Danja Gašpar Đokić Ploče Luka, 05. oktobar 1960 –
Zaboravi me probuditi
hoćeš li se sutra sjećati
ovih ruku što sam ti ih prinjela na grudi kao kruh i sol
uz uzdrhtalo vriskanje
snom dodirnute utrobe gdje su se razrnile sve prošle nevjerice
i mog glasa u naviranju
klasje moje dok si povijao naletom tvojih dlanova u onom trenutku bljeska kad sam postala boginja prvog uzleta
reci mi hoćeš li pamtiti
bezvuk narednog jutra u kojem smo skupljali ostatke prošlih samoća kroz želju da ih nikada više ne obučemo na sebe
i da li ćeš primijetiti poruku
koju sam ti ostavila titranjem svakog bivšeg straha pored tvog uzglavlja
ljubavi ako odeš
nemoj me buditi |
Ne ébressz fel
emlékszel-e majd holnap
erre a kézre melyet
mint kenyeret és sót
helyeztem melledre
a reszketőn sikongó
álomérintett anyaméhre
ahol szétporladt
a múltbéli hitetlenség
és elcsukló hangomra
abban a fényes pillanatban
tenyered símítása
után lehulló fejkendőmre
mikor az első szárnysuhintás
istennője lettem
mondd megjegyzed-e
a másnap reggeli csendet
melyben a múlt magánykacatait
gyűjtöttük egybe azzal
hogy soha többé
nem vesszük fel
és észreveszed-e
fejed mellett
hagyott üzenetemet
melyben régi
félelemeim remegnek
szerelmem ha elmégy
ne ébressz fel
Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése