Duška Vrhovac Banja Luka
24. mart 1947. –
|
Sama
Stanem na prozor
i gledam tako
u mrak
vani
u gustu tamu
misli mi jezde u nizu
beže
gledam sebe samu.
Gledam to oko
što vešto beži
i uporno traži
obrise tvog lica
senku mu u cvetu
i ništa za nas
više ne važi.
Osmehne mi se
iskra što mine
pored tvog uha
šapnem polako
zažmurim do bola,
do nedosluha.
Izgovorim li slučajno
reč grubu
razgrnem mrak
mahnem rukom
kroz tugu
i pretvorim te
u sunčev zrak.
|
Egyedül
Az ablakba állok
és csak úgy bámulok
a sötétbe
ki
a sűrű sötétbe
gondolataim röpködnek
szöknek
önmagamat nézem.
Azt az ügyesen menekülő
szemet nézem amelyik
arcod árnyképét
árnyékát a virágban
állhatatosan keresi
és számunkra immár
semmi sem érvényes.
Kihunyt szikra
mosolygott rám
füled mellett
suttogok
behunyom szemem
tagadok mindent.
Ha véletlenül goromba
szót szólok
széthajtom a homályt
karommal
szomorúan intek
és napsugarat
varázsolok belőled.
Fordította: Fehér Illés
|
Izvor: autor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése