Tövig borotvált teniszlabda
A
tenger
a tenger
a tenger,
a
tenger és megint és újra a tenger, és tovább, sokáig, mindig csak a tenger,
mígnem végül, órák múlva, egy teniszlabda, ahogy a víz a part felé sodorja,
fel-le bucskázik a hullámok közt, távolodik, közeledik, váltakozva, P. a
parton ül, lábát a vízbe, a tengerbe, a kifutó habokba nyújtja, újra meg újra
szétgurított kék szőnyeg, a teniszlabda ott ring, ott táncol a közelben,
aztán a víz távolabb sodorja, úgy gondolnánk, a hullámok kifelé, a part
irányába sodornak mindent, de a helyzet ennél bonyolultabb, több erő működik
egyszerre, ami megtévesztő, végképp megtévesztő, a felszín alatti erők
mozgása ritkán egyezik meg a felszín felettiekével, különös, gondolja P., és
lábát a hullámokba, a kavicsok közé mártja, hol az egyik, hol a másik győz,
nagy ritkán pedig, egy előre nem látott percben, mintha egyensúly jönne
létre, ilyenkor a teniszlabda egyhelyben bucskázik le-fel, egy ideig nem
közeledik és nem is távolodik, aztán ismét megindul a part felé, vagy kifelé
a nyílt tenger irányába, ezt figyeli P., a teniszlabda mozgását,
Celiát nem
Celiát most nem
Celiát most nem nézi,
Celia
néhány lépéssel távolabb, egy szétterített, hatalmas törülközőn napozik,
válla, dereka, combja bronzbarnán ragyog, nemrég kente be napolajjal, a hullámok
durva bőrén ide-oda gurul a teniszlabda, a kövek a partra kifutó haboktól
nedvesek, a szél a tenger felől fúj, simára őrölt homokszemeket hoz, alig
látható, alig érzékelhető, csak a jachtok oldalán megtapadó vékony réteg
árulja el, a rózsaszín árnyalat a tengerről visszatérő hajókon, ki gondolna a
nyílt tengeren homokra vagy porra, mégis ott van a szélben a porrá őrölt
sivatagi rózsa, a vizek felett vonul a Szahara fátyolszerű, lazacrózsaszín
homokja, és halványabbra árnyalja a kéket, mi minden volna ebből
kikövetkeztethető, a halál mint megszabadulás minden súlyfeleslegtől,
gondolja, és a nedves kavicsokat simogatja, a sivatag homokját szimatolja a
szélben, a porrá őrölt sivatagi rózsát, ujjai a meleg kavicsokkal játszanak,
tapogatja őket, közéjük markol, és Celia mellére gondol, a teniszlabda, ha
partot ér, Celia ölét idézi majd fel, most még a hullámok emelkedő,
domborodó, felmagasló és újra leboruló hátán hintázik le-fel, közeledik és
távolodik, az erők kénye-kedve szerint, aztán közelebb és közelebb sodródik,
alámerül, újra felbukkan, egészen közel, és a kavicsokon habbá terülő
hullámok végül lágyan, könnyedén kiemelik, kirakják, kihelyezik a langyos
kavicsokra, karnyújtásnyira P.-től,
megérinti
megragadja
megmarkolja,
rugalmas,
kemény, és sima, mintha leborotválták volna, Celia ölére gondol, tapogatja,
és tényleg, erről a teniszlabdáról lenyírták a prémet, tövig borotválták
neonzöld szeméremszőrzetét, Celia a kavicsokra terített törülközőn hever,
enyhén szétnyitott combjai közé forró sugarakat szór a nap, estére válik majd
kitapintható, megszagolható, felfalható valósággá az osztriga, most pedig a
hullámok partra sodorják a borotvált teniszlabdát, kiemelik, kirakják,
kiteszik a langyos kavicsokra, karnyújtásnyira P.-től, ezzel kezdődne, ezzel
a tövig borotvált teniszlabdával venné kezdetét a történet, a sivatag
homokjával, a teniszlabdával és a habként szétterülő hullámokkal, ezekkel
kezdődne, igen, miközben semmi nem kezdődik persze,
és semmi
nem ér
véget.
|
Skroz obrijana teniska lopta
More
more
more,
more i opet i nanovo more, i dalje, dugo,
opet samo more, dok na kraju, satima kasnije, jedna teniska lopta, kako ju tok
vode prema obali nosi, kat-kad između valova izroni, udaljuje se, približava,
naizmenično, P. na obali sedi, noge u vodu, u more, u penušave valove pruža,
opet i opet rasprostiran plavi sag, teniska lopta tamo se ljulja, tamo u
blizini pleše, pa voda ju dalje nosi, udaljuje, mislili bi, da valovi
napolje, sve prema obali teraju, ali situacija je od toga znatno složenija,
više sila istovremeno deluju, što je zbunjujuće, krajnje zbunjujuće, kretanje
sila ispod površine retko se podudara sa onima na površini, neobično je,
misli P., i nogu u valove, među belutke moči, čas jedna, čas druga sila
pobedi, a vrlo retko pak, u nepredviđenom trenutku, kao da se uspostavi
ravnoteža, u tim momentima teniska lopta u mestu gore-dole se miče, jedno
vreme niti se približava niti se udaljuje, pa opet prema obali ili u pravcu
otvorenog mora krene, P. to promatra, kretanje teniske lopte,
Celiju ne
Celiju sad ne
Celiju sad ne gleda,
Celija par koraka dalje, na
rasprostiranom, ogromnom peškiru se sunča, njena ramena, krsta, stegna
bakrenasto sjaje, sa uljem za sunčanje nedavno se namazala, na gruboj koži
valova teniska lopta amo-tamo se kotrlja, stene su mokre od valova koji na
obalu istrčavaju, vetar sa mora duva, glatko
samljevene zrnca peska donosi, jedva su vidljivi, jedva su primetni, samo
tanak sloj na stranama jedrenjaka odaje njihovo prisustvo, ružičast odsenak na
brodovima koji se sa mora vraćaju, na otvorenom moru ko bi mislio na pesak
ili prašinu, ipak tamo u vetru je u prašinu samljevena ruža pustinje, skutu
nalik, kao losos ružičast pesak Sahare nad vodama se kreće i plavo čini
bleđim, šta sve bi se moglo iz toga zaključiti, smrt kao oslobađanje od
svakog viška težine, misli, i mokre belutke gladi, u vetru pesak pustinje, u
prašinu samljevenu ružu pustinje miriše, prsti sa toplim belucima igraju,
dodiruje ih, zagrabi ih i na grudi Celije misli, teniska lopta ako na obalu
stiže, podsećaće na naručje Celije, sad još na rastućim, ispupčenim,
uzdižućim pa opet silazećim leđima valova gore-dole se ljulja, približava se
i udaljuje, prema samovolji sila, pa sve više se približava, uroni zatim se
opet pojavljuje, sasvim blizu i na kraju valovi, na belucima u penušav sag
pretvoreno blago, sa lakoćom ju izdižu, ostavljaju, na mlake belutke smeste, na
rukohvat od P.-a,
dotiče ju
uhvati
zgrabi,
elastična je, tvrda i glatka, kao da je
obrijana, na naručje Celije misli, dotiče je, i zaista, sa te teniske lopte
krzno je ošišana, poput neona zelena stidna dlaka je skroz obrijana, Celija
na belutke rasprostiranom peškiru lenčari, među blago raširene slabine sunce
vruće zrake baca, do navečer ostriga postaće opipljiva, mirišljava, jestiva
stvarnost, a sad pak obrijanu tenisku loptu valovi na obalu nose, vade i na
mlake belutke stavljaju, na rukohvat od P.-a, s tim bi počela, s tom do kraja
obrijanom teniskom loptom bi počela priča, sa peskom pustinje, teniskom
loptom i valovima koji kao pena se prostiraju, s njima bi počela, da, dok
naravno ništa se ne počinje,
i ništa
se ne
završava.
Prevod: Fehér Illés
|