Danilo Jokanović Hodite anđeli da poletimo – Gyerünk angyalok röppenjünk

 

Danilo Jokanović Podgorica, 11. april 1956. – 

Hodite anđeli da poletimo1   U Hercegovini u Prebilovcima kao i u mnogim drugim selima po jedna bezdana jama ima koja je bila grobnica Srbima   Pred jamom su ubijali i klali ne mareć ni za decu ni za žene i dok su ih u bezdan bacali čuo se samo muk vaseljene   Bežeć od užasa kame sa decom svojim anđelima našla se pred grotlom jame i ponadala krilima   – Hodite anđeli da poletimo u padu će nam krila izrasti pa ćemo da se posvetimo i smrt će nam lakše pasti   1Tražeći spas od ustaške kame majka je s decom skočila u jamu govoreći im “Hodite anđeli da poletimo!“

Gyerünk angyalok röppenjünk1   Hercegovinában Prebilovciban ahogy szinte minden faluban egy feneketlen mélység a szerbek volt temetője tátong   A vért a verem előtt ontották asszonynak gyereknek sem járt kegyelem és míg a kivégzetteket a mélybe dobálták tanúként az űr néma csendje volt jelen   A vészt hozó kés a tátongó mélység előtt az anya gyerekeinek angyalszárnyakat kívánt   – Gyerünk angyalok röppenjünk zuhanás közben szárnyakat kapunk szentekké válunk könnyű lesz a halálunk   1Egy anya az usztasa kés elől menekülve gyerekeivel együtt  „Gyerünk angyalok, röppenjünk!” kiáltással vetette magát a mélybe.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://nigdine.com/danilo-jokanovic-pesme/

Muharem Bazdulj Peter Handke – Peter Handke

 

Muharem Bazdulj Travnik, 19. maj 1977. – 

Peter Handke   Majka ti se đevojački prezivala Sivec.   Po tankoj krvi znaš da stvari nisu crno-bijele. Znaš i da je lako razglasiti da je nevin – krivec I da istine nisu prave istine ako nisu cijele. Još kao đečak stranac si svuda.   U Berlinu seljak, a u selu snob. Misao ti uvijek u snove vrluda Od kolijevke znaš – stalno je blizu grob. Ostaje jezik, ostaju sitnice,   Vrapci u prašini, lice đevojčice, Tahikardija ritma doboša; Na kraju, suma i nije loša:   U tvojim knjigama igra Jugoslavija Sve se oko tebe ispravlja i savija.

Peter Handke   Anyád lánykori neve Sivec1.   Vér szerint tudod, nem minden fekete-fehér. Jól tudod, az ártatlan is könnyen lehet tettes. És az igazság nem igazság, ha nem egész. Még mint gyerek, mindenütt idegen voltál.   Berlinben paraszt, falun úrhatnám polgár. Gondolatid az álomvilágot járják. Már a bölcsőben tudtad – a sír az, ami rád vár. Marad a nyelv, maradnak a csacskaságok,   Verebek a porban, arcok, kislányok, A dobos, a gyors tempó; A végén a summa egészen jó:   Könyveidben Jugoszlávia a színtér, Körülötted minden jóra fordul, megtér.   1Sivec (ejtsd: Szivec) – szláv vezetéknév   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.novosti.rs/srbija/vesti/998567/nobelovcu-posvetio-stihove-muharem-bazdulj-autorskom-tekstu-sajtu-kcns-knjizevnosti-petera-handkea?fbclid=IwAR39_GD7wTRd64IKscplsMPdJIoy6EkwuMOXxuExqAQcOmlYjeYab9ox5f4

Slobodan Jović *** (Једино страшније…) – *** (Annál a háznál…)

 

Slobodan Jović Tuzla, 1984. – 

*** Једино страшније од куће без дима јесте кућа од које је остао само  димњак. (Увијек има црње од црњег, кажу у мом завичају).   Тај димњак је и крст на којем је распето огњиште и укућани, свеједно коме се Богу молили;   а уједно је и споменик рушитељима.

*** Annál a háznál, melynek kéménye nem füstöl, egyedül a ház nélkül maradt kémény a félelmetesebb. (Szülőföldemen állítják, a feketénél mindig van feketébb).   Az a kémény, amelyre a tűhely és lakói is felfeszíttettek, kereszt is, mindegy, milyen Istent tiszteltek;   meg a rombolók emlékműve is.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://slovopolis.wordpress.com/2021/02/20/slobodan-jovic-put/

Miladin Berić Патина – Patina

Miladin Berić Banja Luka, 1962. –

Патина
 
Откад је све постало игра
ријетки су они који успију
да закораче у сан.
 
Понекад...
 
Понекад је потребно тако мало боје да се освијетле
заборављена саништа која у нама плешу свој танго.
Мало колорита и један поглед
који ће извући из сна меланхолију
по којој је ко зна кад пала патина
и ...
 
И неколико мајсторских потеза руком у којој умјесто магичне
крпе игра сновиђење.
 
То играње, додуше, тек кад осване у одсањаном
добија неку другу димензију,
димензију коју само има призма
одавно несвјесна свих својих преламања,
односно свега онога што ће једном пробудити
у неком недреманом оку...
 
То је тај траг или, боље рећи, пут
који почиње у неком раму
и у њему истом завршава чинећи круг...
 
Оно између, што само ријетки пронађу,
има своја неомеђена пространства
у којима се смјењују прољећа и јесени, зиме и љета...
платна и платна из којих израњају зидови
кроз које се провиди слобода...
 
На крају...
 
На крају увијек треба пронаћи нека врата
јер она увијек и постоје...
и...
 
И то без обзира колико далеко
и дубоко залутали...
 
Izvor: Миладин Берић: Aтлaнтида, Бecjeдa Бања Лука 2017. cтр. 16-17.
 
 
Patina
 
Amióta minden csak játék,
keveseknek sikerült
az álomba lépni.
 
Olykor...
 
Olykor oly kevés szín kell ahhoz, hogy a bennünk
vakon táncot járó elfeledett életteret megvilágítsuk.
Némi kolorit és egy tekintet,
mely képes a patinával ki tudja mikor bevont
búbánatot álmából elővarázsolni
meg...
 
Meg azt a néhány mesteri kézmozdulatot, melyben varázskendő helyett
látomás táncol.
 
Igaz, ez a tánc, csak ha a megálmodott képben ébred
kap más dimenziót,
dimenziót, mellyel egyedül a fénytörő képességét
nem is sejtő prizma rendelkezik,
azaz minden olyan, ami majdan egy
nem szendergő szemben ébred...
 
Ez az a holmi keretben kezdődő,
egyúttal kört képezve be is fejeződő
nyom, illetve út...
 
Az a köztes valami, amit csak a kiválasztottak találnak meg,
határtalan térrel rendelkezik,
benne tavaszok és őszök, nyarak és telek váltakoznak...
vásznak és vásznak, melyekből a szabadságot látható
falak törnek a felszínre...
 
Végül...
 
Végül is meg kell találni egy ajtót,
mert létezik...
igen...
 
Attól függetlenül, milyen messzire,
ismeretlenbe tévedtünk...
 
Fordította: Fehér Illés

  

Radmilo V. Radovanović Zvuk – A hang

 

Radmilo V. Radovanović Divin 28. avgust 1957. – 

Zvuk   Izgleda sve je prošlo sve je nestalo Pamtim to posljednje veče u Mogorjelu Ta žena moja bivša lijepa i plava Izdvojila se u nestvarno blaženstvo Tiho je otišla bez riječi u noć bez vidika U moj nespokoj uvuče se zadnji žar poljupca Sjetih se izgovora sve ti je dato Možda ćeš u svom sjaju sve izgubiti U duši nosi svoj otrov i mračne snove Sakrivši lice u prozoru noći skupi se nad velutom Ostah vezan u okovima od željeza Zatreperiše borovi i iglice pune kapi Naši životi postadoše životi bez trajanja Naš svijet nestade u nepresušnoj noći Ne bojim se metka ljubav će me dokrajčiti Moje zeleno čelo sluti što mu se zbiva Pritišću me prazni zidovi i zvijezde padalice Moji strahovi zavise sad od mijena Oči su mi prazne gubim se u prazninama Šta ostade iza nas strah od osame Zato ti pišem pjesmu dok tvoji kapci odjekuju U uglu sobe gdje je stručak nade mirisao Moja bivša ja te sigurno ne zanimam više Bio sam ushićen tobom evo me sad ćutim Ja sam tvoj vjetar mržnje i stari zvuk Ti nosiš iskidani konac i bremenit huk Zbogom posljednja noći i zvijezdo u noći   08. 11. 2017.

A hang   Úgy tűnik minden elmúlt köddé vált Megjegyeztem azt az utolsó mogorjelói estét Az a szép szőke nő aki az enyém volt A valótlan gyönyörbe tűnt Csendben szó nélkül ment a láthatár nélküli éjbe Szorongásomba az utolsó csók íze telepedett Eszembe jutott a kifogás mindent megkaptál Fényességedben talán mindent veszítesz Lelkében mérget sötét látomást visz Arcát az éj ablakába temetve fátyol felett lebeg Bilincsbe verve maradtam Remegtek a cseppekkel telt fenyők tűlevelek Életünk immár korszak nélküli élet Világunk az elnyűhetetlen éjbe vész Golyótól nem félek a szerelem a végzetem Éretlen homlokom sejti mi történik vele Üres falak hullócsillagok gyötörnek Félelmeim most a változásoktól függnek Szemem üres pangásba veszek Mögöttünk a magánytól való félelem maradt Míg ekhót szempillád küld a szoba sarkából Ahol még élt a remény onnan írok neked Volt feleségem immár többé nem érdekellek  Csodáltalak most csak hallgatok Számodra a gyűlölet szele egykori hang vagyok Szétszakított szálakat súlyos kiáltást viszel Isten veled utolsó éj és éj csillaga   2017. 11. 2018.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Ranko Risojević Рacкpcницa – Útkereszteződés

 

Ranko Risojević Kalender kod Bosanske Kostajnice 1943 –

Рacкpcницa    Само што изађем из касабе, одмах  се нуде Три пута, од којих само један увијек користим, Не размишљам ни зашто, ни како, ваљда ми је Неко, једном давно, рекао да идем тим путем Који води у већу варош гдје је све што требаш, Не спомињући остала два пута, ни куда  воде, Шта се крије на њиховом крају, ако краја има. Само што ја сада помишљам да краја нема, На те двије стране, које не познајем, нимало, Краја нема јер нисам ни кретао тим смјеровима, Као што нико од мојих предака, биће тако, Нису ишли тим путем, који негдје ипак води. Нема ту шуме, бар не у близини, касније можда, Увијек ћеш на неку шуму набасати, негдје, Овдје су видљиви само брежуљци, многи, Бескрајни ред брежуљака негдје тамо, Куда нисам ни покушао да кренем једном. Ваљда сам знао да се тим путем не враћа, Ко њим крене заувијек је отишао негдје, Само што ја не знам, нити сам питао иког Да ли се тим путем, не једним, не једним, То су два, лијево и десно, за мене из касабе, Видљива пута, бар мени, сада загонетна, Када више не одлазим на ту раскрсницу, То она долази мени, да ме подсјети, Да ми постави питање, подмукло, Зашто нисам једном кренуо, било када, У годинама када се можда и одлазило, А не сада, док више лежим него сједим, Попут камена, што је био на раскрсници, И ја сам сад камен, срастао са земљом, Коју сам можда волио, можда мрзио, Ни то више не знам, а нисам ни знао, И јесам ли баш сигуран да је био пут, Да је била раскрсница, коју јасно видим, Испод спуштених трепавица, сада, Када се више ништа не види лично, И одавде одлази склопљених очију, Можда баш тим путем, у Нигдину.

Útkereszteződés   Ahogy kiérek a faluból, három út vár, Mégis csak egyetlen egyet használok, Nem gondolkodok, mért, hogyan, talán valaki, egyszer Régen azt mondta, ezen a nagyobb városba vezető Úton menjek, ahol kívánságom szerint minden van, Nem említve a másik két utat, azt sem, hová vezetnek, Azt sem, végükön, ha van vég, mit rejtenek. Most viszont arra gondolok, vég nem létezik, Arra a két, számomra ismeretlen oldalra, Vég nincs, hisz azokon az utakon nem jártam, Ahogy senki őseim közül sem, igen, Azon a mégis valahová vezető úton nem jártak. Itt nincs erdő, legalább is a közelben, talán távolabb, Valami erdőre mindig rábukkansz, valahol, Itt csak a dombok sokasága látható, A végeláthatatlan dombok sora valahol ott van, Ahová egyszer nem is próbáltam menni. Talán tudtam, arról az útról visszatérni nem lehet, Aki arra az útra tér, valahová véglegesen elmegy. Viszont én nem tudom, senkit sem kérdeztem, Az az út, nem egyetlen, kettő van, a jobb és a bal Vezet-e valahová, számomra a faluból Két látható, egyenlőre titokzatos út létezik, Ha arra a kereszteződésre többé nem megyek, Ő jön értem, hogy figyelmeztessen, Hogy kérdést tegyen fel, alattomosan, Egyszer, bármikor, miért nem indultam, Azokban az években talán, amikor el is mentek, Nem most, amikor többet fekszem mint ülök, Mint azon az útkereszteződésen a kő, Most én is kő vagyok, a földdel összenőtt, Amelyet talán szerettem, talán gyűlöltem, Többé ezt sem tudom, de nem is tudtam. És biztos vagyok-e abban, hogy most, Amikor személyesen semmi sem látható, Az, amit lezárt szempilláim mögött tisztán látok, az út volt, kereszteződés volt. Innen is lezárt szemekkel távoznak, Talán ugyanazon az úton, a Sehol-sincsbe.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Neda Gavrić Ако наставим да ходам (стићи ћу) – Ha tovább haladok (megérkezek)

 

Neda Gavrić Banja Luka 27. 07. 1980. – 

Ако наставим да ходам (стићи ћу)   После твог загрљаја Враћена У повој. Учила поново Да ходам И говорим. После твог загрљаја Стигох тек До млечног зуба. И до првог слова Да могу песму Да ти напишем.

Ha tovább haladok (megérkezek)   Ölelésed után Csecsemő Lettem.   Újra tanultam Beszélni, Járni.   Ölelésed után Csak a tejfogakig Értem.   És az első betűig   Hogy neked Verset írhassak.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor