A. Túri
Zsuzsa Budapest 1971. július 30. –
Összekapaszkodva
Valaki
régóta követ
Az
utamon,
Lépésről
lépésre,
Keze
a vállamon,
Valaha
ismertem,
Valaha
szerettem,
Úgy
rémlik, kértem is,
Maradjon
mellettem,
De
az út rögös lett,
Hosszabb,
mint gondoltam,
Én
sem vagyok már oly
Vakmerő,
mint voltam,
Bezárult
a szívem,
De
ő csak jön velem,
Szólnék,
de nem tudok,
Küldeni
nem merem.
Ki
tudja mért van itt,
Ki
tudja, mit vár még,
Ha
szívéhez egyszer
Új
utat találnék,
Megkérdezném
talán,
Miért
hisz még bennem?
Miért
nem enged el,
Hogyha
el kell mennem?
Összekapaszkodva
Lépkedünk
és tudom,
Sokáig
így lesz még:
Keze
a vállamon,
Szótlanul
s remélve
Hogy
túl a közönyön,
Megállok
majd egyszer,
S
mindezt megköszönöm.
|
Zagrljeno
Odavno me
Već neko prati,
Iz koraka u korak,
Na ramenu mi je njegova ruka,
Nekad sam ga poznavala,
Nekad ga volela,
Čini mi se da sam ga i molila,
Neka ostane,
Al cesta je glibava postala,
Duža, no što sam mislila,
Ni ja nisam više tako
Odvažna, kao što sam bila,
Zatvorilo mi se srce,
Ali on sa mnom korača,
Oglasila bi se, ali ne mogu,
Odaslati ga kako bi smela.
Ko zna zbog čega je tu,
Ko zna, šta još čeka,
Ako bi do njegovog srca
Novu stazu našla
Možda bi upitala,
Zašto još ima u meni poverenja?
Ako već otići moram,
Zašto me ne pušta?
Zagrljeno
Koračamo i znam,
Još ćemo dugo tako:
Na mom ramenu mu je ruka,
Šutke i nadajući se
Da s one strane nehaja
Staću jednom
I za sve ću biti zahvalna.
Prevod: Fehér Illés
|
Forrás: A. Túri Zsuzsa: Befejezetlen
szimfónia, Underground kiadó, 2016. 20-21. oldal
Köszönet Feher Illesnek!
VálaszTörlésÖrömmel tettem!
VálaszTörlés