Bánki Éva Negyedik mágus – Četvrti mag

Bánki Éva Nagykanizsa 1966. szeptember 17. –

Negyedik mágus „Ne engedj több tavaszt, Babilon, a házak roskadoznak a ragyogástól, az ég festett madarai és képek közé rajzolt csillagok – mit tehetnének – meghallgatják a jóslatainkat.” Így szólt a mágusok közt a legnagyobb, hisz megijedt az emberi szótól, amely teherbe ejti az asszonyokat, és táncolni kényszerít minden képet a mennybolton. Hallgattak rá unokahúgai. A szépek, az imáktól és aranytól ékesek. Babilon por lett. Visszaadták a halálnak a képzeletet.

Četvrti mag „Ne dozvoli više proleća, Vavilone, od blistanja se ruše kuće, oslikane ptice neba i među slika ucrtane zvezde – šta bi drugo mogli – naša proricanja poslušaju.” Tako se oglasio vrač među vračevima, pa od ljudske reči se uplašio, koja od žene trudnice pravi, i na nebu svaku sliku na ples primora. Poslušali su ga sestrične. Lepojke, molitvom i zlatom kićene. Vavilon u prah je pretvoren. Smrti je vraćena moć predodžbe. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://ujnautilus.info/banki-eva-esovaros-versek-a-dobozban



Pintér Tibor A gyöngy ami a vizek szinén világít – Biser što na površinama voda svetli



Pintér Tibor (Tibor Pinter) Budapest, 1954. november 21. –

Henri Rousseau: Apes in the Orange Grove

A gyöngy ami a vizek szinén világít

Az érintések okozatnyi halmaza. Tűzd ki: hát ennyi. Naiv szelektálás.

Időben, a finánc képeinek kellős közepébe csöppentél.

Fejforma, fű és ízléspótló szerint. Még mindig:

fafejű nyüzsgés idebent és ide-kint.

Tele űrrel a fűvészkert.

Á, ezek csak árnyak.

Forrás: Pintér Tibor: Vizek szinén, Fekete Sas kiadó – Budapest 1995.

Biser što na površinama voda svetli

Skup posledica doticaja. Istakni: pa toliko je. Naivna selekcija.

Sa vremenom, u sred sredinu slika carinika si strovalio.

Glavolika forma, prema travi i nadomestka ukusa.

Još uvek: vreva tupoglavih vani i unutra.

Botanička bašta je prazninama puna.

Ma ne, te su samo sene.

Prevod: Fehér Illés

Henri Rousseau:  The Equatorial Jungle

Standovár Ágota Elhagyott állomás – Napuštena stanica

Standovár Ágota Pécs 1961. április 17. – 

Elhagyott állomás Kilépek az ajtón. Üres a peron. Mi történt? Grafiti vigyorog a hátam mögött málladozó falon. Állok. Nem értem. Fülembe üvölti a csend, ideje menni. Elindulok. Rájövök, minek, nincsen már haza. A sínek elfogytak, nem vezetnek sehova. Dunnaként ölel át a semmi. Lassan szétfoszlok. Ennyi volt. Megrázom magam. Fel kell ébredni!

Napuštena stanica Prekoračila sam prag. Peron je prazan. Šta se desilo? Sa trošnog zida iza mojih leđa grafiti se ceri. Stojim. Ne shvatam. Zaurla tišina, vreme je za pokret. Polazim. Shvatila sam, čemu, kad već dom nestade. Tračnice su se izgubile, nikud ne vode. Poput perine me ništa grli. Polako raspadam. Toliko bi. Prodrmam se. Treba se probuditi! Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://dokk.hu/versek/olvas.php?id=8172

Katzler Hilda Erika Morris emlékére – U spomen Erike Moris

Katzler Hilda

Erika Morris emlékére (Költőtársam volt) A hír letaglóz! Honnan jön ez a rossz? Önmagamba bújok. Értetlenül bűvölöm a monitort. Felfoghatatlan! Jaj, monoton zakatol az a „meghalt”. Minden betű testet ölt, majd visszhangként visszapattan, üresen kattog homlokom mögött. Miértek cikáznak rémülten, de a válaszok késnek. Meghalt! Forgatom számban a szót. Félek! Nem bírom lenyelni! Hideg, kegyetlen, fémes. Ez egy másik dimenzió, sírnak az emlékek… Derékba tört élet, megpróbáltatások. Szó nélkül, keményen, bátran…Látod? Nehéz sors, öröm és bánat, hűség, barátság, alázat… Nincs lehetetlen! Nála első a szeretet, a másik ember. A remény utoljára… Egy helyről jöttünk… Hála! A gyökerek, a kezdet…alig ismerem, de nyomot hagy bennem. Még érzem verseit. A válasz még mindig késik, kevés! Gránitból volt! Miért, miért ment el? Ő sosem adta fel! Csak lassan dereng a múltból egy szerelem. A pótolhatatlan! Lelkének jobbik fele! A társ! Végre, megnyugszom! Most már együtt vele, örökre, odaát… 2016. március 10.

U spomen Erike Moris ( Drugarica mi je kao pesnikinja bila) Uzdrma me vest! Odakle stiže to zlo? U sebi se povlačim. Monitor sa nedoumicom čaram. Neshatljivo! Joj, to “umrla je” momotono zveketa. Oživi se svako slovo, pa poput odjeka se odbijaju, iza mog čela prazno odzvanjaju. Pitanja preplašeno šaraju, ali odgovori kasne. Umrla je! Reč u ustima prevrćem. Bojim se! Progutati ne mogu! Hladna je, svirepa, metalna. To je neka druga dimenzija, plaču uspomene… Prelomljen život, iskušenja. Bez reči, tvrdo, hrabro… Vidiš li? Teška sudba, radost i bol, vernost, prijateljstvo, poniznost… Nemoguće ne postoji! Za nju prvobitna je ljubav, čovek, onaj drugi. Nada poslednje… Iz jednog mesta smo…Slava! Koreni, početak… jedva nju poznajem, ali njen trag je u meni. Osećam njene pesme. Odgovor još uvek kasni, nedostaje! Iz granita je bila! Zašto, zašto je otišla? Nikad se nije predala! Jedna ljubav iz prošlosti tek se nazire. Ona nenaknadiva! Bolji deo njene duše! Ortak! Konačno, smirila sam se! Sad već sa njom, zauvek, tamo preko… 10. mart 2016. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző