|
Molim se Bogu
Molim se
Bogu da ne umrem prije smrti i uđem u red onih koji su uzalud živjeli. |
Kérem az Istent
Kérem
az Istent
halálom
előtt
ne haljak
meg
ne lépjek
azok
táborába
akik
hiába
éltek
Fordította:
Fehér Illés
|
|
Divlji
plač
Pozdravljamo divlje
pesnike sveta!
Sunce, vazduh, pastira, đavola, anđela, Kozu, ovcu, konja, orla, svraku ― Boga nad i u njima. Pozdravljamo svetlost zaslepljujuću Što poput večnog struji naniže, Pozdravljamo uru kad horde brđana Uleteše u ovaj grad Kad nateraše bronzanog lažiboga Na kapiji gradskoj ― Da po božanski izveže: Graditelji, zdravo! Pozdravljam vas, o divlji pesnici Bodeže, oklope, sedlanike, Bičeve, topuze, boksere, drenovače, Misli vaše zavereničke, senke hitre - Sav taj prirodan materijal Odiskon Osvajača Naročito pozdravljam. I čekiće vaše teške, elastične ― I križeve i eksere čekića Pozdravljam. Besne mađije na vašim čelima Pred kojim proplakaše gradski urođenici Pozdravljam krikom novorođenog divljana. Sa dna ovog šupljeg dna Gde čovek i nešto žive udruženi Gde čovek i ništa rat vode ― Pozdravljam divlji plač Razgovetnih, oblačnih, tavnih. |
Vad zokogás
Köszöntsük a világ vad költőit!
A napot, a levegőt, a pásztort, az
ördögöt, az angyalt,
A kecskét, a birkát, a sast, a
szarkát –
Istent felettük és bennük.
Köszöntjük az időt-állóként
Lefelé áramló vakító fényt,
Köszöntjük a pillanatot, mikor ezt
a várost
Hegylakó-hordák özönlötték el,
Mikor a városkapun
A bronz-istentagadót
kényszerítették –
Magasztosan hirdesse:
Építészek, szervusztok!
Köszöntelek benneteket, ó vad
költők,
Tőrök, vértezetek, nyergek,
Korbácsok, buzogányok, bokszerek,
somfabotok,
Össze-esküdt gondolatok, fürge árnyak
–
Külön köszöntöm
Az Ősidők Hódítóinak
Összes természetes anyagát.
Köszöntöm
Súlyos, rugalmas kalapácsaitokat is
–
A kalapács keresztjeit és szögeit
is.
Újszülött vadóc-sikollyal
köszöntöm
A városi bennszülötteket sírásra
késztető
Homlokaitokon hordott dühös varázsigéket.
E feneketlen mély mélyéről,
Ahol az ember közösségekben is él,
Ahol az ember semmi-háborút is
vezet –
Köszöntöm az értelmesek, borúsak,
sötétek
vad zokogását.
Fordította: Fehér Illés
|
|
Srbijo, mogu li da budem tvoj sin
Aleksandru Bašćareviću
I
ponovo kažem:
Maestro moj, predugo smo okruženi onima koji čine dobre stvari samo onda kada su primorani znajući da dobre stvari nikada ne umiru. Sada znaš i sam da najbolji ovde prolaze najgore. Dozvoljavajući da nas ponižavaju ponižavali smo sami sebe; ponižavajući sami sebe ponižavali smo najbliže... I (ponovo) kažem: kada u čoveku ubijete njegovu pravu prirodu ona se pretvori u svoju suprotnost... Tada privid postaje snažniji od zbilje, a proteza važnija od tela... I kažem: u svojoj samodovoljnosti, ti gordi pripadnici i otpadnici, izgubili su osećaj i za vreme, i za stvarnost, i za fantaziju... Oduvek im je bio miliji prazan prkos, ta šaka ničega, taj čemer zaslepljenosti, nego ikakva snaga i blagostanje... I pitam: Dokle tako? I kuda? I kako... I pitam se ponovo: o, malenkosti ljudskih potreba i veličino ljudskog truda, kako smo mogli odoleti tom iskušenju većem od prokletstva i bola Hipatie, većem od senke Atlantide, vrućem od utrobe vulkana... U bratstvu inata, bunta i uzavrele krvi nismo više mogli ni da mu se pridružimo, ni da se od njega u potpunosti odvojimo, sve dok se noćas Baščar s Prometejevom braćom nije spustio na ušće Beograda i, istovremeno i ponizno i ponosno, upitao: Srbijo, mogu li da budem tvoj sin... Neopravdana krivica nas još uvek zbunjuje, ali napokon smo slobodni i znamo: naša jedina slabost bila je strah od naše snage... Hodočastimo dalje na putu Novog Svetla, bez preterane znatiželje da li će naše ruke skinuti kletvu naših dželata... Veruj mi, Maestro, u toj neizvesnosti nalazi se sva lepota sveta...
Beograd, 17. 6. 2015.
|
Szerbia, fiad
lehetek-e
Bašćarević Aleksandar-nak
És ismét állítom:
Mesterem,
túl sokáig vagyunk körülvéve azokkal,
akik jót csak akkor tesznek,
ha arra kényszerülnek,
tudva
a jótett sosem hal meg.
Most magad is tudod,
itt legrosszabbul a legjobbak járnak.
Megengedve, hogy megalázzanak bennünket,
önmagunkat aláztuk meg;
önmagunkat megalázva,
a hozzánk legközelebb-állókat aláztuk meg...
És (ismét) állítom:
ha az ember valós természetét ölitek meg,
az ellenkezőjébe vált...
Akkor a valóságtól a látomás erősebb lesz,
a testtől meg a protézis lesz fontosabb...
És állítom:
ön-imádatukban,
ezek a büszke polgárok és szakadárok,
már nem érzékelnek
sem időt,
sem valóságot,
sem képzeletet...
Bármi erőtől, jóléttől kedvesebb számukra
az üres konokság,
a tenyérnyi semmi,
az elvakult üröm...
És kérdem:
Meddig így? És hová? És hogyan...
És ismét kérdem:
ó, emberi szükségletek kicsinysége
és emberi erőfeszítések nagysága,
e Hypatia átkától és fájdalmától nagyobb,
az Atlantisz árnyékától hatalmasabb,
a vulkán-belsőtől forróbb
kísértésnek hogyan tudtunk ellenállni...
A dac, lázadás és féktelenség szövetségéhez
nem tudtunk sem csatlakozni,
sem tőle teljesen elszakadni,
mindaddig míg ma éjjel
Baščar Prométheusz testvéreivel együtt
Belgrád torkolatára le nem szállt és
egyszerre alázatosan is, büszkén is
meg nem kérdezte:
Szerbia, fiad lehetek-e...
Az alaptalan bűn még mindig zavar,
de végre szabadok vagyunk és tudjuk:
egyetlen gyengeségünk
erőnktől való félelmünk volt...
Tovább haladunk az Új Fény útján,
különösebben nem kíváncsiskodva,
képesek leszünk-e
hóhérainkat az átoktól megszabadítani...
Mester, hidd el,
hogy a világ szép,
ebben a bizonytalanságban rejlik...
Belgrád, 17. 6.
2015.
Fordította: Fehér
Illés
|
Podrum
Teško je
reći seća li se
još neko
osim mene tog podruma
u kome
trulio je već proklijali krompir
i kiselio
se kupus u bačvi
na čiji je
poklopac bio navaljen
golemi, beo kamen, nagrižen solju.
Ugalj je
već godinama stajao na gomili
u uglu i
suhe muškatle u saksijama
što ih je
odbacila moja majka
trulile su
u svom izopačenom životu.
Ovde gde
Kraljica Plesan otkriva
svoje
lice, vlažno kao leđa jegulje
i krastača
jedna gaca kroz vodu
što ne otiče
nikuda, bejaše vrtić za pacove,
bube malene i grbave stvorove čiji se životi
(kao i svih vragova, uostalom)
odvijaše
između
memle podruma, hodnika i stepeništa
što vodilo
je do svetlarnika s pogledom
na zid ciglane.
Ponekad,
na kraju zime, strpljiv kao plamen
na sveći,
spuštao sam se u to mračno carstvo.
Drhtah kao
u grobu sa uhom načuljenim,
dok
napolju cvao je sav taj strašni teret
jorgovana
i ruža što bile su same
sa svojim laticama, u buđenju mirisnom.
Otele su
nemost iz usta ribljih, te bele ruže,
i ne znajući
da jedna mala Marija
peva u njihovom obliku.
|
Alagsor
Nehéz állítani, rajtam kívül
emlékszik-e még valaki arra az alagsorra,
ahol a már kicsírázott krumpli rohadt
és a fedőlapját hatalmas,
só-marta fehér kővel terhelt
hordóban, káposzta savanyodott.
A sarokban évek óta ott tornyosodott
a rakás szén, meg semmirevaló életükben
az anyám által kidobott cserepekben
elszáradt muskátlik poshadtak.
Itt, ahol a Penész-királynő
angolnahát-nyirkos arcát felfedi és
a sehová elfolyó vízben varangyos-béka
kúszik, a pockok, apró bogarak és
púpos lények édenkertje volt, melyeknek
élete (mint általában minden pokolfajzaté)
az alagsor, a folyosó és a téglagyárra
néző padlásablakhoz vezető lépcsőház
penésze között zajlott.
Néha, tél-végen, gyertyaláng-türelemmel
ereszkedtem abba a sötét birodalomba.
Míg kinn, az illat-ébredésben
a szirmukkal egyedül lévő orgonák és
rózsák félelmetes terhe nyílott,
neszekre figyelve, mint a sírban, reszkettem.
Azok a fehér rózsák a némaságot a halak
szájából lopták el, nem tudva, alakjukban
egy kis Mária énekel.
Fordította: Fehér Illés
|
|
Mamice
ja bih ti kupila kuću
znaš li kakvu znaš li kakvu sa hladom od loze i drvenim stolom i klupicom da odmoriš noge i roštilj bi stajao tu pored i stolica koja se ljulja a unutra u kući imala bi velika kuhinja cimet bele pločice svuda puno drvo velika radna površina i stolica da ne stojiš dok radiš mamice i tu bi bio veliki sto sa klupama za svu tvoju decu i sve tvoje unuke i sve tvoje sestre i za njihovu decu i za decu tvoga brata i za decu komšijsku i za neku decu ko zna odakle u hodniku bi bila hladovina i lepi prekrivači na podu i dve sobe u jednoj televizor samo za tebe i udoban kauč samo za tebe u drugoj krevet veliki i ormarić sa ogledalom i fiokama i stolica sa tankim nogicama i medene lake drške na fiokama ono što si viđala po kućama i htela da imaš jednom tada kad su te nudili sokom po kućama a ti si bila gladna i kreme puno koliko hoćeš za tvoje lice lepo i nanule za tvoje noge a gore bi bile sobe za tvoje unuke i jedan tavan gde bi držala ono bez čega ne možeš moje stare parfeme od tvoga sina lestve za gimnastiku muf od tvoje starije ćerke mirišljav vojnike bez glave od tvog unuka bolesnog stari samovar novine stare recepte koje nikad ne znaš gde su knjige otvorene i zaboravljene slike. mamice hoću da ti kupim kuću ali ne znam da li mogu i danas sam bez ičega i sutra neću imati ništa i još ti pijem krv mamice i još ti sedim pored kolena toplog mamice bićemo jednom u kući zajedno onoj da ne kažem kojoj mamice. |
Anyám
házat vennék neked
tudod milyent tudod milyent szőlőlugassal és fából készült asztallal és sámlival hogy lábadat pihentethesd és rostély is lenne és hintaszék a házban meg nagy konyha cimet-fehér lapokkal mindenütt fa nagy munkafelület és szék hogy míg dolgozol ne kelljen állnod anyám és lenne itt nagy asztal padokkal is gyerekeidnek és unokáidnak és nővéreidnek és nővéreid gyerekeinek és bátyáid gyerekeinek és szomszédaid gyerekeinek és a ki tudja honnan jövő gyerekeknek hővös lenne a folyosón a padlón meg szép szőnyegek és két szoba lenne csak számodra TV az egyikben csak számodra kényelmes heverő nagy ágy a másikban és szekrény tükörrel és fiókokkal és kecses-lábú szék és a fiókokon filigrán fogantyúk minden amit a házakban láttál és kívántad egyszer a tiéd legyen akkor amikor a házakban üdítőt kínáltak te meg éhes voltál és szép arcodra amennyit csak akarsz kenőcs és lábadra papucs fenn meg szobák unokáid számára meg padlás ahol a nélkülözhetetlen dolgokat tartanád régi illatszereimet fiad bordás-falát idősebb lányod illatos muffját beteg unokád fej-nélküli katonáit az öreg szamovárt régi újságokat a soha nem tudod hol lévő recepteket nyitott könyveket elfeledett képeket. anyám házat neked akarok venni de nem tudom megtehetem-e ma is nincstelen vagyok és holnap sem lesz másként és még mindig véredet szívom anyám még mindig meleg térded mellett ülök anyám egyszer házban leszünk együtt abban hogy ne mondjam melyikben anyám.
Fordította:
Fehér Illés
|
