Petar Matović Kao Gang – Mint a Gangesz

Petar Matović Užice 12. jul 1978. –

Kao Gang Potrebno je malo dosade kako bi osetio stvari. Recimo: avgust, sediš na obodu kreveta u kamenoj mediteranskoj kući, u prijatnom frižideru. Memla se širi iz lepe uspomene. Zuji sve oko makija i grlića mastike. Ne znaš šta ćeš sa leđima pognutim, rukama na kolenima, sa bradom - divljinom koja niče, i ne staje. Stala je jedino kiša, još u aprilu, i zmije se lome poput krtih stena. To je izvan, a suvi vazduh (pusti san bronhija) ne prodire bez pustinjskog peska. Radijske vesti baritoni čitaju pogrebno da bi znao šta je neizlaz, melanholija srasla poput tumora. Kad zatvoriš oči ukloniš se odavde i vidiš teče kredit, kao Gang. A kako?!, kad nema više nikakvih snegova da se otope.

Mint a Gangesz Hogy ráérezzél a létre, némi unalomra van szükséged. Mondjuk: augusztusban, tengerparti kőházban az ágy szélén, kellemes hűtőben ülsz. Nyirok árad a kedves emlékből. A bokros és masztika körül minden zsong. Görnyedt hátaddal, kezeddel a térdeden nem is tudod, mit tegyél, na és szakáladdal – a sarjadó, meg nem álló rengeteggel. Egyedül az eső állt el, még áprilisban, a kígyók is törékeny sziklákként törnek. Ez kinn van, de a száraz levegő (a hörgők csupasz álma) a puszta homokja nélkül nem roncsol. A rádióhíreket gyászoshangú baritonok mondják, hogy tudd mi a kilátástalan, daganatként nőtt hozzád a keserűség. Ha szemed becsukva innen eltávolodsz, láthatod, árad a kölcsön, akár a Gangesz. Hogyan?!, hisz többé hó sehol, ami olvadna. Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://hiperboreja.blogspot.com/2017/09/iz-srecne-republike-petar-matovic.html

Marjan Čаkаrević Mesto moći – Ahol hatalmas vagy

Marjan Čаkаrević Čačak 1978. –

Mesto moći Ovde je to mesto: ovde, gde je prestаo govor grаdovа. Sve ono između: jаrа, olujа sа ostrvom u nаručju (mаjkа sа detetom), svаdbа prijаteljice, srce lubenice, nаši korаci kroz šumu (čiji jezik smo odаvno zаborаvili) u potrаzi zа mestom nа kome ćemo biti kаo od mаjke rođeni: sаv tаj život – pline: miris lipovog cvetа u čаju sаmo zаgolicа nozdrve. Ovde je to mesto, ipаk: rekoh dok sаm otključаvаo vrаtа i posle uzаlud pipаo, milujući prаšinu nа stolu, ne bih li ugledаo negde među nаšim senkаmа ostаvljen, zаuvek izgubljen, minuo, u ogledаlu moj tuđi glаs.

Ahol hatalmas vagy Itt van az a hely: itt, ahol elhalt a városok beszéde. Minden, ami közötte van: hőség, vihar, ölben szigettel (anya gyermekével), barátnőesküvő, görögdinnyeszív, lépteink az erdőben (nyelvét már rég elfeledtük) azt a helyet keresve, ahol olyanok leszünk, ahogy születtünk: ez az egész élet – elvész: a teából a hársvirágillat orrunkat csak felcsigázza. Itt van az a hely, mégis: mondtam, míg az ajtót nyitottam és később hiába tapogattam,  simogattam az asztalon a port, netán meglátom a tükörben, a valahol árnyékaink között hagyott, mindörökre elveszett, elakadt idegen hangomat. Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://dkis.si/tri-pesme-marjana-cakarevica/

Mišo L. Korać Da ti dam glas – mnogo išteš – Hangomat adjam – sokat kérsz

Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –

Da ti dam glas – mnogo išteš Eee, da ti dam glas – mnogo išteš.... Ka da nije moj no tamo nakog, ko ga daje iz sitna il za naku podvalu... Znaš li ti kolko vrijedi moj glas...? To nije samo Glas, to je istorija... Ne dajem ti ja samo moj no i prađeda i đeda i oca i sjutra sina i unuka i paraunuka... Sve u jedan... A da se ne oblati da ne svrne u sampas, pa da mojom greškom, navuče naku ljagu na sve nas redimice... Punano je tun muke palo na mene ako ga nekom dam, a ga džabe uzme... Nije ti samo “Aj zaokruži što će ti bit zaokruži za mene, tun i tun, biće ni bolje , ljepše... Zlatnijema kašikama će se jes... Ne bio ja ti jemac...” Issssssss ja...! Koliko sam se u mom životu nagleda jemaca... Isšššššššja... A Zlatnija kašika nikako i niđe... Issss ja... Nijesi mi se dobro prestavio a i nešto kanda ukrivaš taiš... Tajnovito si tajnovit... Žmuriš kad zboriš a sve nešto gledaš u stranu i šakačke trljaš šake... Što ako potolje izbije istina istinska na verem...? Taj i taj sa tvoje bande je bio sa one bande, tada i tada i još od tada i tada se ukrijaje. Vele da naki tamo oni i tamo ovi desnom šakom iz lijevog džepa vade tudje ka grabuljom kako bi reka narod nesrećna nesreća.... A ja ti dao pogubljeni mi glas... Jado moj..! Skapanije.... Tu niko ne popravi nema te suze da će to oprat i boju mu povrnut... Ojddeeee... Otrgne se pa sve u kobrljaj premetne jače no protuva... Al reče l ti glas.... E glas...!? Bogami te skupo od mene... Nemaš ti tija para... Što koliko..!? ...Bogami punano ! A da te upitam: Bil ti mene proda grob il ženu i đecu... Aaaaaa... Veliš ne bi ni za šta bez ako se ne pogodimo... Eeeee vidiš da ide teško... Ka na božji pazar... Eeeeee! Reka bi naki izvanji domazetović “Što guzici valja obrazu ne smeta”. Taman tako ja ti jemčim... A sto reče: Da ti dam glas..! Mnogo isteš... Nema te brzine brzinske da brzo umnja ka što bi ti želio.... Drugo i drugo: Drugo da se najprvo presaberem da ti uljegnem u istoriju... Ko si ..? Čije si...? Za šta si ...? A zašta nijesi...? Drugo je kod drugija... Kod nas ti je polagano; Oću... Ne oću.... oću.... ne oću... Da te izvagam i ovagam...!? Tako je to starevinom... Na ti ga, Da mi ga... Šupljoglav ka ništa, e neoće na dobro izbit... Ja ti jemac... Mnogo isteš...! Čuješ, glas!? Samo da zaokružim veliš, teškooooo... A da je nakim čudom kandidant “ON” Vala bi se tu presabira makar neđelju pa more bit pred vratnicom mu nedočeko a čeko istom ka da je namjerom doša da me vidju koji sam čoek, ne bil me povuko u donji kraj dje je ljepše no u gornji na naki položajni položaj..! .................... A za tebe...!? Ma pusti zeru da prodju izbori, pa da ti rečem za koga sam!? A more bit i za tebe... A sada ...!? Prije no biva? Mnogo išteš...!? Polako, niko ko čeka nije omašio... A ako ište a mnogi kojima pripada, ne pripadaaaa... A svi su redimice iskali... Ali punazini se nijesam glaskao niti davao glasa a najviše onima koji su a koji nijesu iskali... Ajde pozdrav ti u familiju pa svrni opej... Al ne žuiri... Ođe ti je ođe, a tamo ti je suprotno od odje i ka na Šupljoglav... Dok je ovaca bit’ će i vune... Šuplje da nemož bit gore u šupljoglav.... Eee, glas - mnogo išteš.... Mnogo....

Hangomat adjam – sokat kérsz Nos, hangomat adjam – sokat kérsz... Mintha nem az enyém, valaki másé lenne, aki aprópénzért árulja vagy valami csalafintaságért... Tudod te egyáltalán, hangom mennyit ér...? Ez nem egyszerű Hang, ez történelem... Nem csak az enyémet adom, ükapámét is, nagyapámét is, apámét is és holnap fiamét is, unokámét is, ükunokámét is... Mind egyben... De nehogy besározódjon, el ne kószáljon, saját hibámból nehogy mindannyiunkra szégyent hozzon... Vállamon túl sok a teher ahhoz, hogy valakinek csak úgy odaadjam, potyáért elvegye... Nem csak “Na, engedd át, mitől félsz, bocsásd rendelkezésemre, itt és itt nem lesz jobb, szebb... Arany kanállal merítünk... A kezességet vállalom...“ Hessssss én...! Hány kezest láttam már életemben... Húúúúú... Az Arany kanál meg sehol... Hessss... Nem megfelelően mutatkoztál be, mintha elhallgatnál valamit... Titokzatosan titokzatos vagy... Mikor beszélsz, hunyorogsz, mindig oldalt nézel és tenyeredet öklöddel dörzsölöd... Mi van akkor, ha egyszer kiderül az igazi igazság...? Galeridből az és az, akkor és akkor a másik galerivel volt és azóta is leplezi. Állítják, azok ott és ezek ott a másét jobb kézzel a bal zsebből szedik, harácsolnak, mondaná a nép, a szerencsétlen, a szerencsétlen... Én meg esendő hangomat neked adtam... Sirám...! Enyészet... Ezt helyrehozni lehetelen, nincs az a könny, ami lemosná és színét visszaadná... Hoppáááá... Elválik, gödörbe süpped, a csavargótól is mélyebbre... De azt mondtad, hang... Ó, a hang...!? Istenemre, tőlem is értékesebb... Neked annyi pénzed nincs... Mert, mennyi..!? ...Istenemre, rengeteg! De kérdem én: sírodat vagy asszonyodat gyerekedet eladnád-e... Áááááá... Állítod, semmiért se, hacsak meg nem egyezünk... Nnnnna, látod, nehezen megy... Mint isten vásárán... Nnnnna! Mondaná egy kívülálló honfitárs “Ami a fenéknek megfelel az arcnak is jó“. Éppen így szavatolom... És mit mond: Hogy hangomat adjam..! Sokat kérsz... Nincs az a gyors gyorsaság, hogy olyan gyorsan gondolkozzak, ahogy szeretnéd... Másodszor és másodszor: Másodszor először is összeszedem magam és betekintek életedbe... Ki vagy..? Kié vagy..? Mi érdekel..? Mi nem érdekel...? Másoknál másként van... Nálunk csak lassan; Akarom.. Nem akarom... akrom nem akarom... Méregetlek és szemügyre veszlek...!? Ősi hagyomány... Nocsak, Hogy... Egyszerűen vízfejű, nem vezet jóra... Hogy kezeskedsz... Sokat kérsz...! Hallod, a hangot!? Csak tisztázom, mondod, bbbajosan... És ha valami csoda folytán “Ő” lenne a jelölt Na akkor lenne min agyalni, legalább egy hétig állhatna akár az ajtó előtt, nem várnám, várnék, mintha lesné milyen ember vagyok, hogy majd az alagsorba egy helyhezkötött helyre vezessen ahol szebb mint fenn...! .................... És számodra...!? Hagyd csak múljanak el a választások, és áruljam el, kire szavaztam!? Akár terád is... És most...!? Mielőtt megtörténne? Sokat kérsz...!? Csak lassan, aki vár nem téved... Ám ha követel, de a sokakhoz akikhez tartozik, nnnnem tartozik... De mind sorban követeltek... Szóval azért se szavaztam, hangomat nem adtam, legfőképp azoknak nem, akik és akik nem követeltek... Na, üdvözöld családodat és megint térj be... Csak ne siess... Itt az itt van, amott meg az itt ellenkezője és mint az Üresfejű... Míg birkák vannak gyapjú is lesz... Üres, az üresfejűtől nem lehet rosszabb... Hááát, a hang - sokat követelsz... Sokat... Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Gojko Božović Теорија ђубришта – Szemétdombelmélet

Gojko Božović Pljevlja 2. maj 1972. –

Теорија ђубришта На ђубришту заносном У домовини ружа Седи лепотица звер Ђубриште је Међу јавом и мед сном На старом месту Драга моја лепотице Вољена моја звери Проговори На неком од немуштих  Својих језика Проговори  Док те са свих Страна света Поздрављају твоје Ругобе умиљате

Szemétdombelmélet Az elragadó szemétdombon A rózsaligetben Ül a ragadozó szépség Szemétdomb Álom és valóság között A régi helyen Kedves szépségem Szeretett ragadozóm Valamelyik Érthetetlen nyelveden Szólalj meg Szólalj meg Míg a világ Minden szegletéből Kedves rútságodat Köszöntik Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.rastko.rs/knjizevnost/umetnicka/poezija/gbozovic-pesme_c.html

Jelena Lengold Bunar teških reči – A súlyos szavak kútja

Jelena Lengold Kruševac 15. jul 1959. –

Bunar teških reči Postoji bunar u koji bacam sve teške reči koje smo jedno drugome izgovorili ti i ja iz njega se ponekad oseti udaljeni smrad koji me podseti na tebe i uzbudi me, čudnovato i naglo, podseti me na miris tvojih prepona tvojih pazuha poželim da skočim tamo, u bunar teških reči i udahnem te ponovo otvorenih usta, široko, kao vetar s mora da primam u sebe.

A súlyos szavak kútja Van egy kút, ahová a súlyos szavakat dobom, az egymásnak mondott szavakat, belőle néha távoli, rád emlékeztető, orrfacsaró bűz árad és lázba hoz, furcsán, váratlanul, ágyékod,  hónaljad szagára emlékeztet, szívesen beugranék, a súlyos szavak kútjába és ismét belélegeznélek, nyitott szájjal, tele tüdővel, tengerfuvallatként szívnálak magamba. Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://radiogornjigrad.wordpress.com/2012/03/07/bunar-teskih-reci-i-jos-dvije-pjesme-jelene-lengold

Alen Bešić Ars poetica – Ars poetica

Alen Bešić Bihać 17. maj 1975. –

Ars poetica

                         Saši Jelenkoviću,
                         odgovor na tihu poslanicu

Treba otputovati. Zbog poroznosti, čežnje,
ranjivosti. Da bi se mogli pisati dnevnici,
dokumentovati kolebanje. Daškom mente
prepričati tjeskobnu nutrinu amfora zapečaćenih
voskom i školjkama na dnu Mediterana.
Uglavnom birati poraz kao utočište i učiti
ćutati o tome. Ulovljen u mrežu meridijana,
fanatični sakupljač prizora nestvarnih kao
slatko od ruža, oporih kao trnjine. Treba
pristati na sebe, imati strpljenja. I opstajati
u vakuumu od pogleda do slova.

Izvor: http://ivanlovrenovic.com/2014/10/alen-besic-pet-pjesama/

Ars poetica

                         Jelenković Saša*-nak,

                         válasz a csendes körlevélre

El kell utazni. A porózus szerkezet, a vágy,

az érzékenység miatt. Hogy naplót írhassunk,

tétovázást rögzíthessük. Hogy mentafuvalattal

meséljünk a Földközi-tenger mélyén viasszal és

kagylókkal lepecsételt amforák szűkös világáról.

Hogy a vereséget menhelyként válasszuk és erről

hallgatni tanuljunk. A talmi tünemények,

a rózsaíz, a kökény-fanyar megszállott

gyűjtője a délkörháló rabja. Önmagunkat

kell elfogadni, legyünk türelmesek. És maradjunk

fenn a tekintet és a betűk közötti légüres térben.

* Jelenković Saša (Jelenkovity Szasa 1964 - )

szerb költő

Fordította: Fehér Illés

Dejan Aleksić То дрво – Ez a fa

Aleksić Dejan Kraljevo, 01. 05. 1972. –

То дрво Може бити да у сваком од нас расте по једно самотно дрво, са чијих грана непомично виси празна љуљашка или у крошњи рђа жичани скелет змаја. Неко име или знак, може бити, зараста у његовој кори, или расте са њим, као тихи тумор. У олујне дане, оно се држи грчевито за јаловину наших снова. Потом, мирно као пророк, дуго на себи носи светлу пређу киша које нисмо исплакали. Могуће је да то дрво затвара мудре кружнице годова иза времена за које мислимо да је наше. Стога стрепи над зимама које изнова стижу, са звуцима секира и првим мршавим ватрама.    Каткада зажели да провири граном или пусти макар сенку кроз крлетку наших ребара. То нас тргне као каква раскошна идеја или навала божанског усхита. Човек је нашао себе. Потом човек склопи очи, а у њему не престаје падање лишћа. Али можда о свему томе треба тврдо ћутати. Можда треба поћи сам на улицу, у шуму која хода. И куцнути трипут у дрво када неко похвали нам изглед. Јер, може бити да у сваком од нас по једно самотно дрво расте. И дрхти док чавли звезда држе ноћ и дрвосече певају о љубави, доле, у давно уснулом селу.

Ez a fa Valószínű mindannyiunkban sarjad egy magányos fa, melynek ágairól mozdulatlanul üres hinta lóg vagy koronájában drótsárkányváz rozsdásodik. Megtörténhet, gyökerébe egy név vagy jel épül vagy csendes csomóként vele él. Viharos napokon görcsösen kapaszkodik álmaink magtalan talajába. Majd prófétanyugalommal viseli az esőből, visszatartott könnyünkből szőtt világos posztót. Lehetséges, az a fa zárja be a bölcs évgyűrűket, azt a kort, melyről azt hiszzük, a miénk. Ezért várja szorongva az első szűkös tüzekkel, baltacsattogással rendszeresen eljövő teleket. Elvétve egy-egy ágával bordáink kalitkáján keresztül szeretne belénk látni vagy legalább egy árnyékot kézbesíteni. Mint holmi magával ragadó tanács vagy isten magasztos sóhaja ráz fel bennünket. Magára talált az ember. Azután behunyja szemét, de benne a lombhullás nem szűnik. Mégis minderről talán mélyen hallgatni kell. Talán egyedül kell az utcára menni, vagy a gyalogoló erdőbe. És háromszor a fára koppintani, ha valaki külsőnket dícséri. Mert valószínű, egy magányos fa mindannyiunkban sarjad. És remeg, míg az éjt csillagszögek tartják és a favágók szerelemről énekelnek, lenn, a régen álomba szenderült faluban. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dejan Aleksić: Једино ветар Краљево Имам идеју 2011.