Prerag Bjelošević CANINA LITTERA Pjesma o /R/ nestalno - LITTERA CANINA Dal a változó /R/-ről



Predrag Bjelošević ( Bjelosevity Predrag) Banja Luka 29. 05. 1953. -

CANINA LITTERA

Pjesma o /R/ nestalno

U šumi ima jedna ptica,

njena pjesma vas zaustavlja

i čini da crvenite.

Artur Rembo

R koji ide ulicom i r

koji nije svjesno da baš sad

ide ulicom

jedno su isto /R/

oko koga šetači neprimetno

stvaraju slovo /O/

zatvoren prostor

uslov za razmišljanje

R probija vazdušni zid i vrijeme

često provodi u zatvoru ludnici

disco klubovima i drugim javnim

krotionicama

u ratovima na bojištima zabluda

rijetko je u ribolovu i kod kuće

kao što su to druga slova

oslobođena potrebe za promjenom

čak je i malo r

u najbezazlenijoj riječi

ravolucionarno

i preoštro za ostala slova

R iziskuje napor

prilikom izgovora

kada se kaže kako barjak vazduhom

pronosi rečenicu

/prezire ordenje za hrabrost kojim ga redovno kite

želi da lini herojska djela i kasnija konstantno

kad zamore se tromi mozgovi

prestanu reagovati na rat koji odveć

započinju i okončavaju podsvijesti/

R ne podnose djeca i starci

R zloupotrebljavaju dovitljivci kurve i političari

R je uvijek na dužnosti

i kada leži u debeloj hladovini

i kada je u grlu neizrecivo

R nikada nije bilo obično slovo

R je slovo na mrtvoj straži

ono daje snagu i samopouzdanje drugim slovima

R brani i uništava postojano

R brani i uništava mir

R brani i uništava slobodu

R brani i uništava jedinstvo

R brani i uništava ljubav

R je nestalno kao mir

sloboda jedinstvo i ljubav

R čezne da se udalji od sebe

i počne da živi normalno

u nekoj drugoj galaksiji

R će otvoriti /O/

spoznati njegovu energiju

postati moćnoo

zatvoriti se u sebe

baš ono baš to /R/

na koje mislimo

Canina littera

još danas je na dopustu

u šetnji

R bezosećajno

sa romantičnim zanosom adolescenta

R hodajući rječnik

sveznadar i protuva

što danonoćno snom ide i riga vatru

a ne primjećuje kako se lica prolaznika

– usputnih snevača – mrežaju

i kako se isti čas

nekoliko redova u krug

stvara slovo /O/

O – sadržajno

zatvoren prostor u obliku pečurke

O – savršeno

prostor za razmičljanje

LITTERA CANINA

Dal a változó /R/-ről

                    Az erdőben él egy madár,

                    éneke megállít bennünket

                    és belepirulunk.

                                             Arthur Rimbaud

R amelyik az utcán halad és r

amelyik nem tudja, hogy éppen most

halad az utcán

ugyanaz az /R/

amelyből a járókelők tudat alatt

/O/-t formálnak

a zárt tér

bölcsességről regél

R áttöri a hangfalat 

gyakran tartózkodik börtönökben bolondokházában

diszkóklubokban és egyéb nyilvános

szelídítőhelyeken

a háborúban a harcmezőkön téveszme

ritkán pihen és van otthon

más hangok mintájára

nincs szüksége változásra

még a kis r is

a hangok sokaságában

a szelíd szavakban is

éles és lázadó

R kiejtésekor

erőt igényel

lobogva vezeti

a levegőben a mondatot

/megveti a bátrak érdemrendjét mellyel ékesítik

de hőstettekre képes és később ha már elfáradtak

a tespedt agytekervények nem

reagálnak a harcra melyet ősidőktől fogva

hirdet sorsa a tudat alatt teljesül be/

R nem viselik el a gyerekek és öregek

R kihasználják az ügyeskedők szajhák és politikusok

R mindég szolgálatban van

akkor is ha hűvösben henyél

és akkor is ha megreked a torokban

R sosem volt közönséges hang

R az őr szelleme

más betűknek erőt biztonságot nyújt

R védi és eltiporja a létet

R védi és eltiporja a nyugalmat

R védi és eltiporja a szabadságot

R védi és eltiporja az egységet

R védi és eltiporja a szeretetet

R változó mint a nyugalom

a szabadság az egység  a szeretet

R önmagától szeretne szabadulni

és más csillagrendszerben

kezdeni mindennapi életet

R megnyitja az /O/-t

felismeri energiáját

magába foglalva

válik hatalmassá

Pont az az /R/

amelyre gondolunk

Littera canina*

még ma szabadságon van

sétál

R a meglettek

romantikus igézetével szenvtelen

R járókelő szótár

mindent tudó és csavargó

aki folyton-folyvást álomvilágban él de tüzet okád

és nem veszi észre hogy az elhaladók

- véletlen álmodozók – berzenkednek

és abban a pillanatban

néhány sort karöltve

/O/ betűt formál

O – gazdag

gomba alakú zárt tér

O – merengésre

teremtett eszményi vidék

* r hang, vagyis a littera canina („kutyabetű”), régi angol nyelvtanokban „dog letter”. Egy latin hexameter:

„Irritata canis quod R R quam plurima dictat.” kb. „R R, mint a dühös kutya mondja gyakorta.” (Lucillus) 

Fordította: Fehér Illés

 

Prerag Bjelošević /A/ prostorno AAA začudno - /Á/ tértölelő ÁÁÁ csodálkozó

Predrag Bjelošević ( Bjelosevity Predrag Banja Luka 29. 05. 1953. - )

/A/ prostorno

AAA začudno

ko ne zna /A/ da izgovara

iz solarnog plexusa nikada

neće spoznati prostranstvo

kosmosa u grudnom košu

/A/ šumsko nebesko

u nedogled plovno jaukom

prvo od krajnjeg – dah –

sa zarazom i lijekovima

/A/ jutarnje plavo – solarno

/A/ podnevno crveno – grudno

/A/ večernje crno – grleno

van domašaja riječima

daleko i na javi od ruku

blisko samo sebi

prisutno svugde kao gnijezdo

na vjetru

/Á/ tértölelő

ÁÁÁ csodálkozó

                                                                              

                 Ki az /Á/-t képtelen a szoláris
                            rekeszből kiejteni sosem
                            fogja felismerni a mellkasban
                            rejlő kozmikus teret

/Á/ erdőkön átsuhanó
végtelenbe szálló óhaj
fertőzéssel gyógyszerekkel
telített utolsó sóhaj

/Á/ hajnali éteri kékség
/Á/ dél-izzó vörösség
/Á/ naplementét ölelő sötétség

A szavak hatósugarán túl
a tenyér kemény valósága
egyedül önmagával rokon
mint fészek a szélben
mindenütt fészkel

Fordította: Fehér Illés

Megjegyzés:

- a szerb - (horvát) nyelv nem különbözteti meg az "a"-t az "á"-tól. Kiejtése nyilt "a", ami az "a" és "á" között van.

 

Prerag Bjelošević /S/ kao nada - /Sz/ mint remény

Predrag Bjelošević ( Bjelosevity Predrag Banja Luka 29. 05. 1953. - )

 

/S/ kao nada

sred sebe i svega oko sebe

/S/ život materije

u svijetu smrti snu

/S/ žuto kao pjesma

pred ponovno čitanje

crveno kao sloboda u nastajanju

/S/ resko slijepo bezvučno

svilena ludost u prostoru

očajno u sebi

/S/ led na vatri

britva na obrazima

staklo u zubima

/S/ bolna maramica na željezničkoj stanici

kosmičko svrdlo – trajna lampa

sred sebe i svega oko sebe

/Sz/  mint remény

önmagában és maga körül

/Sz/ az anyag éltetője

a tudat halálának temetője

/Sz/ sárga mint újraolvasás

előtt egy költemény

piros mint létrejöttekor a remény

/Sz/ érdes vak hangtalan

selymes bolondság a térben

kétségbeesés önmagában

/Sz/ a tűzön jég

az orcán él

üvegtörmelék a fogak közt

/Sz/ a vasútállomáson szomorú keszkenő

éteri reszelő – örökégő

önmagában és maga körül lebegő

Fordította: Fehér Illés

Megjegyzés:

Nem csak a szerb – (horvát) nyelvben S = Sz. Talán így érthetőbb a magyar S/s grafológiai értelemben vett jelentéstartalma.

S – ÉN, mint munkaerő (Bodroghy Péter – B. Korcsok Judit: Funkcionális grafológia (2005), GRAFOdidakt, Budapest)



Prerag Bjelošević Lj - Ly

Predrag Bjelošević ( Bjelosevity Predrag Banja Luka 29. 05. 1953. - )

Lj

ova ljubavna pjesma je svojom

vizuelnom kratkoćom upravo

paradoksalna stvarnoj širini

močvare koja prostorno i

karakterno oderđuje glas /Lj/

kad spojimo se

ko smo

/S/

u biti

tren se mijenja

Ly

                             ez a szerelmes vers

                             vizuális rövidségével

                             épp ellentéte annak a széles mocsárnak

                             mely a térben és jellemében

                             meghatározza a  /Ly/  hangot                

mikor mi akik vagyunk

egyesülünk

/S/

lényegében

a pillanat változik

Fordította: Fehér Illés

Megjegyzés:

A szláv nyelvekben, így a szerb – (horvát) nyelvben is kiejtik a /ly/ hangot

Rainer Maria Rilke Das Buch von der Armut und dem Tode (4. Teil) – Szegénység és halál (4. rész)



Rainer Maria Rilke (4 December 1875 – 29 December 1926)

Denn, Herr, die großen Städte sind

Denn, Herr, die großen Städte sind
Verlorene und Aufgelöste;
wie Flucht vor Flammen ist die größte, -
und ist kein Trost, dass er sie tröste,
und ihre kleine Zeit verrinnt.

Da leben Menschen, leben schlecht und schwer,
in tiefen Zimmern, bange von Gebärde,
geängsteter denn eine Erstlingsherde;
und draußen wacht und atmet deine Erde,
sie aber sind und wissen es nicht mehr.

Da wachsen Kinder auf an Fensterstufen,
die immer in demselben Schatten sind,
und wissen nicht, dass draußen Blumen rufen
zu einem Tag voll Weite, Glück und Wind, -
und müssen Kind sein und sind traurig Kind.

Da blühen Jungfraun auf zum Unbekannten
und sehnen sich nach ihrer Kindheit Ruh;
das aber ist nicht da, wofür sie brannten,
und zitternd schließen sie sich wieder zu.
Und haben in verhüllten Hinterzimmern
die Tage der enttäuschten Mutterschaft,
der langen Nächte willenloses Wimmern
und kalte Jahre ohne Kampf und Kraft.
Und ganz im Dunkel stehn die Sterbebetten,
und langsam sehnen sie sich dazu hin;
und sterben lange, sterben wie in Ketten
und gehen aus wie eine Bettlerin.

 

A nagyváros egy elveszett

A nagyváros egy elveszett,

bolond piac, mely szertemálli;

a világváros tűzvészpánik, –

hol vigaszvirág nem virágzik

s homokórája elpereg.

S itt él az ember, s rosszul él, viasz-

arccal, riadtan bújva, mély szobákban,

min t elsőfüves bárány búj a nyájban;

s ott kint liheg és ég a föld a nyárban

és ő csak él és nem tudja mi az.

S a gyermekek felnőnek pinceablak

mélyén, mely mindig  szürke árnyban áll,

és nem tudják, hogy virágok is vannak,

száll a szél, hogy tündököl a tál, –

s csak gyermekek, s gyermeknek lenni fáj.

S lámyok nyílnak ki s nem tudják, mi sorsra

s lennének újra ölbéli kicsik;

de nem az nyílt, mit vártak, az a rózsa

és becsukódnak bántott szirmaik.

És lefüggönyözött kamrák mélyén érnek

meg téged, kiábránduló szülés,

és jön sok éj sok, jajjal s jönnek évek

s harc, erő nélkül jön a vénülés.

S halottaságyuk mély háttérbe olvad

s ők vágynak is már omolni belé;

s úgy halnak meg, mint bilicsen ki sorvad

s koldúsként mennek lassan kifelé.

Fordította: Lukács László

 

Rainer Maria Rilke Das Buch von der Armut und dem Tode (5. Teil) – Szegénység és halál (5. rész)



Rainer Maria Rilke (4 December 1875 – 29 December 1926)

Da leben Menschen, weißerblühte, blasse

Da leben Menschen, weißerblühte, blasse

und sterben staunend an der schweren Welt.
Und keiner sieht die klaffende Grimasse,
zu der das Lächeln einer zarten Rasse
in namenlosen Nächten sich entstellt.

Sie gehn umher, entwürdigt durch die Müh,
sinnlosen Dingen ohne Mut zu dienen,
und ihre Kleider werden welk an ihnen,
und ihre schönen Hände altern früh.

Die Menge drängt und denkt nicht sie zu schonen,
obwohl sie etwas zögernd sind und schwach, -
nur scheue Hunde, welche nirgends wohnen,
gehn ihnen leise eine Weile nach.

Sie sind gegeben unter hundert Quäler,
und, angeschrien von jeder Stunde Schlag,
kreisen sie einsam um die Hospitäler
und warten angstvoll auf den Einlasstag.

Dort ist der Tod. Nicht jener, dessen Grüße
sie in der Kindheit wundersam gestreift, -
der kleine Tod, wie man ihn dort begreift;
ihr eigener hängt grün und ohne Süße
wie eine Frucht in ihnen, die nicht reift.

Emberek élnek itt

Emberek élnek itt, sápadtra vásva,

s halnak, ámulva a nehéz világon.

S a tátogó fintort senki se látja,

mivé egy finom fajta arcvonása

mosolyból torzul néma éjszakákon.

Járnak, rajtuk szégyenletes teher:

oktalan tárgyat szolgálni hiába,

és testén mindnek elfonnyad ruhája,

és szép kezük korán öregszik el.

Tömeg tolong és nem kíméli őket,

bár gyöngék mind és olykor tétovák, –

néma talppal nyomukba nem szegődnek

csupán a félénk, gazdátlan kutyák.

Alávettettek száz kínzó ökölnek,

s mert rájuk üt az óra csattanása,

kórházak közt magányosan köröznek,

s szorongva várnak bebocsáttatásra.

Ott a halál! Nem az, amely surolta

gyermekkoruk, titkos üdvözletül, –

a kis halál, így látják ott belül;

saját haláluk zölden, méze-fosztva,

gyümölcsként függ bennük éretlenül.

Fordította: Nemes Nagy Ágnes