Ilija Šaula Pijana pjesma – Részeg vers

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Pijana pjesma   Teško je izaći iz kućice snova i tek tako zatvoriti vrata. Dogodilo mi se to jednom kad sam iz mračnog pariskog lokala krenuo niz rue Landau u mrak iščekivanja.   Noć mi se počela rugati, zatvorio sam oči i pozvao san da mi otvori vrata pored fontane na Trgu Republike. Ušao sam u djevojačku sobu koja je vrištala od parfema i u snu sam mirisao na alkohol i dim lule jeftinog duvana koji mi je zamaglio čitav san, ugledao sam je na lampi umjesto sijalice, pokušao sam da upalim svjetlo, samo su joj oči svijetlile, nešto me tjeralo poput frejine boje da projurim avenijom sna, da što prije zatvorim vrata.   Sad je vreme drugo... Ovdje, na američkom kontinentu, snovi su prostraniji, dok gledam niz filadelfijsku južnu ulicu osjećam miris dunja iz rodnog kraja što su se preselile na Staru planinu, gdje su nekad same nikle. Vratile su se da im miris u bašti radjanja umre.   Mislim na nju. Ona je dunja koja me vidi, koja me čuje i osmijehom prati. Živjela, nebeska vilo noći, tvoja je čaša puna, daj da pijemo!   Jeste, puna je, priznajem, reče ona, ali ja nisam onaj planinski potok, proziran i plitak, razlila sam se u rijeku duboku, mutnu i široku, svaka riba koja u meni pliva ne poznaje me niti ja poznajem nju, ovisimo jedni o drugima, ipak! Pijmo dok se jutro ne otrijezni u nama.

Részeg vers   Nehéz az álmok házából kijutni és az ajtót csak úgy becsukni. Egyszer megtörtént velem, mikor a sötét párizsi mulatóból a rue Landaura értem, a kivárás homályába.    Csúfolni kezdett az éj, behunyva szemem az álmot szólítottam, hogy a szökőkút mellett a Köztársaság téren ajtót nyisson. A rózsavíz illatában fürdő lányszobába mentem, álmomban alkoholillatú voltam, álmomat az olcsó pipadohányfüst homályosította el, a lányt a lámpán az égő helyén láttam meg, megpróbáltam villanyt gyújtani, csak két szeme világított, valami Freya színként ösztökélt arra, hogy az álmok sugárútján végig-rohanva az ajtót minél előbb becsukjam   Most más idők járnak… Itt, az amerikai földrészen tágasabbak az álmok, míg a philadelphiai déli utcát nézem, hazámból a Balkán-hegységre költözött birs illatát érzem, ahol valamikor nőttek. Visszatértek, hogy illatuk a születés kertjében enyésszen el.   A lányra gondolok. Ő a birs, aki engem lát, hall, mosollyal kísér. Egészségedre, mennybéli éjtündér, poharad tele, igyunk!   Igen, tele van, beismerem, mondta a lány, de én nem az az átlátszó, sekély hegyi patak vagyok, zavaros, széles mély folyóvá váltam, a bennem úszó halak nem ismernek, én sem ismerem őket, mégis, függünk egymástól! Igyunk, míg bennünk a reggel magához nem tér.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Duše su bešumne, tihe, Grafičar, Užice, 2026.