Dušica Mrđenović Sombor 23. oktobra 1990. –
Volela bih da se volim pa da mi više nikada: ne izmiče tlo pod nogama ne presedne zalogaj ne sedi slon za vratom ne studene prsti volela bih da se volim dok skakavci jedu letinu dok suša cepa zemlju dok kiša čini da usev gnji dok kiša pada volela bih da se volim kad grmi i kada sevne samo sebe da vidim sama sa sobom da likujem nad prirodom volela bih da sa sobom u miru kafu pijem da se umijem i pomilujem lice na koje sam pljuvala volela bih da ne psujem da dišem i osećam kako dišem da ćelije pevaju volela bih… volela bih da se volim toliko ili bar onoliko koliko me vole neki čudni ljudi.
|
Szeretném ha magamat szeretném és
soha többé: nem
veszíteném el lábam alól a talajt nem
esne rosszul a falat nem
ülne nyakamon elefánt nem
fagynának meg ujjaim szeretném
ha magamat szeretném míg a
sáskák a termést zabálják míg a
szárazság a földet szaggatja míg a
sok esőtől rohad a vetés míg
esik az eső szeretném
ha magamat szeretném mikor
dörög és villámlik csak
magamat látom egyedül
önmagammal a
természetet gúnyolom szeretném
önmagammal a
kávét nyugodtan meginni önmagam
köpködte arcomat lemosni
és simogatni szeretnék
nem káromkodni lélegezni
érezni ahogy lélegzek sejtjeim
énekelnek szeretném… szeretném
ha magamat
nagyon szeretném vagy
legalább úgy ahogy
néhány furcsa
ember szeret. Fordította:
Fehér Illés
|
Izvor:
https://nigdine.com/dusica-mrdjenovic-pesme/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése