Saša Jelenković pismo trinaesto – tizenharmadik levél

Saša Jelenković Zaječar 8. avgust 1964. –

pismo trinaesto U škrta vremena prispe putnik na neželjeno tlo, pa videvši da opstanak je skopčan s nužnim ustupcima, osvrnu se i nabasa na smerne susetke. Za razbojem jedna povest je tkala izmišljajući uvek novog junaka, no prizor nikada ne dočeka svršetak – povratak ili nestanak razmetnog sina. Druga je vezla objašnjenje – belom čipkom – uokrug priče – kao šećerni preliv vrh šampite – zavodljivo toliko da skrene pažnju s praznine što je krasila rukodelje tkalje. Iako svoje razapinjahu mreže, ne beše načina ni puta da bi vezilja uzdigla se do umetnosti, a tkalja umakla banalnosti zanata.

tizenharmadik levél Szűkös időkben lépett az utas a nemkívánt földre, látta, megmaradnia csakis engedményekkel lehetséges, körülnézett, szorgos szomszéd- asszonyokba botlott. Egyik a hímzőkeretnél egyre újabb hősöket kitalálva történelmet hímzett, de sosem volt vége a jelenetnek – kérdés, a hetvenkedő fiúra milyen sors várt. A másik jegyzeteket varrt – fehér csipkéből – körbe meséket – mint holmi cukormázt a tortára – annyira elragadót, hogy a csiricsáré kézimunkáról a figyelmet elterelje. Bár hálójukat kifeszítették, a hímzőnők munkája művészi szintre nem emelkedhetett, a szövönő meg a sablontól menekült. Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://antologija.weebly.com/sascarona-jelenkovi263.html