|
Mirno, sasvim mirno
Mirno je u našoj kući:
nema se šta ni jesti, ni piti,
niti se može usnuti
na strunulom jastuku.
U sve je posude zalegla prašina,
u svim je ostavama paučina,
limeni su rogovi na zidovima,
o njima plesniva naša nada,
stari mitovi,
upokojen svet.
Govorimo – ništa se ne čuje.
Snivamo Vedru Zemlju,
čučeći na pragu naduti,
olinjali, iskeženi.
Već su nas davno i batinom i posnom koskom,
već su nas smutljivci zaboravili.
Mirno je u našoj kući:
na ognjištu plamti kora od leda,
u ogledalima razbijena lica,
oči posivele od istorije
i od budućnosti.
Već sto godina se zvono nije oglasilo,
već sto godina ne zvrje telefoni,
ni rode na krov ne sleću,
ni mačke se ne pare u podrumima.
Mirno je u našoj kući:
niti je voda plavi,
nit je udara grom.
|
Csendben, csak csendben
Házunkban a csend az úr:
enni, inni nincs mit,
a párna agyon-gyűrött,
nyugovót nem nyújt.
Por lepte edények,
pókhálókkal tele kamrák,
a falakon bádog agancsok,
minden, amiben hittünk,
mítoszaink,
az eltűnt világ, azokon poshad.
Beszélünk – semmi sem hallatszik.
A küszöbön felfuvalkodottan,
gőgösen, gangosan guggolva
Vidám Hazáról álmodunk.
Ütlegekkel, lerágott csontokkal együtt, bennünket
már a cselszövők is elfeledtek.
Házunkban a csend az úr:
a tűzhelyen jégpáncél lángol,
a tükrökben összetört arcok,
történelem- és jövő-szítta
szürke szemek.
Jelt a harang már száz éve nem adott,
a telefon már száz éve nem csörrent,
a tetőre gólyák nem szállnak,
a pincékben macskák nem párzanak.
Házunkban a csend az úr:
víz sem árasztja,
villám sem csapja.
Fordította: Fehér Illés
|
