Keresés ebben a blogban

2019. január 4., péntek

Nadija Rebronja Пиано и страх – Zongora és félelem


Nadija Rebronja Novi Pazar 7. april 1982. –


Пиано и страх

      1.
      би
jeлa диркa
      jeдaн je пjeсник свe идeje урeзивao у дрвeнaриjу у свojoj кући дa би биo сигурaн дa их  нeћe зaбoрaвити. урeзивao je стихoвe у стoлoвe, oкнa oд прoзoрa, дрвeнe прeгрaдe. кaдa je пoтрoшиo дрвeнaриjу, писao je пo зидoвимa. у jeднoм je рaту пjeсник пoгинуo a њeгoвa кућa припaлa пoслушнику нoвe влaсти. зидoвe су oкрeчили a дрвeнaриjу прeфaрбaли. jeднoг je дaнa син нoвoг дoмaћинa пoстao рeвoлуциoнaр, oкрeнуo сe прoтив oчeвих идeja и oслoбoдиo нaрoд диктaтурe.
      – свaки пjeсник живи у свojoj пoeзиjи, a пoeзиja живи кaдa сe у њoj нaстaнe други.

      2.
      црнa диркa
      – свe спaљeнe књигe су вaздух кojи удишeмo. сви стрaдaли су тлo испoд нaс, тлo нa кoм грaдимo утoчиштa и кућe. сви зaбрaњeни и сви зaбoрaвљeни писци oткуцaвajу у нaмa свaкoг трeнa у кoм их сe нисмo сjeтили, рaсипajу слoвa и риjeчи кoja ћe нeкo jeднoм прoнaћи. слoвo o мoжe дa сe oткoтрљa крoз риjeчи дo грлa, дa пoстaнe oбруч, дa пoстaнe oмчa oкo врaтa.
       ̶  тaкo oбичнo умиру oни пoсвe зaбoрaвни.

       3.
       биjeлa диркa
       – сa jeднoг крaja свиjeтa jeдaн je крaљ пoчeo дa прaви нajдужи зид нa свиjeту. сa другoг крaja свиjeтa други je крaљ тaкoђe пoчeo дa прaви нajдужи зид нa свиjeту. крaљeви су сe нaдмeтaли у дужини зидa, рoбoви су умирaли исцрпљeни oд зидaњa. jeднoгa дaнa двa зидa су сe срeлa a рoбoви су пoглeдaли jeдни у другe. измeђу зидoвa oстaлa je прaзнинa дугaчкa тeк jeдaн мeтaр.
      – дa ниje прaзнинe тo би зaистa биo нajдужи зид нa свиjeту.

       4.
       биjeлa диркa
       jeдaн je улични свирaч имao флaуту и виoлину. слушao гa je jeдaн чoвjeк сa вeликoм тoрбoм и вeликoм jaкнoм. тoрбa и jaкнa имaлe су нa дeсeтинe џeпoвa, џeпoви су имaли нa стoтинe прeгрaдa. у свaкoj oд њих je биo пo jeдaн рoмaн. чoвjeк je убaциo jeдaн eурo у свирaчeв шeшир. у свaку рупу нa флaути усeлилo сe нeкoликo стoтинa рoмaнa. нa свaкoj жици виoлинe нaстaнилo сe нeкoликo стoтинa нoвeлa.
       – тe су рoмaнe кaсниje слушaли случajни прoлaзници тe улицe и питaли сe oдaклe свирaч знa свe o њихoвим живoтимa.

       5.
       црнa диркa
       – пoстojи пoмaлo мучaн нaпoр дa сe нeчeгa сjeтимo.
       – пoстojи пoмaлo лeдeн стрaх дa сe нeштo нe oткриje.

       6.
       биjeлa диркa
       jeдaн je чoвjeк пoгинуo бoрeћи сe зa зaстaву свoг нaрoдa и пoстao хeрoj. oвaкo je тo билo. ту су зaстaву тoкoм jeднe дугaчкe биткe oтeли нeприjaтeљи и oдниjeли je у свojу зeмљу кaкo би je зaпaлили. приje нeгo штo je зaпaљeнa, хeрoj je oтeo зaстaву и биo тeшкo рaњeн. нa путу кa свoм дoму, хeрoj je oд рaнa умрo. зaстaву je пoвjeриo глaснику брaтскoг нaрoдa дa je врaти тaмo гдje je припaдaлa. кaдa je ушao у грaд, глaсник ниje зaтeкao никoгa. ни jeдaн чoвjeк ниje прeживиo рaт.
       – тo je причa o нaрoду кojи je имao зaстaву иaкo ниje пoстojao.

       7.
       црнa диркa
       – мoжe ли jeднo oстрвo нeстaти, сaсвим нeстaти, кao дa гa ниje ни билo?
        ̶  мoжe, aли ћe нoвa двa испливaти нa другoм мjeсту, сaсвим близу.

       8.
       биjeлa диркa
        ̶  jeдaн je чoвjeк рeкao дa нeмa ни jeдaн рaзлoг дa сe кaje и пoглeдao у стрeљaчки стрoj. приje тoгa je пoпиo шoљу гoркe кaфe и тo je билa њeгoвa пoсљeдњa жeљa.
        ̶  jeднa je жeнa пoмислилa дa нeмa ни jeдaн рaзлoг дa сe кaje и крoз рeшeткe пoглeдaлa у лeђa стрeљaчкoм стрojу. jeдaн диo смрти пoмиjeшaн сa мeцимa кojи ћe сe сручити дoлaзиo je из oтрoвa кojи je сипaлa у кaфу. и тo je билa њeнa oсвeтa.

        9.
        биjeлa диркa
         ̶  jeдaн je лик из књигe умрo нeкoликo путa. први пут гa je убиo њeгoв писaц нaдajући сe бoљoj прoдajи књигe. други пут су гa убили читaoци тaкo штo су гa прoстo зaбoрaвили. o нaрeдним њeгoвим смртимa ништa сe нe знa, a пoлициja сe уoпштe нe бaви тимe.
        – нa крajу књигe пoстojи jeднa aдрeсa нa кojoj ћe сe лик из књигe свaкaкo пojaвити aкo сe нeки читaлaц дoсjeти дa гa пoтрaжи тaмo. и имaћe прилику дa умрe бaр joш нeкoликo путa.
Zongora és félelem

     1.
     fehér billentyű
     – egy költő gondolatait otthonában fatárgyakba véste, nehogy elfelejtse. a sorokat asztalokba, ablakkeretekbe, fa válaszfalba véste. Mikor a fatárgyakra már nem volt hova, a falakra írt. a háborúban elesett költő otthonába az új hatalom egyik kiszolgálója költözött. A falakat átmeszelték, a fatárgyakat átfestették. egy nap az új lakó fia forradalmár lett, apja elvei ellen fordult és felszabadította népét a diktatúra alól.
    – minden költő költészetében él, de a költészet akkor él, ha mások otthonra találnak benne benépesítik.

     2.
     fekete billentyű
    – levegővé váltak az elégetett könyvek, melyet belélegzünk. áldozatainkból áll alattunk a talaj, a talaj, melyre menedékeket, házakat építünk. minden betiltott és elfeledett író minden pillanatban bennünk gépel, szórják az egyszer majd valaki által megtalált betűket, szavakat. az o betű a szavakon keresztül a garatba göröghet, abronccsá válhat, a nyakon hurokká válhat.
     – az egészen elfeledettek általában így halnak meg.

     3.
     fehér billentyű
     – egy király a világ egyik sarkából elkezdte a világ leghosszabb falát építeni. egy másik király a világ másik sarkából szintén elkezdte a világ leghosszabb falát építeni. versenyeztek a királyok, hosszabb falat ki épít, az építésbe kimerült rabok meg, rendre haltak. egy nap találkozott a két fal, egymásra néztek a rabok. a két fal között mindössze egy méter hosszú űr maradt.
     – ha nincs az az űr, tényleg a világ leghosszabb fala lenne.

     4.
     fehér billentyű
     – egy utcazenésznek fuvolája és hegedűje volt. egy nagy táskás és nagykabátos ember hallgatta. ki tudja hány zseb volt a táskán és a kabáton, a zsebekben meg százával a rekeszek. az ember egy eurót dobott a zenész kalapjába. a fuvola nyílásaiba többszáz regény költözött. a hegedű minden húrján többszáz novella nyugodott.
   – ezeket a regényeket hallgatták a véletlenül arra járók és kérdezték, honnan tud mindent életükről a zenész.

     5.
     fekete billentyű
    – létezik keserves erőfeszítés, hogy valami eszünkbe jusson.
    – létezik dermedt félelem, nehogy valami kiderüljön.

     6.
     fehér billentyű
     – egy ember elesett nemzete zászlójáért harcolva és hős lett. így történt. hosszú ütközet során az ellenség kezébe került zászlót hazájukba vitték, hogy elégessék. még mielőtt elégették volna, a zászlót a hős elragadta és súlyosan sebesült. a hős hazamenet belehalt sérülésébe. a zászlót a testvér nemzet hírnökére bízta, vigye oda, ahová tartozik. a városba érve a hírnök senkit sem talált. senki sem élte túl a háborút.
    – ez a történet egy zászlóval rendelkező nemlétező nemzetről szól.

     7.
     fekete billentyű
    – eltűnhet-e nyomtalanul egy sziget, mintha nem létezett volna?
    – lehetséges, de egy másik helyen, egészen közel, két új felbukkan.

     8.
     fehér billentyű
     – egy ember a kivégzőosztagra nézve állította, nincs miért sajnálkoznia. előtte egy csésze keserű kávét ivott, ez volt utolsó kívánsága.
     – egy nő a rácson keresztül a kivégzőosztagot hátulról nézve gondolta, nincs miért sajnálkoznia. a halál egy része a soros golyózáporral keveredve az általa kávéba kevert méregből eredt. ez volt a nő bosszúja.

     9.
     fehér billentyű
    – egy regényhős többször halt meg. először, hogy a könyv eladható legyen, az író ölte meg. másodszor egyszerűen azzal, hogy elfeledték, az olvasók ölték meg. további haláláról semmit sem tudni, a rendőrség nem nyomoz.
    – a könyv végén található címen a főhős biztosan megjelenik, ha valamelyik olvasó kedvtelésből felkeresi. és még néhányszor meghalhat.

Fordította: Fehér Illés

2019. január 2., szerda

Dejan Đorđević Tri skice za tri priče – Három történet három vázlata


Dejan Đorđević Velika Sejanica kod Leskovca 2. januar 1970. –

Tri skice za tri priče

Prva

Majka i sin.
Otac i ćerka.
Brat i sestra.
Na krstu raspeti Frojd.
„Majmunska posla“,
reče čovek
i razbi ogledalo

Druga

Žena ženu lјubi,
prijatelјski, čulo bi se.
Žena i muškarac se lјube,
normalno, složili bi se.
Muškarac lјubi muškarca,
bratski, reklo bi se.

Treća

Nebo i Zemlјa.
Čovek i stena.
Vatra u ruci.
Orao na grudima.
Három történet három vázlata

Első

Anya és fia.
Apa és lánya.
Fivér és húga.
A kereszten felfeszített Freud.
„Ostobaság“,
mondta az ember
és széttörte a tükröt

Második

Asszony asszonyt csókol,
barátságból, hallanánk.
Nő és férfi csókolóznak,
természetes, helybenhagynánk.
Férfi férfit csókol,
tesóként, mondanánk.

Harmadik

Ég és Föld.
Ember és szikla.
A kézben tűz.
A mellkason sas.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: Dejan Đorđević: Kraj i beskraj FILEKS Leskovac 2015. str. 9.

Jelena Lengold Napitak - Jelena Lengold – Ital - Lengold Jelena


Jelena Lengold Kruševac 15. jul 1959. –

Napitak - Jelena Lengold

daj mi svoju košulju
daj mi svoju jastučnicu
sačuvaj svoje izrezane nokte
trepavicu ću ti ukrasti sama
ne postavljaj nikakva pitanja
samo progutaj ovaj napitak
i čekaj čekaj čekaj
činiće ti se da se ništa ne dešava
i da se ništa nije promenilo
i da poštar ništa ne donosi
ali to je zamka ovog recepta
kad si već siguran da uopšte ne deluje
odjednom shvatiš da si nevidljiv
baš za sve druge
osim za nju

Ital – Lengold Jelena

add ide ingedet
add ide párnádat
tartsd meg levágott körmödet
szempilládat én lopom el
kérdéseket ne tegyél fel
csak ezt az italt nyeld le
és várj várj várj
úgy érzed semmi sem történik
és semmi sem változott
és a postás semmit sem hoz
de ez a recept titka
mikor már biztos vagy abban hatástalan
egyszerre észreveszed
láthatatlan vagy
a lányt kivéve

Fordította: Fehér Illés
Izvor: http://poezija.darkbb.com/t2255-jelena-lengold

2019. január 1., kedd

Zoran Šolaja Igor Mandić nota bene – Māndity Igor nota bene


Zoran Šolaja Karlovac 23. jun 1970. –

Igor Mandić nota bene

Kad vidite cunami
pa jedna palma ostane
to je Igor Mandić
kad vidite glupost i hiljade koji ćute a jedan
negoduje i kaže glupost je glupost
e to je Igor Mandić
kada se čovek postidi od definisanja života
i to je Igor
kada se ruga smrti
i krepavanju kao takvom
i to je Igor
ako ništa niste pročitali od njega
doći će vam njegova knjiga
u ruke jer i to je Igor
nota bene

Māndity Igor* nota bene

Ha szökőár után
egy megmaradt pálmát láttok
az Māndity Igor
ha hülyeség láttán ezrek hallgatnak de egy
lázad és állítja a hülyeség hülyeség
na az Igor
ha az életet ecsetelve valaki szégyelli magát
az is Igor
ha valaki gúnyolja a halált
és mint olyant az enyészetet
az is Igor
ha semmit sem olvastál tőle
könyve akkor is a kezedbe
kerül mert az is Igor
nota bene

*Igor Mandić (Māndity Igor) horvát író

Fordította: Fehér Illés
Izvor: http://publicfigure.me/sr/2018/04/16/zoran-solaja-igor-mandic-nota-bene/

Šimo Ešić Slika na zidu bolničke sobe – Festmény a kórterem falán


Šimo Ešić Breze kod Tuzle 6. veljače 1954. –


Slika na zidu bolničke sobe

U bolničkoj sobi, na zidu,
malo postrani,
suprotno od mog uzglavlja,
visi u jeftin okvir uramljena slika.
Reprodukcija nekog nepoznatog
autora.
Na njoj, prilično uredno poslagani,
motovi zrele jeseni:
U sredini veliki sočni grozd,
Uz njega grančica načičkana tamno crvenim bobicama,
kao klikerima.
Uz njih, sa lijeve strane, u zraku,
lelujav list, zastao između
krošnje i zemlje, kao između
života i smrti.
Niže, ispod njeg, jedan sličan,
koji se više nikada neće dići.

Sa desne strane, kao u stroju –
jedan iza drugog, uspravljena četiri lista.
Ovako, oslonjeni na svoje patljice,
kao da glume stabla sa prošaranim krošnjama.
Iza njih, u perspektivi,
kao u neurednoj vojnoj koloni,
siluete njihove mnogobrojne braće – takođe uspravne.
Gube se
u zelenkastoj izmaglici.

Iznad grozda, tik uz ukrivljenu patljicu –
glava djeteta.
Okrugla, na dugom tankom
vratu.
Crvena kosa. Oči – dvije tačkice.
Djevojčica. Grozd ispod nje
kao da je njena haljina.

U sredini, ispod onog grožđa i bobica –
prazna puževa kućica.
Ljupko sklupčana. Prugasta kao
pidžama zatvorenika.
Sa tla, prema grozdu i puževoj kućici u sredini,
usmjerena je,
kao oznaka pravca kretanja,
široka, bijela strelica.
Valjda poruka slikara da svi i sve
nezaustavljivo ide u pravcu jeseni,
u mrtvu prirodu.

Ali, šta će onda na slici
ona glava djeteta iza grozda?!
Volio bih to pitati autora.

Osim, ako to i nije dijete,
nego melek – anđelak,
koji nas sve dočekuje?

Nikada nećemo doznati ni to:
da li je nečitko potpisani autor
mogao i naslutiti da će u krevetu
nasuprot njegove slike ležati
jednom jedan bosanski pjesnik,
koji razumije umjetnost?
I da li je, baš zato, postavljena
ovdje,
da ga dočeka, da mu otkrije
svoju tajnu
i da je on oživi svojim stihovima?

Na klinici Helios, Wuppertal, 21. 11. 2017. g.

Izvor: autor


Festmény a kórterem falán

A kórterem falán,
kissé oldalt,
velem szemben,
olcsó keretben lóg egy festmény.
Ismert alkotás
másolata.
Rajta tökéletesen rendezett
érett őszi motívumok:
Középen duzzadó szőlőfürt,
Mellette mint valami üveggolyókkal, vörös bogyókkal
tele ág.
Bal oldalt levegőben
úszó levél, megállt
a korona és a föld között, akár
az élet és a halál között.
Lejjebb, alatta egy hasonló,
de az már sosem kel fel.

Jobbra, mintha sorakoznának –
egymás után négy szálegyenes levél.
Így, levélszárukra támaszkodva
mintha széles koronát tartó fatörzset játszanának.
Mögöttük, madártávlatban,
mint rendezetlen gyalogos hadoszlopban,
sziluettek, testvéreik sokasága – szintén szálegyenesen.
Zöldes ködbe
vesznek.

A fürt közvetlen közelében, a kocsány felett –
gyerekfej.
Kerek, a hosszú
nyakon.
Vöröshajú. Két szeme – két pont.
Kislány. Alatta a fürt,
mintha ruhája lenne.

Középen, az alatt a fürt alatt szintén bogyó –
üres csigaház.
Kecsesen összegömbölyödött. Csíkos,
mint a rabruha.
A földről, középen a fürt és a csigaház felé,
mozgásirányt
megjelölve
széles, fehér nyíl áll.
Talán festőüzenet, minden és mindenki
megállíthatatlanul az ősz, a halott természet
felé halad.

De az a gyerekfej a fürt felett
mit keres a képen?!
Ezt a festőtől szeretném megkérdzeni.

Hacsak nem gyerek,
hanem védszent – angyal,
aki bennünket vár?

És azt sem tudjuk meg:
egyáltalán sejthette-e
az olvashatatlanul aláírt alkotó,
hogy festményével szemben valaha
egy művészetekhez értő
bosnyák költő fekszik majd?
És netán pont azért tették-e
ide,
hogy várja, hogy megfejtse
titkát
és soraival életre keltse?

Helios klinika, Wuppertal, 2017. 11. 21.

Fordította: Fehér Illés

Jász Attila A tükör – Ogledalo


Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

A tükör

Barátaim, ma reggel töröljétek tisztára tükreiteket,
hátha meglátjuk benne magunkat, fényesen, ahogy
minden nap kéne, igazi arcunkat, ahogy soha többé,
csak jövőre, ha újra törölgetnünk kell ezt a kopott,
üres tükörfelületet, de ma hadd legyen vége az évnek.

2018. 12. 31.

Forrás: a szerző


Ogledalo

Prijatelji, danas ujutro očistite svoja ogledala,
možda ćete sebe ugledati, ozareno, kako bi svakog
dana trebalo, svoje pravo lice, kako nikad više, tek
dogodine, ako opet tu izlizanu, praznu površinu
ogledala brisati moramo, ali sad neka bude kraj te godine.

31. 12. 2018.

Prevod: Fehér Illés