Keresés ebben a blogban

2017. október 2., hétfő

Pinczési Judit Az első ember – Prvi čovek


Pinczési Judit – Farkas István: A látnoknő
Debrecen 1947. október 1. – Budapest 1982. augusztus 12.

Az első ember

Az első ember, aki elesett
lélegzetét és hangját rám hagyta, arcomra
bízta hátizsákját, huzatos csendjét és
csontjait. Azóta arcom
nyitott gödör, melybe levágott
redőnyként emberi sorsok zuhannak.

A világ nagy tévedése ez –
hiába sírás,
hiába igyekezet.

Én a másik parton vagyok,
a vergődő karok lüktetése messze.
A fulladó szájak rángása letakarva.
Szívem, felnégyelt bolygó,
virágokban és fákban elvonulsz.

Mégis átfonom a legkisebb árnyat
is. Beleszövöm magam végső
nyugalomba. Rámdől a zuhanás, kibontakozik.
A parton kiáltás, vérző őrtüzek,
Figyelek, várok és fogalmazok.

Prvi čovek

Prvi čovek, ko je pao
ostavio mi je uzdisaj i glas, svoju naprtnjaču,
provetrenu tišinu i kosti mom licu je
poverio. Od onda moje lice je
otvorena jama u koju poput otkinutih zastora
ljudske sudbe se stropoštaju.

Zabluda je to sveta –
zalud je plač,
zalud je trud.

Na drugoj obali sam,
puls mornih ruku je daleko.
Trzaji prigušenih usta su pokriveni.
Srce moje, čerečena planeta,
u obliku cveta i stabla prolaziš.

Ipak i najmanju senku
zagrlim. U konačnu tišinu
se upletem. Pad na mene se naslanja, razvija.
Na obali krik, krvave vatre stražarnice.
Posmatram, čekam i sastavljam.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: Pinczési Judit: Láng volt az élet Magvető - Budapest,1986. 137-138.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése