Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vujković Sreten. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vujković Sreten. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. április 2., szerda

Sreten Vujković Priča o biografiji – Mese az életrajzról

Vujković, Sreten portréja

Sreten Vujković, Marićka kod Prijedora 13. 02. 1942 –



Priča o biografiji

Ako pogledaš u prošlost,
možeš se uplašiti,
ako pogledaš unaprijed,
možeš čak i odustati.

Kada sve sabereš,
ostaje ti da voliš laž,
kako bi stigao do istine.

Nemoj da se raduješ,
jer u radosti si malen,
tuguj do mile volje,
jer u nevolji si velik.

Svijet je za svagda zreo,
dok ti stalno sazrijevaš.

Šta će tebi radost
kada je sa tobom može
svako lako podeliti.

Tvoja sudbina je u tome
da se stalno približavaš.

Nevolja je samo tvoja,
– ma kolika da je –
ona te pokreće na riječ,
ti si u tvojim riječima.

S majčinim mlijekom sisaš
da je većina u pravu,
i onda si ravnodušan.

Ako si dovoljno pametan,
možeš biti lukaviji od sistema.



Mese az életrajzról

Ha a múltba tekintesz,
megrettenhetsz,
ha a jövőbe nézel,
akár meg is dermedhetsz.

Mikor mindent összevetsz,
hogy elérj az igazsághoz
meg kell szeretned a hazugságot.

Ne ujjongj,
mert eltörpülsz az örömben,
fürödj a bánatban,
mert a keserűségben vagy nagy.

Míg te érlelődsz
a világ már régen érett.

Mit neked az öröm
ha azt mindenki
könnyen oszthatja meg veled.

Sorsod
az állandó közeledés.

A gond csak a tiéd
– akármekkora is –
beszédre késztet,
szavaidban élsz.

Az anyatejjel együtt szívod magadba
a többségnek van igaza
és közömbös leszel.

Ha van magadhoz való eszed,

átverheted a rendszert.


                             Fordította: Fehér Illés

2014. április 1., kedd

Sreten Vujković Priča o sadržaju – Mese a tartalomról

Vujković, Sreten portréja

Sreten Vujković, Marićka kod Prijedora 13. 02. 1942. –



Priča o sadržaju

Ovdje se ništa ne čuje,
ništa se ne vidi,
a pitaj boga ko je to
izmiješao sve, ma da se
trudi da sve bude u redu.

Sa druge strane možeš
gluvima dovikivati, tako
da te jednog dana čuju,
a tvoj glas ličiće im
na glas čobanske frule.

Dok vijuge tvog mozga
siliš na ono što ne mogu,
odasvud dolaze vijesti
za gladni svijet, hrana
duhovna je za sve usnule.

Sve je lagano i šuplje,
kao pluto na vodi je,
ili kao sasušena bačva,
a sadržaji stalno dolaze,
mutne vode poslije kiše.

Arkadiju muči sadržaj
dok ti buncaš pastorale
vjetru da te razumije,
i tvoju blijedu svjetlost,
znak da imaš i sjenku.

I nemoj da pričaš priče,
one te vode nekom cilju,
zato pleši, stalno pleši,
na mjestu ponavljaj se,
samo tako i vidiš i čuješ.



Mese a tartalomról

Itt síri a csönd,
mély a sötét,
és isten tudja ki az aki
mindent összekevert, igaz
a rendet fenn akarta tartani.

Különben a túloldalról
kiabálhatsz a süketeknek úgy
hogy ha egyszer meghallanak
hangod számukra
a patkányfogó tilinkója lesz.

Míg agytekervényeidet
a lehetetlenre kényszeríted,
mindenünnen az éhező világról
érkeznek hírek, a szellemi
táplálék csak a szunnyadóké.

Mint parafa a vízen
vagy szétszáradt hordó
minden könnyű és üreges,
de hírek állandóan érkeznek
mint eső után a zavaros vizek.

