Gergely Tamás
Brassó 1952. augusztus 19. –
|
Megszületett
Vadmalacot a komája túl komornak látta aznap. Mást
várt, más arcot, főként, hogy lezajlottak az ünnepek.
- Hiszen megszületett! - mondta csillogó szemmel,
tréfából még el is állta az útját.
- Azzal is csak a baj van - válaszolta Vadmalac. -
Ki fogja szoptatni, pelenkázni, honnan egy jászol?
- Ne törődj, kikerül, egy fészer, ha más nem,
mindig akadt.
"Meg hát a háború, tönkre bombázott városok,
lezuhant repülők, tengerbe fulladt menekültek."
- Az idő mindig alkalmatlan... - mondja bölcsen a
koma, éppen úgy, ahogy Vadmalac szokta.
Azzal megöleli mesterét, annak a fejét a saját kebelére
húzza, és ringatja, ringatja.
|
Rođen je
Vepar,
smatrao je njegov jaran, tog dana je preozbiljan. Nešto drugo je očekivao,
pogotovo jer su praznici prošli.
– Ta
rođen je! – rekako je sjajnim očima i u šali još mu se i isprečio.
– I to
je problem – odgovorio je Vepar – Ko će ga dojiti, pelene menjati, odekle
jasle?
– Neka
te to ne brine, ako ništa drugo neka šupa će se naći.
„I
naposletku rat je, do temelje bombardirani gradovi, srušeni avioni, u more
udavljene izbeglice.”
–
Vreme nikad nije pogodan… veli mu
jaran mudro, baš tako kao što je i Vepar znao.
Pa zagrli
svog učitelja, glavu na svoje grudi privuče i ljulja ga, ljulja.
Prevod:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése