Petrőczi Éva A nőcit, hogyha hatvanöt… – Žensku, ako joj je šezdesetpet…

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

A nőcit, hogyha hatvanöt… A nőcit, hogyha hatvanöt, még ne delete-eld, ne töröld, hisz ma is Éva lányaként sugárzik, pöröl és pörög, még most is, akkor is, ha volt-aranysörénye hószín, s ha itt-ott lelke, s porcikája- tört. Vénnek, ifjúnak egyaránt elég – talán – e Föld.

Žensku, ako joj je šezdesetpet… Žensku, ako joj je šezdesetpet, još nemoj delet, nemoj brisati, ta i danas kao Evina kćerka sjaji, krvi se i vrti se, još i sad, čak i sad, kad njena negdašnja zlatna griva boje je snega, i tu i tamo možda članci, duša slomljena. Starom i mladom podjednako je ta Zemlja – valjda – dovoljna. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző



Petrőczi Éva Volkswagenhattyúdal – Labudova pesma Folksvagena

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

   

Esterházy Péter (Budapest, 1950. április 14. – Budapest, 2016. július 14.)

Volkswagenhattyúdal

„És mind valami vagyon, azokat ösmérem, mert bánék a bogárhátúnál, belét, külét, sorsát és történelmét, életem eleje (közepe) egybeköpülődék véle… A bogár felett eljárt a szárnyas üdő.” (Esterházy Péter: Tizenhét hattyúk)

„A gépjármű jobboldalt elöl és hátul súlyosan megsérült.”
(Egy ausztriai baleseti jegyzőkönyvből)

Ami belőled megmaradt, Bogár, ezerszer áldja azt az Ég;
nem nyolc szűkös évünk
nyűghozó ördöghintaja voltál,
mint vélik sokan:
de kisded vagyonunkkal
újra meg újra
mienkké mentett
fehér angyal-batár,
(szövetségben a Fentvalóval
a megmentő bizony
most te valál!) ki édes jobbodat
kéretlen od’adtad,
hogy gonosz, fene fátum
vérbe ne köpülhesse őt,
aki nélkül
ittlakásom e Földön
nem szürke, aprócska lepentő,
nem is Szent György havának
megkésett, bajhozó tele,
csak halál, halál.

Forrás: a szerző

Labudova pesma Folksvagena

„I sve je neka sermija, sve spoznah, jer kod bube dejstvovao, nutrinu, vanjštinu, sudbinu i istoriju, početak (sredina) mog života s njom je ispremetan... Nad bubom preletiše vremešno vreme.“ (Peter Esterhazi: Sedamnajst labudova)

„Prednji i zadnji deo vozila teško je oštećen.“
(Iz jednog austrijskog zapisnika udesa)

To što je od tebe ostalo, Bubo, nek Nebo hiljadu puta blagoslovi;

kao što mnogi vele

nisi bio na đavoljem hintovu donosioc jada

naših osam oskudnih godina:

nego sa našom golobradom svojinom

opet i opet

za nas spašena

bela anđeovska karuca,

(u savezu sa Svemogućim

spasioc sad zaista

ti bi!) ko svoju milu desnicu

nezvano halalio

da opak natamnik

ne bi ga u krv ronio,

bez koga

moje bivstvovanje na ovoj Zemlji

nije siva, sitna podsedlica,

nije ni zakašnjela, zla

zima meseca Đurđevskog,

tek smrt, smrt.

Prevod: Fehér Illés

Petrőczi Éva A forralt bor meséje – Priča kuvanog vina

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

A forralt bor meséje Szegfűszeg kisasszony Fahéj úrba karol, s forró bor-tó mélyén majd egymásra lelnek. Grácia adassék őszülő fejemnek, vagyok és maradok, ami voltam: gyermek.

Priča kuvanog vina Mlada dama Klinčica gospodina Cimeta je za ruku uhvatila, u bezdanu vrućeg jezera vina valjda će se prepoznati. Slava mojoj posedeloj glavi, jesam i ostaću šiparica: šta sam i bila. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://kafe.hhrf.org/?p=52086



Petrőczi Éva A körhinta, No. II. – Vrteška, No. II.

 

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

 

 

A körhinta, No. II.               „sok tarka, szép lova             pár percig fut, ám hona tétova             világ: habozva, lassan elmerül.” (Rainer Maria Rilke, A körhinta, Szabó Ede fordítása)   Nem is körhinta, igazi caroussel ez: a lehető legrilkeibb. Négyen ülünk egy tükrös hintó mélyén, mi, nagyszülők, mosolygunk, egy-egy gyerek – olykor – nagy vígan felvisít.   Bécsi keringő ütemére forgunk csak körbe-körbe, a régi lemezt az idő már jócskán meggyötörte.   A tekintetem elidőzne őreinken, a három, szigorú, harsonás, fehér-arany ruhás, bibliás angyalon, de rám tör valami félelem, s így róluk gyáván elkapom.   Hiába, a vének, hogyha angyalt látnak, legyen bár festett, legyen bár fából, nehezen tudnak felocsúdni a dies irae-riadásból.   Bár napfényünk a gyerekkacagás – a mi világunk: már tétova világ.

Vrteška, No. II.           “mnoštvo šarenih ata          par minuta juri, ali varka je njihova          domovina: kolebljivo, polako potone.” (Rajner Marija Rilke: Vrteška, vlastiti prevod)   I nije ni vrteška, to je pravi karusel: naj prema Rilkeu. U dubini karuce sa ogledalima četvero sedimo, mi, ded i baka, smeškamo se, po koji dečak – kat-kad – veselo krikne.   Na taktove bečkog valcera vrtimo se okolo-naokolo, vreme staru ploču već je dobrano namučio.   Na čuvarima pogled rado bi zadržala, na tri stroga anđela iz Biblije sa trubama u belo-zlatnim odelima, ali skrenem sa njih podozrivo jer me nekakav strah obuzima.   Zalud sve, ako matori anđela vide, makar je naslikana, makar je iz drveta, teško se mogu osvestiti iz zebnje dana Gneva.   Iako sjaj sunca za nas je dečji smeh – naš svet je: već prolazan svet.   Prevod: Fehér Illés

 

Forrás: a szerző

 

 

 

 

 



Petrőczi Éva Csak kis Tit… – Samo mala Tit…

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

 

 

Móra Ferenc szerelmével, Kalmár Kicával 1932. nyarán Balatonföldváron.

Ferenc Mora sa svojom ljubavi Kicom Kalmar u Balatonfeldvaru leta 1932.

 

Csak kis Tit…                Móra Ferenc a ravatalon   Csak kis Tit lepke-érintése hiányzott utolsó földi napodon. Szokás- és illem-kalodába zárva csak ő nem juthatott virágerdős ravatalod, eleink nyelvén a castrum doloris, a fájdalom háza közelébe: harminckettő nyarának tóparti Tündér Ilonája.   Szilvakrampusszá aszott, aprócska tested, galambszárny-forma hófehér hajfürtöd hiába várta-várta a múzeumi kupola alatt, hogy más-asszonya asszonyod belép, s testednek adja, utoljára, szerelmes keze melegét.   Így indult el, vacogva, Móra Márton fia, a végső utazásra.

Samo mala Tit*…             Ferenc Mora na odru   Tvom zadnjem ovozemaljskom danu samo ti je doticaj leptira, male Tit falio. Zatvoreno u klade običaja i pristojnosti samo ona nije mogla do tvog cvećem krcatog odra, jezikom naših predaka castrum doloris-a, kuće bola stići: Vila Jelena sa obale jezera leta tridesetdruge.   Tvoje krhko, do šljivovraga osušeno telo, te snežnobeli uvojak oblika golubovog krila zalud je čekao-čekao ispod kubeta muzeja da žena-tuđa tvoja žena uđe i tvom telu toplinu njene zaljubljene ruke zadnji put da.   Ovako je krenuo, drhteći, sin Martona More na zadnje putovanje.   *Mađarski pisac Ferenc Mora (Móra Ferenc) svoju zadnju ljubav, udanu Ilonu Kalmar (Kalmár Ilona – Kica) od milja oslovljavao sa „mala Tit” (kis Tit). Njegove, decenijama zatajene, njoj pisane ljubavne pesme nedavno su izdane pod naslovom „Knjiga bez naslova”(Címtelen könyv).   Prevod: Fehér Illés

 

Forrás: https://www.facebook.com/masikMora/photos/pcb.1275258979167347/1275258709167374/?type=3&theater

A “Címtelen könyv” – (“Knjiga bez naslova”)