Milica Petričević Cetinje
10. oktobar 1994. –
|
Neka iz prošlih vremena
Sjećam se
kako si mi
govorio da
nikada nećeš
zavoljeti
moj zeleni kaput i
da ga,
slobodno, više
nikada ne
stavim na sebe.
Podsjećam te
na neku iz
nekih
prošlih vremena, to
nisam ja,
šta, ustvari,
glumim.
Želiš da
pripadaš nekom
drugom
vremenu, kažeš.
Da pripadam
nekom drugom
vremenu -
samo sam
jednom u
životu čula.
Od Njega.
Koliko puta
sam te pri
rastanku
podsjećala da
upališ svjetla i vežeš pojas.
Koliko su te samo nervirali
moji
prokleti strahovi.
Više se ne plašim.
Odavno nema
nikog da te
podsjeća na
pojas i svjetla,
a
odavno već
ima
Neko ko voli
moj zeleni kaput
koji se
savršeno uklapa sa
očima boje
proljeća.
Odavno za
tebe nema
kaputa mog,
isto tako
ni
mene.
Nema da
žulja.
Zato - živi spokojno.
|
Múltbéli teremtés
Emlékszem, ahogy
modogattad, zöld kabátomat
sosem fogod megszeretni és
legjobb lesz, ha soha többé
nem veszem fel.
Holmi múltbéli teremtésre
emlékeztetlek, aki
nem én vagyok, tulajdonképpen
színészkedek.
Állítod, más korszakba
szeretnél tartozni.
Hogy más korszakba szeretnék
tartozni – ezt életemben
egyszer hallottam.
Tőle.
Búcsúzáskor hányszor
kértelek, kapcsold be
a fényszórókat és használd az övet.
Átkozott félelmeim
mennyire
idegesítettek.
Már nem félek.
Már nincs aki az övre
és fényszórókra emlékeztetne,
de
van
Aki szereti a tavaszszínű
szememmel összhangot
alkotó zöld kabátomat.
Kabátom számodra többé
nem létezik,
mint ahogy
én
sem.
Nem dörzsöl.
Hát – nyugodtan élj.
Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése