Đorđe Šćepović
Podgorica 6. aprila 1983. –
|
Doživotna
sloboda
Čelobrdo, oktobar, jeseni gospodnje. Tu smo, tu su. Mi
i oni. Ljudi koji se poznaju, ili ne poznaju. To na koncu nije ni važno.
Ljudi su pozvali neke druge ljude. Da budu ono što inače jesu. To su jedina
očekivanja, da budemo Mi.
Ja sam Đorđe, i ja sam pjesnik, tako bi mogla početi
seansa kod nekog važnog psihoterapeuta, ili sastanak Društva za odvikavanje
od poezije. I tako redom, Faruk, Zvonko, Dino, Saša, Asja i drugi, pozvani od
drugih, Vesne, Gorana i Đorđa. Pozvani u Doživotnu slobodu, da, to je pitanje
na koje ćemo odgovoriti, ili nećemo, niko nas neće pogubiti ako ne
odgovorimo, niko nas neće slaviti ako odgovorimo. Dan drugi donio je početak
misije, dan drugi donio je drugačije riječi, i drugačije ljude koji različito
opšte sa tom davno izrečenom nadrealističkom sintagmom Doživotna sloboda!
Mučimo se, snebivamo se pred njom, strah nas je da ne
pogriješimo u otključavanju starog nadrealističkog kazamata. Slobodni da
pogriješimo, slobodni da ne pogriješimo, kako god, mi smo tu. Jedni odlaze,
drugi dolaze, neki su u međuprostoru, ispraćaju jedne, dočekuju druge.
Čelobrdsku rezidenciju ovih dana pohodi muzika,
poezija, pečenje rakije i pravljenje vina, umjetnost kuhinje demonstrira
Goran, svakodnevno. Na večerima u konobi ravnopravno učestvuju muzika i tekst,
katkad ih prekine neka od mnogobrojnih don huanovskih avantura lokalnog
Galeba, s egzotičnim nadimkom LA.
Amon Ra je naklonjen ovih dana, u njegovoj smo milosti,
u vodi operemo sve naše grijehe, rekao je jedan od nas.
Doživotna sloboda je konstrukcija, nešto poput mita,
ako mene pitate. Drugi će biti slobodni da se slože, ili ne, svejedno. U
jedno sam sasvim siguran, Doživotna sloboda je ujedinitelj, saveznik, upućeni
na nju, upućeni smo jedni na druge.
I da, zbog nje će rokenrol i poezija ipak biti jedno,
ili opet biti jedno, kako vam drago. Bar tih nekoliko sati u lokalnom kafeu.
|
Életfogytiglani szabadság
Cselobrdo*,
október, az Úr őszén. Itt vagyunk, itt vagyunk. Mi és ők. Ismerősök és
ismeretlenek. Ez tulajdonképpen nem fontos. Valakik valakiket meghívtak. Hogy
olyanok legyenek, amilyenek. Egyetlen elvárás, legyünk Mi.
Gyorgye
vagyok, én is költő vagyok, így kezdődhetne egy fontos pszihiáternél, vagy a
költészettől elvonókúráért felelős Társaságnál a szertartás. Sorolom, Faruk,
Zvonko, Dino, Szasa, Aszja és mások, akiket Vesna, Goran és Gyorgye hívott
meg. Az Örök szabadságba hívottak, igen, ez a kérdés, amire vagy válaszolunk,
vagy nem, fejünket senki sem veszi, ha nem válaszolunk, senki sem ünnepel, ha
válaszolunk. Másnap, a misszió kezdetén, a második napon másmilyen szavakra
és másmilyen embere ébredtünk, akik a régen kiejtett Életfogytiglani szabadság
szürrealista kifejezéssel különbözően szeretkeztek!
Gyötrődünk,
küszködünk előtte, a régi szürrealista földalatti bejáratot kinyitva félünk,
nehogy tévedjünk. Szabadon tévedhetünk, szabadon javíthatunk, bárhogyan is,
mi itt vagyunk. Egyesek jönnek, mások, mennek, vannak térközben lévők is,
vannak kikísértek és vannak köszöntöttek.
A
Cselobrdo-i rezidenciát ezekben a napokban a zene, a költészet, a
pálinkafőzés és a borkészítés ostromolja, a könyhaművészetet Goran mutatja
be, naponta. Esténként a fogadóban a zene és a szöveg egyenrangúan
szerepelnek, néha megszakítja őket a helybeli Galeb LA szokatlan melléknevet
viselő, Don Juan-i ihletésű lovagja.
Ámon
ezekben a napokban nagylelkű, kegyes hozzánk, a vízben minden bűnünket
lemoshatjuk, mondta közülünk valaki.
Ha
engem kérdeztek, az Életfogytiglani szabadság mondához hasonló szerkezet. Hogy
ezzel kik értenek egyet vagy sem, mindegy. Egyben biztos vagyok, az
Életfogytiglani szabadság egyesít, szövetséges, akik szolgálják, egymást
szolgálják.
Ja
igen, miatta a rock and roll és a költészet egybe forrnak vagy ismét egyek lesznek,
kinek hogyan tetszik. Legalábbis erre a néhány órára, a helyi vendéglőben.
*Cselobrdo
(Čelobrdo) helység
Montenegróban, Budva közelében. A 2003.-as évi népszámlálás szerint 5 (öt)
lakosa volt.
Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése