Turczi István Tata 1957. október 17. –
Egy ideje már
I
Egy ideje már nem figyelem az évszakok
múlását
földre szédült szirmok csönd-bugyrába
zárva
rejtett földi illatokhoz dörgölőzöm
kételyek vaksi remények sem gyötörnek
tovább
esők hiába suhognak nedves bőrömre
szivárványt hiába tapaszt a fény
erdők zajgása fülemben csak eszelős
szél-kolonc
éjjeli neszekre nem kapom fel fejem
érintetlenül hagy a holdfogyatkozás
II
Egy ideje már nem figyelem az évszakok
múlását
mint lusta pók kúszik felém az idő
utólér bekap apránként elfogyaszt
Átok van rajtam ha az öröklött átok
földszagú
eső le nem mossa szél hiába faggatja
testemen dísz csak a szivárvány
Teremtés előtti alantas sötétség vesz
körül
és a létezés féregjárataiból kitalálni
egyre körülményesebb
Forrás: Turczi István Legszebb versei,
Belvárosi könyvkiadó Budapest, 2006. 39. old.
Već jedno vreme
I
Prolaz godišnjih doba već jedno vreme ne
pratim
u bisagu tišine na tlo palih latica
zatvoreno
se uz skrivene mirise zemlje trljam
više me ni nedoumice slepe nade ne muče
moju vlažnu kožu kiše zalud zapljuskuju
svetlost dugu zalud lepi
u mom uhu huk šuma tek je suluda klečka
vetra
na noćne šumove glavu ne dižem
pomračenje meseca me ne zanima
II
Prolaz godišnjih doba već jedno vreme ne
pratim
vreme prema meni poput lenog pauka puzi
stiže me proguta pomalo pojede
Ako nasleđena kletva na zemlju miriše na
meni je kletva
kiša ju ne spira vetar zalud ispituje
duga na mom telu ukras je tek
Podla tama od pre stvaranja me obavija te
put izlaza
iz rovova postojanja šta su crvi izdubili
sve teže je naći
Prevod: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése