Irfan Horozović Belma – Belma



Irfan Horozović (Horozovity Irfan) - Banja Luka 27. aprila 1947 –

Belma

Možda te vidjeh na balovima

ili seoskim sijelima

i nagu i optočenu velima,

Belma

Zadrhta na konju orma

u ruci hranljiva hurma

za tobom, Belma

Da li na prebijelim žalima

obujmljenim valima

obuze me žal za

tobom, Belma

Zadrhta na bolu horna

u ruci surma i srma

za tobom, Belma

Gorku ko od melema

među djevama žuđenu

u kakvim šalovima

vidjeh tebe, Belma

S kakvim da poredim vrelima

žeđ za tvojim usnama,

Belma

Zadrhta u srcu palma

i oboa bolna

za tobom, Belma

Možda te vidjeh na balovima

tužnim trpezama

i nagu i optočenu velima,

Belma.

Belma

Talán a bálokban vagy

falusi mulatságban láttalak

mezítlenül és fátylakba burkolva is,

Belma

Reszket a deresen a kantár

a kézben az étel mi táplál

utánad, Belma

Összeszabdalt tengerparti homokon

tajtékzó hullámokon

haladok konokon

utánad, Belma

Reszket bánatos szavam

és kezemben a színarany

utánad, Belma

Mint keserű illóolaj

vágyakozó szűz leányon

hófehér ruhában

láttalak, Belma

Mely forrásokhoz hasonlítható

ajkaidon a vágy sóhajtó,

Belma

Reszket a szívben a pálma

s a bánat az oboában

utánad, Belma

Talán a bálokban

vagy bús lakodalmakban láttalak

mezítlenül és fátylakba burkolva is,

Belma.

Fordította: Fehér Illés

 

Irfan Horozović Svratište – Fogadó

Irfan Horozović (Horozovity Irfan) - Banja Luka 27. aprila 1947 –



Svratište

     Zatim je nastalo uvenuće svake slike. Predio bijaše šutnja. Koje

je to bilo godišnje doba i koje stoljeće?

     Asirijane,

     nemoj govoriti, lijepo je dok si nijem.

Asirijan nije znao govori li to šuma ili on sam, možda je stajao u

raskvašenoj ilovači, a možda mu je noge milovalo prezrelo žito.

     Zašto ne mogu progledati, mislio je Asirijan, i oči su mu bile

vlažne. Oči mu bijahu prazne kao duplje, nije se mogao sjetiti ničeg.

Bilo je to odsustvo svakog mirisa i svakog šuma. Ko je to govorio,

pitao se Asirijan, a znao je da u blizini nema nikog. Možda sam ja

šuma, pomislio je, i u dubini su počela šumiti stabla sa teškim lišćem.

Ova misao je kao izvor, mislio je zatim, a usne mu je milovala hladna

voda  koja  je  zacijelo  bila  bistra i  nudio se kamen oblutak koji je

držao  u ruci.

     Kako obal i gladak.

     Poput izranavljenog ratnika svjetlost se probila u šumu. Mirovali

su na vjetru zasuti putovi i stoljetna stabla. Putovi bijahu zakrčeni

mrtvim hramovima čiji su se uzdasi čuli u žuboru lišća. Bili su tako

blizu i tako daleko. Htio bi da se približi, ali, čini mu se, pao bi mrtav

u memlu čije je postojanje skrivala trpka laž sasušene trave. Ja hramljem,

mislio je Asirijan, kad je vidio da ga hramovi okružuju.

     Izgovorio je golu riječ i riječ je pala u šumu, ali nijedan stub se nije

pomjerio.

     Gdje je taj hram što se smiješio Asirijanu pod svodovima drveća?

Obmana? Laž? Iz šume se  nije moglo nikud napolje. Teturao je dok su

se stabla lijepila uza nj kao skele, a on posrćući išao, sudarajući se s

mrmorom lišća i boja u prolazu i onda je došao pred jezero na granici

zemlje imenom Memla. Njegova krv je počela da struji kroz stabla

koja su tonula, a na jeziku se topila riječ, smeđa poput jeseni.

Fogadó

      Azután jő a képek megvénülése. S lőn a hallgatás tája. Mely évszak vala és melyik század?

     Asszírián,

     ne szólj, oly kellemes a csend.

Asszírián nem tudta hogy az erdő suttogott-e vagy ő maga, talán az átáztatott sárgaföldben állott, talán lábainál a túlérett búzakalász dudorászott.

     Miért nem látok, gondolkodott Asszírián és szemei könnyeztek. Szemei üres üregek voltak, emlékezni semmire sem tudott. Körülötte mély csend, nem lebbentek illatok. Ki szólt, kérdezte Asszírián, pedig tudta, senki sincs a közelben. Talán az erdő vagyok, gondolta és lelke mélyén zúgni kezdtek a zöld terhű ágak. Ez a gondolat olyan, mint a forrás, gondolta, ajkait kristálytiszta víz simogatta , kezében kerek kavics kellette magát.

     Mily gömbölyű és sima.

     Sebesült harcosként tört át a fény az erdőn. Nyugodtak a széllel behintett utak és a százados fatörzsek. Az utakat kihalt templomok torlaszolták el, azok sóhajtása hallatszott a levelek susogásában. Oly közel és oly távol voltak. Szeretett volna közeledni, de úgy érezte, holtan merül a nyirokba esik, melynek létezését az elszáradt füvek fanyar hazugsága rejtegetett. Lehetetlen, gondolta Asszírián, mikor látta, hogy körülveszik a templomok.

     Igazat szólt és az a kiejtett szó az erdőre hullott, de a rönkök nem mozdultak.

     Hol az a kastély, amelyik Asszíriánra mosolygott az erdő boltívei alatt? Csalás? Hazugság? Az erőből sehová sem menekülhetett. A fák liánjai akadályozták, imbolyogva haladt, beleütközve a levelek susogásába, pompás színeibe és a föld szélén egy tóhoz ért, a Nyirokhoz. Vére a merülő fákba ömlött, nyelvén barna őszi szavak olvadoztak.

Fordította: Fehér Illés

Irfan Horozović Ostavština – Hagyaték

Irfan Horozović (Horozovity Irfan) - Banja Luka 27. aprila 1947 –



Ostavština

     I

     Koje to prelijevanje blagošću jezovitom ispunjava ovaj mramor

što se sa mesom i igrom udruži?

     Vidjeh na putu posjednika zuba koji grizući učini da se mladošću

oplodi zlatnik, ili srebrnjak, ne sjećam se više.

     Bijaše to veče.

     A kada kazah vrijeme pomislih i na mjesto, mjesto koje neki

zvahu Memla.

     Bijaše to dolina neizmjerna optočena poluprogutanim i polako

rastvaranim u glinu.

     Sedamnaest se putnika objesilo i visi na mjesečini. oni su prvi

bjegunci.

     A onda sam došao ja koji sam vidio i ja vam kažem: sve je to

samo putovanje.

     Međutim, put se nastavlja samo kroz Memlu.

     Na prvoj kapiji susretne me žena stražar i tu izgubih koplje svoje.

     Na drugoj kapiji, skovanoj od ogledala, zaustaviše me oči moje.

Prelomio se kristalni prozor i rasuo u ponoru tajnovitom.

     Treća kapija već bijaše odškrinuta ili je i to samo pričin. Na pragu

njenom bazaltnom pozlaćeni pehar.

     II

     Moj život poput kruške na mrtvom stolnjaku.

     III

     Mekotom košute isčezava ogledalo. Stepenice. Blaženo-počivajući

predio mrmlja nešto u snu poput pijanca. Otrov je na stolu. Osipa se u

neviđeni vrč, nešto kao pehar. Otrov je otrov. Otrov je knjiga. Nevino

 i razbludno se mrmlja bilježnica kad kapne slovo, meko kao dodir

sjene. Početak večere ili gozbe koji se završava pečatnim peharom

posljednje slasti. Popiti sebe! Možda je to odaja koju zari svjetiljka.

Plavičasta jesen. Odaja odaje pergamentne zidove. Nije li on tu sam.

Sve samotniji. Vino počinje da truli u bakrenim posudama.

     Njega nestaje kao što nestaje uobličeni komad gline u žutoj gladnoj

zemlji. Sve  je  ostalo  nepomično  poput  sleđenog  vjetra. Samo na

bilježnici jedna mrlja više.

     IV

     Mjesečina nad mojom bilježnicom.

     V

     Kad ugledah svoje lice sasvim nepoznato, u tazbijenom djeliću

ogledala, pronađenog negdje na mansardi, ja to nazvah: Asirijan. Bilo

je veče i mjesečina na mojoj bilježnici. Osjetih samo kako se taj

neznanac u meni pomjera kao da mu je tijesno. Okolo mene tamnjele

su lipe u drvoredu sve više i dah im se razlijevao kao čaj u vreloj vodi.

Rušile su se negdje violine iz jedne provalije u drugu. Samo luđak u

svom žutilu posjeduje takvu slast. O lipe!

     VI

     Zemaljski plodovi izlaze iz knjiga.

     VII

     Na kraju putovanja pojavit će se Asirijan. Uzet će ovu knjigu i

spaliti je.

Hagyaték

          I

     Míly átváltozás ez, mely gyengéd borzalommal tölti ki a hússal s játékkal vegyülő márványt?

     Láttam az úton a közvetítő fogakat, melyek vicsorítva, ifjontian tették  termékennyé a dukátot vagy az ezüsttallért, nem emlékezem pontosan.

     Este volt.

     Meghatároztam az időt, de a helyre is gondoltam, a helyre, a Nyirokra.

     Végtelen völgy az, agyagba süppedt, lassan bomló testekkel.

     Tizenkét utas felakasztotta magát, a holdfényben lógtak. Ők az első szökevények.

     Akkor jöttem én, aki mindent látott és állítom: minden csak utazás.

     De az út a Nyirok anyagán át vezet.

     Az első ajtónál nő állt elém, lándzsámat itt veszítettem el.

     A másodiknál, a tükörajtónál a szemem állított meg. Darabokra tört a kristályablak és szétszóródott a titokzatos szakadékban.

     A harmadik ajtó már félig nyitott volt, vagy talán csak nekem tűnt úgy. A bazalt küszöbön aranyozott serleg.

     II

     Életem körte a halott terítőn.

     III

     Szarvasünő könnyedségével tűnik el a tükör. Lépcsők. Az édesen alvó táj, mint a részeg, motyog valamit. Az asztalon méreg. Láthatatlan kancsóba, vagy serlegbe  fröccsen. A méreg az méreg. A méreg, könyv. A papír a gyöngéd érintéssel ráhulló betűktől, ártatlan és fajtalan pecsétekkel telik meg. A vacsora vagy a tor kezdete mely a kelyhekbe zárt utolsó gyönyörök érintésével zárul. Önmagad meginni! Talán az az a terem, melyet

az égő megvilágít. Kékes ősz. A terem feltárja pergamen falait. Nem egyedül van-e itt? Mind jobban egyedül. A rézkancsóban a bor penészedni kezd.

     Az éhes, sárga földben megmunkált agyagdarabként tűnik el. Mint a fagyott fuvallat, minden olyan mozdulatlan. Csak a jegyzetek között egy folttal több.

     IV

     Jegyzeteim felett a holdfény.

     V

     Mikor a padláson, a véletlenül talált összetört  tükördarabban megláttam teljesen idegen arcomat, Asszíriánra kereszteltem. Este volt és jegyzeteim felett a holdfény. Éreztem, hogyan mozdul bensőmben az idegen. Körülöttem a hársfasor mind jobban elsötétült, illata, mint a tea a forró vízben, szétterült. Valahol egyik szakadékból a másikba hegedűk hullottak. Ily gyönyört csak az esztelen őrjöngő érez. Ó hársak!

     VI

     Evilági termékeket termel a könyv.

     VII

     Az út végén jelenik meg Asszírián. Fogja ezt a könyvet és elégeti.

Fordította: Fehér Illés

Irfan Horozović Kad bih te vidio u šumi – Ha az erdőben látnálak

Irfan Horozović (Horozovity Irfan) - Banja Luka 27. aprila 1947 –

Kad bih te vidio u šumi

     Belma! Začudno se rastvara haljina tvoja pred jednom neotkrivenom slikom. Otkuda ta slika u predjelu, tamo gdje bi trebala biti brda, možda stablo, možda pećina. Još nismo ušli u noć, Belma, i slika je još uvijek tu. Polje žutog žita optočilo je tvoje tijelo i ti si  već odjevena u hranljivo ruho koje bi tako rado jeli sijedi starci. Ovo je posljednji trenutak večeri i ti više ne trčiš, zastala si i pokušavaš da rukom umiriš vijornu kosu. Crna ti je kosa, Belma, crna kao gavranovi koji će popadati po slici i po tvojoj haljini od okera kad se otvori noć. To je isti trenutak kad zatvaram prašnu knjigu i ne znam šta me očekuje.

Ha az erdőben látnálak

    Belma! Ruhád mint ismeretlen kép előtt csodaként nyílik szét. Honnan e kép a tájban, ott, hol hegynek, százados fának, vagy sötét barlangnak kellene lenni. Belma, nem vagyunk az éjben és a kép még mindig itt van. Testedet a szőke búzamező már megölelte, felöltötted  a termést hozó ruhát, melyet oly szívesen fosztanának az őszülő öregek. Az estnek ez az utolsó perce és te nem menekülsz, megálltál, kezeiddel lobogó hajadat próbálod összefogni. Belma, hajad fekete, oly fekete, mint a képre s okkersárga ruhádra zuhanó hollók. Ez az a pillanat, mikor becsukom a poros könyvet és nem tudom, mi vár rám.

Fordította: Fehér Illés

Irfan Horozović Asirijan u šumi nalazi cvijet koji ga podsjeća na Belmu – Asszírián Belmára emlékeztető virágot talál az erdőben



Irfan Horozović (Horozovity Irfan) - Banja Luka 27. aprila 1947 –

Asirijan u šumi nalazi cvijet koji ga podsjeća na Belmu

Šuma visi nad našim glavama poput paučine koju prede naše vlastito srce.

            Lubavnici zatvaraju krunicu cvijeta skriveni u njoj.

            Poslije male vječnosti pojavljuje se ljubomorni šumar i posrće puteljkom kojeg prekriva lišće. U njegovim je grudima rascvjetali nož. Prije nego što je pao proplankom zašušti mrak i mislimo da je crna košuta protrčala.

            Možda smo bili slijepi pod večernjom zvonjavom.

            Usamljeno drvo se uspravilo kao krvnik i oko Asirijana trnu, padaju zlatne sablje jesenjeg lišća. Prije nego što je stupio u život Asirijan leži mrtav u sivozelenom ribnjaku. Čini se da nije hladno iako mraz pokriva njegov trbuh koji viri ispod poderane halje.

            Iako mrtav on želi da postane lokvanj.

            U njega nije zaljubljena utopljenica imenom Belma. Uostalom, njoj i nije ime Belma i ona nije utopljenica. Ko je ona? Pitanje odjekuje od jedne ljubičaste pećine do druge.

            Asirijan leži kao mrtav jer ne zna odgovor na to pitanje.

Asszirián Belmára emlékeztető virágot talál az erdőben

            Szívünk szőtte pókhálóként terül el fejünk fölött az erdő.

            A szerelmesek virágkehelybe zárkózva rejtőzködnek.

            Pillanatnyi öröklét után megjelenik, szívében burjánzó késsel, a csősz és megbotlik az avarral takart úton. Mielőtt elesett volna, rezdült a tisztáson a sötét, azt hittük, fekete szarvasünő volt.

            Talán vakok voltunk az esti harangzúgásban.

            A magányos fa hóhérként tornyosult és zsibbadtak Asszírián szemei, hullottak az arany pallosok, az őszi levelek. Asszírián a feltámadás előtt holtan feküdt a szürkészöld halastóban. Nem hűlt ki, pedig fagy takarta a szakadt ruhából kilátszó mellkasát.

            Holtan is tavirózsa szeretne lenni.

            Belma, a vízbe fúlt nő, nem szerelmes belé. Különben is nem Belma és nem fulladt meg. Ki ő? Egyik ibolyaszín barlangtól a másikig visszhangzik a kérdés.

            Mozdulatlanul fekszik Asszírián, a kérdésre nem tud válaszolni.

Fordította: Fehér Illés

Megjelent: Magyar Szó – 1989. 01. 07.

 

Irfan Horozović Zapis - Jegyzet



Irfan Horozović (Horozovity Irfan) - Banja Luka 27. aprila 1947 –

Zapis

            Iz sna isčupan kao zub istočih ovaj stih. Bijaše li to još uvijek snoviđenje ili njegova opsjena?

            Mrdnuh se bunovno i vidjeh sablju pog grlom vrane kobile.

            Ždrijebac sam zlosutni što dolinama goni bedeviju srebrnog repa.

            Rekoše mi da projezdila je ludo pretvorena u vihor, ali zavarati me ne mogoše, jer vihor su grive moje.

            Nosila je jahačicu plavu, jahačicu čednu.

            Snom je ljuljnuh niz predjele.

            Pograbit ću poput gazde, a jesen već dogorijevat će, pograbit ću uzde njene.

            Ja, hat sedmozubi.

            Ja, zmaj četvoronožni demonski ću zarzati i naskočiti na kobilu srebrenorepu. Prosut će se ždrebići zlaćani.

            Kad sama bude jahačica kose posrebrene, nosit ću je

            dolinama,

            vrhuncima,

            jezerima.

            Zaurlat će u tišini aždaje zelene.

            Možda će neko prepoznati jahačicu podivljalu, na muškom konju objahanu.

            I vihor joj kose posrebrene, kao da je grivom pomamnom darivana.

Jegyzet

Álmomból felriasztva öntöttem formába ezeket a sorokat.  Álom volt ez vagy csak szemfényvesztés.

Félálmomban megmozdulva láttam, kard van a fekete kanca torka alatt.

Baljós csikó vagyok, aki a völgyben ezüstfarkú arabs kancát űz.

Azt mondták, viharrá válva elvágtatott, de el nem hittem, mert sörényem a vihar.

Vitte a lovast, a szőke, szemérmes nőt.

Álommal ringattam a völgy felett.

Megragadom, a gazda jogán és az ősz is lassan múlik, megragadom a kantárt.

Én, a hétfogú arab csődör.

Én, a négylábú sárkány, vadul felnyerítve rontok az aranyfarkú kancára. Szétszórjuk a völgyben a csikókat, az aranyosakat.

Ha az ezüsthajú nő magára marad a nyeregben, viszem

völgyekbe,

csúcsokra,

tavakhoz.

Zöld sárkányok ordítanak a csöndbe.

Talán, talán valaki felismeri a csődörön száguldó, megvadult nőt.

Ezüst haja mintha a sóvárgó sörénytől emlékbe kapott vihar lenne.

Fordította: Fehér Illés

           

Megjelent: Magyar Szó – 1989. 01. 07.

 

Irfan Horozović Val – A hullám



Irfan Horozović (Horozovity Irfan) - Banja Luka 27. aprila 1947 –

Val                                                                             

Bez ijedne misli s nogom u moru                                   

Čujem prvi lagani mrmor                                           

Kao da se budi mramor                                              

Grgoljenje davno javlja se nježno                              

Odjeveno  u tkanje snježno                                        

Smaragdi to bezumlja napuštaju dno kužno              

I u taj hip skoči sipa                                                   

Bijeli joj pipci pršte do stropa                                    

Gdje od rastočenog polipa                                         

Skameni se  sjena jeznog kipa                                    

Obrušavanje je tajnost pada                                       

Srušena bijela zgrada                                                 

Nemir usnulih nomada                                               

Na kraju se tek jedna kaplja                                       

S golemim  modrim okom stapa                                

Potpuno sam s nogama u moru                                  

A hullám

Elernyedve állok térdig a tengerben  

Hallom az első rebbenő zsongást

a márvány-ébresztőt

Gyengédnek tűnik a távoli moraj

Hóruhába öltözötten

Értelmetlen láncától szabadul a sóhaj

Ekkor a hidra felrettent álmából

Mennyezetig érő csillóival

Egy szétmállott polipvázra tapintva

Kővé dermedt az ijesztő karizma

A bukás titka a part omlása

A fehér házak bomlása

A nomádok zaklatása

Végül  egy csepp az egyetlen

Egyesül a végtelen kékség szemével

Egész lényemmel a tengerben állok.

Fordította: Fehér Illés