Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pilla - Sárközi Mariann. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pilla - Sárközi Mariann. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. szeptember 21., szerda

Pilla - Sárközi Mariann Lényeg a fontossági sorrend – Bitan je red po važnosti

Portré: Ady András

Pilla – Sárközi Mariann

Lényeg a fontossági sorrend

Sokszor jut eszembe egy utolsó lélegzet
húsz... alig húszévesen, s hogy
mily' gyorsan hagyta el torkát 
a függés, a gyilkos; eszembe jut
egy reggel, a már ébredéskor céltalan,
s a dezodor, fürdés helyett.
Láttatok már arcot akkor, 
amikor ellilul?
Én láttam. Magamét.
Gyakran jut eszembe a liget.
Egy bokra sem fája nem vonzott,
csak a vágy, hogy takarásban szúrjam
be a mérget, a fájdalmat enyhítőt.
Eszembe jut a meztelen ágak közötti tél, 
s hogy nem érte lábam, 
s a nyár gondozása, ha ajkamra vizet dörgölt.
Láttál már embert önszántából
igénytelent, otthontalant.
Én láttam. Magamat.

Sose felejtem azt, amikor a belátás 
a tagadással pöröl. Talán ha 
többet mesélnék egy gödörről,
ahol reggeltől-estig
utolsó kenetre vártam,
s ahonnal óránként semmi erőből,
inkább ösztönből indultam útnak
szerelmemért, mindenemért,
"csak egy" grammért...
Láttatok már embert haldokolva kielégülni?
Én láttam. Magamat.
Láttál embert sírva szájához emelni 
az üres, száraz fogkefét...
büdösen, éhesen zsemlét, kenyeret tagadni;
hallottál szirénát, s szót, Istent átkozót,
s vádját: kegyelem, irgalom, Isten?! Nincs!
Én igen, 
elég volt egyetlen gyenge sóhaj,
s ördögi játékba hívott a sors.
Érdes eccpecckimehecc kacajjal 
csalt, és én mentem... míg elfelejtettem
várni és áldani azt, ami mindenkinek
adott: az életet.
Csak én, s valami megfogalmazhatatlan 
hiány vonzott.
Ismeritek!? Ti, akik érzéseitek
megfogalmazni tudjátok!?
Én ismerem.

Néha eszembe jut
egy fekáliában fetrengő hiúság,
s a küzdelme nem a ligetben,
hanem kemény-hideg matracon.
Eszembe jut milyen idegesítő 
a percek kopogása a csempén,
s a felhangosított infúziócseppek
vénábaesése...
majd rájönni: mivé lettem
.........................................................
aztán eszembe jut az első
sejtjeimig jutó levegőrész,
s az otthon, a piszkos;
a porszívó fárasztó búgása,
s az első
fehér függöny ablakpucolás után.
Az éhes, azért eszik döntés, 
majd az akarat: kell kenyér;
az első munkanap.
A kézfogás Istentől. A kegyelem,
hogy nem halt meg bennem az ember. 
Az első és az utolsó grammnál finomabb
szerelem, a küzdelem nélkül megélt kéj;
Egy gyűrű. Arany. A hűség halálig.
Két születés, halál(ok), sokk,
boldogság, harc, minden máig megélt.
Társ, barát, anya lettem, vagyok.

Értitek ezt az értelmetlent?
Én vagyok. Én voltam.
Sose felejtem. Mondom:
semmi sincs ok nélkül.
Magunkon múlik a élet,
a lényeg a fontossági sorrend
januártól-decemberig...
és Isten. Szerintem.

(Bicske, 2016. július 24.)

Suština je red po važnosti

Često se setim jednog zadnjeg uzdaha
sa dvadeset… jedva sa dvadeset, i ovisnost,
krvnička kako brzo je njeno grlo
napustila; setim se jednog jutra,
već pri buđenju besciljnog,
i umesto kupanja, dezodora.
Jeste li već videli lice,
kad lila postane?
Ja jesam. Svoje.
Često se setim gaja.
Ni jedan džbun, niti drvo me nije privuklo,
samo žudnja da otrova što bol stiša
u zaklonu sebi ubrizgam.
Setim se zime između golih grana
i da ju moje noge nisu dotakle,
i staranje leta, kad mi usne vodom brisao.
Jesi li već videla čoveka ko je dobrovoljno
ništavan, beskrovnik.
Ja jesam. Sebe.

Nikad neću zaboraviti tren kad uviđavnost
sa negiranjem se prepira. Možda kad bi
više o jednoj jami pričala
gde od jutra do mraka
na poslednju pričest čekala
i odakle svakog sata iz ničega,
više iz instinkta za svoju ljubav,
za sve što posedujem ponovo na put krenula,
“samo” zbog jednog grama…
Jeste li već videli samrtnika zadovoljiti se?
Ja jesam. Sebe.
Jesi videla čoveka kako praznu, suvu četku
za zube plačući do usta diže…
smrdljivo, gladno zemičku, hleba odbije;
jesi čula sirenu i reč, Boga proklinjajuću
i optužbu: milosti, oproštaja, Boga?! Nema!
Ja jesam,
jedan jedini slab uzdah je dovoljan bio,
i sudba me je u đavolsku igru zvala.
Hrapavim ecipecipec grohotom je
mamila i ja krenula… i zaboravila
čekati i blagosloviti to što je svima
dato: život.
Samo ja, i nekakav nepojmljiv manjak
me je privlačio.
Poznajete!? Vi, koji svoje osećaje
izraziti znate!?
Ja poznajem.

Koji put se setim
jedne u fekaliji valjajuće taštine,
i njene borbe ne u gaju,
na tvrdo-hladnom dušeku.
Setim se koliko je razdražljivo
kucanje minuta na zidnim pločicama
i pojačan pad kapi infuzije
u venu…
i doznanje: šta sam postala
………………………………..
pa se setim prve do mojih ćelija
dospele delove vazduha,
i dom, prljav;
zamorno zujanje usisivača,
i prva
bela zavesa posle pranja prozora.
Odluka, jedeš jer si gladna,
pa volja: hoću hleba,
i prvi radni dan.
Rukovanje Boga. Milost
da u meni čovek nije umro.
Od prvog i zadnjeg grama skladnija
ljubav, bez borbe doživljena strast;
Jedan prsten. Zlatan. Doživotna odanost.
Dva rođenja, smrt(ovi), šok,
blaženstvo, borba, sve do danas doživljene.
Družica, prijateljica, majka sam postala, sam.

Shvatate li tu besmislenost?
Ja sam. Ja sam bila.
Nikad zaboraviti neću. Tvrdim:
bez razloga ništa nije.
Život o nama ovisi,
suština je red po važnosti
od januara do decembra…
i Bog. Po mom.

(Bičke, 24. jul 2016.)

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://www.7torony.hu/content.php?c=69277

2016. augusztus 18., csütörtök

Pilla - Sárközi Mariann Neked – Tebi

Portré: Ady András

Pilla – Sárközi Mariann

Neked

Elengedlek. Így rendeltetett.
Tán ezt vártad...
a mai napon folytatod,
csak már nem élőn...
hanem gondolatban...
Bennünk.
Bennem...

A sakk és a versek.
Kedvenceid. Voltak.
Folytasd fent is a játszmát,
és nevess - szokásodhoz hűen
keserű-kedvesen -
ki minket, mert
mattot adtál nekünk
ittmaradottaknak.

Sírok.
Nem szépítem.
Nem azért, mert bánt,
hanem mert szorongok...
vajon mit éltél át, a
végső szemhunyás előtt.
Sírok.
Fáj.
Nem válaszolsz.

Nevetsz?
Ugye nevetsz?
Ugye végre társasággal vagy?
Hümmögtök? Oké-oké...
Előnyötök nagy, mert, Ti már
tudjátok, mi van minden után...

Tamás. Sírok!
Idéznélek, de nem megy.
Túl sok most, ami a szívem
utolsó sejtjéig okoz zavart.

Elmentél.
Nem jössz vissza.
Tudod mit?
Kibőgöm magam,
aztán megyek tovább, mint Te,
amikor még pontosan tudtad:
az élet súly,
de bírható...
ha van a lábban akar,
az azzal járással.

Várj. Ne csak rám,
ránk...
ma rajzolok egy pontot
a nyári égre,
olyan mindig csillogót,
mint
- hiába is tagadnád -
amilyen most te vagy.

Én látlak. Én. Látlak.
Te pedig várj... minket.
Érkezünk lassan, és
átrendezzük a menny placcát...
felolvassuk egyenként,
és mindenkire figyelve
a sajátot, az addig felolvasatlant.

Jövök, jövünk,
bár határozottan kimondom,
nem sietünk.
Addig is ölellek.
Pihenj addig...
Találkozunk...
idővel mi is megyünk.

Tamásnak, aki ma hajnalban halt meg...

2016. 08. 16.
Tebi

Otpuštam te. Tako je određeno.
Možda si to čekao…
danas nastavljaš
samo ne kao živ…
nego u mislima…
U nama.
U meni…

Šah i pesme.
Tvoji miljenici. Bili su.
Partiju i gore nastavi,
i smej se – po tvom običaju
gorko-srdačno –
ismej nas, jer
si nas koji smo ostali
matirao.

Plačem.
Ne ulepšavam.
Ne zbog toga jer me tišti,
nego strepim…
šta si proživeo
pre konačnog sklapanja očiju.
Plačem.
Boli.
Ne odgovaraš.

Smeješ se?
Jel da se smeješ?
Jesi li konačno u društvu?
Mucate? U redu-u redu…
U velikoj ste prednosti, Vi već
znate, šta je iza svega…

Tomo. Plačem!
Prizivala bi te, ne ide.
Previše je to što do zadnje
ćelije mog srca zbunjuje.

Otišao si.
Ne vraćaš se.
Znaš šta?
Naplakaću se
pa ićiću dalje, kao Ti,
dok si još tačno znao:
teret je život,
al može se podneti…
ako u nogama htenje postoji,
u svakom koraku.

Čekaj. Ne samo mene,
nas…
nacrtaću danas jednu tačku
na letnje nebo,
uvek sjajnu,
takvu
– zalud bi opovrgao –
kao što si ti sada.

Ja te vidim. Ja. Vidim te.
A Ti čekaj… nas.
Polako stižemo i
preuredićemo prostore nebesa…
i pažnju na svakoga obraćajući
jedan po jedan čitaćemo naglas
to što još nije čitano.

Stižem, stižemo,
ali odlučno tvrdim,
ne žuri nam se.
Dotle te grlim.
Odmaraj se dotle…
Sresćemo se…
s vremenom i mi idemo.

Tomi, ko je danas rano jutro umro…

16. 08. 2016.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1773787036169557&set=a.1416020735279524.1073741831.100006148331845&type=3&theater

2016. június 3., péntek

Pilla - Sárközi Mariann Egy élet – Jedan život

Portré: Ady András

Pilla – Sárközi Mariann

Egy élet

Életét hordja a remegő hátán;
két táska terhe, és kopottas füle
jelzi, személyijén nem él a házszám.

Arcán az élet már duzzadtan lapul;
ráncai mélye, ajkának fehére
mutatja, lelkében fájdalom vadul.

Hontalan teste ma még gyógyítást kap;
erei szűke, szívének üteme
talán halottak. Vajon ma jön a pap?

Jedan život

Život na drhtavim leđima nosa;
teret dve tašne i trošne drške javljaju,
na njegovoj ličnoj karti nema kućnog broja.

Život na licu nabreklo se skriva;
dubina bora, belina njegovih usana
pokazuju, u duši mu patnja divlja.

Bezimeno telo još će vidanje dobiti;
možda su mu već uzane žile i
ritam srca mrtve. Paroh da li će doći?

Prevod: Fehér Illés

2016. május 13., péntek

Pilla - Sárközi Mariann Megbízás – Ovlašćenje

Portré: Ady András

Pilla - Sárközi Mariann

Megbízás

Ács, gyere már, centit!
Mérj! Lábujjtól
fejtetejéig.
Hallottad a templomkakast,
hogy berekedt?
Ébreszteni akart,
akkor aludtam el...
hogy dugjak álmom
kanos démonával;
nem szerelemből,
nem hitből,
hanem, mert vicsorával
várt rám. Rám. Csak.

Hozd. Mérj.
Nem baj, ha csontom töri,
ahogy hozzám érsz.
Engem már rég
kettétört Isten.
Fentebb, középen.

Mérj, de tudd,
már csak egy szög van,
a többit eladtam.
Légy karitász.
Tegnap én is adtam
egy grammot másnak
magamból
- és már milyen sokszor... -.

Na! Vállalj, ne hátrálj.
Mire kész leszel,
lehet változik a minden,
benne én, s tán
pelenkát cserél rajtam a Sors;
csináld. Siess.

(2004.03.10.)

Ovlašćenje

Tesaru, dođi već, santimetre!
Meri me! Od pete
do temena.
Čuo li si vetrokaza crkve
kako je promukao?
Hteo me je buditi,
tad sam zaspala...
da sa demonom nerastom
mog snova kresnem;
ne iz ljubavi,
ne iz vere,
nego, sa kreveljenjem
mene je čekao. Mene. Samo.

Donosi. Meri me.
Nije bitno, dal mi kosti lomiš
kad me dotičeš.
Mene je Gospod
odavno prelomio.
Nešto više, u sredini.

Meri me, ali znaj,
samo jedan ekser je ostao,
prodala sam ostalo.
Budi veledušan.
Juče jedan komadić
od sebe i sama
dala
- i već koliko puta... -.

No! Prihvati me, ne povlači se.
Dok ćeš gotov biti,
možda će se sve promeniti,
i ja takođe, i valjda
će Kob na meni pelene menjati;
uradi. Požuri.

(10. 03. 2004.)

Prevod: Fehér Illés
Forrás: a szerző