Nagy L. Éva Kecskemét 1954. április 26. –
Ostoros jegenyék |
Jablanovi bičevani |
A költészetről - az Ezüst híd/Srebrni most fordításkötetemről - fordításaim - kedvenc verseim - gondolatok - magamról O poeziji - o knjizi prevoda Ezüst híd/Srebrni most - moji prevodi - omiljene pesme - zabeleške - o sebi
Nagy L. Éva Kecskemét 1954. április 26. –
Ostoros jegenyék |
Jablanovi bičevani |
Végzet
csupaszra mart
szívvel kiáltok nem vagyok az aki voltam mindenemet oda adtam látom érzelem veszve maradt a magányos este ha meghalok vihar leszek szélt verek és fát tördelek felsírnak a hullámhabok könnyeznek a kis patakok kérdezik hogy mi lett velem néma szóval felelgetek úgy sem várok feleletet ember voltam amim csak volt szétosztottam becsaptak és el is hagytak fojtó éj szalad felém koldultam a szeretetért ilyen az ember végzete elcsitul szép csendben mint az éjjeli zene |
Sudbina
ogoljelim srcem
povičem
nisam ta
koja sam bila
sve što
sam imala poklonila
vidim
osećaji
su izgubljeni
ostale
su usamljene večeri
umrem li
vihor ću biti
stvoriću vetra, stabla lomiti
zaplakaće valovi
suziće potoci
pitaju šta je sa mnom
nemo
odgovaram
ta odgovor
ne čekam
čovek
sam bila
šve
što sam imala
podelila
prevarili
su me i
napustili
noć
koja guši prilazi mi
zbog
ljubavi sam prosjačila
takva
je čovekova sudbina
stiša
se
kao
noćna muzika
Prevod:
Fehér Illés
|
Oldódás tört időben
Szétporladt idő,
eltörpült percek, ujjaim közül lassan kiperegnek. Rakosgatnám össze apró szemcséit, de már nem lehet, mert a fény kopogtat az árnyon, és a zúzmarák is olvadnak a fákon. |
Opuštanje u prelomljenom vremenu
Raspršeno vreme,
između mojih prstiju
usitnjeni trenuci
polako nestaju.
Sastavljaja bi
one usitnjene čestice,
nije moguće
jer na senci
svetlost stoji
i na drveću i inje
se topi.
Prevod: Fehér Illés
|
Majd ott leszek
Meghalok... akkor is veletek leszek.
Majd beköltözöm én a kéklő égbe, Megtaláltok engem zöldellő rétben. Rám találtok májusi napsugárban, S ott leszek én patakcsobogásban.
Ott lesztek velem örök álmaimban,
Veletek leszek fent a csillagokban. Arcotokat simítom selymes széllel, Hulló hópehelyként visszaérkezem, A patyolatfehér szikrázó télben.
Ott leszek mindenben, a tavasz dalában,
az új sarjadásban, búzavetésben, érlelő nyárban, aratók dalában, őszi lombhullásban, új bor mámorában. Egy falat kenyérben, forrás vizében, Napsugár fényében, éjnek tengerében.
Gondoljatok majd rám, ha dalol a szél,
Ha elhervad a virág, ha üzen a tél. Benne leszek én fűben és a fában Az emlékekben, a versek sorában. |
Biću tamo
Umreću...
i tad ću biti s vama.
Useliću se u plavet nebesa,
Naćićete me u zelenilu bareša.
Biću u sunčevim zracima maja
Ta i u
žuborenju potoka.
Bićete sa mnom u mojim snovima,
Biću s
vama među zvezdama.
Lice vam
svilom vetra milujem,
U
ćisto beloj belini mraza
U vidu
pahuljice snega stižem.
Biću prisutna
u žamoru proleća,
u
novom klijanju, usevu pšenice,
pesmi
berača, zrelosti leta,
listopadu
jeseni, mamurluku nove kapljice.
U
zalogaju hleba, vodi izvora,
Zracima
sunca, moru sutona.
Misli na mene kad vetar ćarlija,
Cvet vene, zima glasa.
Biću u
travi i stablima,
U
uspomenama i stihovima.
Prevod:
Fehér Illés
|
Istenem
a szám
félkörívére tapadt
az éjszakák didergése a tiltás jégverése a könnyek keserű íze a köznapok szigorúsága a hétköznapok magánya a törtszárnyú madár segélykérő hívogatása kitárt könyörgő karjaimmal zsoltáraimmal így jövök hozzád zuhanok hozzád Istenem |
Gospode moj
drhtaj noći
grad zabrane
gorak okus suza
strogost svakodnevnica
samoća radnih dana
u pomoć dozivanje
ptice slomljenog krila
na usne mi se lepilo
raširenim molećivim rukama
hvalospevima
tako dolazim
padam ispred tebe
Gospode moj
Prevod: Fehér Illés
|
Sorsunk...
(Istvánnak)
Emlékszel még? – Hideg
volt,
göröngyök gurultak lábunk előtt a télbe.
Kabátom összehúztam, reszkettem, fáztam, féltem,
mint vérző csipkebokor a hideg szélben.
Erős kezeddel fogtad
remegő kezem.
Suttogtad fülembe, szeretlek örökre.
Testünk vágya elcsitult, lelkünk eggyé érett,
az élet széthullt lapjait rakosgattuk szépre.
Ó! Hány tavasz és tél
suhant el mögöttünk...
Gyolcsba tekert szívvel, mi egymásnak éltünk.
Magasztos, önzetlen szerelem halk sóhaj alatt,
a szeretet az örökre megmaradt.
Könyvünk lapjait lassan
tele írjuk.
Megfakult az írás, szent lapjait zárjuk,
némelyik már kopottas és sárga, – s benne lapul
törékeny szerelmünk minden rózsaszála.
Rád bíztam életem,
szeress míg csak lehet.
Hiszen a sors ad majd
végső feleletet.
Mi együtt létezünk fényben és az árnyban
De mondd, egymásba fogódzunk majd
az örök mozdulatlanságban?
|
Naša sudba...
(Stevanu)
Sećaš li se još? – Hladno je bilo,
ispred naših nogu u zimu grudve su se kotrljale.
Stegla sam kaput, drhtala zbog mraza, bojala sam se,
kao krvareća divlja ruža u hladnom vetru zime.
Drhtavu ruku moju čvrsto si držao.
Zavek te volim, šaptao si mi.
Žudnja naših tela se stišala, al duše su srasle,
komade raspalog života lepom smo učinili.
O! Koliko proleća i zime smo za sobom ostavili...
Platnom optočenim srcima, zajedno smo bili.
Uzvišena, nesebična ljubav je ispod tihog uzdaha,
milošta je za sve vekove ostala.
Listove naše knjige polako ispunimo.
Pismo je izbledelo, svete stranice zatvaramo,
neke su već izlizane, požutele – ali u njima je
sakrivena svaka ruža naše krhke ljubavi.
Život sam tebi poverila, voli me dok je god moguće.
Ta konačan odgovor sudba će dati.
U sjaju i senci zajedno smo postojali
Ali reci, u večnoj nepomičnosti
hoćemo li se zajedno držati?
Prevod: Fehér Illés
|
Egyedül
egyedül
várok a templomi harangra
mint űzött vad
búvok a bokorba
egyedül
gyáva vagyok és félek
ha nem hallja senki
fütyörészek
egyedül
büszke vagyok
és magányos
mint kedvüket vesztett
utcalányok
egyedül
én vagyok
kit kivertek
lobog a nyár
és én didergek
|
Sama
sama
čekam zvonjavu crkve
kao gonjena divljač
uvlačim se u grmlje
sama
sam jadnica sam i plašim se
ne čuje li niko
zviždi mi se
sama
sam ponosna sam
i samotna
kao neka mrzovoljna
uličarka
sama
sam i jednina
koja je isterana
leto plamti
a mene drhtaj hvata
Prevod: Fehér Illés
|
de jó is lenne
szemeid villanó fények
és én csüngök rajta mint égi kötélen várva a csillag-zuhanásra mint ígéret a parazsas nyárban bár lennék húszéves de jó is lenne csillagként feszülnék föléd az egekbe |
o kakva želja
oči su ti svetlucava svetla
a ja kao
na nebeskom kanapu
isčekulući
pad zvezda
kao
obećanje užarenog leta
na njima
visim
bar da
sam šiparica
o kakva
želja
iznad
tebe na nebu
bi se kao
zvezda razastirala
Prevod: Fehér Illés
|