Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –
Statiszták Patrick
sápadtan: - Valaki kiált. Az ügyelő idegesen pillantott
felénk. - Nem mozdulsz - súgtam. - A te
helyed itt van. Megadóan bólintott, mit sem
törődve azzal, hogy tócsa gyűl a kosztümére löttyent festékből. - Valaki kiált - szóltam. - Képzelődsz - válaszolta Patrick,
s kipirult arccal lépett a színpadra. Amint onnan visszaérkezett, ajka
mozgott, közel hajoltam hát, hogy halljam, mit mond. Öreg volt vagy kiégett,
arcába a festék mély árkot mart. - Valaki kiált - rebegte. Legyintettem, hogy képzelődik, ám
megpillantva magam az oldalt elhelyezett tükörben, megrémültem: éppen
nyitottam a szám. „Én vagyok az, aki...”
|
Statisti Patrik probledelo: - Neko je poviknuo. Dežurni je nas nervozno pogledao. – Ne pomeraj
se – šapnuo. – Mesto ti je tu. Pomirljivo je klimnuo glavom te da na njegov kostim pala boja se tamo
gomila nije ga uzbuđivala. – Neko je poviknuo – rekao sam. – Izmišljaš – odgovorio je Patrik i na binu rumenim licem stupio. Čim se vratio, usne su mu titrale, pa sam mu se približio da čujem šta
kaže. Star je bio ili opržen, boja je u njegovo lice duboku brazdu dubila. – Neko je poviknuo – mrmljao je. Odmahnuo sam, fantazira, ali u stranu postavljenom ogledalu sebe ugledavši,
prestrašio se: baš sam usta otvarao. „Ja sam taj, koji…” Prevod: Fehér Illés
|
Forrás:
Gergely Tamás: Latorcza
kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése