Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –
Hazafelé
Nálunk naponta ingét vedli az ég -
azt mondják: már ilyen ez a világ
se zöld, se piros, kissé gyulladt, szürke, olyan,
mint az árnyak mögött kuporgó énem leginkább
mint öregedő kérges, tenyeremben a barázdák,
messzi futnak, egyenest az ég felé mutatnak benne a falubeli utcák
de esténként te csak emlékezz -
nézd, hogyan hajol föléd csillag és holdbeli tájarcom,
kinyújtóznak benne a piros-kék házak, míg lelkedben őrt állnak az út menti akácfák.
torkodban dadog a lélek és megszorul a szó:
hazát. házat. ennyit akartál?
azt mondják: már ilyen ez a világ
se zöld, se piros, kissé gyulladt, szürke, olyan,
mint az árnyak mögött kuporgó énem leginkább
mint öregedő kérges, tenyeremben a barázdák,
messzi futnak, egyenest az ég felé mutatnak benne a falubeli utcák
de esténként te csak emlékezz -
nézd, hogyan hajol föléd csillag és holdbeli tájarcom,
kinyújtóznak benne a piros-kék házak, míg lelkedben őrt állnak az út menti akácfák.
torkodban dadog a lélek és megszorul a szó:
hazát. házat. ennyit akartál?
Forrás: http://kafe.hhrf.org/?p=45829
Prema doma
Nebo
kod nas svaki dan menja košulju –
pričaju:
pa takav je već ovaj svet
nit je
zelen, niti crven, pomalo užaren, siv,
uglavnom
liči na mene, ko je u senci pritajen,
kao
brazde u mom ostarelom, žuljavom dlanu,
ulice
sela ravno prema nebu pokazuju, u daljinu teže
ali u
večernjim satima sećaj se –
gledaj,
kako iznad tebe zvezda i moje lice nalik mesecu se sagne,
u
njemu crvene-plave kuće se protežu, dok ti u duši akacije pored druma stražare.
duša
ti u grlu muca i reč zastane:
domovinu.
dom. ništa više?
Prevod:
Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése