Keresés ebben a blogban

2017. június 15., csütörtök

Зоран Костић Истрага – Nyomozás


Zoran Kostić Cetinje 8. 10. 1948. –

Истрага

Послије апса очевог, тек мало
од мноштва оста: зидно огледало,
чивилук, дубак, дјечији креветац,
шпорет „Слобода“, зелени креденац,
шифоњер, астал, пар старих столица
и шест великих, букових полица
тешког костура од библиотеке
гдје су остале књиге само неке,
њих седам-осам, од више хиљада:
„Злочин и казна“, „Хамлет“, „Илијада“,
„Фауст“, „Дон Кихот“, „Тихи Дон“, „Рад“, „Мати“
и (зашто, само истрага ће знати,
остави роду кажњеника мрског) –
још Његошево „Огледало Србско”.



Nyomozás

Apám letartóztatása után a vagyon,
ami megmaradt: egy tükör a falon,
fogas, járóka, a gyerekeknek kanapé,
„Szloboda” tűzhely, zöld sifonér,
komód, asztal, néhány öreg szék
és hat hatalmas tölgyfaállvány,
súlyos könyvtármaradvány,
ahol alig maradt a könyvekből,
a létező többezerből:
„Bűn és bűnhődés”, „Hamlet”, „Iliász”,
„Faust”, „Don Quijote”, „Csendes Don”, „Munka”, „Anya”
és (hogy miért, csak a nyomozók tudják,
a családnak még meghagyták) –
Njegostól a „Szerb tükör” kiadást.

Fordította: Fehér Illés

2017. június 14., szerda

Vasvija Dedić-Bačevac Nostalgični bluz – Múltidéző blues


Vasvija Dedić-Bačevac Banja Luka 16. jun 1962. –

Nostalgični bluz

Ko sam ja?
Majušna čestica u beskonačnosti svemira.
Žena sa dojkama preobraženim
u jabuke, smokve, toplinu majčinstva, tintom začarane pisaljke.
Melankolični sanjar s koferom punim prošlosti  i rasutih  sjećanja.
Moram da znam a ne razumijem ništa.
Nešto bi moglo biti drugačije ako bi  prestala ova čežnja,
 vrelija i pohotnija od požude
 što žubori i rominja krvotokom kao zvjezdama opčinjena Cigančica.
Šta je smisao besmisla?
Majci sam obećala da ću biti sretna.
Više nisam sigurna šta je to, a ona je samo bijeli oblak,
nedostižan mom vidokrugu,
 kao i zemlja koju često sanjam  sa magličastim odrazom
u napuklom ogledalu mjeseca.
Srednjovječna žena majčinski brižno zalijeva cvijeće
 i povjerljivo šapuće sanjivoj maćuhici,
ništa nije kao što je bilo.
 Pozorišna kafana miriše slučajnim susretima, prosutim pićem
 i zvukovima nostalgičnog bluza.

Žene posrću na visokim potpeticama omamljene požudom,
parfemom i romantičnom slikom predvečerje.
Tek upaljena svjetla usidrenog grada, miris muškog tijela,
galop misli prekida slatkoću poljupca.
Pospani spiker izvještava o novim katastrofama.
Poplave, zemljotresi, ratovi, kolone izbjeglica
a uljana repica bezobzirno cvjeta na mekim poljanama
kao da ne postoji ništa osim sunca i vode.
Između bjeline hartije i neba zastajem
ulovljena prizorom na ulici.
Mladić i djevojka se kikoću zagolicani plamičcima ljubavi.
Ništa nije kao što je bilo a vozovi i dalje hukću
 po voznom redu.
Igram u predstavi zamorno dugoj i jednoličnoj,
a još nisam smislila drugi čin.
Utjeha zvuči kao jeftina reklama,
pa i ovdje raste cvijeće i noći su obasute zvijezdama.
Ništa ne može ublažiti ružni osjećaj
da je listove iz scenarija odnio sjeverni vjetar.
Bez mirisa i oblika kaplje praznina u nešto bezimeno
i neuhvatljivo poput vjetra,
poput vlastite sjene.
Loša vremena za ljubav i poeziju.
Ništa nije kao što je bilo u ovom svijetu
izgriženom egoizmom i besmislom.
Planeta zemlja spokojno krstari kosmičkim putanjama.

Izvor: autor


Múltidéző blues

Ki is vagyok?
A végtelen űrben parányi szemcse.
Asszony, almává, fügévé,
anyai szeretetté változott emlőkkel, tintával megigézett irónnal.
Kesernyés, álmodozó múlttal tele bőrönddel, szétszórt emlékekkel.
Tudnom kell, de semmit sem értek.
Másként is lehetne, ha megszűnne
ez a szenvedélytől is forróbb, kéjesebb sóvárgás,
mely csillagokkal elvarázsolt cigánylányként a véráramban csobog és csepeg.
Az értelmetlennek mi az értelme?
Anyámnak megígértem, boldog leszek.
Már nem vagyok biztos abban, ez mit jelent, ő pedig csak fehér felleg,
számomra elérhetetlen messzeségben,
akár a hold megtört tükréből varázslatosan visszaverődő föld,
amelyről gyakran álmodok.
Középkorú nő, aki a virágot anyai gondossággal öntözi
és az álmodozó árvácskának bizalmasan suttog,
semmi sincs úgy, ahogy volt.
A színház kávézója véletlen találkozásokkal, kiloccsant itallal
és múltidéző blues hangjaival telt.

Magassarkú cipőkben botladoznak a vágyakkal, illatszerekkel,
a koraest érzelgős képével elbódított asszonyok.
A csók édes ízét az éppen felgyújtott városi kivilágítás, férfitestillat,
rohanó gondolatok veszik el.
Újabb katasztrófákról számol be az álmos bemondó.
Árvizek, földrengések, háborúk, menekültek áradata,
a repce meg a lágy földeken mindent megvetve virágzik,
mintha a napon és vízen kívül, más nem is létezne.
Az utcai látványtól elámulva
állok meg a papír tisztasága és az ég között.
A legény és a bakfis szerelemtől megigézetten nevetgél.
Semmi sincs úgy, ahogy volt, de a vonatok továbbra is
menetrend szerint közlekednek.
Fárasztóan hosszú, egyhangú előadásban játszom,
ám a második felvonást még nem írtam meg.
A vígasz csak olcsó hirdetés,
különben a virágok itt is nőnek és csillagokkal díszítettek az éjjelek.
Semmi sem enyhítheti a rossz közérzetet
mert az északi szél elvitte a forgatókönyv oldalait.
Saját árnyékunkként
valami névtelenbe, mint a szél a megfoghatatlanba,
illat és alak nélkül csepeg a semmi.
Ez nem a szerelem és a költészet kora.
Ebben a hiúsággal, értelmetlenséggel kikezdett világban
semmi sincs úgy, ahogy volt.
A földgolyó nyugodtan bolyong a kozmikus térben.

Fordította: Fehér Illés

2017. június 11., vasárnap

Zsidó Piroska Gombnyomás – Pritisak na dugme

Képtalálat a következőre: „zsidó piroska”

Zsidó Piroska Székelykeresztúr 1974. június 11. –


Gombnyomás

A világ nem rossz,  a világ csak gyer­me­ki.
S az em­ber sem lett go­nosszá, csak
el­ve­szi mi kell neki, hisz jár neki.
Kiért szület­ne különben a kénye­lem,
a lu­xus és a máz,
ki venné meg, mit hat földrész,
s a föld­alat­ti moz­ga­lom, no meg a földönkivüliek se­re­ge is tán,
ránk­ruház.
Egy gomb­nyomás, s az egész
világ min­den öröme lába­ink elé terül.
Egy gomb­nyomás: bejárjuk a világot, meg­tud­juk
 mi mennyi­be kerül,
s házhoz kérjük
az üdvösséget.
Igen, disz­cso­ma­golásban, per­sze...
Bárki meg­nyom­hat­ja, aki­nek van mer­sze.



Pritisak na dugme

Svet nije loš, svet je samo detinjast.
Ni čovek nije postao zao, samo
što mu treba, uzima, jer mu pripada.
Inače udobnost, raskoš, premaz
zbog koga bi postojao,
što šest kontinenta,
i podzemni pokret, i možda i armija vanzemaljaca nama ostavlja,
ko bi kupio.
Tek pritisak na dugme i sva radost
ovoga sveta ispred naših nogu se stvori.
Tek pritisak na dugme: svet se obilazi, sazna se
šta koliko košta,
te blaženstvo
u kući se stvori.
Da, svečano upakovano, naravno...
Svako može pritisnuti, ko poseduje junaštvo.

Prevod: Fehér Illés

Danyi Zoltán Téli rajz – Zimski crtež


Danyi Zoltán Zenta 1972. május 1. –

Téli rajz

Vázlat néhány tollvonással,
fűzfa, kakukkfű, félredőlt nád,
a szárak, ahogy átütik a jeget,
és egy madár nyomai a hóban,
alig kivehető jelek, hátrafelé
mutató nyilak ‒ milyen madár,
milyen jég, miféle nád.
Zimski crtež

Skica sa par povučenih crta,
vrba, ognjica, nagnuta trstika,
strukovi kako led probijaju,
i u snegu tragovi jedne ptice,
jedva primetni znaci, unazad
pokazujuće strele – kakva ptica,
kakav led, kakva trstika.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: a szerző

2017. június 8., csütörtök

Jovan Joco Bojović Zapis o vremenu – Jegyzet az időről


Jovan Joco Bojović
Prnjavor 1934. – Banja Luka 31. 01. 2015.

Zapis o vremenu

Kupiti vrijeme, je li moguće?

Kupiti sat — znači li kupiti vrijeme?

Šta uopšte znači vrijeme?

Ko uopšte pokušava da shvati nesvatljiv pojam vremena. Najradije bi čovjek kupovinom sata kupio i tajnu vremena. Ali, vrijeme nije pojam trajanja dana kako se misli, niti dozrijevanja.

Svemir je tajna — zna se to — a ono što znamo, svi skupa, vrijeme ne priznaje, jer vrijeme radi po učinku vječnosti, po uri — časovniku svemira.

Taj kosmos savršen je sat koji se navija sam, a konstruktor savršenstva može biti samo genije.

Dakle, postoji samo jedan genije, a to je vrijeme.

Istina, vrijeme je samo riječ, a riječ je moćna u ljudskom rodu. Moć, tajna, trajanje, smisao ... Sve je to u onom pojmu — vrijeme. Izračunao je čovjek sve: do pomračenja Sunca i dalje, ali nikad nije shvatio to gluho vrijeme. Baš u tom gluhom vremenu sve je tako savršeno izračunato i proračunato, da se ništa, ama baš ništa, ne može desiti nepredviđeno.

Čovjekove računice, uglavnom, zataje — vremenske nikad. Možda su crne rupe u kozmogoniji, fabrike računica, a računice rodiše vrijeme.

Čovjek pokušava (inače) da izračuna sve. Ipak se on (čovjek) vraća uvijek na Zemlju.

Zemlja je čovjekova sudbina.

Čovjekovo propinjanje sa Zemlje može se poistovijetiti sa indijskim fakirom koji se penje uz zamišljen štrik.

Do danas ne bi niti jednog zemaljskog genija koji ne blebnu o Zemlju.

Niko ne ode dalje od Mjeseca.

Vrijeme neda da se čovjekova matematika upliće u mehanizam vječnosti.

Časovnik je obično zamantavanje čovjekovog pojma o vremenu.
Nastaviću…

Jegyzet az időről

Egyáltalán megvásárolható az idő?

Óravétel – jelent-e egyúttal idővételt is?

Idő,  tulajdonképpen mit jelent?

Tulajdonképpen ki próbálja megérteni az idő felfoghatalan fogalmát. Az ember egy óra vásárlásával legszívesebben az idő titkát is megvenné. De az idő nem egy nap múltának, zsendülésének a fogalma.

Titok az űr – ez egyértelmű – de amit mindannyian tudunk, azt az idő el nem ismeri, mert az óra – az űr időmérője, a végtelen teljesítménye szerint cselekszik.

A világegyetem önműködő, tökéletes óra, a remekmű alkotója pedig csak zseni lehet.

Tehát egyetlen zseni létezik, az idő.

Igaz, az idő csak szó, de az emberiség számára hatalom. Hatalom, titok, tartam, értelem... Mindez egyetlen fogalomban – idő. Az ember mindent kiszámított: a Napfogyatkozásig és tovább, de sosem fogta fel ezt a botor időt. Éppen ebben a botor időben minden oly tökéletesen kiszámított, eltervezett, hogy véletlenül semmi, de semmi sem történhet.

Az emberi számítások általában csődbe jutnak – az időé soha. Talán az elméletekben, a számításokat végző irodákban vannak a fekete lyukak, de a számítások időt szülnek.

Az ember (egyébként) mindent megpróbál kiszámítani. Mégis (az ember) mindig visszatér a Földre.

Földhöz kötött a sorsunk.

A Földről való elrugaszkodásunk egyenlő az indiai fakír nemlétező kötélre mászásával.

Eddig egyetlen egy földi géniusz sincs, aki nem zuhant volna a Földre.

A Holdnál távolabb senki sem jutott.

Az idő nem engedi meg, hogy az öröklét gépezetébe matematikával beavatkozzanak.

Az óra az emberek időről való fogalmának a megtévesztése.
Majd folytatom...

Fordította: Fehér Illés
Izvor: https://parkic.blogspot.rs/2017/01/jovan-joco-bojovic-zapis-o-vremenu.html

2017. június 7., szerda

Tanja Kragujević Ti – Te


Képtalálat a következőre: „tanja kragujevic”

Tanja Kragujević Senta 1946. –

Ti

Ti si najproverljivija
istina o meni.

Obgrliš mi ramena
kaputom
koji više ne postoji.

I to je sav smisao
ovog podsećanja.

To što pokret
tvojih ruku
čini moje telo.

Hvataš
zlatnu sekundu
kiše mog oka.

Talas dna.

Gde raste stablo.
Dom pod nebom
tvoje duše.
Te

A legellenőrizhetőbb
igazságom vagy.

Vállam immár
nemlétező
kabáttal karolod.

És e felidézésnek
ez a lényege.

Az, hogy
két kezed mozdulata
alkotja testem.

Tetten éred
szemem égi áldásának.
arany másodpercét

A mély hulláma.

Ahol fa nő.
Otthon lelked
égisze alatt.

Prevod: Répás Norbert i Fehér Illés
Izvor: http://www.tanjakragujevic.com