Milica Petričević Cetinje
10. oktobar 1994. –
|
Tebi, ponovo...
Ulazim
u kafeteriju
Miriše
na cimet i vanilu.
Miriše
na kafu i zamišljam kako ćemo
je
ispiti zajedno na kraju večeri.
Pronalazim
mjesto u centralnom dijelu,
jer,
večeras ću ti
čitati stihove.
Dozivam te
očima.
Miluješ
pogledom
I
Upijaš već
davno
Izrečena obećanja.
Sa usana ti čitam:
'Koliko si lijepa...'
A večeras i jesam, nešto, naročito.
'Sijaš', kažeš
mi.
Osjećam te.
Ti si Sunce.
Griješ me.
Najtoplije.
Čitam stihove...
Ustaješ. ..
jer znaš da slijedi ono:
'Ispoštuj Sunce'.
Primjećujem kako polako razvlačiš usne.
Smiješ se.
Najiskrenije.
Pažljivo posmatraš kako pomičem svoje.
Uvijek si umio sa mnom.
Kako me samo znaš...
A znaš i da sam
Tvoja.
I da je Sve
Tvoje.
Griješ me.
Najtoplije.
|
Neked, ismét
Bemegyek a kávézóba,
Cimet és vanília illat.
Kávéillat terjed és elképzelem,
együtt,
az est végéig, hogyan
szürcsöljük.
Középen foglalok helyet,
mert,
ma
este, verset, neked olvasok.
Szememmel
idézlek.
Tekinteteddel
simogatsz
És
A
rég elhangzott
Ígéreteket
szívod magadba.
Ajkadról
olvasom:
'Milyen
szép vagy...'
Ma
este tényleg, különlegesen.
'Csillogsz', mondogatod.
Érezlek.
Te vagy a Nap.
Melegítesz.
A legmelegebben.
Olvasom a sorokat…
Felállsz…
mert tudod, most következik:
'Becsüld a Napot'.
Észereveszem, ahogyan
fintorogsz.
Mosolyogsz.
Tiszta szívvel.
Figyeled, ahogyan ajkaim
mozognak.
Mindig
tudtál bánni velem.
Mert
ismersz…
És tudod, én is a Tiéd vagyok.
És Minden a Tiéd.
Melegítesz.
A legmelegebben.
Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése