Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Masters Edgar Lee. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Masters Edgar Lee. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 27., hétfő

Edgar Lee Masters Mrs. Kessler – Kesslerné


Edgar Lee Masters
Garnett, Kansas August 23, 1868 – Melrose park, Pennsylvania March 5, 1950


Mrs. Kessler

Mr. Kessler, you know, was in the army,
And he drew six dollars a month as a pension,
And stood on the corner talking politics,
Or sat at home reading Grant’s Memoirs;
And I supported the family by washing,
Learning the secrets of all the people
From their curtains, counterpanes, shirts and skirts.
For things that are new grow old at length,
They’re replaced with better or none at all:
People are prospering or falling back.
And rents and patches widen with time;
No thread or needle can pace decay,
And there are stains that baffle soap,
And there are colors that run in spite of you,
Blamed though you are for spoiling a dress.
Handkerchiefs, napery, have their secretsi
The laundress, Life, knows all about it.
And I, who went to all the funerals
Held in Spoon River, swear I never
Saw a dead face without thinking it looked
Like something washed and ironed.

Kesslerné

Az uram, kérem, a hadseregnél szolgált,
havi hat dollár nyugdijat húzott,
a sarkon szeretett politizálni,
vagy Grant memoárját olvasgatta otthon.
Mosásból tartottam el a családot,
s paplanok, ingek, függönyök, szoknyák
elárulták gazdáik titkait nekem.
Mert minden új holmi elvásik végül,
helyébe jobb kerül, vagy semmi sem:
egyszer fent, egyszer lent, ilyen az ember.
Minden lyukat és foltot csak növeszt az idő,
nincs cérna, sem tű a pusztulás ellen.
És vannak pecsétek, melyeknek meg se kottyan a szappan,
és nem szabhatsz gátat kifutó kékítő-vizeknek,
tönkrement ruhákért a bűnbak mindig te vagy.
Zsebkendők, abroszok, ki látja titkaikat?
A mosónő Élet tudja csak.
Én Spoon Riverben minden temetésre
kijártam kérem, s esküszöm, a holtak
arca láttán mindig azt gondoltam: mintha
egyonmosták és kimángorolták volna.

Fordította. Görgey Gábor
 


2013. május 26., vasárnap

Edgar Lee Masters Petit, the Poet – Petit, a költő – Petit, pesnik



Edgar Lee Masters
Garnett, Kansas August 23, 1868 – Melrose park, Pennsylvania March 5, 1950


Petit, the Poet

  Seeds in a dry pod, tick, tick, tick,
  Tick, tick, tick, like mites in a quarrel--
  Faint iambics that the full breeze wakens--
  But the pine tree makes a symphony thereof.
  Triolets, villanelles, rondels, rondeaus,
  Ballades by the score with the same old thought:
  The snows and the roses of yesterday are vanished;
  And what is love but a rose that fades?
  Life all around me here in the village:
  Tragedy, comedy, valor and truth,
  Courage, constancy, heroism, failure--
  All in the loom, and oh what patterns!
  Woodlands, meadows, streams and rivers--
  Blind to all of it all my life long.
  Triolets, villanelles, rondels, rondeaus,
  Seeds in a dry pod, tick, tick, tick,
  Tick, tick, tick, what little iambics,
  While Homer and Whitman roared in the pines?


Petit, a költő

Magocskák száraz tokban, kip, kop, kop,
kip, kop, kop, feleselő pondrók,
enyhe jambusokat költöget a lenge szellő –
a fenyő ott fönn szimfóniát csinál belőle.
Triolett, pasztorál, köröcske, rondó,
verkli-balladák, elhasznált eszme:
hol van a tavalyi hó, meg a rózsa?
mi más a szerelem, mint hulló rózsaszál?
És itt a községben köröskörül az élet:
balsors, bohózat, becsület, igazság,
bátorság, hűség, hősiség, bukás
minden a szövőszéken! ó, micsoda minták!
erdők, mezők és patakok, folyók –
és én mindenre vak, egy életen keresztül.
Triolett, pasztorál, köröcske, rondó,
magocskák száraz tokban, kip, kop, kop,
kip, kop, kop, miféle kis jambusok ezek,
mikor Homérosz és Whitman süvölt a fák közt?

Fordította: Gergely Ágnes

Petit, pesnik

Zrna u suvoj mahuni, tik, tik, tik,
Tik, tik, tik, kao prepirka moljaca –
Slabašni jambi koje pun vetrić razbudi –
Ali bor od toga pravi simfoniju.
Trioleti, vilanele, rondeli, rondoi,
Tušta i tma balada sa istom starom mišlju:
Snegovi i ruže od juče nestala su;
A šta je ljubav, nego ruža koja bledi?
Život svud oko mene tu u selu:
Tragedija, komedija, srčanost i istina,
Hrabrost, postojanje, junaštvo, neuspeh –
Sve to na razboju, i oh, kakve šare!
Šume, livade, potoci i reke –
Celog života za sve to slep.
Trioleti, vilanele, rondeli, rondoi,
Zrna u suvoj mahuni, tik, tik, tik,
Tik, tik, tik, kakvi mali jambi,
Dok su Homer I Vitmen brujali u borovima?

Prevod: Branka Lalić i Ivan V. Lalić
 


Edgar Lee Masters The hill – A domb


Edgar Lee Masters
Garnett, Kansas August 23, 1868 – Melrose park, Pennsylvania March 5, 1950


The hill

Where are Elmer, Herman, Bert, Tom and Charley,
The weak of will, the strong of arm, the clown, the boozer, the fighter?
All, all are sleeping on the hill.

One passed in a fever,
One was burned in a mine,
One was killed in a brawl,
One died in a jail,
One fell from a bridge toiling for children and wife —
All, all are sleeping, sleeping, sleeping on the hill.

Where are Ella, Kate, Mag, Lizzie and Edith,
The tender heart, the simple soul, the loud, the proud, the happy one? —
All, all are sleeping on the hill.

One died in shameful child-birth,
One of a thwarted love,
One at the hands of a brute in a brothel,
One of a broken pride, in the search for heart's desire,
One after life in far-away London and Paris
Was brought to her little space by Ella and Kate and Mag —
All, all are sleeping, sleeping, sleeping on the hill.

Where are Uncle Isaac and Aunt Emily,
And old Towny Kincaid and Sevigne Houghton,
And Major Walker who had talked
With venerable men of the revolution? —
All, all are sleeping on the hill.

They brought them dead sons from the war,
And daughters whom life had crushed,
And their children fatherless, crying —
All, all are sleeping, sleeping, sleeping on the hill.

Where is Old Fiddler Jones
Who played with life all his ninety years,
Braving the sleet with bared breast,
Drinking, rioting, thinking neither of wife nor kin,
Nor gold, nor love, nor heaven?
Lo! he babbles of the fish-frys of long ago,
Of the horse-races of long ago at Clary's Grove,
Of what Abe Lincoln said
One time at Springfield.

A domb

Hová lett Elmer, Herman, Bert, Tom és Charley,
A link, a vasizom, a viccfej, a gödény és a bunyós?
Mind, mind alszik a domb oldalában.

Elvitte a láz,
bányában égett,
kinyírták egy hirignél,
meghalt egy börtönlázadáskor,
hídról zuhant le, mert a családnak pénzt keresett –
mind, mind alszik, alszik, alszik a domb oldalában.

Hová lett Ella, Kate, Mag, Lizzie és Edith,
a vajszivű, az egyszerű lélek, a szájas, a páva és nevetős?
Mind, mind alszik a domb oldalában.

Meghalt, mert gyerekszégyen érte,
elgáncsolt szerelem ölte meg,
bordélyban halt meg egy dúvad keze között,
megtört önérzettel pusztult el, kereste a szív örömét,
őt meg a messzi Londonban s Párizsban elpergett élet után
Ella, Kate és Mag hazahozta e szűk gödörbe –
mind, mind alszik, alszik, alszik a domb oldalában.

Hová lett Isac bácsi és Emily néni,
vén Towny Kincaid és Sevigne Houghton,
és Walker őrnagy, aki még beszélt
a forradalom nagyszerű harcosaival?
Mind, mind alszik a domb oldalában.

Halott fiaikat hozták nekik a háborúból,
és kettétört életű lányaikat,
és sírtak az apátlan gyermekek –
mind, mind alszik, alszik, alszik a domb oldalában.

Hová lett vén Jones, a hegedűs,
ki elhegedülte életét kilencven éven át,
dacolt havasesővel, derékig meztelenül,
vedelt és lármázott, és fütyült asszonyra meg rokonra,
pénzre, szerelemre és a túlvilágra?
Lám, hogy motyog a régi-régi sült halakról,
a régi-régi lóversenyről Clary ligetében
és amiről Abe Lincoln beszélt
Springfieldben egykoron.

Fordította: Görgey Gábor
 



2013. május 25., szombat

Edgar Lee Masters Silence – Csöndek


Edgar Lee Masters
Garnett, Kansas August 23, 1868 – Melrose park, Pennsylvania March 5, 1950



Silence

I have known the silence of the stars and of the sea,
And the silence of the city when it pauses,
And the silence of a man and a maid,
And the silence of the sick
When their eyes roam about the room.
And I ask: For the depths
Of what use is language?
A beast of the field moans a few times
When death takes its young.
And we are voiceless in the presence of realities -
We cannot speak.

A curious boy asks an old soldier
Sitting in front of the grocery store,
"How did you lose your leg?"
And the old soldier is struck with silence,
Or his mind flies away
Because he cannot concentrate it on Gettysburg,
It comes back jocosely
And he says, "A bear bit it off."
And the boy wonders, while the old soldier
Dumbly, feebly lives over
The flashes of guns, the thunder of cannon,
The shrieks of the slain,
And himself lying on the ground,
And the hospital surgeons, the knives,
And the long days in bed.
But if he could describe it all
He would be an artist.
But if he were an artist there would be deeper wounds
Which he could not describe.

There is the silence of a great hatred,
And the silence of a great love,
And the silence of an embittered friendship.
There is the silence of a spiritual crisis,
Through which your soul, exquisitely tortured,
Comes with visions not to be uttered Into a realm of higher life.
There is the silence of defeat.
There is the silence of those unjustly punished
And the silence of the dying whose hand
Suddenly grips yours.
There is the silence between father and son,
When the father cannot explain his life,
Even though he be misunderstood for it.

There is the silence that comes between husband and wife.
There is the silence of those who have failed;
And the vast silence that covers
Broken nations and vanquished leaders.
There is the silence of Lincoln,
Thinking of the poverty of his youth.
And the silence of Napoleon
After Waterloo.
And the silence of Jeanne d'Arc
Saying amid the flames, "Blessed Jesus" -
Revealing in two words all sorrows, all hope.
And there is the silence of age,
Too full of wisdom for the tongue to utter it
In words intelligible to those who have not lived
The great range of life.

And there is the silence of the dead.
If we who are in life cannot speak
Of profound experiences,
Why do you marvel that the dead
Do not tell you of death?
Their silence shall be interpreted
As we approach them.

Csöndek

Megismertem a csöndet, sokféle csöndet: tengerek és csillagok
csöndjét, a nagyváros csöndjét, mikor egy pillanatra megáll,
a férfi és a nő közötti csöndet,
csak a zenével kifejezhető csöndet,
az erdők csöndjét, mielőtt zúgni kezd a tavaszi szél -
a betegek csöndjét,
ahogy körülpillantanak a szobában révedezve -
és most megkérdem: van-e nyelv, van-e szó
a roppant mélységeket kifejezni?
Az erdők vadja üvölt,
ha a halál megkaparintja a kölykét.
De mi szótlanul, hallgatag állunk a tények előtt, -
ilyenkor nem tudunk beszélni.

Egy rokkant katona üldögél a fűszeres előtt.
S egy kiváncsi fiú faggatni kezdi:
“Mi történt a lábaddal, apó?”
S a rokkant katona döbbent, néma csendben ül,
mert cserben hagyják emlékei,
mert nem jut eszébe a gettysburgi csata.
De jókedvet eröltet és
csak ennyit mond: “Fölfalta egy medve!”
A fiú eltátja a száját, míg az öreg
szótlan-erőtlen újra éli képzeletében
a puskák fellobbanó lángját, az ágyúk dörejét,
a haldoklók sikolyát,
ahogy ott feküdt köztük a földön,
a sebészeket, csonkító késeiket,
véget-nem-érő napjait a kórházi ágyon.
De ha mindezt szavakba tudná önteni,
művész lenne, bizony.
De ha művész lenne, még mélyebbek lennének sebei,
miket végülis nem tudna szavakba önteni.

Megismertem a roppant gyűlölet csöndjét,
a halálos szerelem csöndjét,
a lélek végtelen-nyugalmú csöndjét,
a megkeseredett barátság csöndjét,
s a lelki válságok pokoli csöndjeit,
miknek gyehenna-tüzein megtisztul a lélek,
s eléri az élet magasabb birodalmát -
kifejezhetetlen látomásai szárnyán.
Tudok az istenek csöndjéről, akik szavak nélkül is megértik egymást
és tudok a vereség csöndjeiről,
az igazságtalanul elítéltek csöndjeiről.
A haldoklók csöndjeit is ismerem, ahogy
némán, rémülten kezünkbe fogóznak.
Ismerem az apák és fiúk közötti csöndet,
mikor az apák nem tudják megmagyarázni az életüket,
még ha félre is értik őket értük fiaik.

Megismertem a csöndet a férfi és asszonya közt.
Tudom, milyen az elbukottak csöndje,
s hogy micsoda roppant csönd borul
a leigázott népekre, a legyőzött vezetőkre.
Lincoln is ismerte a csöndet,
ha sanyarú ifjúsága eszébe jutott,
s micsoda csönd volt Napoleon csöndje
a waterloo-i ütközet után!
És az Orleánszi Szűz csöndje,
amit csak egyszer tört meg a máglyán: “Irgalmas Jézusom!”
S e két szóba belesűrűsödött minden bánata-reménye.
Tudom, hogy eljő az öregkor csöndje is,
mikor a bölcsek nyelve béna lesz, mert nem tudják
érthető szavakkal kifejezni az élet iszonyú áramát
azoknak, akik még át nem élték ütemét -
és tudom, ismerem a holtak csöndjét is.

S ha mi, akik élünk, kiknek megadatott a szó,
legmegrázóbb élményeinket nem tudjuk kifejezni,
ugyan mért döbbenünk meg azon, hogy a holtak
nem beszélnek nekünk a halálról?
Egyszer még sokat mond nekünk a csöndjük,
ha lefekszünk közéjük a sírba.

Fordította: Végh György
 


Edgar Lee Masters Ann Rutledge – Ann Rutledge – En Rutlidž



Edgar Lee Masters
Garnett, Kansas August 23, 1868 – Melrose park, Pennsylvania March 5, 1950



Ann Rutledge

  Out of me unworthy and unknown
  The vibrations of deathless music;
  "With malice toward none, with charity for all.',
  Out of me the forgiveness of millions toward millions,
  And the beneficent face of a nation
  Shining with justice and truth.
  I am Anne Rutledge who sleep beneath these weeds,
  Beloved in life of Abraham Lincoln,
  Wedded to him, not through union,
  But through separation.
  Bloom forever, O Republic,
  From the dust of my bosom!


Ann Rutledge

Belőlem, ismeretlenből, méltatlanból,
haláltalan zenék remegése —
„Nem illet senkit vád, mindenkit irgalom."
Belőlem milliónyi megbocsátás millióknak,
egy nemzet jogtól, igazságtól fénylő,
jóakaratú arca.
Anne Rutledge pihen e gyomok alatt,
életében Abraham Lincoln kedvese,
kit nem az egyesülés tett asszonnyá,
hanem a búcsú.
Virágozz örökké, Köztársaság,
mélységeim porából!

Fordította: Gergely Ágnes


En Rutlidž

Iz mene nedostojne i neznane
Ovi treptaji besmrtne muzike;
„Bez zlobe prema ikkom, s milosrđem za sve.“
Iz mene praštanje miliona milionima,
I dobrotvorno lice jedne nacije
U sjaju pravde i istine.
Ja sam En Rutlidž, koja spava pod ovim korovom,
Koju je u životu voleo Abraham Linkoln,
Venčana s njim, ne kroz zajednicu
Već kroz razdvojenost.
Cvetaj večno, o Republiko,
Iz praha mojih grudi!

Prevod: Branka Lalić i Ivan V. Lalić