Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bećković Matija. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bećković Matija. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. augusztus 28., péntek

Matija Bećković Bodež – A tőr


Matija Bećković, Senta 29. novembar 1939. –

Bodež

Po čuvenoj priči
Sa dalekog severa
Lovci na vukove
Bodež sa dve oštrice
Umoče u svežu krv
Balčak pobodu u led
I ostave u snežnoj pustinji.

Gladan vuk
Oseti krv nadaleko
Pogotovu na čistom oštrom vazduhu
Pod visokim mraznim zvezdama
I brzo pronađe krvavu udicu.

Oblizujući smrznutu sukrvicu
Poreže jezičinu
I svoju toplu krv
Lapće s hladnog sečiva.

I ne ume da stane
Dok se ne skljoka
Nadut od sopstvene krvi.

Kad su takvi vukovi
Koji se najteže love
Kakvi li su tek ljudi
Pa i čitavi narodi
A pogotovu naš
Koji su vlastite krvi
Ne može nadostiti
I pre će nestati
Nego se opsetiti
Da će krvav bodež
Ostati
Jedini
Spomenik
I krst
Iznad nas.


A tőr

A messzi északi
Közismert mese szerint
A farkasvadászok
A kétélű tőrt
Friss vérbe mártva
Markolatával a jégbe helyezik
És a hópusztában hagyják.

Az éhes farkas
A vért messziről megérzi
A tiszta friss levegőben
A fagyos csillagok alatt
A véres csalira gyorsan rátalál.

A megfagyott véres savót megnyalva
Nyelvét megvágja
És a hideg élről
Saját meleg vérét habzsolja.

És nem képes megállni
Míg saját vérétől felpuffadva
Össze nem esik.

Ha ilyenek a farkasok
Melyekre vadászni a legnehezebb
Milyenek az emberek
Netán egy egész nemzet
Főleg a miénk
Amelyik saját vérével
Nem tud betelni
És előbb fog eltűnni
Mint észbe kapni
Felettünk
Egyetlen
Emlékként
Kereszt és
A véres tőr
Marad.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: https://www.lyrikline.org/en/poems/bodez-1916

2016. október 6., csütörtök

Matija Bećković Onaj sam kog volim – Az vagyok akiért rajongok


Képtalálat a következőre: „matija beckovic”

Matija Bećković, Senta 29. novembar 1939. –

Onaj sam kog volim

Mislim na tebe
Da bih znao ko sam,
Da te zaboravim
Ne bih znao gde sam.

Znam da sam tamo
Gde za tobom čeznem
Držim te na umu
Da se ne izgubim.

Onaj sam kog volim
Taj sam koga ljubim.

Az vagyok akiért rajongok

Rád gondolok
Hogy tudjam ki vagyok,
Ha felednélek
Nem tudnám hol vagyok.

Tudom ott vagyok
Ahol utánad sóhajtok
Elmémben őrizlek
Nehogy utat tévesszek.

Az vagyok akiért rajongok,
Az vagyok akit csókolok.

Fordította: Fehér Illés

Forrás: http://psimic.blogspot.rs/2011/03/onaj-sam-kog-volim.html


2014. december 19., péntek

Matija Bećković Poeziju više niko neće pisati – Verseket többé senki sem fog írni

Matija Bećković, Senta 29. novembar 1939. –



Poeziju više niko neće pisati 

Poeziju više niko neće pisati
Opevani predmeti napustiće pesme
Nezadovoljni kako su do sada tumačeni i prepevavani.

Sve što je bilo predmet poezije
Ustaće protiv nje i njenog kukavičluka!
Stvari će same izražavati nešto od onoga što se
nisu usudili pesnici.
More – stara lektira pesnika zauvek će
napustiti poeziju
I vratiti se svome grobu u kome je odraslo.
Zalazak sunca izblamiran u pesmama,
Zvezdano nebo dovedeno do kiča,
Dići će ruke od poezije!
Ruže insistiraju na svojoj boji
I neće pristati na prevrtljivost pesnika.
Reč sloboda će pobeći iz poezije i vratiti se
svome značenju
Pesnici neće imati jezika na kome bi pevali.
Između poezije i pesnika neće biti nikoga
I pesme će tada napasti pesnike,
Tražeči od njih da ispune obećanja.
Pesnici će pokušati da izmaknu ispred onog što
su rekli,
Ali će ih stići ono što su izmišljali i
predviđali.
Poezija će tražiti njihove živote
Da bi njene metafore bile istinite i potvrđene.
U novim generacijama:
Niko po tu cenu neće hteti da bude pesnik,
A pesnik se ne može biti drukčije u tolikoj laži.
Budući pesnici radiće pametnije poslove.
Slobodni ćovek neće pristati da piše pesme
Da bi zbog toga bio pesnik,
A pesnik se ne može biti drukčije.
Drvo, dojučerašnji simbol u poeziji,
Zapevaće na trgu o svojoj mračnoj prošlosti
I niko neće moći da ga zameni
Jer zna o sebi bolje od ikoga!
Pravi pesnici će biti protiv poezije,
A pravi pesnici svuda u svetu misle istu misao.
Zbog ugleda u očima pravih pesnika,
Poeziju više niko neće pisati.


Verseket többé senki sem fog írni 

Verseket többé senki sem fog írni
A megénekelt tárgyak elhagyják a verset
Elégedetlenül a móddal ahogy eddig magyarázták és dalolták őket.

Minden ami eddig a költészet tárgya volt
Fellázad ellene és gyávasága ellen!
Maguk a dolgok fejezik ki amit
nem mertek a költők.
A tenger — a költők régi olvasmánya a költészetből
kivonul örökre
És visszatér sírjába ahol növekedett.
A versekben megszégyenített naplemente
A giccsessé alázott csillagos ég
Leveszi kezét a költészetről!
A rózsák ragaszkodnak saját színükhöz
És nem állnak rá a költők kétszínűségére.
A szabadság szó megszökik a versekből és
visszatér jelentéséhez
Nem lesz a költőknek nyelvük melyen énekelhetnének.
A költészet s a költők közt senki sem fog állni
S a versek fellázadnak a költők ellen
Követelve tőlük hogy váltsák be ígéretüket.
A költők megpróbálnak majd kitérni az elöl
amit mondták
De utolérik őket koholmányaik és
jóslataik.
A költészet életüket kéri.
Hogy metaforáik igazak és igazoltak legyenek.
Az új nemzedékből senki sem akar majd
Költő lenni ezen az áron
Ám költők másképp nem lehetnek ekkora hazugság közepett.
A jövő költői okosabb dolgokat cselekszenek.
A szabad ember nem egyezhet bele a versírásba
Hogy azért legyen költő
Ám költők másképp nem lehetnek.
A fa mely mindmáig csak szimbólum volt a költészetben
Sötét múltjáról kezd énekelni a téren
És senki sem tudja majd felváltani
Mert önmagát mindenkinél jobban ismeri!
Az igazi költők kiállnak majd a versek ellen
S az igazi költők a világ minden pontján ugyanazt gondolják.
Hogy megőrizze tekintélyét az igazi költők szemében
Verseket többé senki sem fog írni.

                             Fordította: Brasnyó István



2014. december 16., kedd

Matija Bećković Vera Pavladoljska – Vera Pavladolszka

Matija Bećković, Senta 29. novembar 1939. –



Vera Pavladoljska

Lukavica je htela da me nadlukavi
Punio se mesec u avgustu kao lokva
Ispaljivane pune duge preko jezera i glava
Na radilištima u rudnicima boksita
Ubeđivao sam nepoznate ljude
U tvoje ime
Vera Pavladoljska.

Grešile su pijane ptice u prostoru
Prepelica je kljunom gore okretala
Svest je mrcala među liticama
Gonjen tocilima, kršima i gubom
Do grla u živom blatu mislio sam
Koliko si me volela
Vera Pavladoljska.

Mrak je u mraku sjao kao životinja
Grom u lancima čamio za brdima
Molio sam za sluh fizičkih radnika
Divio se njihovom surovom apetitu
Zaklinjao jednog gluvonemog mladića
Da izgovori tvoje ime
Vera Pavladoljska.

Ceo dan u nebu izgoreo mesec
Pod lažnim imenom leči svoj pepeo
U mrcavi među dvojnicima
Dok muzika sneg u uši ubacuje
Kleo sam se u obe ruke, naročito desnu
Da te nisam voleo
Vera Pavladoljska.

Udvarao se nepoznatoj devojci
U kanjonu Tare kod Kolašina
Govorio istine na svim jezicima
Žario i palio da ih poveruje
Dok je ćutala sećao sam se
Da si mi najkrupnije laži verovala
Vera Pavladoljska.

Pevao je slavuj sa grlom grlice
Sve na svetu me na te podsećalo
Hvalio sam se da si luda za mnom
Cela plaža da ti se uzalud udvara
Kako te teram da ideš iz glave
I kako nećeš
Vera Pavladoljska.

Kulo crnog žara pod slepim očima
Zarazna zvezda sve i svašta sazdi
Dok mi se padobran nije otvarao
I kad sam u zavičajne bezdane padao
Pričali su da te zovem iz sveg glasa
Al nisam priznavao
Vera Pavladoljska.

Ronio u najdublje, bežao u gore
Da te glasno zovem da niko ne čuje
Bio sujeveran – pitao prolaznike
Kako tvoje lice zamišljaju
Čeznuo da ceo dan prolaziš kraj mene
Pa da se ne okrenem
Vera Pavladoljska.

Na ljubavnoj promaji između dve zvezde
Nevidljivi uhoda ima nešto protiv
Žeđ za rakijom je slična fantaziji
U teretnom kamionu koji juri snegu usred leta
Bile su dve usne nepismenih žena
Po ugledu na tvoje
Vera Pavladoljska.

Po nevremenu sam lovio na ruke
Med zlatnih meridijana u vodi
Opisivao oči jedne žene mesec dana
U vozovima bez reda mnoge saputnice u prolazu
Ubedio da su mi sve što imam u životu
Misleći na tebe
Vera Pavladoljska.

Pita za mene metak lutalica
Sada me pogrešno traži oko zemlje
Vučen tajnim magnetom mog čela
Napija mesec da prokaže gde sam
Zlostavlja mora, kuša vazduh i podmićuje
Ti ćeš me izdati
Vera Pavladoljska.

Traje monotona biografija sunca
Sve sijalice gore usred dana
Slovoslagači su srećni dok ovu pesmu slažu
Vazduh ne shvata da sam sebe bombarduje
Jedan od vlašića sklon je porocima
I jedni i drugi vetrovi te ogovaraju
Nekoliko država tvrdi da si njina
Ti si na svoje ime ljubomorna
Kablogrami se u dubokoj vodi kvare
Niko ne zna gde su slova tvog imena
U mrtvim i lažnim jezicima u pogrešnim naglascima
U rukopisu zvezda po nekoj samoj vodi
Ko će uhvatiti sjaj samoglasnika
Koje ptica kuka
Vera Pavladoljska.


Vera Pavladolszka

A ravasza túl akart járni az eszemen
Augusztusban tócsaként áradt a hold
Tavakon s fejeken át sok kilőtt szivárvány
A bauxitbányák munkatelepein
Ismeretlen embereket igyekeztem meggyőzni
A te nevedben
Vera Pavladolszka.

Vétkeztek ittas madarak a térben
Csőrével a fürj fölfelé fordult
A tudat elsötétült a sziklacsúcsokon
Karsztoktól s bélpokoltól üldözötten
Nyakig az élő mocsárban arra gondoltam
Mennyire szerettél engem
Vera Pavladolszka.

Állatként átsütött sötét a sötéten
Hegyeket áhított a vasra vert villám
Kétkezi munkások hallásáért esengtem
Gyönyörködtem nyers étvágyukban
Egy néma ifjúnak könyörögtem
Mondja ki nevedet
Vera Pavladolszka.

Az égen a hold napközben elégett
Álnév alatt gyógyítja hamvait
Hasonmások közti borulatban
Míg a fülbe muzsika hány havat
Esküdtem kezeimre főleg a jobbra
Hogy nem szerettelek
Vera Pavladolszka.

Ismeretlen lánynak udvaroltam
A Tara kanyonjában Kolinnál
Igazságokat mondtam minden nyelven
Hogy elhiggye szítottam hevítettem
Míg ő hallgatott az jutott eszembe
Hogy nekem a legnagyobb hazugságokat elhitted
Vera Pavladolszka.

Csalogány zöngicsélt gerlicehangon
Falumban egy fa terád emlékeztetett
Hencegtem hogy bolondulsz értem
Hogy az egész strand hiába jár utánad
Hogy mi módon akarlak fejemből kiverni
És mennyire nem lehet
Vera Pavladolszka.

Vak szemek alatt sötét parázs tornya
Fertőző csillag rajzol mindenfélét
Ejtőernyőm amíg szét nem nyílott
S amikor a honos mélységekbe hulltam
Mondták hogy hívlak teli torokból
De be nem vallottam
Vera Pavladolszka.

Leglejjebb merültem ki erdőkbe szöktem
Hogy hangosan hívjalak és senki ne hallja
Babonás voltam – kértem az elhaladókat
Ne képzeljenek téged maguk elé hagyjanak békén
Egész nap kívántam hogy elmenj mellettem
S én ne forduljak utánad
Vera Pavladolszka.

Két csillag közti szerelmes huzamban
Láthatatlan kém ellenez valamit
A pálinka szomja képzelethez hasonló
Nyár derekán a hónak rohanó teherkocsiban
Írástudatlan asszonyok ajkai
A tiéd mintázzák
Vera Pavladolszka.

Zivatarban vadásztam a vízben
Kezemre arany délkörök mézét
Egy hónapig írtam le egy asszony szemeit
A rendszertelen vonatokban sok nőt biztosítottam
Futtában afelől hogy életem mindensége
Reád gondolva
Vera Pavladolszka.

Érdeklődik utánam a bolyongó golyó
S most tévesen keres a föld körül
Homlokom titkos mágnesétől vonzva
A holdat lefizeti fedje fel helyem
Bántalmaz tengereket levegőt ízlel s megveszteget
Te meg elárulsz engem
Vera Pavladolszka.

Múlik a nap egyhangú életrajza
Fényes nappal is ég minden villanyégő
Boldogok a szedők a nyomdában míg ezt a verset szedik
A levegő nem érti hogy önnön magát bombázza
A Fiastyúk egyik csibéje bűnre hajlamos
Egyik és másik szél is téged ócsárol
Több ország állítja hogy hozzája tartozol
És te féltékeny vagy a nevedre
A hírek a mély vízben késve érkeznek
Senki sem tudja hol vannak neved betűi
A halott és hamis nyelvekben a téves hangsúlyokban
A kéziratban egy csilag valami nyílt vízen
Ki fogja el a magánhangzó ragyogását
Melyet madár jajong
Vera Pavladolszka.

                             Fordította: Brasnyó Isitván

2014. december 12., péntek

Matija Bećković Kad bi ti otišla iz ovog grada – Ha ebből a városból elmennél

Matija Bećković, Senta 29. novembar 1939. –


Kad bi ti otišla iz ovog grada

Kad bi ti otišla iz ovoga grada
Kome bih levu ruku prebacio preko ramena
A desnom pokazivao obronke dalekih brda i rekao:
„Priroda je puna mojih pogleda na svet“.
S kim bih zastao pred raspuklim orahom govoreći:
„U ovom orahu možda raste moj sanduk
Kad sam bio dete njegovo je stablo posađeno“.
Zbog koga bih prekinuo ove reči i rekao nešto radosno,
Mada ne znam šta bih sve mogao da kažem
Na osnovu cele šume i drugih elemenata!
S kime bih se vraćao u grad ponosan kao u mojim pesmama.
Kome bih govorio o sajdžiji koji živi u zemlji
I o mom srednjem uhu koje je gusto kao šećer.
S kime bih podigao glavu prema besputnim nebesima,
Kome bih pokazivao kozje staze među zvezdama.
Čiji bi zubi zvonili kao promrzla jabuka u pšeničnoj plevi
S kime bih pomenuo: tajge, sneg na Etni, ljude po tamnicama.
Bela ptica na snegu, plastu snega u vodi,
Kome bih rekao kako mi se čini
Da u reci Ararat ključa kamenje
I ko bi me zbog toga voleo?
Danas svi znaju da sam na tebe mislio kad sam rekao:
„Ona kaže balkonu da ga voli
I balkon se sruši u tom času“.
Poštari bi širom sveta raznosili jedno isto pismo
Dok zver skupog krzna drema u glupoj toploti na Tibetu
I bilo kakav mesec prelazi preko smetova.
S kime bih dugo u noći govorio protiv svakoga
I ko bi me zbog toga voleo?
Kad bi ti otišla iz ovoga grada,
Govorio bih uzalud:
Moje reči se ne bi ni na koga odnosile.


Ha ebből a városból elmennél

Ha ebből a városból elmennél
Bal kezemmel kit karolnék
Kinek mutogatnám a távoli hegyoldalakat és mondanám:
„Nézeteimmel van tele a természet”.
A széthasadt diófa előtt állva kinek magyaráznám:
„Ebben a diófában tán koporsóm nő
Gyerekkoromban ültették”.
Ki miatt szakítanám meg vidáman ezt a gondolatot
Pedig nem tudom egyáltalán mit mondhatnék
Az erdő és egyéb elemek láttán!
Büszkén mint verseimben a városba kivel térnék vissza.
Kinek mesélnék a földön élő órásmesterről
És cukorsűrű középfülemről.
Kivel tekintenék a végtelen kék égre,
Kinek mutogatnám a csillagok közti zergecsapásokat.
Fagyos almaként kinek a fogai koccannának a búzapelyván
Kivel emlegetném: tajgák, hó az Etnán, bebörtönzött emberek.
A havon fehér madár, a vízen hópalást,
Kinek mondanám mintha
Forrnának a kövek az Ararátban
És ezért ki szeretne?
Ma mindenki tudja ezt mondván rád gondoltam:
„Azt mondta a balkonnak szereti
És abban a pillanatban leomlott”.
A postások ugyanazt a levelet hordták szét a világban
Míg az értékes szőrmébe bújt vad a buta tibeti nyárban delel
És bármilyen hold halad a hótorlaszok felett.
A világ ellen kinek háborognék éjjeleken át
És ezért ki szeretne?
Ha ebből a városból elmennél
Mindhiába beszélnék:
Mondanivalóm senkire se tartozna.

                             Fordította: Fehér Illés
 


2014. december 10., szerda

Matija Bećković Моlitva – Fohász


Matija Bećković, Senta 29. novembar 1939. –


Molitva

Uđi u moje oči
pre nego što ih sklopim
da te pod trepavicama čuvam.

Fohász

Mielőtt lehunynám
fészkelj szemembe
hogy pilláimmal őrizhesselek.

Fordította: Fehér Illés


2014. december 7., vasárnap

Matija Bećković Kad dođeš u bilo koji grad – Mikor bármelyik városba érsz – When you come to any town

Matija Bećković, Senta 29. novembar 1939. –



Kad dođeš u bilo koji grad


Kad dođeš u bilo koji grad
A u bilo koji grad se dolazi vrlo kasno
Kad dođeš vrlo kasno u bilo koji grad
Ako taj grad slučajno bude Valjevo
Gde sam i ja došao
Doći ćeš putem kojim si morao doći
Koji pre tebe nije postojao
Nego se s tobom rodio
Da ideš svojim putem
I sretneš onu koju moraš sresti
Na putu kojim moraš ići
Koja je bila tvoj život
I pre nego što si je sreo
I znao da postoji
I ona i grad u koji si došao. 

* * * * *

Dok dođe u tvoj život
I tu se zauvek zaustavi
Ona koja je prema tebi krenula
Iz velike daljine
Odnekud iz Ruskog Jerusalima
Sa Kavkaza iz Pjatigorska
U kome nikad nije bila
I zvala se kako se zvala
Recimo Vera Pavladoljska
I izgledala kako je izgledala
Kako više niko na svetu ne izgleda. 

* * * * *

Biće to jedini grad
U kome si oduvek bio
I čim si čuo njeno ime
I pre nego što si je sreo
Oduvek si je znao
I voleo već vekovima.
Kad dođeš u bilo koji grad
A u bilo koji grad se dolazi vrlo kasno
Kad dođeš vrlo kasno u bilo koji grad
Ako taj grad slučajno bude Valjevo
Doći ćeš korakom koji dvostruko odjekuje
Tvojim i batom još nekoga
Ko s tobom putuje
I glas mu ide po vetru
U dan neobičan za to doba godine
Da ni sam nećeš biti siguran
Ni koji je to grad
Ni koji su tvoji koraci
Samo ćeš poznati onaj glas
Koji ne ide po vetru
Nego se javlja u tebi 

* * * * *

Kad dođeš vrlo kasno u bilo koji grad
Svet će postati uspomena na nju
I neće biti ni jednog mesta na zemlji
Gde te neće sačekivati
Ni ogledala u kojem je nećeš videti
Ni plave kose koja nije njena
Ni oblaka bez njenog svilenog osmeha
Zapamtio je prostor
Gora i voda
Onakvu kakvu si je prvi put video
U bilo kojem gradu 

* * * * *

I ništa ne bi bilo kao što jeste
Da je moglo biti kao što nije
Jer postoji samo jedan grad
I samo jedan dolazak
I samo jedan susret
I svaki je prvi i jedini
I nikad pre ni posle nije se dogodio
I svi gradovi su jedan
Delovi jednog jedinoga grada
Grada nad gradovima
Grada koji si ti
Prema kome svi idu 

* * * * *

I čim si je video
Oduvek si je voleo
I unapred oplakivao rastanak
Koji se zbio
Pre nego što si je sreo
Jer postoji samo jedan grad
I samo jedna žena
I jedan jedini dan
I jedna pesma nad pesmama
I jedna jedina reč
I jedan grad u kome si je čuo
I jedna usta koja su je rekla
A po svemu kako su je izgovorila
Znao si da je izgovaraju prvi put
I da možeš mirno sklopiti oči
Jer si već umro i već vaskrsnuo
I ponovilo se ono što nikad nije bilo. 


Mikor bármelyik városba érsz

Mikor bármelyik városba érsz
Ám a bármelyik városba nagyon későn érkezünk
Mikor nagyon későn érsz a bármelyik városba
És ha az város véletlenül Valyevo
Ahová én is érkeztem
Azon az úton érkezel amelyiken érkezned kell
Amelyik nem létezett előtted
Hanem veled együtt született
Hogy a magad útját járd
És azon az úton melyen menned kell
Azzal találkozz akivel találkoznod kell
Aki mielőtt találkoztatok volna
És tudtad hogy létezik
Eleve életed volt
Ő is a város is ahová érkeztél.

* * * * *

Míg életedbe lép
És mindörökre megáll
Az aki feléd indult
A messzeségből
Valahonnan az orosz Jeruzsálemből
A Kaukázusból Pjatigorszkból
Ahol sohasem volt
És hívták ahogy hívták
Mondjuk Vera Pavladovszkának
És olyan volt amilyen
Amilyen senki más a világon.

* * * * *

Ez az egyetlen város
Amelyben mindig éltél
És amint meghallottad nevét
Még mielőtt megismerted
Már ismerted
Századok óta szeretted.
Mikor bármelyik városba érsz
Ám a bármelyik városba nagyon későn érkezünk
Mikor nagyon későn érsz a bármelyik városba
És ha az város véletlenül Valyevo
Lépteidet kettős visszhang kíséri
A sajátod és valakié
Aki veled együtt utazik
És hangja a széllel száll
Az évszakhoz képest azon különleges napon
Már azt sem tudod
Melyik az város
És kinek a léptei
Csak megismered azt a hangot
Amelyik nem a széllel száll
Hanem téged szólít

* * * * *

Mikor nagyon későn érsz a bármelyik városba
Emlékeidbe zárod
És egyetlen hely sem lesz a földön
Ahol nem várna
Tükör se lesz amelyben nem látnád
Szőke tincs se mely nem az övé
Felhő se bársonyos mosolya nélkül
Megjegyezte a tér
A hegy a víz
Olyannak amilyennek először láttad
A bármelyik városban

* * * * *

És semmi se lenne olyan amilyen
Ha másként lenne mint ahogyan nincs
Mert csak egyetlen város létezik
És csak egyetlen távozás
És csak egyetlen találkozás
És mindegyik az első és egyetlen
És előtte se utána se történt meg
És mindegyik város csak egy
Az egyetlen egy város része
A városok városa
A város mely te vagy
Amelyik felé mindenki halad

* * * * *

És amint láttad
Már szeretted
És a válást előre sirattad
Megtörtént
Még találkozásotok előtt
Mert csak egyetlen város létezik
És csak egyetlen asszony
És csak egyetlen nap
És csak egyetlen énekek éneke
És csak egyetlen szó
És csak egyetlen város ahol hallottad
És csak egyetlen száj amelyik kimondta
De ahogyan mondta
Tudtad hogy először mondják
És nyugodta lehunyhatod szemed
Mert meghaltál és feltámadtál
És megismétlődött a sosem volt.

                             Fordította: Fehér Illés


When you come to any town

When you come to any town
And one comes to any town very late
When you come very late to any town
In case that town happens to be Valjevo
Where I also came
You'll come by the path you had to come by
Which didn't exist before you
But was born with you
For you to go by your path
And meet her whom you must meet
On the path you must go by
Who was your life
Even before you met her
Or knew that she existed
Both her and the town to which you came.

***** 

Until she comes into your life
And there forever remains
She who started towards you
From a great distance
From somewhere in the Russian Jerusalem
From the Caucasus from Pyatigorsk
Where she had never been
And her name was what it was
For instance Vera Pavlodoljska
And looked the way she looked
The way no one on earth looks anymore.

*****

That will be the only town
Where you’ve always been
And as soon as you heard her name
And before you met her
You always knew her
And already loved her for centuries.
When you come to any town
And one comes to any town very late
When you come very late to any town
In case that town happens to be Valjevo
You will come stepping to a double echo
Yours and the clatter of another
Who travels with you
And whose voice blows in the wind
On an unusual day for that time of year
So even you won’t be sure
What town that is
Nor which are your steps
You’ll only know that voice
That doesn’t blow in the wind
But appears in you

*****

When you come very late to any town
The world will become a reminder of her
And there won’t be a single place on earth
Where she won’t be waiting for you
Nor a mirror in which she won’t appear
Nor blonde hair that isn’t hers
Nor a cloud without her silken smile
Space, fields and water
have remembered her
The way she was when you first met her
In any town

*****

And nothing would be the way that it is
If it could have been the way that it couldn’t
Because there exists only one town
And only one arrival
And only one encounter
And each is the first and only
And it never happened before or after
And all towns are one
Parts of one single town
Of a town above all towns
Of a town that is you
Towards which everyone goes

*****

And as soon as you saw her
You loved her from the beginning
And in advance rued the parting
Which took place
Before you met her
Because there exists only one town
And only one woman
And one single day
And one song above all songs
And one single word
And one town in which you heard it
And one mouth that said it
And from everything about the way it uttered it
You knew it was uttering it for the first time
And that you could quietly shut your eyes
Because you’d already died and already risen
And that which never was had repeated itself. 

                             Translated by Pavle Ninković