Bayer Béla Fohász – Molitva – Stoßgebet – Oraison jaculatoire

Bayer Béla Váralja, 1951. május 17. –

Fohász Add teljesedését megcsonkult szavaknak, őrizd szemeinknek a látás gyönyörét, vedd kongó-fájdalmát őrült harangoknak és vigyázzad hitemnek ember melegét.

Molitva Neka ožive osakaćene reči, sačuvaj užitak vida našim očima, uzmi zvučan bol pomahnitalim zvonima i sačuvaj mojoj veri ljudsku toplinu. Prevod: Fehér Illés

Fohász Add teljesedését megcsonkult szavaknak, őrizd szemeinknek a látás gyönyörét, vedd kongó-fájdalmát őrült harangoknak és vigyázzad hitemnek ember melegét.

Stoßgebet Lass die Erfüllung der unvollständigenWorte zu, behüte  für unsere Augen die Wonne des Sehens, nimm die schallende Pein der  wahnsinnigen Totenglocken, und bewahre die Menschenwärme meines Glaubens! Nachdichtung: Bayer Béla

Fohász Add teljesedését megcsonkult szavaknak, őrizd szemeinknek a látás gyönyörét, vedd kongó-fájdalmát őrült harangoknak és vigyázzad hitemnek ember melegét.

Oraison jaculatoire Comble, ô Seigneur, la partie tronquée de nos mots. Garde, ô Seigneur, l’agrément de vue de nos yeux. Accepte, ô Seigneur, la douleur carillonante de chloches engourdies.Veille, ô Seigneur, sur la chaleur humaine de ma croyance. Traduit: Zsoldos Imre svd.

Bayer Béla Eltompulás – Otupljenje – Abstumpfung

Bayer Béla Váralja, 1951. május 17. –

Eltompulás Noha megfakult gyermekarcom még ott kísért a tagnapok játszóterein, a szertefolyt csodák már végleg odalettek. Akárha ama tükör is, melyben hajdanvolt gyermekarcom tündérkedett. Milliom darabra hullt. A múlt elmálló kövein nem sarjadhat újjá mi tovatűnt. Köd lepi, miként estéli imáimat az űr harangja. Csak az Úr hangja lesz egyre érthetőbbé, s biztosabbá mi nem lesz többé. Az elmúlás reflexei egyre nyilvánvalóbbak. Rejtjeleivel a holnap sem riaszt már. Az „éleselméjűség“ puszta manír csupán. Talán a jelenség, a látszat vonalán nem is több mint komédia. Egy önsajnálat parafrázisa. Az elfuserált írói mindentudásé. Botlik a tollam, csetlik a szó. Kétkedésem lassan eltompul, s a világűr lüktetésévé lesz.

Otupljenje Mada me još moje dečačko lice sa jučerašnjih igrališta prati, dokrajčene su raspršena čuda. Kao i ono ogledalo u kojem moje negdašnje dečačko lice sjalo. Na deliće raspao. Na rasutim stenama prošlosti iščeznuto ponovo niknuti ne može. Magla prekriva kao zvono vasione moje večernje molitve. Tek je glas Gospoda sve jasniji i sigurniji čega više neće biti. Sve očitiji su refleksi prolaženja. Tajnim znacima ni sutra više ne straši. „Bistar razum“ je samo pust manir. Možda je pojava na crti privida od komedije nije ni više. Parafraza samosažaljenja. Kvarno sveznanje pisca. Pero mi se spotiče, reč zastane. Stiša se moja sumnja s krvotokom svemira se stapa. Prevod: Fehér Illés

Eltompulás Noha megfakult gyermekarcom még ott kísért a tagnapok játszóterein, a szertefolyt csodák már végleg odalettek. Akárha ama tükör is, melyben hajdanvolt gyermekarcom tündérkedett. Milliom darabra hullt. A múlt elmálló kövein nem sarjadhat újjá mi tovatűnt. Köd lepi, miként estéli imáimat az űr harangja. Csak az Úr hangja lesz egyre érthetőbbé, s biztosabbá mi nem lesz többé. Az elmúlás reflexei egyre nyilvánvalóbbak. Rejtjeleivel a holnap sem riaszt már. Az „éleselméjűség“ puszta manír csupán. Talán a jelenség, a látszat vonalán nem is több mint komédia. Egy önsajnálat parafrázisa. Az elfuserált írói mindentudásé. Botlik a tollam, csetlik a szó. Kétkedésem lassan eltompul, s a világűr lüktetésévé lesz.

Abstumpfung Obwohl mein verblasstes Kindergesicht noch auf den gestrigen Spielplätzen spukt, sind die damaligen Wunder bereits vorbei. Ebenso ist der alte Spiegel, in dem meine Gesichtszüge weilten, zerbrochen. Auf dem  verwitterten Stein der Vergangenheit kann nichts gedeihen,was vorher gewesen war. Alles ist mit Nebel bedeckt, wie die Abendgebete. Nur die Stimme des Schöpfers wird immer klarer, deutlicher, was nie mehr sein kann. Das Schwinden früherer Reflexe wird offenbarer. Auch die Zukunft erschreckt nicht mehr. Die Scharfsichtigkeit des Autors wandelt sich in pure Gewohnheit. Auf der Ebene des Scheins ist es nur Komödie, Paraphrase des Selbstmitleids. Die Allwissenheit des Literaten ist verpfuscht. Wie meine Feder stolpern auch die Worte. Die Verzweifelung stumpft langsam ab zur Zufriedenheit und wird zum Pulsieren des Universums gekrönt. Übersetzung: Máté Imre

Bayer Béla Hiába – Uzalud – Vergeblich – In vain – Inutile – Invano

Bayer Béla Váralja, 1951. május 17. –

Hiába Hiába rejtezem csillagok szemében, arcomba költözik hiánya.

Uzalud Uzalud se skrivam u očima zvezdi, njihov manjak na mom licu se gnezdi. Prevod: Maša Starec i Fehér Illés

Hiába Hiába rejtezem csillagok szemében, arcomba költözik hiánya.

Vergeblich Vergeblich verstecke ich mich in den Augen der Sterne. In mein Gesicht zieht sein Mangel. Übersetzung: Bayer Béla

Hiába Hiába rejtezem csillagok szemében, arcomba költözik hiánya.

In vain In vain I hide in the eyes of the stars, their lack is nesting in my face. Translated by Maša Starec

Hiába Hiába rejtezem csillagok szemében, arcomba költözik hiánya.

Inutile C’est inutile de me clapir aux yeux des astres. Son oubli se niche dans ma face. Traduit: Zsoldos Imre svd

Hiába Hiába rejtezem csillagok szemében, arcomba költözik hiánya.

Invano Invano mi nascondo negli occhi delle stelle, la loro mancanza sul mio viso si annida. Traduttore: Maša Starec

Bayer Béla Ima – Molitva – A prayer – Gebet

Bayer Béla Váralja, 1951. május 17. –

Ima Megfogant álmaimat vigyázzad Uram! Képzetem honfoglalását. Sosemvolt anyámat mintázzad Uram! Bezúzott tükrök arcát. Bűneim koloncát oldozzad Uram! Szájamnak kagylócsöndjét. A harminc ezüstöt – Csak azt ne Uram! Csak azt ne.

Molitva Gospode moj, čuvaj moje snove začete! Osvajanje mojih predodžbi. Gospode moj, odslikaj mi moju mamu nikad postojeću! Lice razbijenih ogledala. Gospode moj, razreši klečku mojih grehova! U ljusku zatvorenu tišinu mojih usta. Trideset srebrnjaka – Gospode moj, samo to ne! Samo to ne. Prevod: Fehér Illés i Maša Starec

Ima Megfogant álmaimat vigyázzad Uram! Képzetem honfoglalását. Sosemvolt anyámat mintázzad Uram! Bezúzott tükrök arcát. Bűneim koloncát oldozzad Uram! Szájamnak kagylócsöndjét. A harminc ezüstöt – Csak azt ne Uram! Csak azt ne.

A prayer Please, Lord stand watch on my dreams conceived, on my notion’s conquest. Carve in sculpture, Lord, my never existing mother! The face of broken mirrors. Untie, oh Lord,  the clog of my sins! The inshelled silence of my mouth. The thirty silver coins – only those not, Lord, Only those not. Translated by Maša Starec

Ima Megfogant álmaimat vigyázzad Uram! Képzetem honfoglalását. Sosemvolt anyámat mintázzad Uram! Bezúzott tükrök arcát. Bűneim koloncát oldozzad Uram! Szájamnak kagylócsöndjét. A harminc ezüstöt – Csak azt ne Uram! Csak azt ne.

Gebet Die befruchtenden Träume behüte Gott! und die Landnahme meiner Fantasie! Meine nicht existierende Mutter behüte Gott! und mein früheres Gesicht im Spiegel! Meine Absolution behüte Gott und die Stille meines Mundes! Nur die dreißig Silberlinge - Nur sie nicht mein Gott! Nur sie nicht! Übersetzung: Bayer Béla



Bayer Béla A tét – Ulog – Einlage – Totalisation

Bayer Béla Váralja, 1951. május 17. –

A tét Esteledik. A szemköztes tömb ablakszemei felparázslanak, már vetkezik mögöttük az e napi gond. (Szomszédod ma kártyázik, s nem asszonyát veri.) Jómagad lámpásod esteli fénye mellett klasszikusokat idézel. Tétova kézzel, sort sor alá tapogatva kerülnek a lapra feljegyzéseid. Araszolsz megannyi kis csáppal, Kaffkával és Csáthtal gyapálod a középszerűt. Orgonát és mélyhegedűt  szólnak  benned a szavak. A hangulat keservét most aligha érzed, a képzet csak féligszítt cigarettát engedélyezett. Kibiccsant útján  az esély, hisz sekély szenvedély uralkodik. Bérdalok  bonganak bordalok helyett, vélhetnéd, így rendeltetett, bár fonákja maga kiabál.      Értelmed látszólag ellenáll, de fricskája szájad szögletére ül. Elnehezül lassan minden tagod, s noha tudod, hogy a lét dadog, nem kutatod a törvényi praktikát. A hibát a hit és a tudás viszonyában látod. Jobbító próbálkozásod nekifeszül, ám kiderül, hogy naivak elképzeléseid. Hit is csak áttételekkel mozgathat  hegyet, e kegyet nem bitorolhatja földi hívság. Hogy eleve elrendeltetett? Botorság. Természetünk ilyen. Krisztust a keresztre küldtük, de minden maradt a régiben. Igen. Hiába szülhetne megváltót, a csúnya lány szerelme mégsem kelendő. Veronika kendő becézi arcodat, s az alkonyat bársony pamattá bomlik. Pirossal pörsennek az ég ragyái, kontúrrá rajzolódsz, testtelenné, noha fantom mégsem leszel. Szeretsz és szeretkezel, egyre görcsösebben immár, bár a nyár még kelleti tűzhajú Végzetét. A tét mégis maradandóságod.   Látod? A versek szó-karátok, mit a Kritika unciái mérnek. Fintor, hogy a végső Költészet nem lehet maga az Életünk.

Ulog Hvata se mrak. Zasjaju prozorska okna susednog bloka, iza njih već dnevna briga se svlači. (Danas tvoj sused karta i ne tuče ženu.) Ti sam pored svetla noćne lampe klasike citiraš. Tvoje beleške sustezajućim pokretima tapkajući red ispod reda redaš na papir. Bezbroj sitnim pipcima se kotrljaš, osrednjost s Kafkom i Čatom prikrivaš. Reči u tebi putem orgulja i violončela se oglašavaju. Gorčinu raspoloženja sad ni ne osećaš, mašta samo napola popušenu cigaru dozvoljavala. Šansa na stramputicu stigla jer samo plitka strast vlada. Umesto hvalospeva vinu najamne pesme ore, mogao bi reći tako je suđeno ali naličje sam grmi. Tvoj razum se naizgled opire ali ti se zvrčka na usnama nazire. Usporavaju ti se udovi, iako znaš da postojanje muca, praksu zakonitosti ne istražuješ. Grešku u odnosu vere i znanja vidiš. Pokušavaš s poboljšanjem ali ispostavi se, predstavke su ti naivne. I vera samo transmisijom može brda pomerati, tu milost zemaljska snaga prisvojiti ne može. Da je sve unapred određeno? Bulažnjenje. Priroda nam je takva. Hrista smo na raspeće poslali ali sve je po starom ostalo. Da. Zalud bi mogla iskupitelja roditi, ljubav ružne devojke nije tražena. Lice ti marama Veronike miluje a suton u baršun se pretvara. Hrape neba su crvene bubuljice, od tebe samo obrisi ostali, bestelesan si ipak avet nećeš biti. Voliš i ljubav vodiš ali si već sve više u grču mada leto plamteću kosu Usudi još nudi. Ipak ulog je tvoja besmrtnost. Vidiš li? Pesme su karati reči šta uncije Kritike merkaju. Groteska je da Poezija sam Život ne može biti. Prevod: Fehér Illés

Einlage

Es dämmert. Die Fensteraugen

des  Blocks gegenüber glühen auf.

Hinter ihnen entblößt sich heutige Sorge.

(Diesmal bevorzugt der Nachbar

die Karten, statt die Gattin

mit Schlägen zu beglücken.)

Du zitierst bei deinem abendlichen

Lampenlicht Klassiker.

Mit zitternden Händen, Zeile nach Zeile

herumtastend  kriechen aufs Papier

deine Notizen. Wie ein Käfer

mit zahlreichen Fühlern schleichend

jätest  du das Mittelmaß. Wie Orgel

und Bratsche klingen dir die Wörter,

spürst die Missstimmung der Tage kaum.

Deine Fanthasie erlaubt dir nur

halbgerauchte Zigaretten, derweil

Chancen entgleisen  und wertlose

Leidenschaften herrschen.

Bestellte Lieder gellen statt

gefühlvoller Gedichte.

Alles ist vorbestimmt, könnte

man glauben, trotz, dass

das Zerrbild für sich selbst spricht.

Dein Verstand leistet Widerstand,

dennoch nistet sich eine Grimasse

in deinen Mundwinkeln ein.

Sachte werden deine Glieder schwer

und obwohl du weißt, dass das Dasein

stottert, fragst du nicht nach gängigen Praktiken.

Den Fehler siehst du in dem Verhältnis

zwischen Wissen und Glauben.

Dein verbessernder Wille spannt sich an,

aber es stellt sich heraus, dass deine Vorstellungen

zu naiv sind. Der Glaube kann auch nur mit

Übertragung Berge versetzen. Dieses Los

kann kein irrdisches Wesen besitzen.

Dass es unentrinnbar ist? Unfug.

Dies entspricht unsrer menschlichen Natur.

Obgleich, dass wir Christi auf das Kreuz

verbannt haben, alles blieb beim Alten.

Ja. Umsont würde ein hässliches Weib einen

Erlöser gebähren, ihre Küsse würden vermieden.

Veronika-Tuch bedeckt dein Gesicht

und die Abenddämmerung zerteilt sich

zu purpurnen Libellen. Die Himmelswunden

röten sich und du wandeltst dich zu Konturen,

würdest auch ohne Leib kein Phantom.

Du wirst geliebt und machst selber

Liebe, immer krampfender nunmehr

und wenngleich der Sommer noch seine

volle Pracht anbietet, dein Einsatz bleibt

deine Unvergänglichkeit. Sieh!  Die Verse sind

Wortpräziosen, die in Unzen der Kritik

gemessen werden. Die Fratze ist, dass 

die letzte Dichtung nicht unser Leben sein kann.

                             Nachdichtung: Bayer Béla

Totalisation

Le soir descend. En face dans le bloc, lles

fenêtres tournent en feu. Les soucis journaliers

derrière se mettent à nu.( Aujourd’hui, ton

voisin joue aux cartes, ne veut pas battre sa

femme comme plâtre.) Toi, sous l’abat-jour

de ta lampe epluches un texte classique.Tu mets,

d’une main hésitante, noir sur blanc quelques

notes sous les lignes ou sur la marge pour les

citer après. Tu argues avec Kafka et Csáth

attaques le médiocre. Dans ton tréfonds les

mots sonnent profonds comme l’orgue et le

violon. Tu sens à peine l’ amertume de la

disposition de l’àme. Le fictif ne donne

permission qu’à fumer une cigarette à

 moitié. L’aléa se désaxa en chemin faisant.

C’est la passioin futile qui règne. Au lieu des

chansons bachiques ce sont des chansons

salariées qui retentissent et bourdonnent. Tu

pourrais croire: ceci doit être ainsi, bien que le

contraire soit vrai. Il paraît que tu t’y opposes

et que tu pinces les lèvres. D’ un jour à l’ autre

tous tes membres s’alourdissent et bien que tu

saches que l’ existence balbutie, cloche, tu

net’intéresses plus à la loi, a la légalité

pratique et utile. Même la foi ne peut mouvoir

des monts qu’à condition d’une prise de force.

Mais cette faveur ne s’approprie pas par

n’importe quel être vaniteux. Tu dis, que cela a

été décrété au préalable? Nonsens. Notre

nature est ainsi. Nous avons envoyé le Christ

sur la croix et tout reste comme auparavant.

Voilà ce qui est vrai!Une fille laide pourrait

mettre un sauveur au monde, pourtant

personne ne la prendrait pour être sa femme.

De la science et de la foi. Ton essai mélioratif

fait encore un effort Tu crois que l’erreur gît

dans le rapport mais il devient clair que tes

idées sont   naïves. Le voile de Véronique

caresse ta face.Le velours du coucher de solei

se défera en touffe, poufLes stigmates de

variole du cielse colorent du crimson, tes

contours s’estompent, s’immaterialisent.

Bien que tu ne deviennes pas fantômes.

Tu aimes , tu fais l’amour, mais d’une façon de

plus en plus convulsive. Bien que l’ été laisse

encore désirer sa destinée en flamme infernale,

la totalisation est quand

même la durée.Tu vois? Les vers ont leur carat

de mots et sont mesurés par les onces de la

critique La contorsion est

que la Poésie ultime

ne puisse pas être notre Vie elle-même.

                             Traduit: Zsoldos Imre svd

 



Bayer Béla Virágvasárnap – Cvetnica – Palmsonntag

Bayer Béla Váralja, 1951. május 17. –

Virágvasárnap

Megtanultam lassan magamat szeretni,

hogy téged szeretni képes legyek.

Ordas kínokkal cicázó szívemet

a semminek szegeztem, hogy

árvaságomat feledve résre nyíljak.

Szemedben csillaggá kökénylő könny ült,

s tudtad, elfáradtam  már anyámnak

békét könyörögni, hogy meséi ködbe vesztek,

hogy angyalarca széttörött. Hogy a bújkáló valóságot

szemgolyóm mögül fókuszzavaraiból ki kéne már szabadítani.

A vemhes éjszakák kínjait is meg kellene fejteni.

Akár tollamhoz e sorok,

arcomhoz tündérlett simogatásod G-moll melege,

noha Vivaldi tavasza még késik.

Szeretlek, miként a lélek  szétgurult fillérkéit, miképpen

szavaimnak rendjét. Nem a hangért szólok, nem a ritmusért,

de a száműzendő csöndért! Amit bennem föl te oldottál, 

hogy vackoljon helyébe versbeszéd,"fénysorsú szó",

hogy a téveszmék jegykendőjét végleg odahagyjam.

Cvetnica

Da bi bio sposoban tebe voleti

polako sam naučio sebe voleti.

Da bi se zaboravljajući na svoju ubogost otvorio

moje zverskim mukama prekriveno srce

na ništa pribio.

U tvom oku u zvezdu kristalizirana kap suze sjala

i znala si da sam se već umorio preklinjajući

primirje sa mamom, da su njene priče u magli isčezle

i razbilo se njeno anđeosko lice. Da bi iza oka

skrivenu stvarnost iz fokusa ošamućenosti oslobodio.

I patnje trudnih noći trebalo bi odgonetnuti.

Kako ti redovi do mog pera,

tako se G-mol toplina tvog milovanja na moje lice priljubilo

mada još kasni Vivaldijevo proleće.

Volim te kao duša raspršene krhotine,

kao zapt mojih reči. Ne govorim zbog glasa, ne zbog ritma

ali zbog prognane tišine! To što si ti u meni oslobodila

da na njegovo mesto reči pesme ugnezde, „reč sudbine svetla“

i da znak iskrivljene mašte zauvek ostavim.

                             Prevod: Fehér Illés

Palmsonntag

Ich musste langsam mich selbst liebenlernen,

dass ich zu deiner Liebe fähig sein kann.

Mein Herz, das bisher mit riesiger Pein

umgehen musste, habe ich gegen das Nichts

geheftet, bis ich mein verwaistes vergessen

konnte um für dich hier zu sein.

Winzige Tränensterne saßen in den Ecken deiner Augen,

und du wusstest, dass ich schon zu müde bin,

für meine Mutter da zu sein, ihren Frieden anflehen zu können.

Dass ihr Engelsgesicht schon zerbrochen ist

und ihre Märchen für immer verschwunden sind.

Wie diese Zeilen zu meiner Feder

kam deine Wärme auf mich zu, obwohl Vivaldis Frühling spät gekommen ist.

Ich liebe dich, wie meine Seele ihre weggerollten Kreuzerstückchen liebt.

Ich rufe nicht wegen der Rhytmen,

aber wegen der Stille, die sich in mir auflösen konnte,

weil du bei mir warst und helfen

konntest, meine falschen Einstellungen

für immer aufzugeben.

                             Übersetzung: Bayer Béla