Lejla Kašić Prijepolje 15. april 1996. –
Crvenoj
Moja Crvena,
otkloni
vječnost ćutanja
sa svojih usana.
Sabij me u kut samoće
i šapni mi,
došapni mi nešto lijepo,
nešto lijepo kao:
prvi poljubac,
prvo pijanstvo,
prva laž,
prvo kajanje,
prvi
inat,
prvo
izvini,
prvo volim te,
prvo jebiga.
Moja Crvena,
pokaži mi nešto lijepo,
nešto lijepo kao:
Kremlj o kom si maštala,
kao Karver gdje su proljeća najljepša, bila.
Kao Njegošev park gdje je ljeto najbezbrižnije, bilo.
Kao crveni mermer raskoši i sjaja džamije Alhambre,
svetosti i svjetlosti po kojoj nosiš to crveno ime.
Pokaži mi gdje Dunav ljubi nebo, pokaži mi gdje postaješ beskraj.
pokaži mi nešto lijepo,
nešto lijepo kao:
Kremlj o kom si maštala,
kao Karver gdje su proljeća najljepša, bila.
Kao Njegošev park gdje je ljeto najbezbrižnije, bilo.
Kao crveni mermer raskoši i sjaja džamije Alhambre,
svetosti i svjetlosti po kojoj nosiš to crveno ime.
Pokaži mi gdje Dunav ljubi nebo, pokaži mi gdje postaješ beskraj.
Moja Crvena,
pobiću bogove, uvjerenja, mitove.
Pobjediću smrt,
izgubiću život,
dobiću tebe,
samo tada imaću sve.
pobiću bogove, uvjerenja, mitove.
Pobjediću smrt,
izgubiću život,
dobiću tebe,
samo tada imaću sve.
Moja Crvena,
obmotaj dodir kožom,
ispuni ga krvlju,
stopi ga sa mnom
da ga osjetim,
da već jednom oživim,
jer mrtva sam odavno:
oči bez pogleda,
usta bez riječi,
ruke bez dodira,
tijelo bez strasti,
ljubav bez slasti.
obmotaj dodir kožom,
ispuni ga krvlju,
stopi ga sa mnom
da ga osjetim,
da već jednom oživim,
jer mrtva sam odavno:
oči bez pogleda,
usta bez riječi,
ruke bez dodira,
tijelo bez strasti,
ljubav bez slasti.
Moja Crvena,
željom te dozivam,
bolom te volim,
ljubavlju oživljavam.
željom te dozivam,
bolom te volim,
ljubavlju oživljavam.
Moja Crvena,
sve je laž,
crvljiva laž kao tvoje tijelo
koje me vara,
jer vidim te,
noge ti ne dotiču zemlju,
a pod zemljom su.
sve je laž,
crvljiva laž kao tvoje tijelo
koje me vara,
jer vidim te,
noge ti ne dotiču zemlju,
a pod zemljom su.
Moja Crvena,
sve je laž.
Ti se nikad nećeš vratiti?
Ti se nikad nećeš vratiti?
Vörösnek
Vöröském
távolítsd el ajkadról
az örökös hallgatást.
Szoríts a magány sarkába
és súgj valamit,
súgj valami szépet,
valami ehhez hasonló szépet:
első csók,
első bódulat,
első lódítás,
első bűnbánat,
első dac,
első bocsánat,
első szeretlek,
első csezd meg.
Vöröském,
mutass valami szépet,
valami ehhez hasonló szépet:
Kreml, amiről álmodtál,
vagy
Karver, ahol legeszebb a tavasz, volt.
Vagy Njegoš
parkja, ahol gondtalan a nyár, volt.
Vagy az alhambrai
mecset pompás, fényes vörös márványa,
fény és
fény amiért ezt a vörös nevet viseled.
Mutasd
meg, a Duna hol csókolja az eget, mutasd meg, hol a végtelen.
Vöröském,
elpusztítom
az isteneket, meggyőződéseket, mítoszokat.
Legyőzöm
a halált,
veszítem
az életet,
hogy megszerezzelek,
csak akkor lesz mindenem.
Vöröském,
bőrrel vond be az érintést,
vérrel telítsd,
olvassz bele,
hogy érezzek,
hogy végre feléledjek,
mert
ősidők óta halott vagyok:
tekintet
nélküli szemek,
szótlan
ajakak,
érintésre
képtelen karok,
sivár test,
kietlen szerelem.
Vöröském,
kérve
kérlek,
senyvedve
szeretlek,
szerelemmel
élesztelek.
Vöröském,
hazugság minden,
szemenszedett hazugság akár a tested
a csalárd,
mert látlak,
de lábad földet nem érint,
föld fedi.
Vöröském, hazugság minden.
Te sosem térsz vissza?
Fordította: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése