Katarina Sarić Смрт мадам Дупин – Madám Dupin halála

 

Katarina Sarić Budva 10. mart 1976. –

Смрт мадам Дупин
 
И
Смрћу мадам  Дупин рођена је Жорж Санд
 
Izvor: autor
 
 
Madám Dupin halála
 
És
Madám Dupin halálával megszületett George Sand
 
Fordította: Fehér Illés

Katarina Sarić Miholj – Ősz

 

Katarina Sarić Budva 10. mart 1976. – 

Miholj   Kad dođe ono vrijeme kojemu se sabire i oduzima a uvijek nekako s miholjem dođe   Kad prezrijeva grožđe i prska voda na usta a stari vraćaju na kamena kućišta   Ko bi mu ga znao tad za išta pa pomiješam žito s kukoljem i ne znam tad kako sam uopšte živa kako uspjela i kako promašila baš svaki koš ćorava kokoš   Kako sam mogla voljeti i tebe i njega i ovoga i onoga ponavljati uvijek one iste male slatke riječi vezivati se za sitnice koje svaka na jednu liče i sve su obećane i sve medene da se umre do naredne   Zar ljubav može biti ako nije do groba Ili smo samo potrošna roba svi mi bez razlike   Kako sam mogla ređati slike igrati se staklenim perlama nervima čerupati naživo udove razvaljivati pa slagati se iznova od prstiju do tjemena od tebe do njega do naredna   Blago onima koji od kuće i ognjišta dalje vidjeli nisu nikada ništa do on nju i ona njega i onaj komadić obradiva dvorišta na prisojnoj strani sve je i svega   Kad dođe ono vrijeme da životu položim račun privežem čun za obalu a uvijek nekako s miholjem dođe da zamami   Ja umiješam žito s kukoljem pa skokom daljem

Ősz   Mikor eljön az összeadás és kivonás ideje és valahogy mindig az ősszel érkezik   Mikor túlérik a szőlő és fröccsen a szájban a víz az idősek meg a kőházakba térnek vissza   Ki tudja ilyenkor mi minden történik hát gabonát konkollyal keverek és azt sem tudom egyáltalán élek-e mi sikerült és mit vétettem éppen minden nyeremény veszett fejszenyél   Hogyan szerethettelek téged is őt is ezt is amazt is mindig ugyanazokat az édes szavakat ismételtem az egymásra hasonlító apróságokhoz kötődtem és mindegyik ígért és mindegyik mézédes a következő halálig   Lehet szerelem ha nem sírig tartó Vagy csak fogyóeszközök vagyunk mi mindannyian kivétel nélkül   Hogyan sorakoztathattam a képeket játszottam üveggyöngyökkel idegekkel végtagokat elevenen sanyargattam romboltam majd mindent újra összeraktam az ujjaktól a fejtetőig tőled hozzá a következőig   Szerencsések akik házuknál tűzhelyüknél távolabb soha semmit sem láttak a férfinek a nő a nőnek a férfi meg az elfoglalt területen az a megművelhető udvarrész a mindent jelenti   Mikor eljön a számadás ideje a parthoz kötöm a csónakot valahogy mindig az ősszel érkezik hogy csábítson   Én gabonát konkollyal keverek majd továbbszökdelek   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Katarina Sarić Razvučena pjesma – Kinyújtott vers

 

Katarina Sarić Budva 10. mart 1976. –

Razvučena pjesma
 
/Od gusjenice do leptirice/
 
Znaš li?
 
Da razvukla sam ti ime
kao žvakaću gumu preko musavog lica nedozrelog djeteta
preko krila ptice rugalice svake ove svakcijate stranice
razvukla ti namješten osmijeh i predaju kolodvorsku
s koljena na koljeno kao štafetu prenošenu
sa subote na subotu onih impotentnih protesta
nedjeljnih popodneva raspisanih konkursa:
,,G-din Savršeni traži novu ženu“
svježu
dovršenu
nepotrošenu
 
Da vratiću se
Živa živcijata
od suzavaca razmazana hartija
glasnica oteklih od svršavanja
 
Vratiti kao raspjevana lasta
pjesma epska uz gusle rastegnuta.
 
Razvukla sam te u liniju duž stomaka
kao slatko od višanja sa jezika
na udolinu ispod pupka
zagolicala
Razvlačiće je neki drugi
Znaš li?
ubuduće
iz ruke u ruku
od usta do usta
Kao tijesto za kiflice sa džemom oklagija
dječije slagalice, poštapalice, brzalice
mezu uz lozovaču ljutu domaću
 
Kao uštirkan stolnjak uvijen oko gležnjeva zdravica
/Uflekaćemo ga prosutim sokovima kad noć padne kao zavjesa/
meka glina podatna za oblikovanje
regularnih modula
 
U predsoblju će
kao suvenir
ostati one vojničke cokule u kojima sam željela svijet da mijenjam
Visokom štiklom zamijenjene
naoštrenom olovkom
crtaće me snenu protegnutu
iz gusjenice ženu
od brade do bokova izvučenu
cijelu cjelcijatu
probuđenu!
 
Tebi pod čeličnim prstima izmigoljenu
guju ispod kamena
a za dlaku ti pripitomljenu
Troglavu alu, storepu beštiju
onu nekad tvoju
 
Drugi će je sada gledati kako se svlači
I to znaš li?
Pod suncem zmijsku košuljicu presvlači
Drugi upijati dok se cijedi
kao sa usana zrela pljuvačka
ovlaženo sa štrika pred kišu rublje
 
Složiće je prsti na brzinu pokupljeni
Dok ti ćeš gledati iz daleka
Zavijati
kao gladna godina
na stomak prazan
Kao
žedan preko vode
preveden.
 
I da. Biće ti žao.
Znao ili ne znao.
 
Izvor: https://nigdine.com/katarina-saric-pesme/?fbclid=IwAR3Nje3RKHdITTftjqeDfsDeVwCkVEwsP9ifxUBnFnV_rXjLZzmnnuD2JEc
 
 
Kinyújtott vers
 
/A hernyótól a lepkéig/
 
Tudod-e?
 
Nevedet
holmi éretlen gyerek nyálas arcán a fecsegő poszáta szárnyán
ezeken az össze-vissza oldalakon rágógumiként nyújtottam ki
kinyújtottam talmi mosolyodat és a stafétaként
nemzedékről nemzedékre szombatról szombatra átvitt
állomási megadást azokat a vasárnap délutáni
impotens tüntetéseket a kiírt pályázatokat:
„Tökéletes G-vallér új asszonyt keres”
frisset
üdét
kívánatosat
 
Igen visszatérek
Elevenen egészben
a könnyfakasztó gáztól maszatos papírlap
a kielégítésektől megdagadt hangszálaival
 
Mint daloló fecske
mint guszlán elnyújtott eposz térek vissza.
 
Hason keresztül húzott vonalra nyújtottalak ki
mint a nyelven szétmállott meggyízt
a köldök alatti lankáson
csiklandoztalak
A nőt mások fogják nyújtani
Tudod-e?
ezután
kézről kézre
szájról szájra
Akár a nyújtófa a gyümölcsízzel kevert kiflitésztát,
a kirakójátékokat, a töltelékszavakat, a nyelvtörőket
házi pálinka mellett az ínyencségeket
 
Akár a köszöntő csuklója köré csavart kikeményített asztalterítő
/Mikor az éj függönyként leszáll kiöntött szörpökkel pecsételjük/
szabályos egységek alakítására
szolgáló lágy agyag
 
Az előszobában
mint emléktárgy
marad az a két katonabakancs melyekben meg akartam váltani a világot
Immár tűsarkú cipőben
kihegyezett ceruzával
rajzolnak majd engem az álmodozót
a tetőtől talpig
hernyóból kihúzott nőt
a teljes egészében
örökmozgót!
 
A vasmarkodból kisiklott
kőalatti
majdnem megszelídített kígyót
A megrögzött locsogót a százfarkú bestiát
azt aki egykor a tiéd volt
 
Most mások nézik majd a nő hogyan vetkőzik
És ezt tudod-e?
A napsütésben kígyó-inget vált
Mások szívják magukba
ahogy az ajakról érett nyálként
akár eső előtt a kiteregetett nyirkos fehérnemű csepeg
 
Sebtében felszedett ujjak rakosgatják a nőt
Te meg messziről nézed majd
Nyüszítesz
mint az üres gyomrú
meddő év
Mint
a vízen át szomjasan
vezetett.
 
Ja. És szánod-bánod.
Akár tudod akár nem tudod.
 
Fordította: Fehér Illés

Katarina Sarić Pjesma pvučena za nos – Orránál fogva meghúzott vers

 

Katarina Sarić Budva 10. mart 1976. –

Pjesma povučena za nos
 
Umarširala je jednog kasnog ljeta
pravo u onaj moj ćorsokak
u kojem sam zamaskiran džabalebario posljednje gerilske dane.
Samo Miholj i ja i par guštera.
 
Sva bučna i raskošna kao Katjuša
u pratnji hora Crvene armije.
Kao sa Čarobnog brijega madam Šoša.
 
Izdavala se za aktivistkinju za ljudska prava
za pjesnikinju i tamo nekakvu lajf kočerku.
Za šta se sve nije izdavala –
a nije znala gdje joj je dupe a gdje glava.
 
I dok je vadila neke sitnice i pravila nepodnošljivu buku sa stolice (do moje)
pamet mi je odmah pomjerila.
 
I baš sam pomislio kako bi to bio dobar štos
da povučem je za nos.
 
(Odmah me je ispod nekih, kao mačkastih naočara, pročitala).
Čitao sam je kao poeziju sa ovih naših crnogorskih gora, čistu žuboravu epiku,
potopljen u to žuborenje kao u ledenu planinsku rijeku.
(Tamo u onom mom Megalopolisu odavno zagađenu, pregaženu točkom civilizacijskog napretka).
 
(I tamo me i ne pita niko da l’ još sam živ, da l’ pamtim zamke za ptice, oblutke i žabice
i ukus vode).
 
Čitao sam je unatraške kao kroz laserska sočiva, polomljene zube,
dvostruku ekspoziciju,
,,korak naprijed nazad dva al’ bićeš moja sva”
(u mislima već sam okretao ražanj).
 
Kod nas se ovdje već vjekovima ne napreduje (osim u hajkama)
plemenskim legendama, stereotipnim epskim ponavljanjima
u kojima me svaki put pitaju jedno te isto:
Živ li sam, kako sam i kako mi u tuđini ide
planiram li da se ikad vratim makar u pepelu svoj na svome.
 
Kod nas je ovdje vrijeme stalo,
(a tamo bi ga platili suvim zlatom).
 
Bješe tek odzvonilo podne sa crkve
i đavo je sletio na moje lijevo rame
i sjećanja su provalila barikade mog ćorsokaka.
Pokuljala je divlja planinska voda (i meni od nje voda na usta).
 
Ponovo sam postao onaj deran koji hvata ptice rugalice na svakom ćošku od ulice
(a ova je uletjela baš po mjeri moje reakcije i akcije i nije mi mnogo ni trebalo).
Već sam bio onaj stari, već u sedlu.
 
Dan se protezao kao lijena mačka,
kao njeno zategnuto tijelo ispod lake haljinice.
Bilo je to jedno od onih popodneva koja se provuku kroz kožu kao skener.
Kao transcendencija u imanenciju
Entropija u redudancu
Duh kroz bocu
Ja kroz nju na milion načina.
 
Okupiran štosno kao ruganjem svom tom njenom pravljenju buke,
slobodnom letu ptice rugalice (koji me je bolio kao antipod mojim lancima)
a i da ne ,,provali“ da sam sam uhvaćen na vlastiti mamac
nisam stigao da joj kažem da sam kao oženjen,
da imam tamo kao neku ženu, tamo preko i daleko
i da svaki put se vraćam kao na lanac.
 
Nisam stigao ni da zatvorim bocu u koju sam se kao duh vratio,
u koju sam nju za put spakovao:
Za suvo grlo i onu tamo nemušt,
Za sve one crne dane, zime mog prokletog Megalopolisa
Za ono ne-daj-bože
 
Iz koje ću joj u noćima Crnog sunca slati nemušte poruke davljenika S.O.S.
Da mi pravi buku, da izdržim (a i da znam da još sam živ)
Da je protrljam,
Da se ugrijem,
Da ispuni mi još samo jednu želju –
Prije nego me pregaze, samelju
točkovi onog mog tamo Megalopolisa,
onog mog kao braka.
 
Još samo jedno lijeno mačkasto popodne onog našeg crnogorskog kamena,
onog našeg džabalebarenja i zaustavljenog vremena
i đavola ispod stare crkve.
U kojem mi je ona pamet pomjerila.
Da ne znam od tada gdje mi je dupe a gdje glava…
 
I jest’ mi bio neki štos
da povučem je za nos.
 
Izvor: https://nigdine.com/katarina-saric-pesme/?fbclid=IwAR3Nje3RKHdITTftjqeDfsDeVwCkVEwsP9ifxUBnFnV_rXjLZzmnnuD2JEc
 
 
Orránál fogva meghúzott vers
 
Egy későnyári nap a nő
abba a vakutcámba sétált
melyben utolsó gerilla napjaimat álcázva semmittevéssel töltöttem.
Csak az Indián nyár meg én és néhány gyík.
 
A nő hangos és fényűző mint Katyusa
a Vörös hadsereg kórusának kíséretében.
Mint madame Chauchat a Varázshegyről.
 
Mutatkozott emberi jogok aktivistájaként
költőnőként és holmi élő világítótoronyként.
Mi minden nem volt –
közben azt sem tudta hol a feneke és hol a feje.
 
És míg apróságokat szedett elő meg a (mellettem lévő) székről éktelen lármát csapott
agyamat elmozdította.
 
Éppen arra gondoltam az lenne az igazi cselfogás
ha meghúznám az orrát.
 
(Macskaszerű szemüvege mögül rögtön rájött miben sántikálok.)
Mint ezekről a montenegrói hegyeinkről származó költészetet, a jeges hegyi patak csobogásába
süllyesztett tiszta csobogó lírát olvastam.
(Ott abban a régóta szennyezett, a civilizáció-fejlődés kerekével eltiport Szuper-városomban).
 
(És ott senki sem kérdezte meg élek-e még, emlékszem-e a madárcsapdákra, a kavicsokra és a békákra
és a víz ízére).
 
Lézerlencséken, törött fogakon, kétszeres robbanáson keresztül
visszafelé olvastam,
„egy lépés előre kettő hátra de az enyém leszel”
(gondolatban már a rostélyost forgattam).
 
Itt nálunk évszázadok óta nem haladunk előre (az üldözést kivéve)
a törzsi legendákban, az elkoptatott eposzi ismétlésekben
mindig ugyanazt a kérdést teszik fel:
Élek-e, hogy vagyok, az idegenben hogy találtam fel magam  
legalább hamu formájában az ősökhöz valaha is vissza akarok-e térni.
 
Itt nálunk megállt az idő
(ott meg tiszta arannyal fizetnének).
 
Éppen elhangzott a déli harangszó
bal vállamra az ördög telepedett
és útvesztőm torlaszát az emlékek áttörték.
Előtört a vad hegyi víz (ettől számban is a víz).
 
Ismét az az utcasarkokon sokszavú poszátákra vadászó csibész lettem
(éppen akcióm és reakcióm mérete szerinti röppent be és nem haboztam).
Újra az a régi voltam, már nyeregben.
 
Lusta macskaként nyúlott a nap,
mint nyújtott teste a könnyű ruha alatt.
A délután a bőrön lapolvasóként áthatoló délutánok közül való volt.
Mint az érzékelhető valóságban a természetfeletti
A bőségben a rendezetlenség mértéke
A palackban a szellem
Én meg rajta, a nőn keresztül millió módon.
 
A nő handabandázása ahogy mondják csúfolódása
a sokszavú poszáta szabad röpte (ami kötelékeim antipódusaként fájt) kerített hatalmába
meg az nehogy „rájöjjön” saját csalim foglya vagyok
nem volt időm arra, hogy megmondjam neki, nős vagyok
hogy ott, messze a túloldalom asszony vár rám
és minden alkalommal leláncoltként térek vissza.
 
A palackot sem sikerült bezárnom melybe szellemként tértem vissza
a nőt meg az útra készítettem:
A száraz torokért és az ottani csendért
Az átkozott Szuper-városomban eltöltött a fekete napokért, telekért
Azért a ne adj istenért
 
Amelyekből a Fekete nap éjjelein a nőnek a fuldokló néma S. O. S  üzeneteit küldöm
Hogy handabandázzon nekem, hogy kibírjam (hogy tudjam még élek)
Hogy megdörzsöljem
Hogy felmelegedjek
Hogy még egy kívánságomat teljesítsen –
Mielőtt még az ottani Szuper-városom
házasságom kerekei
össze nem törnek.
 
Csak még egyszer egy lusta macskás délutánt azt a montenegrói kövünket
azt a semmittevést a megállított időt
és az ördögöt az öreg templom mellett.
Melyben a nő agyamat elmozdította.
Hogy attól kezdve ne tudjam hol a fenekem és hol a fejem…
 
És az lenne az igazi cselfogás
ha meghúznám az orrát.
 
Fordította: Fehér Illés 

Katarina Sarić Reciklirana pjesma – Újrahasznosított vers

 

Katarina Sarić Budva 10. mart 1976. –

Reciklirana pjesma
 
Nisam stigla da potrošim bočicu parfema
u koju sam zatvorila sve tvoje mirise
(na predratni vonj pamfleta sad zaudara
na dame s lisicama oko vrata).
 
I dok puštam perle kišnice da otiču niz kanalizaciju –
Javljaju li ti da još te spiram?
 
Pravim letak od onog jednog kratkog bljeska čiste evidencije (ja i ti)
kačim za njega onu jedinu našu, tvoju i moju sliku
na kojoj stojimo kao dvije “drvene marije” što glume
Robespijera i Jovanku na gubilištu sreće
pred kojom su pokorno sagnuli glave u strahu.
 
Nemam šta da recikliram.
 
Pitam ljude da li se sjećaju one stare partizanske pjesme
u kojoj se pominju naša dva imena
kao gorski bor i jela mladica
stidljivo o njega oslonjena.
 
Nisam stigla da potrošim ti karmin na usnama.
Suv je sad kao tetrapak koji buđa u praznom frižideru
kao mokar pas kojeg si ostavio onda pred vratima
(od njegove sam dlake isprela ćebe).
 
A već je počinjao prvi snijeg i sve je bilo tako čisto
(trolejbusi nisu stigli da ga blatom isprskaju,
ni mi ga nismo stigli izgaziti a već je postao blatnjava bljuzgavica).
Prekrila je onaj jedan kratak bljesak čiste evidencije (ti i ja).
 
Javljaju li ti da još te spiram?
 
Govorila sam ti da budeš Pasternak i da ga zavoliš (snijeg).
(Ne mene. Ili psa-ćebe).
 
Pogledao si me očima koje su ubile svu romantiku u korijenu.
I cvijet nije mogao da se otvori tračku sunca
koje se stidljivo probijalo kroz roletne onih mračnih popodneva
u kojima me nisi tražio.
 
Nemam šta da recikliram.
 
Nisam stigla da te potrošim
I ostao si sav na meni.
 
Javljaju li ti da još te spiram?
 
Da ispiram imenom tvojim i usta i utrobu i grlo –
da želim da čuješ ovu moju slabašnu od riječi osvetu
kojom te grizem
ali se nekom čudnom inverzijom ugrizi na mojoj koži reflektuju.
 
I sva sam modra od iluzionizma plavetnila
koje se otvara kao rana nadamnom.
 
Rana koja se ukazala od prolomljenog ogledala neba
u kojem se ogledam,
ali ne vidim, sebe ne vidim.
 
Vidim samo isječke i onaj kratak bljesak evidencije (ti na meni).
 
Ja nemam šta da recikliram.
 
Izvor: https://nigdine.com/katarina-saric-pesme/?fbclid=IwAR3Nje3RKHdITTftjqeDfsDeVwCkVEwsP9ifxUBnFnV_rXjLZzmnnuD2JEc
 
 
Újrahasznosított vers
 
Az általam illatoddal teletöltött illatszer-üveg
tartalmát nem volt időm elhasználni
(a pamflet háború-előtti szaga most
a nyak-bilincselt nőkre emlékeztet.)
 
És míg az eső gyöngyszemeit a szennyvíz-csatornába engedem –
Jelentik-e neked, még moslak magamról?
 
Röpiratot készítek arról a tiszta tény egyetlen villanásáról (te és én)
arra akasztom azt az egyetlen közös képünket
amelyen két „faragott máriaként” állunk színészkedünk
Robespierret és a boldogság vesztőhelyén Johannát alakítjuk
aki előtt félelmünkben főt hajtunk.
 
Újrahasznosítanom nincs mit.
 
Kérdem az emberektől emlékeznek-e arra a régi partizán dalra
melyben kettőnk nevét említik
ahogy a hatalmas örökzöldre
a fiatal fenyő szégyenkezve borul.
 
Nem volt időm ajkamon a rúzst veled együtt elkoptatni.
Most száraz, akár az üres hűtőben poshadó kartondoboz,
akár az ázott kutya, melyet akkor az ajtó előtt hagytál
(takarót szőréből szőttem.)
 
Már az első hó esett és minden oly tiszta volt
(a trolibuszok még nem csapkodták össze,
nekünk sem volt idők rátaposni, de nyomban sáros latyakká vált).
Az a tiszta tény egyetlen villanása (te és én) takarta be.
 
Jelentik-e neked, még moslak magamról?
 
Említettem légy Paszternák és szeresd meg (a havat).
(Ne engem. Vagy a kutya-takarót).
 
Tekinteted a romantikát csírájában semmisítette meg.
Virágot sem ébresztett az a napsugár,
mely szégyenkezve sütött át azon a sötét délutánok redőnyén,
melyeken nem kerestél.
 
Újrahasznosítanom nincs mit.
 
Nem volt időm elhasználni téged.
Rajtam maradtál.
 
Jelentik-e neked, még moslak magamról?
 
Számat is bensőmet is garatomat is neveddel  mosom –
szeretném ha hallanád ezt a gyenge szavakból álló bosszút
mellyel marlak
de furcsa módon a harapások bőrömön mutatkoznak.
 
És kék vagyok a felettem sebkényt nyíló 
kékség látszatától.

A seb az ég széttört tükörében jelent meg,
abban látszok,
de nem látom, magamat nem látom.
 
Csak töredékeket látok és azt a tiszta tény egyetlen villanását (téged rajtam).
 
Nekem nincs mit újrahasznosítanom.
 
Fordította: Fehér Illés

Katarina Sarić *** (Vas Trojicu…) – *** (Hármatokat… )

 

Katarina Sarić Budva 10. mart 1976. –

***
 
Vas TROJICU za svetu Trojicu
kao malo – na dlanu vodicu
kao oka zjenicu
čuvam.
 
U ime oca i sina i svetoga duha
u ime kćeri dopisane, nepismene
u pola ženske glave ove vam jadnice, za temelj žrtve paljenice
krsti se
jedna žena, razdijeljena
na vas trojicu ravnopravnih snaga –
Junaci!
neka su vam vazda podignuti barjaci
na tri stuba za kuću davno razoranu
kao brazdu po kojoj niče sjeme vašeg prekora i prezira –
 
Nikad vam ništa ne valja.
 
Da ima žene i kuće bi bilo!
E vuci gorski, šakali moji
da kuća što valja i vuci bi je imali!
 
Čuvam vas kao knedle u grlu, globus hysterikus
suvi kašalj za bronhije zalijepljen, za ove grudi kokošije
kao tihu smrt, unutrašnje krvarenje.
Trozupca ugriz srcoliki
moja tri gospodara.
 
Tri kolca zabodena!
 
Svaki svoju zastavu raširio.
Svaki svoju teritoriju zapišao.
Na ovu ničiju zemlju. Na ovu tuđu večeru. Na ovu guju nevjeru.
 
Vas tri kraljevska sina
i najmlađi kraljević, majčin sin, po ugledu na đeda i oca
Tri metka – tri hica
Prvo pa muško!
Da se zna ko kosi a ko vodu nosi.
E božija ti vjera
On me je najjače za srce ujeo, za pupak, za dojku s kojom se igrao
treći hitac nije promašio.
 
Moja tri za sreću
za Njegoša,
Andrića i Lalića
Snahu Anđeliju i njenu so na rane posijanu i korbač svijen oko struka
Nedu trudnu, zaklanu
Aniku ,,Osevapio bi se ko bi me ubio”
– U svakoj ženi čuči đavo
treba ga ubiti batinama ili rađanjem pa ako i to ne pomogne treba ubiti i ženu –
 
Vas tri zaštitnika, osvetnika, ratnika
jebali ste mi majku!
i za majku i sestru i one od tetaka i strina, zaove i zaovice, jetrve i jetrvice
Ovo pola ženske glave za sve nas kao jednu cijelu:
onu žensku tamo joj – ne osvitala!
 
Jedna glava devet jezika – s’ kamenom ih svezala!
 
Vas tri kao tri cvijeta nikla iz pepela
čuvam ja, u temelj uzidana
Gojkovića.
 
Tri kamena: oca
na jeziku, muža
na srcu
i na pupku sina.
 
Tri za tri stuba žene na kojoj počiva kuća –
Neka vam je vječna!
 
Izvor: https://strane.ba/katarina-saric-globus-hystericus-izbor/
 
 
***
 
Hármatokat a Szentháromságért
akár – tenyeremen a vízcseppet
akár a szemem világát
őrizlek.
 
Az atya a fiú és a szentlélek nevében
az írástudatlan lányok nevében
vessél keresztet ezért a szerencsétlen fél asszonyfejért, ezért
az elégetett áldozatért
egy asszony, elosztott
egyenlően erős hármatokra –
Hősök!
zászlótok állandóan lobogjon
három árbocon a régen lerombolt házon
a barázdában, melyben feddésetek és megvetésetek magja csírázik –
 
Nektek soha semmi se jó.
 
Ha lenne asszony, ház is lenne!
Na, farkasok, sakáljaim,
ha a ház valamit érne, a farkasoknak is lenne!
 
Torokbeli gombócként őrizlek benneteket, globus hysterikus
csendes halálként, belső vérzésként hörgőkre,
e tyúkmellre ragasztott száraz köhögés.
Szív alakú háromfogas harapás,
három uralkodóm.
 
Három leszúrt karó!
 
Mindegyik saját zászlaját lobogtatta.
Mindegyik saját területére vizelt.
Erre a senki földjére. Erre az idegen vacsorára. Erre a hűtlen kígyóra.
 
Ti hárman királyi ivadékok
és a legkisebb, a trónörökös, anyja fia, nagyapja és apja mintájára
Három golyó – három lövés
Ez az!
Hogy egyértelmű legyen, ki kaszál és ki szolgál.
Ó isteni három vallás
Legerősebben ez marta meg, köldökömet, mellemet, amellyel játszott,
a harmadik lövés célba talált.
 
Hárman boldogságomért
Njegošért,
Andrićért és Lalićért
Angyelka sógórnőért, a sbekre szórt sójáért, a derékra csavarodott korbácsért,
A terhes, meggyilkolt Nedáért,
Anikáért „Jótevő lenne, aki megölne”
– Ördög guggol minden nőben,
veréssel vagy szüléssel kell megölni, de ha ez sem segít, az asszonyt kell megölni –
 
Ti hárman, védelmezők, bosszúállók, vitézek,
anyámmal kegyetlenkedtetek!
anyámért is, húgomért is, meg a nagynénémért és ángyomért is, férjem nővéréért és húgáért is.
Ez a fél női fej mindannyiunkért, mint egy egészért:
azt a nőt ott – nem pátyolgatnám!
 
Egy fej, kilenc nyelv – kővel kötöttem össze!
 
Ti hármatokat, hamuból nőtt virágokat,
benneteket Gojković alapjaiba
építetten őrizlek.
 
Három szikla: apa
a nyelven, férj
a szíven,
fiú a köldökön.
 
Hárman a nő három oszlopán, amelyen a ház nyugszik –
Legyen a tiétek örökre!
 
Fordította: Fehér Illés

Katarina Sarić Nemušta – A néma nő

 

Katarina Sarić Budva 10. mart 1976. – 

Nemušta
 
Sinoć mi je rekao te dvije famozne riječi
nakon kojih je uslijedio tajac
opsjene
i naravno pajac
dvorska luda iz mene
koja se opet pita
– da li sam ikada voljela
nježan je i mio
upravo onakav kakav ti nikada nisi bio
i ne pada mi napamet – nemoj ni da pomisliš
ili pogrešno shvatiš
iako je to naša klet
opšte mjesto
kamen spoticanja koji sam obradila i okačila oko vrata
ne viđa se tako često
takav dragulj
izvađen s dna okeana mulj
– da od vas dvojice krpim jednog cijelog
ni crnog ni bijelog
samo kažem
da me pitao plašljivo i stidljivo
kao da mi je nešto kriv
dirljiv
u iščekivanju da mu uzvratim na te dvije riječi
i nisi mi ti preči
tek sam se dosjetila da ih ni tebi nikad nisam rekla
da iz mene nije poteklo o ljubavi ni slovo
nikom
eksplicitno
ni glas jedan nekmoli tih sedam iz tvorbe za to famozno
volim te
nisam od onih koji potpisuju i pečatiraju zaklinju se krupnim riječima
kojima najčešće na kraju sami profitiraju
grozno
žao mi je ali i nije
ja ih živim zgusnuta i akumulirana oko semantičkih polja
po kojima gazim postojana
ni lošija ni bolja
tek dosljedna samo
i sad da me pozoveš nakon ovolikih godina srce bih ti iščupala i na dlanove položila
u vatru i u vodu
tebi
kojem nikad nisam rekla da sam te voljela
ni onda ni u jednom trenu
kamoli zauvijek
a šta tek
onda da kažem njemu
 
Izvor: https://strane.ba/katarina-saric-poezija/
 
 
A néma nő
 
Tegnap este mondta azt a két nevezetes szót melyek után
a látomás néma csendje
következett
és természetesen a pojáca
bennem az udvari bolond
ismét kérdi
– szerettem-e valaha is
gyengéd és kedves
éppen olyan amilyen te sosem voltál
és eszembe sem jut – arra ne is gondolj
tévesen ne értelmezd
igaz ez a mi átkunk
általános hely
akadály melyet feldolgoztam és nyakamba akasztottam
ilyen ék
óceán-mélyről felvett hordalék
ritkán látható
– igen kettőtökből egy egészet gyúrok
se feketét se fehéret
csak mondom
ha félénken szégyenkezve megkérdezte volna
mint egy megbántottól
megható
arra a két szóra feleletemet várja
és a fontos nem te vagy
most jöttem rá eddig még neked sem mondtam
belőlem egy csepp szeretet sem eredt
senkiért sem
egyértelmű
egy hang sem nemhogy arra a híres szeretlek tégedre
gyártott hét
nem tartozom az aláírókhoz és pecsételőkhöz nagy szavakkkal fogadkoznak
melyekkel a végén leginkább egyedül nyernek
iszonyú
sajnálom vagy mégsem
szemantikus mezők között tömören felhalmozva élek
állhatatosan azokon gázolok
nem vagyok se jobb se rosszabb
csak következetes
és most ha annyi év után felhívnál szívedet kicsupálnám tenyeremre
tűzbe vízbe tenném
neked
akinek sosem mondtam szeretlek
akkor sem egy pillanatra sem
nemhogy egy életre
szóval
neki mit mondjak
 
Fordította: Fehér Illés

Katarina Sarić *** (Ako te…) – *** (Ha még…)

 

Katarina Sarić Budva 10. mart 1976. –

***
 
Ako te ikad više ugledam –
nek to bude presedan
vrijedan glavne scene nekog istorijskog
blok-bastera
ili vesterna
na kraju pješčanog grada
bilo koji situacijski kontekst
ovdje i sada
mirna šetnja građanski protest
samo nek ne bude čisti prud
i onaj strašni sud pred kojim sam se smela
zatečena naivna
kao iz Puškinove poeme kakve ispala
očiju širih od plavetnila Baltika
 
Ako se ikad više digne ova flota potopljena
bijela zastava izbušena
zaliječena rana:
nek to bude na otvorenom moru
s punim jedrima! –
neka to bude viteški frontalno i slobodno
da odigramo na fer-plej
a ne onaj prokleti displej
i staklo od kojeg pucaju zjenice
– pa kud koji mili moji after-parti
da ne bude uzalud sav trud građenja kula u vazduhu
gađenja pred svima koji ne nose ni vlas tvoje kose
i ne gledaju me kao da me gutaju
kao da u zemlju propadam oslobođena teže
griže savjesti –
za sto dana žalosti
jedan opjevan vatromet pa i na kijamet –
šta bi me bilo briga za vrijeme i trivijalne teme
– muko moja pređi na drugoga –
tamo gdje su svi zvuci isti i svi strašno zvuče
gdje svršavaju simfonijski orkestri na ulice
a piskutave žice pune sale –
gdje male su velike lažne prave
tamo gdje od tebe napravila sam remek-djelo svog života
kakva megalomanija! onanija!
divota i strahota –
i kako još grebe i zebe postavka u mojoj glavi tvojih rezbarija
 
Samo da te još jednom vidim i skinem do ispod kože
pa neka me nalože
i na lomaču
nabiju na draču –
ni pišljiva boba spram tebe iko
 
Samo da te još jednom vidim netaknuta
i na peti se okrenem
pa za tobom pljunem –
da me još jednom baciš psino u vjetar – al’ u leđa ovog puta!
 
Izvor: https://strane.ba/katarina-saric-poezija/
 
 
***
 
Ha még egyáltalán találkozunk –
legyen precedens
holmi történelmi
blocbuster
vagy western film legfontosabb jelenetéhez hasonló
egy homokos város szélén
bármilyen helyzettel összefüggésben
itt és most
nyugodt séta polgári tiltakozás
csak ne legyen banális vízpart
vagy az a riasztó bíróság mely előtt
gyermetegen álltam
mint Puskin poémájában Baltikum kékségétől megigézve
tágra nyitott szemmel
 
Ha ez az elsüllyesztett flotta
átlőtt fehér zászló
begyógyult seb egyszer még feláll:
legyen a nyílt tengeren
nyitott vitorlákkal! –
legyen szemtől-szembe és szabadon
tiszta eszközökkel játsszunk
ne azzal az átkozott kijelzővel
és üveggel ezektől reped a pupilla
– hát kedveseim buli-után ki merre lát
hogy a légvárépítésbe vetett igyekezet
a hajadat nem viselők előtti utálkozás ne vesszen kárba
és ne nézzenek úgy mintha nyelnének
mintha a lelkiismeret-furdalás súlyától szabadulva
a földbe süppednék –
száz nap gyászért
egy tűzijáték na meg egy végítélet –
az időjárással elnyűtt kérdésekkel  miért is törődnék  
– vállalja más a bonyodalmat –
ott ahol a hangok azonosak és vészjóslóak
ahol a szimfonikus zenekarok az utcára kerülnek
a visító húrok meg termeket töltenek –
ahol nagy hazugságokat törpék gyártanak
ahol belőled életem remekművét készítettem
micsoda megalománia! onánia!
gyönyör és borzalom –
és faragványaid tárlata fejemben még egyre karmol és karcol
 
Csak még egyszer lássalak hogy bőrödet is lehúzzam
ám legyen tegyenek  
máglyára
húzzanak karóba –
semmiség ahhoz képest amit tőled kaptam
 
Csak még egyszer egészben lássalak
hogy sarkon forduljak
és utánad köpjek –
hogy még egyszer a csalfa szélbe dobj – de ezúttal háttal!
 
Fordította: Fehér Illés

Katarina Sarić Četiri mjene – Négy évszak

 

Katarina Sarić Budva 10. mart 1976. –

Četiri mjene
 
Jesen mi je
 
Ušećeriti se pod jezikom
raspekmeziti
samo još jednom
da je
na dlanu
nečijem mekšijem
pa s mrvicama vrapcima
Lišće gaziti
još jednom
Iskovati cokule iz betona živoga
dnom
Jesen mi je
Boli me
Iskrvarim na dušeku svaku
Moje su obije strane kreveta
natopljene
presflake stisnute među nogama
udavim od grljenja sve plišane jastuke
Više se i ne sjećam da li si ikad bio tu
Da li smo se gađali jastucima
Da li sam to bila ja
grizla proštepanu ivicu čaršafa
Da li smo to bili mi
ljuštili
mandarine
od posteljine rukama umazani
 
-suprim mmmm …
Mirisala je soba na naftalin
i lavandu
namjerno sam gurnula petoparku
u ćošak
zalijepila žvaku
pod prozorsku dasku
da nam se mili vraćati
S uma silazimo
klizimo
jedno s drugoga
dok se komšiluk žali na škripu starog kreveta
a onaj brkati
preko puta
kune: – Vrat š’ nje slomio dabogda!
Svima im je pusta kuća ostala
dvorišta u živice zarasla
I niko više ne peče rakiju
i ne kuva kavu
dočekuje i ispraća
Svuda tende i kovane kapije
psi čuvari i alarmi
protiv sunca
protiv ljudi
zaštita
Kako smo pristali
da poliježemo u ove kutije za sardine
visoka faktora
a da ne mine
ni tragosti
žalosti
za onima jutrima protegnutim
tijelima raspojasanim
golim
Hladno je
Hladno mi je
Pretrnula sam zadnju vodu
izazvala prerano krvarenje djevice od 11 ljeta
i svi su se smijali na bazenu
Ta potmula upala jajnika još ne jenjava
i nije neka šteta
velika
tek
život bačen psima
odbrojava u kapsulama
a onaj metalni smijeh u ušima odzvanja
kovačev mijeh
Jesen mi je
Boli me
Doba umiranja
 
Zubato proleće
 
Mrzim proljeće
Proljeće ima zube
i svi nervozno trube
preko ulice
i glasne su ptice
i svi se utrkuju ko će prije
da zauzme mjesta na sunčanoj strani kafane
Ljube
se djeca na peronima
Ja bih da ne osvane
da odmah pretrčim iz zime u ljeto
čemu ionako sve to
guštarenje
pretvaranje
hoću da svi odu
hoću u vodu
morska so je jedina dobra na moje rane
majka uvijek kaže da sam od bijele vrane
iz osinjaka osa
da bi se i šarka otrovala da me ujede
Ja bi nekog od prije ovog vremena od rana i šala neslana
moga lajanja i njihova povlačenja
jačanja i tlačanja
Od prije ove bijede
da me opere
ko ciganče grdno izriba
gola i bosa
od naslaga i gliba
(a bila sam tako mazna)
prije svih ovih zločina i kazna
prava plišana medvjedica
prije nego je otpočela hibernacija
pećina i studa
Okupacija
brendiranih lica i društvenih žica
Prije no me sva pogan i svo zlo te je moglo snašlo
(bila sam tako nježna)
Bilo pa prošlo
 
Spar
 
Ova kasna sparna avgustovska popodneva
i vlažna posteljina na koju padaju kosi zraci sunca kroz poluspuštene roletne
praveći trake zlatne zebre –
podsjećaju na lijena odmarališta pored puta
krčme koje nudile su prenoćište bez prijave i takse na spratu iznad na bidone vode
poređane na balkone uz zemljane saksije –
 
Podsjećaju i na memljive studentske sobe
stranice džepnih romana
duž kojih se protežu Nane Kolete i Mone
i njihovi ljubavnici koji se najprije briju da istupe žilet
a onda im ga dodaju u kadi punoj mirišljave pjene
 
Na glatke noge, satenske papuče, mušeme i spavaćice od tila
na lake pregradne zidove i teške gvozdene krevete
iza kojih se čuo svaki šum i povlačenje vode –
 
Podsjećaju na razgovore uz hladno bijelo pjenušavo, meki sir i grožđe
koje smo lijeno dohvatali s loze iznad glava
i jeli ga tako neopranog
raspravljajući punih usta o uticaju Simon na francuske strukturaliste
koji je neosporno morala ostaviti barem u onolikoj mjeri u kojoj je Sartr na filosofiju egzistencijalizma
 
-kao da je to najvažnije pitanje na svijetu
ako izuzmemo smrt intelektu
miris lokvanja i kreketanje žaba
opet smo u biti na početku
 
Miholj
 
Kad dođe ono vrijeme
kojemu se sabire i oduzima
a uvijek nekako s miholjem
dođe
Kad prezrijeva grožđe
i prska voda na usta
a stari vraćaju na kamena kućišta
Ko bi mu ga znao tad za išta
Pa pomiješam žito s kukoljem
i ne znam tad kako sam uopšte živa
kako uspjela i kako promašila
baš svaki koš
ćorava kokoš
Kako sam mogla voljeti
i tebe i njega
i ovoga i onoga
ponavljati
uvijek one iste
male slatke riječi
vezivati se za sitnice koje svaka na jednu liče
i sve su obećane i sve medene
da se umre
do naredne
Zar ljubav može biti ako nije do groba
Ili smo samo potrošna roba
svi
mi
bez razlike
Kako sam mogla ređati slike
igrati se staklenim perlama
nervima
čerupati naživo
udove
razvaljivati pa slagati se iznova
od prstiju do tjemena
od tebe do njega
do naredna
Blago onima
koji od kuće i ognjišta dalje
vidjeli nisu
nikada ništa
do on nju i ona njega
i onaj komadić obradiva dvorišta
na prisojnoj strani
sve je
i svega
Kad dođe ono vrijeme da životu položim račun
privežem čun
za obalu
a uvijek nekako s miholjem
dođe
da zamami
Ja umiješam žito s kukoljem
pa skokom daljem
 
Izvor: https://srafzine.wordpress.com/2021/02/14/katarina-saric-cetiri-mjene-ciklus-pesama/ 
 
 
Négy évszak
 
Immár az őszben vagyok
 
Nyelv alatt cukrot nyalni
elérzékenyülni
csak még egyszer
hogy
valaki
gyengédebb tenyerén
majd morzsákkal verebekkel
Leveleket gázolni
még egyszer
Bakancsokat élő betonból készíteni
talppal
Immár az őszben vagyok
Fáj
Elvérzek a matracon
Ágyam mindkét oldala
átázott
a lepedőket lábam között szorongatom
ölelésemmel minden párnát megfojtok
Már nem emlékszem arra voltál-e itt valaha is
Tényleg dobáltuk egymást párnákkal
Tényleg én voltam az
aki a foltozott lepedő szélét rágtam
Tényleg mi voltunk azok akik
mandarint
hámoztunk
lepedőt karokat maszatoltunk
 
-suprim mmmm …
A szobában naftalin és levendula
illat lebegett
az ötágú csillagot szándékosam rúgtam
a sarokba
a rágógumit az ablakdeszka
aljára ragasztottam
hogy szívesen visszatérjünk
Eszünket veszítjük
csúszunk
egymásról
míg a szomszédok az ágycsikorgásra panaszkodnak
az a bajszos meg
a túloldalon
szitkozódik: - Az istenit, róla a nyakad törd!
A házak üresen maradtak
gaz nőtte be az udvarokat
És pálinkát senki sem párol
kávét nem főz
nem vár nem kísér ki
Mindenütt redőnyök és vasalt kapuk
kutyák és riasztóberendezések
védenek
naptól
emberektől
Hogyan fogadtuk el
hogy ezekbe a magas színvonalú szardíniás dobozokban
feküdjünk
a nélkül hogy
nyomokban is
sajnálnánk
a reggeli
derékig meztelen testünk
szabad mozgását
Hideg van
Fázok
A frászt hoztam az utolsó csepp vízre
kiváltottam a 11 éves szűz lány korai vérzését
és a medencében mindenki nevetett
Az az alattomos petefészek gyulladás nem szűnik
és nem valami túl nagy
kár
csak
a kutyáknak dobott élet
kapszulákban ketyeg
az az érces nevetés meg a fülben
kovácsfújtató cseng
Immár az őszben vagyok
Fáj
Az elmúlás ideje
 
Hamis tavasz
 
Irtózom a tavasztól
Hamis a tavasz
és mindenki idegesen kiált
az utcán
és a madarak is harsányak
és mindenki azért küzd hogy
a kávéház napos oldalán foglaljon helyet
Csókolóznak
a megállóban a gyerekek
Kívánom virradat ne jöjjön
hogy a télből egyenesen a nyárba fussak
különben is minek
az ízlelgetés
a színlelés
tűnjön el mindenki
vízbe akarok menni
sebeimre egyedüli gyógyír a tengeri só
anyám egyre mondja vagyok fehér holló
darázs a darázsfészekből
a csörgőkígyót is megmérgezném ha megmarna
Én meg valakit még a sebek és ízetlen tréfák
ugatásom és visszavonulásuk
erősödésük és sanyargatásuk előtti időből
E nyomorúság előtt
hogy meztelenül mezítlábasan
mintegy cigánygyereket
lemosson dörgölje le rólam
az iszaprétegeket
(pedig oly kedves voltam)
e bűntettek és büntetések előtt
valódi plüss maci
mielőtt elkezdődött a barlangok és a hideg
téli álma
A népszerű személyek és társadalmi rétegek
megszállása
Mielőtt engem az aljasság téged meg a becstelenség elért volna
(oly gyengéd voltam)
Volt elmúlt
 
Hőség
 
Ez a késő augusztusi délutáni hőség
és a félig leengedett redőnyön keresztül a nyirkos ágyneműre ferdén eső napsugarak
által készített arany zebra-csíkok –
út-menti pihenőkre kocsmákra emlékeztetnek
amelyek bejelentkezés és illeték nélküli éjjeli szállást kínálnak az emeleten
virágcserepekkel telerakott balkonnal –
 
Emlékeztetnek a dohos egyetemista szobákra
a filléres regények oldalaira
melyeken Nanák Colettek Monek
kedvenceikkel együtt sorakoznak akiket hogy tompítsák a zsilettet előbb megnyírnak
majd az illatos habbal teli kádba tesznek
 
A sima lábakra, szatén papucsokra, viaszosvászonra, tüll hálóingekre
a nehéz vaságyakra és a vékony válaszfalakra
melyeken minden nesz és vízlehúzás áthallatszott –
 
Emlékeztetnek a hideg pezsgő melletti beszélgetésekre, a lágy sajtra és a szőlőre
a fejünk felett lévő lusta mozdulattal letépett
mosatlanul fogyasztott szőlőfürtre
közben tele szájjal vitatkoztunk Simon francia strukturalistákra gyakorolt hatásáról
ami vitathatatlanul legalább annyira érvényesült mint Sartre az egzisztencialista filozófiára
 
-mintha ez a világ legfontosabb kérdése lenne
ha nem vesszük figyelembe az értelem halálát
a békakuruttyolást és a tündérrózsa illatát
ismét a kezdetek kezdetén vagyunk
 
Indián nyár
 
Mikor eljő
a számadások ideje
valahogy mindig az indián nyárral
érkezik 
Amikor töpped a szőlő
és szájba fröccsen a víz
az idősek a kőházakba térnek
Ki tudja ilyenkor ki mit rejt
Hát a gabonát konkollyal keverem
és akkor nem tudom egyáltalán élek-e
hogyan voltam sikeres és hogyan vétettem el
éppen minden kosarat
én a perszóna a vak
Hogyan szerethettelek
téged is őt is
ezt is azt is
mindig ugyanazokat
az édes szavakat
ismételve
kötődhettem az egymásra annyira hasonlító
ígéretes édes apróságokhoz
hisz a következőig
a kis halál következik
Lehet-e szerelem ha nem sírig tartó
Vagy csak használati tárgyak vagyunk
mi
mindannyian
kivétel nélkül
Hogyan sorakoztathattam képeket
játszhattam üveggyöngyökkel
idegekkel
szaggathattam hús-vér
végtagokat
pusztíthattalak és rakhattalak újra össze
kezdve az ujjaktól a fejtetőig
téged őt
a következőt
Áldottak azok
akik otthonukon tűzhelyükön
a fiúk a lányon a lányok a fiún kívül
soha semmit
sem láttak
és az a kisajátított
termő udvarrész
minden
és mindenük
Az a bizonyos élettel való elszámolás idején
parthoz kötöm
a csónakot
de valahogy az indián nyárral együtt mindig
jő
a csábítás
Gabonát konkollyal keverek
és tovább megyek
 
Fordította: Fehér Illés

Katarina Sarić 100 godina sa Aleksandrom Kolontaj – 100 év Alekszandra Kollontajjal

 

Katarina Sarić Budva 10. mart 1976. – 

100 godina sa Aleksandrom Kolontaj
 
A htjela sam da vas štitim i branim
da sahranim
svako sjećanje na bolne zametke i amanete
na društvene nepravde
rovove i u korov zarasle krovove
Htjela sam da vam oči izbodem zlatnom kopčom
da progledate
Da odglumim ležećeg policajca
kurvu s ćoška ulice
siroče
bolesnika
udovicu
sveticu
grešnicu
boksersku vreću
pljuvaonicu
sam htjela
samo da vama lakše bude
Da se smanjim na zrno graška
sivo popodne bez vazduha daška
da budem glas one prve trube
i naoštrene na tocilu sablje
ralo od motike i grablje
da od kolijevke do groba svaku rak ranu iskopa
i prva u nju dragovoljno legnem
Htjela sam za vas zube da stegnem
da vas u tijelu bojažljivog kržljavca protegnem
i kičmu da polomim
da vam dokažem koliko vas volim
djelima a ne floskulama
Da porazbijam vam prozore
i vještačke nokte
displejeve
i šoferšajbne
da vas za kose izvučem na talase
neke nove revolucije
da riječ novu za nju izmislim a da ne izvisim
na otkinutoj deklaraciji
potrošačkoj korpi s brašnom i uljem na akcijskom popustu
otiraču za noge na izlasku
iz Delte
kesici supe
vreći prekrupe
Da budem vaša Lupe
izrodim vam Romula i Rema
da na forumima izgradimo svijet novi vrli
pa da pohrli
sve što još diše uzvodno i slobodno
protivkolotečno i vječno
ne ostane za bruku
Iz šake pepela
za vas da ustanem
sam htjela
da ste mi mogli oprostiti
ispruženu ruku
 
Izvor: https://strane.ba/katarina-saric-poezija/
 
 
100 év Alekszandra Kollontajjal
 
Önt akartam védeni fedezni azzal
hogy eltemetem
az emlékeket a fájó magzatokra hagyatékokra
a társadalmi igazságtalanságokra
a lövészárkokra a kóróval benőtt tetőkre
Szemét arany kapoccsal akartam kiszúrni
hogy végre lásson
El akartam játszani a fekvő rendőrt
az utcasarki szajhát
az árvát
a beteget
az özvegyet
a szentet
a vétkest
a homokzsákot
a köpőcsészét
csak azt akartam
önnek legyen könnyebb
Hát legyek borsószemnagyság
legyek fuvallat nélküli szürke délután
legyek hang az első trombitáé
a köszörűkőn élesített szablyáé
ásó kapa eke
tárjon fel a bölcsőtől a sírig minden sebet
belefekszek az első leszek
Önért akartam fogaimat összeszorítani
hogy önt a félénk korcs testből kihúzzam
és gerincét törjem
hogy megmutassam mennyire szeretem
nem üres szólamokkal tettekkel
Hogy összetörjem ablakait
műkörmeit
kijelzett adatait
és szélvédőjét
hogy hajánál fogva egy új forradalom
hullámaira húzzam
hagy új kifejezést érte találjak ki de ne maradjak hoppon
a leszakított nyilatkozaton
a leszállított áron vásárolt liszttel olajjal tele bevásárló kocsin
a Delta kijáratánál lévő
lábtörlőn
a zacskó levesen
a tasak búzadarán
Hogy az ön Lupeja legyek
és Romulust és Remust szüljek önnek
hogy a fórumokon új jobb világot építsünk
és minden ami még ár ellen szabadon
kihívóan és mindörökre gyalázat nélkül
lélegzik
ide csődüljön
Egy marék hamuból
önért
akartam felkelni
hogy kinyújtott karomat
megbocsáthassa
 
Fordította: Fehér Illés