Míg te a szélnek, hogy megértsen
pásztorjátékot rebegsz,
a tartalom és halvány fényed
aggasztja Árkádiát,
mert jelzi van árnyékod.

És ne mesélj csacskaságokat,
hisz céltalanok,
táncolj, vég nélkül táncolj,
újulj meg, ne habozz,
csak így leszel képes látni, hallani.

                             Fordította: Fehér Illés

2014. március 31., hétfő

Sreten Vujković Priča o trajanju – Mese a megmaradásról - A Tale About Surviving

Vujković, Sreten portréja

Sreten Vujković, Marićka kod Prijedora 13. 02. 1942. –



Priča o trajanju

Otići će oni koji će otići,
ponijeti svoje slovo sa sobom,
ostaće oni koji će ostati,
čuvati tačku sa Upitnikom.

Oni su stvorili svoje slovo,
iz kog je nama ostala tačka,
i mi ćemo stajati kod nje,
gledajući kako vrijeme teče.

Nikud neće otići naša voda,
ni prah zemni neće otići,
ni vazduh nikud otići neće
iz našeg velikog Upitnika.

Da nije naše vode, kako bismo
pričali našu priču o potopu,
da nije zemlje, kako bismo
pričali pričali o postojanju,

da nije vazduha, kako bismo
pričali svoju priču o letenju,
da nije Upitnika, kako bismo
pričali svoju priču o tački.

Zabodemo Šestar u svoju tačku,
i lagano šestarimo kružnicu,
pod rebrima bode nas šiljak,
vezani za Jarbol slušamo muziku.


Mese a megmaradásról

Magukkal viszik saját betűjüket
elmennek a halandók,
kérdőjellel őrizve a pontot
maradnak a megmaradók.

Megalkotott saját betűjükből
egy pont maradt ránk,
és mi nézve hogyan halad az idő
mellette maradunk.

Hatalmas Kérdőjelünkből
vizünk nem tűnik el,
a por sem tűnik el,
a levegő sem tűnik el.

Ha nem lenne vizünk, hogyan
mesélhetnénk vízözönről,
ha nem lenne föld, hogyan
mesélhetnénk létezésről,

ha nem lenne levegő, hogyan
mesélhetnénk szárnyalásról,
ha nem lenne Kérdőjel, hogyan
mesélhetnénk a pontról.

Pontunkba szúrjuk az Iránytűt
és könnyedén kört rajzolunk,
hegyét bordáink között érezzük,

zenét Árbochoz kötözve hallgatunk.

                             Fordította: Fehér Illés


A Tale About Surviving

With their own letter of the alphabet
mortals are leaving us.
The survivors remain here
guarding full points with question marks.

From their own composed letter
only a point remains with us,
and we – watching as time goes by -
stay with it.

From our huge Question Mark
our water doesn’t vanish,
neither does dust,
nor does the air.

If we had no water, how
could we speak about the Flood,
if there was no earth, how
could we speak about life,

if there was no air, how
could we speak about soaring,
if there was no Question Mark, how
could we speak about the full point.

We pierce the Compass in our point
and draw a circle with ease,
we feel its tips between our ribs,
we listen to music while roped on the Mast.

                             Translated by N. Ullrich Katalin

2014. március 30., vasárnap

Sreten Vujković Priča o pismu – Mese a levélről

Vujković, Sreten portréja

Sreten Vujković, Marićka kod Prijedora 13. 02. 1942. –



Priča o pismu

Ovo je moje pismo,
koje napisah sebi,
zemlja ga dobila.

Ovo je moje Slovo,
znak moga pisma,
nebo ga dobilo.

Ovo je moje Tijelo,
nahranjeno Pismom,
osta mi nerečeno.

Ovo je moja Duša,
ures moga Slova,
kojoj još dugujem.

Ovo je moja želja,
koja me snalazi
kada nisam svoj.

Ovo je moja Molitva,
koja mene nikada
nije htela moliti.

Sada sam bez ičega,
a toliko sam imao
kad sam pisao Pismo.


Mese a levélről

Ezt a levelet
magamnak írtam,
a föld kapta meg.

Ez az én Betűm,
levelem ismérve,
az ég kapta meg.

Ez az én Levéllel
táplált Testem,
hangsúlytalan maradt.

Ez az én Lelkem,
Betűm drágaköve,
adósa vagyok.

Ez az én kívánságom,
mindig rám talál
ha nem vagyok magamnál.

Ez az én Imám,
sosem akart
imádkozni értem.

Semmim se maradt,
pedig mennyi mindenem volt

mikor a Levelet írtam.

                             Fordította: Fehér Illés

2014. március 29., szombat

Sreten Vujković Priča o putu – Mese az útról

Vujković, Sreten portréja

Sreten Vujković, Marićka kod Prijedora 13. 02. 1942. –


Priča o putu

Moj put može biti u zemlju,
i može biti po zemlji,
na sve strane kud oko gleda,
ali nikako ne može gore,
gore je put samo božanski.

Bože, znaš li ti koliko je
meni zanesenjaku uskraćeno.

Može li tvoja magična lampa
da osvijetli moje pitanje,
jer nesreći ljepota ne pomaže.

Nema ovdje lijevo i desno,
i nema naprijed i nazad,
ovaj je put između trougla
bolnice, kasarne i groblja.

Sva je moja sreća da sam još
dovoljno razborit i uporan.

Naučio sam ritmički riječi
izgovarati, kao što ritmički
korake činim, lako i pokorno.

Moj put mene vodi – nikome,
putnik sam koji je izgubio sebe,
a ipak toliko putuje uporno.

Moju prevaru ne mogu iskazati
nikakve pristojne riječi –
sve je po prirodi nepristojno.

Sam sebe ne mogu razumjeti
otuda meni tolika hrabrost
da se vidim onako kako jeste.

Moram se okretati na šalu,
za svoja putovanja tako se kalim.



Mese az útról

Utam vezethet a földbe
vezethet a földön
minden irányba amerre a szem ellát,
de nem vezethet felfelé,
a fenti csak az isteneké.

Istenem, tudod-e nékem
az álmodozónak mennyi minden tilos.

Mágikus lámpád
megvilágíthatja-e kérdésem,
mert balsorson nem segít a küllem.

Itt nem lehet jobbra vagy balra térni,
és nincs se előre, se hátra,
ez az út a kórház, kaszárnya és temető
közötti háromszögbe vezet.

Egyetlen szerencsém hogy
még elszánt és szívós vagyok.

Megtanultam ütemesen kiejteni
a szavakat, mint ahogyan ütemesen
lépkedek, könnyedén, alázatosan.

Senkihez sem vezet utam,
önmagát elveszített utas vagyok,
mégis állhatatosan utazok.

Szemfényvesztésemet semmiféle
illedelmes kifejezés nem adja vissza –
trágár eredendően mindegyik.

Magam se értem honnan veszem
a bátorságot ahhoz hogy
teljes valóságban lássam önmagam.

Játszom a komédiást,

utamra így edződöm.

                             Fordította: Fehér Illés

Sreten Vujković Лепој жени – Szép asszonyhoz

Vujković, Sreten portréja

Sreten Vujković, Marićka kod Prijedora 13. 02. 1942. –




Лепој жени

Године су прошле као Река
да никада више се не врате,
нема никог ко ће да те чека,
сем молитве у последње сате.

Нема твога некадашњег жара,
са којим си дозивала срећу,
не мислећи како живот вара
тиме што ти године пролећу.

Детињство те из инога зове,
да се вратиш играма и срећи,
да проживиш младалачке снове,
од старости како ћеш побећи.

Године су прошле као Река
планинскога, дивљег урнебеса,
на крају те из дивљине чека
Вихор који Плодове отреса.

Готово је, с тиме се помири,
што је прошло, што сада долази,
похотљиви хоће те Вампири
док стварају тебе Игрокази.

Као у Ноћ кад певају Петли,
са тобом је Све теже, и теже,
бивша срећа душом ти засветли
па Уресом за живот те веже.

Понекада нађеш се у Цвећу,
Сан те води као Мајка дете,
све Године на Рамена слећу
док у Понор са тобом не слете.

Покушаваш задржати Чезу,
па не видиш лице Кочијаша,
јер Године у твом телу везу
нешто што ти срећу опонаша.

У Души су сретали те лепи
крајолици бескрајног Уреса,
па ти душа невиђено стрепи,
јер с дрвећа јесен лишће стреса.

Све из хода стане у терцину,
у три стиха светлога минута,
јер Лепотно као Муња сину
па у Простор некуда одлута.

Све је стало у тренутак среће
из прошлости што се теби јавља,
јер осећаш како те пресреће
из Расула сан инога Славља.

Године су прошле као Река,
све одлази с треном пусте среће
негде тамо, где ће да дочека

Што се никад повратити неће,
јер тек кроз Сан понекада сине
Светлост кад Све однесу Године.

Бањалука, Куљани,
2.1.2014.

Szép asszonyhoz

A folyóval együtt elfolyt évek
többé sosem térnek vissza,
senki sincs aki várna téged,
csak az utolsó percbeni ima.

Az egykori tűz tűnt el belőled
mellyel a mámort gyönyört igézted
nem gondoltál arra szaladnak
az évek megcsal az élet

Gyerekkorod szólít, térj vissza
az örömet hozó játékba,
ifjúságod káprázatába,
vénségedből így szabadulva.

A viharos, vad évek
A hegyi patakkal együtt tűntek el,
az út végén a vadonban
Gyümölcsszaggató Vihar vesztegel.

Fogadd el, valami végérvényesen
elmúlt, ami ezután ér,
az már a Vámpírok tánca
téged marcangoló Színjáték.

Mint Kakaskukorékolás az Éjszakába
veled Egyre nehezebb, nehezebb,
a valaha megélt gyönyör világít lelkedben,
az élethez kötnek a Díszletek.

Néha Virágban leled meg magadat,
Mint Anya a gyermekét vezet az ábránd,
Válladat az Évek súlya nyomja
a Szakadékba veled együtt száll.

Próbálod életben tartani Vágyaidat
a Kocsis arcát nem is látod
mert testedben az Évek azt a valamit
szövik ami mimeli a boldogságot.

Lelkedben találkoztak a pazar tájak
végtelen díszítő elemei
de ott immár szorongás honol hisz
a beköszönő ősz a fák leveleit szedi.

Útközben minden hármasságba fér,
a felcsillanó perc három szakaszába,
mert mint a Villám csillan a Szépség
és a végtelen Térbe vész.

Minden a múltból felbukkanó
gyönyör egyetlen mozzanatába
tömörül, mert érzed hogyan toppan eléd
az Enyészetből egy más Ünnep álma.

Folyóként folytak el az Évek,
a puszta szerencse pillanatával
minden oda tűnik ahol vár

A soha nem térek vissza,
mert csak az Álomban villan élvétve
a Fény, mikor az Évek Mindent visznek.

Banja Luka, Kuljani,
2014. 01. 02.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: autor

Vujković, Sreten (Vujkovity Sreten) 1942-ben Marićka-ban (Marityka) a Prijedor melletti kis faluban született. Banja Lukán a Tanítóképzőt végezte el majd Zágrábban a Bölcsészkaron Jugoszláv irodalomból diplomázott. Költő, esszéíró, kritikus, eddig 17 kötete jelent meg. Versei számos antológiában szerepelnek. Több nyelvre fordították, a legjelentősebb irodalmi kitüntetésekben részesült. Banja Lukán él és dolgozik.