Konyári Mónika
Debrecen 1971. október 12. –
|
Mint a Klauzálon a fák...
… a távolság peremén
billegünk.
Ember és törvény alkotta ültetési rend szerint. De ölelnénk, hajlanánk. Összefonódunk tudat- és felszín alatt, mint két platán. Mélyen, egymásból eredőn, akaró gyökérkarokkal éhesen, szerelemért kapaszkodunk. És odafenn: árnyékunk, egy kandeláber vérnarancs fényén hintázik egyre közelebb, míg az éjsötét földön is összeborulnak végre lombjaink. Zizegő nász-táncunkban összeérünk, szenvedélyünk néhány lehulló, szemérmes levél s felkapó szél hirdeti.
Bevésett monogram-sebeid
szerelmem gyógyítaná, és te ölelnél, olyan puhán, mint a Klauzálon a fényt a fák. |
Poput drveća na Klauzalu*…
…na rubu
daljine se vrtimo.
Po redu
stvorenog
od čoveka i
zakona.
Ali bi se grlili,
gibali.
Poput dva
platana ispod razuma
i površine
se isprepletamo.
U dubini,
proističući jedni od drugih
kao koren čvrstim
rukama,
izgladnelo za
ljubav se hvatamo.
A gore: naše
sene na snopu
krvavo crvenog
svetla kandelabera
sve bliže se
ljuljaju,
dok naše krošnje
konačno
i na mrklo
mračnoj zemlji se priljubljuju.
U svadbenom piru
se dotičemo,
naša strast
nekoliko otkidan,
čedan list
je,
nestašan vetar
ju oglašava.
Tvoje monogramu
slične rane
bi moju
ljubav lečile,
a ti bi me kao
svetlost drveća
na Klauzalu,
tako meko grlio.
*Klauzal –
trg u Budimpešti
Fordította:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése