Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Trajković Nenad. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Trajković Nenad. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. október 11., vasárnap

Nenad Trajković Доказ – Bizonyíték

 

Nenad Trajković Pirot 1. jun 1982. –

 

Доказ
 
Она
Постоји у мени
Дубоко закопана
Мисли
Нам се сусрећу
Моје су
Слатке
Или
Блудне
Свеједно
Забављају је
Осећам је
Целу
Нежну
Изазовну
Страсно је вруће
Горим
Претварам се
У пепео
Свежи ме дах
Разноси
По свету
И сада је
Цео свет
Воли
 
 

Bizonyíték
 
A nő
Mélyen elásva
Bennem él
Gondolataink
Találkoznak
Kedvesek
Vagy
Erkölcstelenek
Vállalom
Hisz
Szórakoztatják
Érzem
Őt
A gyengédet
A kihívót
Szenvedélyesen meleg
Lángolok
Hamuvá
Válok
Friss lehelet
Szór szerte
A világba
Most
Az egész világ
Szereti
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ненад Трајковић: Водим те у музеј, Књиге Вранјске Вранје 2011. стр 69.

2020. augusztus 27., csütörtök

Nenad Trajković Шетња градом – Városi séta


Nenad Trajković Pirot 1. jun 1982. –


Шетња градом

тек сада у 3 и 30 када нема никог
видим те неодмакнуте фасаде варошице
требало би рећи да ме подсећају
на описе Јурија Томина
у роману Чаробњак иде градом
иако не знам зашто
требало би рећи и да ме сви они велики
утихнули фабрички димњаци
подсећају на Јурија и његовог Чаробњака
то свакако има везе са ишчезавањем
ноћас када киша пробада уличне светиљке
које ионако не светле више јако
јер смо постали штедљиви
моје усне се повлаче у шупљине векова
тамо су наши отпали гласови
тамо је мрак кога се не треба прибојавати
на његовој страни окренутој сунцу
су ситни отпаци истине
ту где пролазим наши мириси
описују наша постојања
и колико далеко одлазимо на наша ходочашћа
толико се другчији враћамо
тако када је локални песник прошао поред
и сагнуо поглед тражећи пут
учинило ми се да се сви враћамо вери
пре или касније
и то је изгледало сасвим у реду
као што је у реду и то
што нам асфалти тону у земљу
и све више окер фасада
и фабричких димњака у печеној цигли
који се не диме
ноћас у 3 и 30 док ходам градом
у тишини гађају ме питања пролазника
ја знам ничег новог нема за њихово место
пребогато уранијумом
ваљда је неком морао бити јасан
тај карантин око нас
ваљда нас није требало разрешити
добрих књига и лепе уметности
ко је заборавио да човек на овом свету
треба да живи и одлази са стилом
а ко је заборавио да увек треба кренути даље
ноћас у 3 и 30 ходам пустим градом
и све више околне фасаде личе ми на описе
из романа руских писаца 60-тих година
можда су Просвета ДОБ Нолит...
можда су бирали погрешне књиге
само зашто и другима не изгледа
тако ноћас у 3 и 30 док ходам градом знам
да се никад не газимо
зато ме не воли градска већница за културу
у овом граду ми смо оно
што је Алберто Моравија давно открио  
и бацио на нас његова мрачна путовања
зато уметници овде не причају
тај боси презир из командне зграде
забада им пирсинг на језику
ноћас у 3 и 30 док ходам градом
поред је девојка коју волим
немогуће је објаснити јој да су сви отишли
а ми остали овде

Városi séta

csak most 3.30-kor amikor sehol senki
látom a kisváros elmozdíthatatlan homlokzatait
el kellene árulni még akkor is
ha nem tudom miért Jurij Tomin
Varázsló sétál a városban regényének
leírásaira emlékeztetnek
el kellene árulni hogy azok a hatalmas
elcsendesedett gyári kémények
Jurijra és Varázslójára emlékeztetnek
ez mindenesetre kapcsolatban van a tovatűnéssel
ma éjjel mikor a takarékoskodásunk miatt
különben sem erősen világító
utcai lámpákat eső áztatja
ajkam a századok üregeibe húzódik
ahol minden hangunk is van
ott van a homály melytől félni nem kell
a nap felé fordult oldalán
apró igazságmaradványokkal
itt ahol elhaladok létezésünkről
illataink mesélnek
és amilyen messzire jutunk zarándokutunkon
annyira másokként térünk vissza
így amikor a helyi költő elhaladt mellettem
és tekintetével utat keresett
úgy tűnt előbb vagy utóbb mindannyian
a hithez térünk vissza
és úgy tűnt ez rendben is van
mint ahogy az is
hogy az aszfalt a földbe süllyed
és az egyre okkersárgább homlokzatok
meg az égetett téglákból készült
nem füstölő kémények
ma éjjel 3.30-kor míg a városban gyalogolok
a csendben a járókelők kérdéseivel bombáznak
tudom semmi új sincs
uránban gazdag helyükben
talán valakinek tudni kellene körülöttünk
mi ez a vesztegzár
talán nem kellett volna bennünket eltiltani
a szép könyvektől művészettől
ki felejtette el hogy ezen a földön
az ember éljen és választékosan távozzon
és ki felejtette el hogy mindig tovább kell menni
ma éjjel 3.30-kor üres utcákon gyalogolok
a homlokzatok mind jobban a 60-as évek orosz
írók regényeiből megismertekre hasonlítanak
talán a Prosveta DOB Nolit*…
talán tévesen válogattak
de ma éjjel 3.30-kor míg a városban kószálok
másoknak miért nem tűnik így tudom
egymást sose gázoljuk
ezért nem szeret a városi kultúrfelelős
ebben a városban azok vagyunk
akiket Alberto Moravia régen felfedezett
és sötét útjait vetette ránk
ezért itt a művészek nem beszélnek
a városi vezetés meztelen gyűlölete
béklyót vet nyelvükre
ma éjjel 3.30-kor míg a városban kószálok
a lánynak akit szeretek aki mellettem van
nem tudom megmagyarázni mindenki elment
de mi itt maradtunk

* Prosveta, DOB, Nolit – szerbiai kiadóvállalatok

Fordította: Fehér Illés
Izvor: Ненад Трајковић: Ветар са језика Исток Књажевац 2016. стр 7-8.

2020. július 20., hétfő

Nenad Trajković Да се зна – Hogy tudjátok


Nenad Trajković Pirot 1. jun 1982. –

Да се зна

седео сам под шпалиром винове лозе
у столици твоје баке
ти си се држала за гвоздену шипку
и нежно из ње ослобађала музику
довољно да касније заволим
све жичане инструменте
било је сунца
и његових зрака у твојим очима
ја сам се стидео твоје баке
и прозора твоје куће
иако то нико није могао да види
иза високих зидова и дрвене порте
могао се чути топот коња и звецкањe прапораца
онда је твоја бака зауставила спољашни свет
наговестила да жели да каже нешто важно
са пажњом сам чуо само прву реч род...
и онда даље ништа нисам чуо
сем ружног режања помахниталих коња
и тешког дисања асфалта
и звука брзопадајућег сунца
и тај пад
који је твоје очи обојио у потпуно црне
брзо сам устао
неспретно се поздравио
и наопачке ходао до куће
знам да смо били јако млади
и да и даље не знам шта је истина у том дану
оно што знам
и што би можда требало и ти да знаш
дуго након тога нисам причао са Богом
док воља Његова није изнова победила

Izvor: Ненад Трајковић: Ветар са језика Исток Књажевац 2016. стр 19.


Hogy tudjátok

a szőlőlugasban
nagyanyád székében ültem
te vasrudat tartottál
és abból gyengéden muzsikaszót keltettél életre
elég volt ahhoz hogy később
minden húros hangszert megszeressek
sütött a nap
sugara szemedben csillogott
szégyelltem magam nagyanyád
és otthonod ablaka előtt
pedig a magas fal és a faház mögött
senki sem láthatott
lódobogást hallatszott és csengőszó
majd nagyanyád megállította a külvilágot
jelezte valami nagyon fontosat akar mondani
csak az első szót hallottam – a rokonság…
és nem hallottam semmi mást
csak a megveszett lovak harsány nyerítését
meg az aszfalt súlyos légzését
meg a gyorsan eső nap hangját
meg azt az esést
mely szemedet egészen feketére festette
sebtében keltem fel
esetlenül köszöntem
és haza visszafelé mentem
tudom nagyon fiatalok voltunk
és ma sem tudom mi az igazság abban a napban
az amit tudok
és talán neked is tudni kellene
azután az Istennel sokáig nem beszéltem
míg Akarata újra nem győzött

Fordította: Fehér Illés

2020. május 15., péntek

Nenad Trajković Oseti – Érzékek


Nenad Trajković Pirot 1. jun 1982. –

Oseti

I koračam među stopalima
otpalih tragova, među tragovima
nestalih koraka.
I prah sam...
Na cipelama ti stojim,
da ti vetar napuni usta.
Da oblizuješ karmin svoga postanja.
U očima da ti odsednem i kažem
da Bistrica je više od imena. Na Sunce
da ti Mesec bacim i palmu da ti dam.
Maramicu na usta kad staviš,
da osetiš moj dah. Kroz neuron
kada protrčim, kapak da ti zatreperi.
Iz kose dok ti kidam vlasi,
da govoriš uvek — par!

Érzékek

És a talpam körül hagyott
nyomok között haladok, az eltűnt
nyomok között.
És por vagyok…
Cipellődön állok.
hogy szádat a szél töltse meg.
Hogy létezésed kárminját nyalogasd.
Hogy szemedbe fészkeljek és elmondjam,
Tisztás egy névtől sokkal több. Napra menj, hogy
eléd dobjam a Holdat és kezedbe pálmát adjak.
A kendőt, ha szádra teszed, hogy
leheletemet érezzed. Ha a neuronok között
szaladgálok, szempillád megremegjen.
És míg hajadból a szálakat szedem,
egyre csak hajtogasd — pár!

Fordította: Fehér Illés
Izvor: http://riznicasrpska.net/knjizevnost/index.php?topic=1089.0

2020. január 17., péntek

Nenad Trajković Дан и ноћ – Nappal és éjszaka


Nenad Trajković Pirot 1. jun 1982. –

Дан и ноћ

тај човек који је са посебном пажњом
палио своју цигарету нигде не журећи
док су га други нашироко заобилазили
стајао је одмах поред мене
рекавши ми
сви умиремо свакодневно
нема ту превелике мудрости
помислио сам
онда је исто тако лагано
испуштајући колутове дима причао
како је баш данас случајном непажњом
пао са седмог спрата зграде
са места на које су радници заборавили
да ставе сигурносну ограду
и умро истог часа када је осетио
да се асфалт отворио сам од себе
као и у ранијим смртима
и ова му је тешко пала
због његових остарелих родитеља
али у овом новом и другом животу
њихова ће лица бити озарена
када им касније оде у посету

нисам му ништа рекао више од онога
да ми је жао његових родитеља
а он је ритуално вадио старински сат
и бацао поглед на њега
и са пажњом га враћао у мали џепић од сакоа
након неког времена подигавши са пода
лепу кожну ташну
климнувши ми ставио је до знања
да је време да га ожале прошло
и само је кренуо
онда су сви они који су га обилазили
деловали чудније од њега самог

тај страх који се ширио атмосфером
од додира са њим
носио је магијску поруку
да цивилизација може далеко одмаћи
а човек још увек не познаје себе

једном сам ову причу испричао
свом пријатељу доктору
и питао га због чега тај човек живи у илузији
пријатељ је само одмахнуо руком и прошаптао
а ко може доказати да није испричао истину


Nappal és éjszaka

az az ember aki cigarettáját különleges
figyelemmel sehová sem sietve gyújtotta meg
míg a többiek széles körben elkerülték
közvetlen közelemben állt
mondta
mindannyian minden nap meghalunk
nincs ebben különös bölcsesség
gondoltam
de akkor ugyanolyan lassan
füstkarikákat eregetve mesélte
véletlen figyelmetlenség miatt
a hetedik emeletről éppen ma esett le
onnan ahová a munkások
a biztonsági korlátot elfelejtették feltenni
és abban a pillanatban meghalt mikor érezte
ugyanúgy mint az előző halálokkor
egyszerűen megnyílt az aszfalt
idős szülei miatt
ezt nehezen viselte el
de ebben az új és másik életben
mikor később meglátogatja őket
arcuk majd ragyog

annál hogy sajnálom szüleit
nem mondtam többet
ő meg a régies órát szertartásosan elővette
rápillantott
majd óvatosan zakója felső zsebébe tette
csakhamar felemelte szép
bőrtáskáját
bólintva adta tudomásomra
itt az idő hogy a múlt elsirassa
és elindult
akkor mindazok akik elkerülték
tőle még különösebbnek tűntek  

az a félelem ami a vele való érintéssel
a légtérben terjedt
varázslatos üzenetet hordott
a civilizáció messze juthat
de az ember önmagát még mindig nem ismeri

egyszer ezt a mesét orvos-barátomnak
meséltem el
megkérdeztem az az ember miért él tüneményben
barátom csak legyintett és suttogva mondta
ki tudja bebizonyítani hogy nem igazat mesélt

Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ненад Трајковић: Ветар са језика Исток Књажевац 2016. стр 15-16.

2019. november 17., vasárnap

Nenad Trajković Dve strane novčića – Az érem két oldala


Nenad Trajković Pirot 1. jun 1982. –

Dve strane novčića

Kada upoznaš sebe
Pre susreta sa sobom
A srećeš se veoma često
Po nekim književnim skupovima
Ili mestima
Gde se nalaze književnici
A nisu još uvek ništa napisali
Jer ono što napišu ih razotkrije
I sretne u daljini
Pre nego što i odu
I tamo recimo upoznaju tebe
Koji se ne znaš i nisi se rodio
A toliko si već pesama napisao
Na papiru kojeg nema
A kada nema
Onda se izmišlja
I stvara na temelju koji si postavio
U trenutku dok si se upoznavao
Sa samim sobom
I možda čak zamenio uloge
Dok si tragao za kišobranom
Pod kojim ćeš se kupati
I pod kojim ćeš nju kupati
Kao što je kupam i ja
Rukama koje se još nisu stvorile
Očima koje nemaju spoljašnji vid

Zato kada upoznaš sebe
Pre susreta sa sobom
A srećeš se veoma često
Sa književnicima
Koji još uvek nisu ništa napisali
Jer u daljini su već napisali
I tamo recimo upoznaju tebe
Gde su već knjige pisali
Kako si se rodio i upoznao sebe
I o njoj koju si pesmom pronašao
U pesmi koja nije postojala
Jer ti nikada nisi ni napisao pesmu
I zato te književnici i traže
Da bi pročitali ono što nisi nikada
Ili da im izrecituješ glasom
Koji nećeš smeti pustiti
Jer ćeš se možda roditi u vreme
Kada ti nije

Zato kada upoznaš sebe
Pre susreta sa sobom
A srećeš se veoma često u društvu njenom
Ko što je srećem i ja
I znaš da nju poznaješ pre
Nego što sebe poznaješ
I onda imaš veće poverenje u nju
Jer kako ga i ne bi imao
Kada sebe nisi još uvek upoznao
I ima te svuda
Po naslovnim stranama
Televiziji
Internetu
I po raznim drugim mestima
U kojima
Nikada nisi ni bivstvovao
Jer je sve hod po tlu
Koji se ne može osetiti
I večito izgleda kao nikada
Pa neki još uvek
Uzimaju tvoje stihove
I njima osvajaju onu
Koja je slična tvojoj
Mojoj
Istim onim stihovima
Kojima si plenio masu
Na književnom skupu
Nikad održanom
Jer bi to bilo praznoslovlje
Za sve koji ne bi prisustvovali
Jer ne postoje
I sklapaš sebe u različita pisma
Često arhaična
Kao brana od mnogih
Koji bi te razumeli
Pa saznali konačno da ćeš u pisanju
Prevazići mogućnost svoga rođenja
A ti ne želiš izgubiti nju
Jer tvojim izostankom
Ona ne bi bila kompletna
Iako će ionako
Probuđena u braku kraj drugog ležati
Ne zato što ste ti ili ona
Tako želeli
Već zbog pesme koju nikada nisi napisao
Jer ne bi imala kraj
A šta je kraj bez začetka
Nemoguće ga je opisati
I nemoguće ga je dopisati
A čak i u kraju stvara se novi začetak
Koji možeš jedino videti u pesmi
Koju nikada nisi i nećeš napisati

Pa zato
Kada upoznaš sebe
Pre susreta sa sobom
A srećeš se veoma često
U društvu tuđih knjiga
Koje nisu napisane
I tražiš nju
Koja se još uvek nije rodila
Kao što se ni ti nisi rodio
Da bi pročitao ono
Što može biti tvoj i njen život
Jer sve je kretanje ka nečemu
Što nikada nije postojalo
Ko što ne postojiš ni ti
Ni ona koju voliš
A znaš da ćeš je sresti i odmah zavoleti
Čak i pre nego što sebe sretneš
Samo ne znaš kako će te prihvatiti
Jer ako te ne prihvati
Onda ćeš ti konačno napisati pesmu
Koju si već napisao
A ne postoji još uvek
I onda će i susret sa sobom biti pesma
U kojoj si se pronašao
I koja će te stalno podsećati
Da ne postoji druga
Možda samo neka
Koju ćeš oženiti
Da bi tvoja pesma bila večito
Između tamo neke
Koju nazivaš ženom i tebe
I večito pronalaženje
Jer ništa nije novo
Kao ni način na koji
I mnogi drugi
Ne znaju da je ovo
I njihova pesma
Koju su napisali sa tobom
Jer niko od vas nije izabrao pravu knjigu
I način na koji će se roditi
Da bi sebe lakše upoznali

Kada upoznaš sebe
I nju u braku u kome nisi
Na književnim večerima bićeš
Pesma koju će mnogi književnici
Izgovoriti rečima a ne slovima
Jer si ti već rasprašio sva slova
U toj jedinoj pesmi koju ćeš napisati
Jer ćeš spoznati sebe na jednoj
I nju na drugoj strani novčića
Večito osuđene na sebe

Az érem két oldala

Mikor önmagadat
Mielőtt önmagaddal találkozol megismered
Pedig gyakran találkozol vele
Holmi író-találkozókon
Vagy ott
Ahol eddig semmit sem írt
Írók találkoznak
Mert a leírtak
Még távozás előtt
A messzeségben a boldogokat is felfedik
És ott tegyük fel megismernek téged
Aki nem tud magáról és meg sem született
De már nemlétező papíron
Megannyi verset írtál
Ám ha nincs
Hát ki kell találni
És valóra váltani azon az alapon
Amelyet az önmagaddal való
Ismerkedés pillanatában határoztál meg
Talán még a szerepeket is felcserélted
Míg az után az ernyő után kutattál
Mely alatt fürödni fogsz
Mely alatt a nőt fogod fürdetni
Ahogy és is fürdetem
A még meg nem teremtett karokkal
A külvilágot nem érzékelő szemekkel

Ezért mikor önmagadat
Mielőtt önmagaddal találkozol megismered
Pedig gyakran találkozol vele
Együtt az eddig semmit sem írt
Írókkal
Mert a távolban már írtak
És ott tegyük fel megismernek téged
Ahol már könyveket írtak arról
Hogyan születtél és ismerted meg önmagadat
És a nőről akit nemlétező költeményben
Költeménnyel találtál meg
Mert te költeményt sosem írtál
És az írók azért is keresnek
Hogy elolvassák azt amit sosem írtál
Vagy olyan hanggal szavald el előttük
Melyet nem mersz szabadjára engedni
Mert talán akkor fogsz születni
Mikor még nincs itt az ideje

Ezért mikor önmagadat
Mielőtt önmagaddal találkozol megismered
Pedig gyakran találkozol vele együtt a nővel
Ahogy én is találkozok a nővel
Tudatában vagy
A nőt önmagadtól előbb ismered
És a nőben nagyobb a bizalmad
Hát hogy is ne
Hiszen önmagadat még nem ismerted meg
De mindenütt jelen vagy
A címoldalakon
A televízióban
Az interneten
És egyéb különböző helyeken
Ahol
Sosem tartózkodtál
Mert minden tulajdonképpen
Érezhetetlen talajon való mozgás
És a mindörökké olyan mint a sohasem
De egyesek még mindig
Soraidat olvassák
És velük hódítják meg
A kedvesedre kedvesemre
Hasonlító nőt
Ugyanazokkal a sorokkal
Amelyekkel a tömeget kápráztattad
A soha meg nem tartott
Irodalmi összejövetelen
Mert a nem jelenlévők számára
Mert nem léteznek
Üres beszéd lenne
És különböző levelekbe zárod magad
Gyakran letűntekbe
Hogy védjen azoktól
Akik megértenének
És végre megtudnák írásban
Születésed lehetőségét múltad felül
De te a nőt nem akarod elveszíteni
Mert távolmaradásoddal
Nem lenne tökéletes
Különben is majd
Házasságban felébredve más mellett fekszik
Nem azért mert te vagy a nő
Így akartátok
Hanem a soha meg nem írt költemény miatt
Mert nem lenne vége
Mégis mi a vég kezdet nélkül
Lehetetlen leírni
És lehetetlen hozzáírni
Még a végén is egyedül a költeményben
Látható új kezdetet teremt
Melyet sohasem írtál meg de nem is fogsz

Ezért
Mikor önmagadat
Mielőtt önmagaddal találkozol megismered
Pedig gyakran találkozol vele
A soha meg nem írt
Idegen könyvek társaságában
És a nőt keresed
Aki még mindig nem született meg
Mint ahogy te sem születtél meg
Hogy elolvasd azt
Ami csak a te és a nő története lehet
Mert minden a sohasem létezett
Valami felé mozgás
Mint ahogy te sem létezel
És a nő sem akit szeretsz
De tudod megtalálod és rögtön megszereted
Lényegében még találkozásotok előtt
Csak nem tudod téged hogyan fogad
Mert ha elfogad
Akkor végre megírod
A már megírt
Ám még mindig nemlétező költeményt
Akkor költemény lesz önmagaddal a találka is
Melyben megtaláltad magad
És állandóan emlékeztet
Az a másik nem létezik
Talán csak valaki
Akit feleségül veszel
Hogy költeményed örökös lehessen
Egy valaki
Akit nőnek nevezel és közötted
És örökös rábukkanás
Mert semmi sem új
Mint-ahogy az a mód sem amelyen
Sokan mások sem
Tudják ez
Az ő költeményük is
Melyet veled együtt írtak
Mert valódi könyvet egyikőtök sem választott és
Azt sem hogy önmagát könnyebben megismerje
Hogyan szülessen

Mikor önmagadat
És a nemlétező házasságban a nőt megismered
Az irodalmi esteken
Költemény leszel melyet sok irodalmár
Nem betűkkel szavakkal mond el
Mert te már abban az egyetlen költeményben
Melyet megírsz minden betűt szétszórtál
Mert az érem egyik oldalán önmagadat
A másikon meg a nőt ismered meg
Örökre önmagatokra ítélve

Fordította: Fehér Illés
Izvor: http://riznicasrpska.net/knjizevnost/index.php?topic=1089.0