazih mnoštvo razasuto

     U beskraj zlaćanih narcisa;

Kraj jezera, pod drvećem,

Lahor s tim se igrô cvijećem.

Ko zvijezde sjajne što trepere

     U Mliječnoj Stazi preko svoda;

U beskraj njihov red se stere,

     Uz zaton, gdje ih rubi voda.

Moj pogled jedan: tisuće su,

Što njišu se u vrelom plesu.

Talasi kraj njih plešu bijeli,

     Ali nenadmašno igra cvijeće:

Mora se pjesnik da veseli

     U društvu takve pjane sreće!

Gledam – gledam – a mis΄o sitna

Kraj prizora mi pade kitna:

Kad budem ležô u duboku

     Nehaju, tuzi ili praznoći,

Unutrašnjem nek sjaju oku,

     Koje je sreća u samoći;

Nek srce žarom napuni se,

I neka pleše uz narcise.

Prevod: Ivan Goran Kovačić

Görögországi beszámoló - 2011

Sartiban voltunk - az volt az érzésem, hogy Magyarhon kihelyezett üdülőhelye. Mehettem a búsba angol tudásommal - magyarul mindenki megértett, angolul még véletlenül sem. Sok üzletben magyarul tudó helyieket vagy magyar fiatalokat is alkalmaztak. Az éttermek, tavernák előtt szinte kivétel nélkül a palatáblákon a görög mellett magyarul köszöntötték a sétálókat és természetesen a teljes étlappal. Az egyik helyen így csalogattak: Bazi nagy girosz csak 2 EU - ért.
       Az idő végig kedvezett - még az utolsó nap is fürödtünk (20.-án) de 21.-én esőben indultunk. Ezt fontosnak tartom kihangsúlyozni - tavaly is szinte napra pontosan ekkor borult be! Ha terveztek Göröghoni utat, erre a dátumra figyeljetek!
A tenger csodálatos, de nem ajánlom azoknak, akik nem tudnak jól úszni. Végig hullámzott a tenger - a kb. fél méteres hullámok, ha nem tudsz velük bánni, még a sekély vízben is átcsapnak rajtad. Én nagyon élveztem, de asszonykám csak velem mert a vízbe merészkedni, mozgássérült fiát be sem mertük vezetni. Párszor Vuorvuoruba mentünk, hogy ő is fürödhessen.

      Valamit Sartiról: Nagyon kellemes városka. Mint minden üdülőhely, tele van étteremekkel, üzletekkel, utazási irodákkal,... Csodálatos látvány a napkelte. Az Athos - Szent Hegy (2033 m) pontosan szembe van Sartival és a nap az Athos lábánál bújik elő a tenger mélyéről. A nap izóó korongja attól a pillanattól kezdve, hogy előbukkan a messzeségből, nem egész tíz perc alatt kúszik elérhető magasságba.
      Maga a strand több kilóméter hosszúságú. Legnagyobb része homokos - én inkább darának nevezném, mert milliméter átmérőjű pici kavicsokból áll és még a bőrünk alá is befészkeli magát - de van sziklás rész is. Az egészen sekély víztől a hirtelen mély vízig minden egy helyen megtalálható. Sehol egy árnyékot adó fa - ha nem viszel vagy veszel napernyőt és kicsit is érzékeny a bőröd, akkor pár óra alatt főtt rákká változol. Napernyőt használhatsz - az éttermek által felálítottat, ha hajlandó vagy egy üdítőért 3 - 4 EU-t fizetni - természetresen naponta. Csak mellékesen jegyzem meg, egy napernyőt 4 EU-ért vesztegetnek a csiri-csárét áruló üzletecskék. Amit viszont komolyan hiányoltam - nincs tus, nincs klotyó, nincs egy árva kabin,... és nem a legtisztább. Csikkek, apróbb hulladékok tömege.

      Szolun - kirándulóbusszal mentünk - három útvezetővel: szerb, magyar és szlovák nyelven szóltak hozzánk. Mindenki a maga szövegét mondta, így nem volt unalmas mindegyiket végighallgatni - a buszban. Utána mindenki a maga bandájával törődött. Magáról a városról a neten mindent meg lehet találni.
      Amiről viszont nem beszélnek: tipikus modern nagyváros, ahol itt - ott látszanak a mult hagyományai, amelyekre nagyon büszkék a helyiek. De nehoggy azt higyje valaki, hogy bárhol is törődnek azokkal a nyájas idegenekkel, akiket tényleg érdekel egy - egy "látnivaló". A tájékoztató szövegek csak görögül szólalnak meg. Viszont az üzletekben szinte mindenütt gagyognak magyarul, szerbül pedig egészen jól. A mi útvezetőnk, néhányunk külön kérésére, elvitt bennünket oda, ahol olcsón lehet bőrkabátokat vásárolni. Fél órás menetelés után megérkeztünk a tetthelyre. Míg az utcán sorakozó üzletek üresek voltak - mintha méhkasba léptünk volna egy emeleten lévő - valamibe. Bőrkabátok tömege - hegyek formájában, itt ott fogason is lógtak. Külön-külön rész a férfiak és a nők számára. Ki tudjátok találni, melyik részen nyüzsögtek? Asszonykám is vett magának, meg az egyik fiúnak bőrkabátot. 60 - 60 EU. Ugyanazt az üzletekben háromszoros áron vesztegették. De tudni kell, hol van az a hangyabolyszerű valami. A magyar és szlovák vendégek ebből kimaradtak.
     Ami megdöbbentett: a városban a szobrok egysíkúsága. Semmi mozdulat, kecsesség, kifejező erő nincs bennük. Kivételt képez talán Nagy Sándor szobra.
    Ez is, az is.
    A göröghoni gyümölcsök gyönyörűek, de általában vízízűek. Ennek van tudományos magyarázata is - ebbe nem akarok belebonyolódni. Ha valaki rákérdez, szívesen válaszolok. Viszont a szőlő kitűnő. Csak mellékesen jegyzem meg - szakberkekben a szőlőt statisztikailag nem sorolják a gyümölcsök közé???!!!
      A borok is nagyon jók - elsősorban a vörösborok. Mi végig félédes vörösbort ittunk.
      Jó, ha visz magával szótárat a nyájas turista. Minden termék neve kizárólagosan görögül van feltüntetve. És az esetleges ismerősnek csengő nevek is megtévesztők. Pl: jogurt - az valami aludttejhez hasonló folyékony valami ( nem rossz), de a jogurt az apiávi. A birkatarhó neve is szentségtelenség - nem is tudtam megjegyezni - véletlenül hívta rá asszonykám figyelmét egy szerb turista.
      Egy számomra különleges élmény: bevezető városismertető sétánk alatt történt. Két fiatal az utca közepén csókolták egymást - nem zavarta őket a tömeg: álltak az utca közepén és szerették egymást. (Szeretem a fiatalokat!)

      Azoknak, aki négy keréken vágnak az útnak - mi tavaly simán lejutottunk, de visszafelé menet eltévedtünk - Kavala, azaz Törökhon felé vettük Szolunnál az irányt.
Most rájöttünk, hogyan sikerült e nemes cselekedet. Szolun előtt egy tábla: Ring roud, Athen, Edessa, Kavala. Erre kell fordulni, mert Szolunból kikeveredni egyenlő a pokoljárással. Nos ezek után az útjelzők kilómétereken át csak ezt jelzik: Kavala, Katarini. És egy helyen elválik az út: Kavala, Katarini. Kis családommal megegyeztünk – (tavaly) - erre kell menni. Úgy 40 km. után jöttünk rá: Törökhon felé vágtatunk. Tehát - nem szabad lefordulni, hanem tovább. És egyszer csak megjelenik: Athen, Edessa, Evzoni. Helyben vagyunk, mert Evzoni a Makedón határt jelenti. Göröghon nem ismeri el Makedóniát - még véletlenül sem írják le az ország nevét. Ha Makedóniára akarnak utalni, akkor Skopia-t írnak. Utána viszont már csak Athén és Edessa marad a táblákon. Edessa felé kell fordulni és kb 20 km után megjelik a várva várt felirat: Evzoni. Innen már sinen van az kedves kocsikázó és társasága.
      A makedón klotyókról nem szeretnék bővebben szólni - maradjunk abban: jobb a természet lágy ölén ...
     Végezetül: az Atlas Turs belgrádi utazási irodán keresztül foglaltunk szállást - le a kalappal előttük: minden előzetes információ megfelelt a valóságnak. És ottlétünk alatt is törődtek velünk.

Napkelte Sartiban - 2011. 09. 12. 6h 12 perc

 

 

Napkelte Sartiban - 2011. 09. 12. 6h 12 perc

2011. 09. 12. 6h 16 perc

2011. 09. 12. 6h 18 perc

2011. 09. 12. 6h 20 perc

 

 

2011. 09.012. 6h 22 perc

Thessaloniki fő nevezetessége - a Fehér torony - az előtérben Asszonykám

 

 

Csupa gyönyör - asszonykámmal hullámlesen