Podolszki József
Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept.
11.
|
Ó, Uram, engemet miért
kísértesz?
Ó,
Uram, engemet miért kísértesz?
Mintha
helyet cserélt volna bennem az Isten,
és
helyet cserélt volna az Ördög is:
kénköves
mérgek böfögnek belőlem,
izzó
álmokat hoz minden éjszaka,
lányok
forgatnak serény ölükben,
és én
megfáradok.
Lepihennék
benned.
De itt
már nem kerül semmi a helyére.
Hol a
te képbe vésett arcod,
mely
előtt földre vetve magam
levezekelhetném
tüzes bűneimet?
És hol
a te kőből vájt, hűvös két szép kezed?
A
végső lehiggadás...
Meghalnék
végre.
|
O, Gospode moj,
što me iskušavaš?
O, Gospode moj, što me iskušavaš?
Kao da je Bog u meni svoje mesto zamenio,
a i Đavo je mesto zamenio:
sumporaste otrove podrigujem,
svaka noć usijane snove donosi,
u revnosnim krilima devojke me vrte,
i ne umorim se.
U tebi bi se odmorio.
Ali tu više na svom mestu ništa neće biti.
Gde ti je u sliku urezano lice
ispred koje bi se na zemlji ležeći
svoje usijane grehe okajao?
I gde su ti iz kamena isklesane, lepe, hladne ruke?
Konačan smiraj...
Umro bi već.
Prevod: Fehér Illés
|
Forrás: Podolszki
József: Át, Forum 1988.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése