Sreten Vujković Priča o biografiji – Mese az életrajzról



Sreten Vujković, Marićka kod Prijedora 13. 02. 1942 –

Priča o biografiji

Ako pogledaš u prošlost,

možeš se uplašiti,

ako pogledaš unaprijed,

možeš čak i odustati.

Kada sve sabereš,

ostaje ti da voliš laž,

kako bi stigao do istine.

Nemoj da se raduješ,

jer u radosti si malen,

tuguj do mile volje,

jer u nevolji si velik.

Svijet je za svagda zreo,

dok ti stalno sazrijevaš.

Šta će tebi radost

kada je sa tobom može

svako lako podeliti.

Tvoja sudbina je u tome

da se stalno približavaš.

Nevolja je samo tvoja,

– ma kolika da je –

ona te pokreće na riječ,

ti si u tvojim riječima.

S majčinim mlijekom sisaš

da je većina u pravu,

i onda si ravnodušan.

Ako si dovoljno pametan,

možeš biti lukaviji od sistema.

Mese az életrajzról

Ha a múltba tekintesz,

megrettenhetsz,

ha a jövőbe nézel,

akár meg is dermedhetsz.

Mikor mindent összevetsz,

hogy elérj az igazsághoz

meg kell szeretned a hazugságot.

Ne ujjongj,

mert eltörpülsz az örömben,

fürödj a bánatban,

mert a keserűségben vagy nagy.

Míg te érlelődsz

a világ már régen érett.

Mit neked az öröm

ha azt mindenki

könnyen oszthatja meg veled.

Sorsod

az állandó közeledés.

A gond csak a tiéd

– akármekkora is –

beszédre késztet,

szavaidban élsz.

Az anyatejjel együtt szívod magadba

a többségnek van igaza

és közömbös leszel.

Ha van magadhoz való eszed,

átverheted a rendszert.

                             Fordította: Fehér Illés

Sreten Vujković Priča o sadržaju – Mese a tartalomról



Sreten Vujković, Marićka kod Prijedora 13. 02. 1942. –

Priča o sadržaju

Ovdje se ništa ne čuje,

ništa se ne vidi,

a pitaj boga ko je to

izmiješao sve, ma da se

trudi da sve bude u redu.

Sa druge strane možeš

gluvima dovikivati, tako

da te jednog dana čuju,

a tvoj glas ličiće im

na glas čobanske frule.

Dok vijuge tvog mozga

siliš na ono što ne mogu,

odasvud dolaze vijesti

za gladni svijet, hrana

duhovna je za sve usnule.

Sve je lagano i šuplje,

kao pluto na vodi je,

ili kao sasušena bačva,

a sadržaji stalno dolaze,

mutne vode poslije kiše.

Arkadiju muči sadržaj

dok ti buncaš pastorale

vjetru da te razumije,

i tvoju blijedu svjetlost,

znak da imaš i sjenku.

I nemoj da pričaš priče,

one te vode nekom cilju,

zato pleši, stalno pleši,

na mjestu ponavljaj se,

samo tako i vidiš i čuješ.

Mese a tartalomról

Itt síri a csönd,

mély a sötét,

és isten tudja ki az aki

mindent összekevert, igaz

a rendet fenn akarta tartani.

Különben a túloldalról

kiabálhatsz a süketeknek úgy

hogy ha egyszer meghallanak

hangod számukra

a patkányfogó tilinkója lesz.

Míg agytekervényeidet

a lehetetlenre kényszeríted,

mindenünnen az éhező világról

érkeznek hírek, a szellemi

táplálék csak a szunnyadóké.

Mint parafa a vízen

vagy szétszáradt hordó

minden könnyű és üreges,

de hírek állandóan érkeznek

mint eső után a zavaros vizek.

Míg te a szélnek, hogy megértsen

pásztorjátékot rebegsz,

a tartalom és halvány fényed

aggasztja Árkádiát,

mert jelzi van árnyékod.

És ne mesélj csacskaságokat,

hisz céltalanok,

táncolj, vég nélkül táncolj,

újulj meg, ne habozz,

csak így leszel képes látni, hallani.

                             Fordította: Fehér Illés

Sreten Vujković Priča o trajanju – Mese a megmaradásról - A Tale About Surviving



Sreten Vujković, Marićka kod Prijedora 13. 02. 1942. –

Priča o trajanju

Otići će oni koji će otići,

ponijeti svoje slovo sa sobom,

ostaće oni koji će ostati,

čuvati tačku sa Upitnikom.

Oni su stvorili svoje slovo,

iz kog je nama ostala tačka,

i mi ćemo stajati kod nje,

gledajući kako vrijeme teče.

Nikud neće otići naša voda,

ni prah zemni neće otići,

ni vazduh nikud otići neće

iz našeg velikog Upitnika.

Da nije naše vode, kako bismo

pričali našu priču o potopu,

da nije zemlje, kako bismo

pričali pričali o postojanju,

da nije vazduha, kako bismo

pričali svoju priču o letenju,

da nije Upitnika, kako bismo

pričali svoju priču o tački.

Zabodemo Šestar u svoju tačku,

i lagano šestarimo kružnicu,

pod rebrima bode nas šiljak,

vezani za Jarbol slušamo muziku.

Mese a megmaradásról

Magukkal viszik saját betűjüket

elmennek a halandók,

kérdőjellel őrizve a pontot

maradnak a megmaradók.

Megalkotott saját betűjükből

egy pont maradt ránk,

és mi nézve hogyan halad az idő

mellette maradunk.

Hatalmas Kérdőjelünkből

vizünk nem tűnik el,

a por sem tűnik el,

a levegő sem tűnik el.

Ha nem lenne vizünk, hogyan

mesélhetnénk vízözönről,

ha nem lenne föld, hogyan

mesélhetnénk létezésről,

ha nem lenne levegő, hogyan

mesélhetnénk szárnyalásról,

ha nem lenne Kérdőjel, hogyan

mesélhetnénk a pontról.

Pontunkba szúrjuk az Iránytűt

és könnyedén kört rajzolunk,

hegyét bordáink között érezzük,

zenét Árbochoz kötözve hallgatunk.

                             Fordította: Fehér Illés

A Tale About Surviving

With their own letter of the alphabet

mortals are leaving us.

The survivors remain here

guarding full points with question marks.

From their own composed letter

only a point remains with us,

and we – watching as time goes by -

stay with it.

From our huge Question Mark

our water doesn’t vanish,

neither does dust,

nor does the air.

If we had no water, how

could we speak about the Flood,

if there was no earth, how

could we speak about life,

if there was no air, how

could we speak about soaring,

if there was no Question Mark, how

could we speak about the full point.

We pierce the Compass in our point

and draw a circle with ease,

we feel its tips between our ribs,

we listen to music while roped on the Mast.

                             Translated by N. Ullrich Katalin

Sreten Vujković Priča o pismu – Mese a levélről



Sreten Vujković, Marićka kod Prijedora 13. 02. 1942. –

Priča o pismu

Ovo je moje pismo,

koje napisah sebi,

zemlja ga dobila.

Ovo je moje Slovo,

znak moga pisma,

nebo ga dobilo.

Ovo je moje Tijelo,

nahranjeno Pismom,

osta mi nerečeno.

Ovo je moja Duša,

ures moga Slova,

kojoj još dugujem.

Ovo je moja želja,

koja me snalazi

kada nisam svoj.

Ovo je moja Molitva,

koja mene nikada

nije htela moliti.

Sada sam bez ičega,

a toliko sam imao

kad sam pisao Pismo.

Mese a levélről

Ezt a levelet

magamnak írtam,

a föld kapta meg.

Ez az én Betűm,

levelem ismérve,

az ég kapta meg.

Ez az én Levéllel

táplált Testem,

hangsúlytalan maradt.

Ez az én Lelkem,

Betűm drágaköve,

adósa vagyok.

Ez az én kívánságom,

mindig rám talál

ha nem vagyok magamnál.

Ez az én Imám,

sosem akart

imádkozni értem.

Semmim se maradt,

pedig mennyi mindenem volt

mikor a Levelet írtam.

                             Fordította: Fehér Illés

Sreten Vujković Priča o putu – Mese az útról



Sreten Vujković, Marićka kod Prijedora 13. 02. 1942. –

Priča o putu

Moj put može biti u zemlju,

i može biti po zemlji,

na sve strane kud oko gleda,

ali nikako ne može gore,

gore je put samo božanski.

Bože, znaš li ti koliko je

meni zanesenjaku uskraćeno.

Može li tvoja magična lampa

da osvijetli moje pitanje,

jer nesreći ljepota ne pomaže.

Nema ovdje lijevo i desno,

i nema naprijed i nazad,

ovaj je put između trougla

bolnice, kasarne i groblja.

Sva je moja sreća da sam još

dovoljno razborit i uporan.

Naučio sam ritmički riječi

izgovarati, kao što ritmički

korake činim, lako i pokorno.

Moj put mene vodi – nikome,

putnik sam koji je izgubio sebe,

a ipak toliko putuje uporno.

Moju prevaru ne mogu iskazati

nikakve pristojne riječi –

sve je po prirodi nepristojno.

Sam sebe ne mogu razumjeti

otuda meni tolika hrabrost

da se vidim onako kako jeste.

Moram se okretati na šalu,

za svoja putovanja tako se kalim.

Mese az útról

Utam vezethet a földbe

vezethet a földön

minden irányba amerre a szem ellát,

de nem vezethet felfelé,

a fenti csak az isteneké.

Istenem, tudod-e nékem

az álmodozónak mennyi minden tilos.

Mágikus lámpád

megvilágíthatja-e kérdésem,

mert balsorson nem segít a küllem.

Itt nem lehet jobbra vagy balra térni,

és nincs se előre, se hátra,

ez az út a kórház, kaszárnya és temető

közötti háromszögbe vezet.

Egyetlen szerencsém hogy

még elszánt és szívós vagyok.

Megtanultam ütemesen kiejteni

a szavakat, mint ahogyan ütemesen

lépkedek, könnyedén, alázatosan.

Senkihez sem vezet utam,

önmagát elveszített utas vagyok,

mégis állhatatosan utazok.

Szemfényvesztésemet semmiféle

illedelmes kifejezés nem adja vissza –

trágár eredendően mindegyik.

Magam se értem honnan veszem

a bátorságot ahhoz hogy

teljes valóságban lássam önmagam.

Játszom a komédiást,

utamra így edződöm.

                             Fordította: Fehér Illés

Sreten Vujković Лепој жени – Szép asszonyhoz



Sreten Vujković, Marićka kod Prijedora 13. 02. 1942. –

Лепој жени Године су прошле као Река да никада више се не врате, нема никог ко ће да те чека, сем молитве у последње сате. Нема твога некадашњег жара, са којим си дозивала срећу, не мислећи како живот вара тиме што ти године пролећу. Детињство те из инога зове, да се вратиш играма и срећи, да проживиш младалачке снове, од старости како ћеш побећи. Године су прошле као Река планинскога, дивљег урнебеса, на крају те из дивљине чека Вихор који Плодове отреса. Готово је, с тиме се помири, што је прошло, што сада долази, похотљиви хоће те Вампири док стварају тебе Игрокази. Као у Ноћ кад певају Петли, са тобом је Све теже, и теже, бивша срећа душом ти засветли па Уресом за живот те веже. Понекада нађеш се у Цвећу, Сан те води као Мајка дете, све Године на Рамена слећу док у Понор са тобом не слете. Покушаваш задржати Чезу, па не видиш лице Кочијаша, јер Године у твом телу везу нешто што ти срећу опонаша. У Души су сретали те лепи крајолици бескрајног Уреса, па ти душа невиђено стрепи, јер с дрвећа јесен лишће стреса. Све из хода стане у терцину, у три стиха светлога минута, јер Лепотно као Муња сину па у Простор некуда одлута. Све је стало у тренутак среће из прошлости што се теби јавља, јер осећаш како те пресреће из Расула сан инога Славља. Године су прошле као Река, све одлази с треном пусте среће негде тамо, где ће да дочека Што се никад повратити неће, јер тек кроз Сан понекада сине Светлост кад Све однесу Године. Бањалука, Куљани, 2.1.2014.

Szép asszonyhoz A folyóval együtt elfolyt évek többé sosem térnek vissza, senki sincs aki várna téged, csak az utolsó percbeni ima. Az egykori tűz tűnt el belőled mellyel a mámort gyönyört igézted nem gondoltál arra szaladnak az évek megcsal az élet Gyerekkorod szólít, térj vissza az örömet hozó játékba, ifjúságod káprázatába, vénségedből így szabadulva. A viharos, vad évek A hegyi patakkal együtt tűntek el, az út végén a vadonban Gyümölcsszaggató Vihar vesztegel. Fogadd el, valami végérvényesen elmúlt, ami ezután ér, az már a Vámpírok tánca téged marcangoló Színjáték. Mint Kakaskukorékolás az Éjszakába veled Egyre nehezebb, nehezebb, a valaha megélt gyönyör világít lelkedben, az élethez kötnek a Díszletek. Néha Virágban leled meg magadat, Mint Anya a gyermekét vezet az ábránd, Válladat az Évek súlya nyomja a Szakadékba veled együtt száll. Próbálod életben tartani Vágyaidat a Kocsis arcát nem is látod mert testedben az Évek azt a valamit szövik ami mimeli a boldogságot. Lelkedben találkoztak a pazar tájak végtelen díszítő elemei de ott immár szorongás honol hisz a beköszönő ősz a fák leveleit szedi. Útközben minden hármasságba fér, a felcsillanó perc három szakaszába, mert mint a Villám csillan a Szépség és a végtelen Térbe vész. Minden a múltból felbukkanó gyönyör egyetlen mozzanatába tömörül, mert érzed hogyan toppan eléd az Enyészetből egy más Ünnep álma. Folyóként folytak el az Évek, a puszta szerencse pillanatával minden oda tűnik ahol vár A soha nem térek vissza, mert csak az Álomban villan élvétve a Fény, mikor az Évek Mindent visznek. Banja Luka, Kuljani, 2014. 01. 02. Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Vujković, Sreten (Vujkovity Sreten) 1942-ben Marićka-ban (Marityka) a Prijedor melletti kis faluban született. Banja Lukán a Tanítóképzőt végezte el majd Zágrábban a Bölcsészkaron Jugoszláv irodalomból diplomázott. Költő, esszéíró, kritikus, eddig 17 kötete jelent meg. Versei számos antológiában szerepelnek. Több nyelvre fordították, a legjelentősebb irodalmi kitüntetésekben részesült. Banja Lukán él és dolgozik.