Nemanja Mitrović Ponekad, jedva čujno – Néha, alig hallhatóan

Nemanja Mitrović Pariz 1960. –

Ponekad, jedva čujno

Ponekad, jedva čujno, ključevi zazvone među

svetovima; nešto nevidljivo, skrivano,

neoprezno se oda. Posle tamnih godina kiša

i plača, vaskrsli je sišao niz dugu u svoj

sunčani zavičaj. Sav u zlatu, budi se na mestu

gde se iznenadio, bez pozdrava i bez bola,

oprostio sa sobom; davno se raspao a beli krst

još brani njegov grob. Nema ničeg čudesnog u

ovom poznom buđenju jer nema sećanja na smrt;

tuđe godine skrio je jedan treptaj njegovog oka.

Ali otkud to da je maločas na golim granama bio

sneg a sada proleće draži pupoljke i kroz

mračno, nabujalo zelenilo veju leptiri?

Izvor: In Zoran Bognar: Novo raspeće Ratkovićevi večeri poezije  Bijelo Polje 2008.

Néha, alig hallhatóan

Néha, alig hallhatóan, a világok között megszólalnak

a kulcsok; óvatlanul valami láthatatlanról, rejtettről

árulkodnak. Az esős, sírással telt, nehéz évek után,

a feltámadott napsütötte hazájába szivárványon

ereszkedett le. Aranyba-vontan, azon a helyen ébred,

ahol meglepődött, köszönés nélkül, fájdalom nélkül

búcsúzott önmagától; régen szétesett, de sírját

a fehér kereszt még őrzi. Ebben a késői ébredésben

semmi csodálni való sincs, hisz a halált emlék nem őrzi;

egy szempillantása idegen éveket rejtett.

De hogyan lehetséges, a csupasz ágakon, ahol nemrég

még hó volt, most ott a tavasz rügyeket fakaszt és

a sötét, buja zöldben lepkék táncolnak?

Fordította: Fehér Illés

Živorad Nedeljković Eho – Ekhó

Živorad Nedeljković Kraljevo 1959. –

Eho Dospeli su i do nas brzi dani, Ljeskaju se na truloj vodi, Traju koliko i zaključci koje Uobličimo, uvek govoreći drugom. Ne o prelistavanju zebnje, i magli, Probušenoj otvorima na telu. Ljubičasti ili ružičasti, ne znam Pouzdano, zalasci prizivaju negdašnju Izdašnost i doskora priručne Mogućnosti: sedeti sa prijateljima I pričati o slikarstvu, žustro i ubeđeno, Kako umeju samo očajnici i sišavši; Ili otići u brda, u potragu za shvatljivim Bojama. Bio sam sijaset puta deo zastora Iza kojeg se stropoštava (baš tako!) kugla. Neko drugi sad tamo korača, Sreće šumara i lovočuvara, ustreptala srca Govori da je prispeo bez namere I asocijativnog nizanja u glavi. Uživa U odbrojavanju i otkucajima damara. Samoća još nije prestup, pravda se Nehotični tragalac pred sumnjom Zaštitnika i strogim otvorima dvocevke. Otuda je vidljiva drugačija zavesa. Ljudi nisu čak ni tačkice, kako se nesmotreno Veli, kuće nalik su kockicama za zabavu. Igra za bogove i decu. Učeni neznanac Odmah bi shvatio suštinu, nanesenu Da se dani, svi dani, zabašure u brazdi Nedostupnoj izvoru: apstrakcija, puka Apstrakcija, prozirnost premazana odjecima.

Ekhó Hozzánk is betoppantak a gyors napok, Poshadt vízen vibrálnak, Tartósan, akár az általunk fogalmazott, Mindig másoknak mondott határozatok. Nem a szorongásról, a ködről, Az átszúrt testnyílásokról. A lila vagy rózsaszín, biztosan Nem tudom, napnyugta egykori Jólétet és újkori kézenfekvő Lehetőségeket idéz: baráti körben Heves, hiteles vitát a festészetről, Ahogy csak a riadtak, letűntek tudnak; Vagy a hegyekben felfogható színek utáni Kutatást. Számtalan függönyrész voltam, Mely mögött zuhan (pont így!) a gömb. Ott most valaki más gyalogol, Erdésszel, vadőrrel találkozva remegve Állítja, alantas szándék, ellenséges Gondolatok nélkül érkezett. Élvezi Az ütőér dobbanásait, azokat számolja. A magány még nem jogsértés, szabadkozik Az alkalmi felderítő a csősz kételyei és A szigorú kétcsöves puska előtt. Az eltérő függöny innen látszik. Még pont sem az ember, ahogy könnyelműen Állítják, a házak meg  játékkockák. Istenek és gyerekek játéka. A bölcs ismeretlen Rögtön megértené a felhalmozott lényeget, A napok, minden nap megközelíthetetlen Eredetű barázdába rejtett: absztrakció, sima absztrakció, visszhanggal átfestett áttetszőség. Fordította: Fehér Illés

 Izvor: In Zoran Bognar: Novo raspeće Ratkovićevi večeri poezije  Bijelo Polje 2008.

Dušan Radivojević Radosna igra loptom – Vidám játék labdával

Dušan Radivojević Kragujevac 24. mart 1954. –

Radosna igra loptom Uzmeš loptu, pustiš je da padne, da odskoči, ponovo je uzmeš, zavrtiš, pustiš da na tvom prstu cirkuliše, tad je baciš, ona odleti ravno u ruke drugog igrača koji želi dugo da je zadrži, zadržava je, ljubi je, mazi, ne želi da se rastane sa njom, najzad otkida sopstvenu glavu i baca je umesto lopte u prostor, njegovu glavu, njegovu žrtvovanu glavu dočekuje na ispružene dlanove naredni igrač, šutira je, gazi, seda na nju, pravi od nje ni malo loptaste figure, metamorfozira je, dakle, vuče je za uši, za nos, baca u vasionu odakle je požudno, usijanih očiju čeka sledeći igrač – dočekuje je, hvata, grli, a u istom trenutku hvata od nekud prispelu loptu koju je obezglavljeni igrač konačno i ipak izgubio i on, on                        ON ima dve lopte, ni malo slične, dva monumenta, još za života podiže sebi spomenik, stoji ponosno na njemu dok mu na usnama lagano izumire urlik i ti, TI koji si prvi zavrteo, prvi bacio loptu, bacio je da se igraš sa njom, osetiš nešto prazno nešto sasvim prazno i ledeno pod svojim tabanima, pogledaš dole, klecava kolena ti smetaju, ispraviš ih i onda dobro vidiš kako je ispod tebe halapljivo zinulo nebo…

Vidám játék labdával Fogod a labdát, elengeded, essen le, pattanjon, ismét kézbe veszed, megpörgeted, hagyod, ujjadon forogjon, majd eldobod, egyenesen egy másik játékos kezébe, aki hosszan akarja magánál tartani, fogja, csókolja, simogatja, nem akar megválni tőle, végül saját fejét veszi és a térbe labda helyett dobja, fejét, feláldozott fejét kinyújtott karral a következő játékos várja, rugdossa, tapossa, ráül, nem labda formájú figurákat készít belőle, átalakítja, tehát, fülét, orrát cibálja, a világűrbe dobja ahonnan a következő játékos sóvárogva, csillogó szemekkel fogadja – megfogja, öleli, ám abban a pillanatban a valahonnan érkező labdát  is megfogja, melyet a fejétvesztett játékos végre és mégis elveszítette így ő, ő                             Ő két labdát tart, cseppet sem hasonlóakat, két alkotást, még életében önmagának emlékművet állít, büszkén áll rajta míg ajkán lassan elhal a sikoly és te, Te, aki a labdát először pörgetted, dobtad, hogy játszhassál vele, sivárságot érzel talpad alatt valami egészen sivárat és jéghideget, lenézel, remegő térded zavar, kinyújtod és tisztán látod, ahogy alattad mohón nyílik az ég... Fordította: Fehér Illés

Izvor: In Zoran Bognar: Novo raspeće Ratkovićevi večeri poezije  Bijelo Polje 2008.

Srđan Sekulić Miradž – Mirádzs

Srđan Sekulić Priština 23. novembrq 1993. –

Miradž Poslednjem božjem poslaniku Muhammedu Gavrlio* je darovao krilatog Buraka* da ga vodi gore na nebesa na svih sedam! o tome da mislim nisam čak ni vredan. Pa uzimam knjigu časnu* i čitam je dalje, a u grlu tog trenutka knedla staje. na svih sedam! nisam vredan. nisam vredan. * Miradž – Noćno putovanje poslanika Muhammeda kroz „sedam nebesa“ na kojima je susreo Abrahama, Mojsija i Isusa  a koje se dogodilo 26/27. redžeba 620. ili 621. godine. Po predanju Muhammeda je Sv. Gavrilo (Džibril) odveo sve do samog Božijeg prestola(Arša) gde je Muhammed video i samog Boga(Allaha) * Gavrilo – Misli se na Sv. Gavrila koji je u islamskom svetu poznat kao anđeo(melek) Džibril * Burak – Krilata životinja slična psu koja je na svojim leđima nosila poslanika Muhammeda * knjiga časna- Kur'an

Mirádzs1 Isten utolsó küldöttének Mohmednek Gábriel2 szárnyas Burákot3 adományozott hogy fel a mennyekbe vigye mind a hétbe! hogy erre gondoljak méltó nem vagyok. Hát kezembe veszem a szent könyvet4 és tovább olvasom, torkomban, abban a pillanatban gombóc akadt. mind a hétbe! nem vagyok méltó. nem vagyok méltó. 1Mirádzs – Mohamed a küldött utazása a „hét mennyországon” keresztül a 26/27. redzsepben illetve a 620. vagy 621. évben. Utazása során találkozott Ábrahámmal, Mózessel és Jézussal. A legenda szerint Gábriel arkangyal (Dzsibril) egészen az Isteni trónig (Arsa) vezette ahol Mohamed magát Istent (Allah) is látta. 2Gábriel – Gábriel arkangyal, az iszlám világban mint Dzsibril angyal (melek) ismert. 3Burák – Mohamedet, a küldöttet a hátán vivő kutyához hasonló (a szerző szerint, én paripáról tudok) szárnyas állat. 4szent könyv – Korán Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://strane.ba/srdan-sekulic-tri-pjesme-2/

Nebojša Vasović Jezici – Nyelvek

Nebojša Vasović Kraljevo 1953. –

Jezici

Prevrćem stranice starih monografija

                        Segersovih pesnika

                        i gledam u te stihove

                        mantre velikih jezika

                        gledam fotografije između

                        dva rata – pokojna lica

                        tornjeve gluvonemih crkava

                        šnicle mrtvih pejzaža

                        svračije noge izbledelih

                        rukopisa

Njuškam u stvari mnogo više nego poeziju

                        ono vreme (nestalu čezu)

                        derelgiju koja plovi niz Senu

                        konjak na nekom parastosu

                        i one hlebove dugačke i tanke

                        hlebove što još uvek mirišu

                        a ja bih da ih jedem

                        a nema ih

Lepo je držati u ruci reči velikog jezika

                        to je kao držati sekiru

                        koja i kada ubija

                        ubija tako da ubistvo

                        postaje kultura

                        a krv žrtve tek mrlja

                        u akvarijumu

                        nevini prizor s ribicama

                        kao kod Matisa

Lepo je pisati na velikom jeziku

                        u ime nostalgije

                        i “ostranenija”

                        ubijati krstom

                   one druge

                        što veruju u pesak

                        vetrove

                        i ništa

                        ubijati u ime Boga

                        još-uvek-po-drugi-put

                        nedošlog

                        tako propisno raspetog

                        tako profesionalno

                        ubijenog

                        u svakom vremenu

                        na svakom jeziku

Izvor: In Zoran Bognar: Novo raspeće Ratkovićevi večeri poezije  Bijelo Polje 2008.

Nyelvek

Seghers általa versekből összeállított

                        régi monográfiát* lapozok

                        nézem a sorokat

                        a világnyelvek rezdüléseit

                        két háborúközötti fényképeket

                        nézek – élettelen arcokat

                        süketnéma templomtornyokat

                        halott tájszeleteket

                        kifakult kéziratok

                        szarkalábait

Nem is a költészet a tárgyak érdekelnek

                        az az idő (az eltűnt vágy)

                        a Szajnán úszó dereglyék

                        a gyászszertartáson kínált konyak

                        és azok a hosszú vékony kenyerek

                        a még mindig illatozó kenyerek

                        szívesen ennék belőlük

                        ám nincsenek

Megnyugtató világnyelven írt szavakat kézben tartani

                        olyan mint baltát tartani

                        mely ha öl is

                        úgy öl hogy az öldöklésből

                        kultúra lesz

                        az áldozat vére meg csak folt

                        az akváriumban

                        ártatlan látvány halakkal

                        mint Matisse festményén

Megnyugtató világnyelven írni

                        a nosztalgia

                        és az “ostranenija**”nevében

                        a másokat

                        akik a homokban

                        szelekben

                        a semmiben hisznek

                        kereszttel ölni

                        Isten nevében ölni

                        még-mindig-másodszor-is

                        a nem szívesen látottat

                        a szabályszerűen keresztre-feszítettet

                        a szakavatottan

                        meggyilkoltat

                        minden időben

                        minden nyelven

*monográfia – a szerző ezt a kifejezést alkalmazza, helyesebb lenne „antológia”, de...

** ostranenija – az oroszból szerbek által átvett, módosított kifejezés talán legpontosabb fordítása:                     eltávolítás

Fordította: Fehér Illés

Gojko Božović Ostavština – Hagyaték

Gojko Božović Pljevlja 2. maj 1972. –

Ostavština Ako su naše reči, Naša pisma i razgovori, Kratke poruke i žučne rasprave, Lenje reči u dokolici, Brbljanja i uzdasi, Čak i pomisli na to Što smo pomislili U odabranim prilikama, Sitnice i slučajnosti, Drage fotografije koje su Još jedini dokaz da smo negde bili, Ako je sve to skupljeno Na jednom mestu, U memoriji kompjutera Koji nadzire naše čuvare, Onda je to ostavština za budućnost, Znak da će nešto, ipak, ostati, I da nije sve izgubljeno.

Hagyaték Ha kifejezéseink, Leveleink és beszélgetéseink, Rövid üzeneteink és heves vitáink, A heverészés közben kimondott szavak, Csacsogások és sóhajok, A kiválasztott pillanatokban Még gondolataink arra is Amire gondoltunk, Apróságok és véletlenek, Kedves fényképek, az egyedüli Bizonyítékok, hogy valahol voltunk, Ha mindez egyetlen helyen, A felügyelőnket ellenőrző Számítógép emlékezetében Gyűlt össze, Akkor ez a jövő hagyatéka, Jel, valami mégis megmarad, Nem kallódik el. Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor