Dušica Mrđenović Osude – Ítéletek

 

Dušica Mrđenović Sombor 23. oktobra 1990. –

Osude   U uraganima uzdaha obično nas guši samo tuđa prašina. Svoje se, nekako volšebno, oslobađamo iskašljavajući osude.

Ítéletek   A sóhajok viharában rendszerint csak az idegen por fojtogat.   A sajátunktól, csodamód, az ítéleteket kiköhögve, megszabadulunk.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://hiperboreja.blogspot.com/2020/09/poezija-dusica-mrenovic.html

Dušica Mrđenović Razašivena košulja – Az elszabott ing

 

Dušica Mrđenović Sombor 23. oktobra 1990. –

Razašivena košulja   Necelovita Rukava razdrljenih sa svake strane Odisala je umorom od nasilja normi Centimetar tkanine viška Milimetar konca manje Osećala je da joj je nepotrebno Još jedno premeravanje Ćutke je molila iglu da ne ide U ruke onoga koji će krojiti.   Jer bila je sigurna u dve stvari: Da je i takva: i dalje košulja, I da je svejedno niko neće nositi.

Az elszabott ing   Befejezetlenül, Fáradtsága, a széttárt ujjakkal együtt, A szabvány erőszakosságára utal. Egy centiméterrel hosszabb anyag, Egy milliméterrel rövidebb cérna, Érezte, még egy méretvétel Teljesen felesleges. Némán fohászkodott, a tű ne kerüljön Olyan kézbe, amelyik szabni akarja.   Mert két dologban biztos volt: Olyan amilyen, de: továbbra is ing, És mindegy, senki sem fogja hordani.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://nigdine.com/dusica-mrdjenovic-pesme/

Dušica Mrđenović Volela bih da se volim – Szeretném ha magamat szeretném

 

Dušica Mrđenović Sombor 23. oktobra 1990. –

Volela bih da se volim   pa da mi više nikada: ne izmiče tlo pod nogama ne presedne zalogaj ne sedi slon za vratom ne studene prsti   volela bih da se volim   dok skakavci jedu letinu dok suša cepa zemlju dok kiša čini da usev gnji   dok kiša pada volela bih da se volim kad grmi i kada sevne samo sebe da vidim sama sa sobom da likujem nad prirodom   volela bih da sa sobom u miru kafu pijem da se umijem i pomilujem lice na koje sam pljuvala volela bih da ne psujem da dišem i osećam kako dišem da ćelije pevaju volela bih…   volela bih da se volim toliko ili bar onoliko koliko me vole neki čudni ljudi.

Szeretném ha magamat szeretném   és soha többé: nem veszíteném el lábam alól a talajt nem esne rosszul a falat   nem ülne nyakamon elefánt nem fagynának meg ujjaim   szeretném ha magamat szeretném   míg a sáskák a termést zabálják míg a szárazság a földet szaggatja míg a sok esőtől rohad a vetés   míg esik az eső szeretném ha magamat szeretném mikor dörög és villámlik csak magamat látom egyedül önmagammal a természetet gúnyolom   szeretném önmagammal a kávét nyugodtan meginni önmagam köpködte arcomat lemosni és simogatni szeretnék nem káromkodni lélegezni érezni ahogy lélegzek sejtjeim énekelnek szeretném…   szeretném ha magamat nagyon szeretném vagy legalább úgy ahogy néhány furcsa ember szeret.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://nigdine.com/dusica-mrdjenovic-pesme/

Dušica Mrđenović Jedna noć u gradu kojeg su čuvali psi – Egy éj a kutyák által őrzött városban

 

Dušica Mrđenović Sombor 23. oktobra 1990. –

Jedna noć u gradu kojeg su čuvali psi   Na raskrsnici blato i polomljen putokaz magla koja pokušava da iskopa oči noć koja halapljivo pije krv   u daljini lavež pasa kojeg prekidaju pucnjevi   kamenje koje je podrlo nogavice polako se gnezdi u kolenima   počinje kiša mirišu trešnje   još malo i moj je red na mome potiljku više neće biti samo rođeni dlanovi

Egy éj a kutyák által őrzött városban   Az útkereszteződésen sár és eltört útjelző szemet vájó köd vért habzsoló éj   a távoli kutyaugatást lövések szakítják meg   a térdbe immár bokát sértő kövek fészkelnek   elered az eső cseresznyeillat   türelem én következek halántékomon többé nem csak saját tenyerem lesz   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://nigdine.com/dusica-mrdjenovic-pesme/

Dušica Mrđenović Бити – Lét

 

Dušica Mrđenović Sombor 23. oktobra 1990. –

Бити   Склони смо рећи много ни о чему. Дисати плитко.   Недовољно лукави да бисмо се одржали на површини, довољно уплашени да досегнемо врх. Јер оданде се све види... Чак и дно облака.   Између крајности покушавамо изаткати нит по којој ћемо ходати.   Балансирати, као у циркусу. Само док траје тачка.   До аплауза Или до пада.

Lét   Készségesen mondunk sokat a semmiről. Sekélyesen lélegzünk.   Nem vagyunk elég ravaszok ahhoz, hogy a felszínen maradjunk, de eléggé riadtak, hogy a csúcsra jussunk. Mert onnan mindent látni… Még a felhők alját is.   A végletek között igyekszünk fonni azt a fonalat, amelyen majd járunk.   Egyensúlyozunk, mint a cirkuszban. Amíg a mutatvány tart.   A tapsig, Vagy a kudarcig.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor