Zajácz Edina Gerleszárnyak – Krila grlice

Zajácz Edina Nyíregyháza, 1975. november 22. –

Gerleszárnyak

Látod, hogy egymáshoz sodort minket a búgó idő,

óvó kezeddel takargatsz, féltesz,

ahogyan összeérnek a könnyű gerleszárnyak.

Vajon milyen feltámadás kell ehhez a tisztességhez,

hogy az ember így értse a szerelmet, a halált,

és ne kérdezze, nélküled merre szálljak?

Nem titkos jelrendszerek kötnek egy asztalhoz, ágyhoz, 

sem birtokló, hársillatú hasonlatok.

Még Isten sírta gyönggyé megkövült álmainkat,

amikor közöttünk összeolvadt minden utcasarok.

Te vagy fölöttem az égbolt, a földre koppanó eső,

az óceánná gömbölyödött féktelen határtalanság,

és a pislákoló lámpaoszlopok körül verdeső

lepkék árnyéka, ahogyan homlokomhoz érintik fejüket.

Néhol elcsattan egy sóvárgó szárnycsapás,

majd a dobbanás visszahúz vállad pereméhez,

ha messzebbre mennék, te marasztalsz végső csendességgel,

és parányi szilánkokra hullva mindhalálig védesz.

Forrás: a szerző

Krila grlice

Vidiš kako nas je vrtlog vremena spojio,

nežnim rukama me pokrivaš, čuvaš,

kao lagana krila grlice kako se dotiču.

Kakvo li vaskrsenje treba tom poštenju

da čovek ljubav i smrt tako shvata

i ne pita bez tebe kuda da leti?

Jednom stolu, krevetu ne vežu te tajni sistemi znakova

niti posedovne uporedbe mirisa lipe.

Kad između nas svaka raskrsnica se stopila

naše okamenjene snove Gospod je plačom u bisere pretvorio.

Nebo si iznad mene, kiša koja zemlju udara,

u okean pretvoren neobuzdan beskraj

i oko slabo osvetljenih stubova uličnih lampi titrajuće

sene leptira kako glavama moje čelo dotiču.

Katkad po koji požudan zamah krila se čuje

pa topot do tvog ramena me vraća,

ako bi se i udaljila, konačnom tišinom me zadržavaš

i na sićušne komade raspadajući sve do smrti me štitiš.

Prevod: Fehér Illés

Zajácz Edina Angyalok fészke a szemed – Oko ti je gnezdo anđela

Zajácz Edina Nyíregyháza, 1975. november 22. –

Angyalok fészke a szemed Engem minden kettéhasadt hajnal újranevel. Amikor megcsókolom porcukor-homlokod, az összes kínom, bűnöm megszégyenül. Szívemmel halsz, míg tenyeremből eszel. Amióta rájöttem, hogy egyedül Istennek táplállak, letérdepel bennem az alázat. Hallgatok, és úgy viselem szótlanságodat, mint ahogy holt álmainkat tűri takarónkon a selyem. Hányszor képzeltem, hogy felém szaladsz, s én leguggoltam, vártalak kitárt karokkal - te nekem rendelt tünemény -, hogy ölembe kapjalak. Aztán nevetve utánad kiabáltam: "Vigyázz, kicsim, el ne ess!" Mindig üresek voltak az utak. Egyedül te nem szabtál az első pillanatban feltételeket. Sosem voltam kevés, vagy hitvány. Osztoztál velem égiek titkán. Már éjjel kirügyezteted párnánkon a sóhajokat, hogy mire megvirrad, virágba boruljon a mogorva harag. Érted szövetséget kötöttem a halállal, ha egy asztalhoz  ülünk, folyton megdöbben. Már nem félek. Te jöttél hozzám kételkedés nélkül, és én éppen annyira szeretlek, mint szeretni foglak, amikor halvány arcod Istennek szépül. Míg a reggeli fény belénk szeret, tudom, angyalok fészke a szemed.

Oko ti je gnezdo anđela Svaka rascepana zora me ponovo odgaja. Kad ti rahlo-slatko čelo poljubim, svaka moja patnja, grehota se osramoti. Srce mojim umireš dok mi iz dlana jedeš. Odkad sam saznala da te jedino Bogu hranim, u meni poniznost kleči. Ćutim i tvoje ćutanje tako podnosim kao što naše mrtve snove svila na pokrivaču podnosi. Koliko puta sam zamislila, prema meni trčiš a ja te klečući, raširenim rukama čekam – tebe meni određenog fenomena –, da te u naručje primim. Pa posle veselo za tobom vičem: "Dragi moj, pazi da ne padneš!” Putevi su uvek prazni bili. U prvim trenucima jedino ti nisi uslove postavljao. Nikad nisam bila loša, tričava. Tajnu nebesa sa mnom si delio. Već tokom noći pustio si da na jastuku uzdasi niknu da bi se natmurena ljutnja do zore u cvet pretvorila. Zbog tebe sam sa smrću savez sklopila, ako uz isti stol sednemo, stalno se zaprepasti. Više se ne bojim. Nisi sumnjao kad si meni došao a ja te baš toliko volim kao što ću te voleti onda kad tvoje bledo lice Bogu se ulepšava. Dok nas jutarnja svetlost zavoli, znam, oko ti je gnezdo anđela. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.7torony.hu/content.php?c=55025&fbclid=IwAR20NqM-8hLuXw_s_HwRZcl6_WXoiacHLWmOQ9SwsMBR3GcYzcY1kCuq4MA

Zajácz Edina Világunk – Naš svet

Zajácz Edina Nyíregyháza, 1975. november 22. –

Világunk Tizenhárom éve egy béna fiúval alszom ugyanabban az ágyban. Talán már nőről álmodik. Gyermekem. Istenem. Levegőm. Ránk szakadt pajtában az alkony, ma nyári nap, holnap jégeső. Egy lampionba gyűjtögetem sorba, ami lehetne, ami volna. Kétéves múlt, amikor ruhámban fényesre töröltem neki egy almát. Azóta tartom. Hiába nőtt ki bennünket tucatnyi nagykabát, sorban összehajtom, kicsit a nagyra, aztán vissza, mert egy kell, ami a könnyeket felissza. Bodzabokor mögött felejtett bújócska, a szobában néhány karcsú lány, pár üveg bor, egy bizonyítvány, egy mosoly. Egészen aprócska. Rajtam csüng szava, a ki nem mondott első. Dekor-ráció, mint a csöppnyi szájtól érintetlen emlő. Már nem aggaszt a halálközelség, csak nagyobbra növel, s ég bennem, akár a szeme. A bűntelen. Hogy megmaradjak átzuhanok rajta szüntelen. Megint, megint a holnaptól félek, hasogatják lampionunk szürke pengeélek. * Néha eszembe jut egy férfi, egy ölelés csak, egy inggallérnyi.

Naš svet Već trinajst godina krevet sa paraliziranom dečakom delim. Možda već o ženi sanja. Moje dete. Moj bog. Moj vazduh. Suton nas je u seniku uhvatio, danas sunce, sutra ledena kiša. U jedan lampio redam, šta bi se moglo da bi bilo. Dve godine je imao kad sam mu jednu jabuku sa keceljom izglancala. Od onda držim. Zalud nas je mnoštvo kaputa preraslo, sve sklapam, malen na velik, pa obrnuto, jer jedan treba, koji suze upija. Iza žbuna zove zaboravljena skrivalica, u sobi par vitkih devojaka, nekoliko flaša vina, jedna svedodžba, jedan osmeh. Neznatan. Njegova rečenica na meni visi, ona prva, neizgovorena. Deko-racija, kao od sićušnih usni netaknuta dojka. Blizina smrti više me ne brine, samo me uzdiže, u meni plamti, kao njegove oči. Oni nevini. I da opstanem neprestano preko njega padam. Opet se bojim od sutrašnjice, našeg lampiona siva sečiva kroje. * Koji put setim se jednog muškarca, tek jednog zagrljaja, kao da je kragna. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Zajácz Edina Sugárzás - Zračenje

Zajácz Edina Nyíregyháza, 1975. november 22. –

Sugárzás Veled ott vagyok, ahol a Nap, ahol két angyal egymásba harap. Annyi szeretnék lenni, annyi csak, mint a belőled hiányzó, életre keltett csontdarab.

Zračenje Tamo sam s tobom gde je i Sunce, gde ozlojeđni anđeli besne. Volela bi da budem tolika, samo tolika, kao oživeli komad kostiju što nedostaje iz tebe. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.poet.hu/vers/148880

Zajácz Edina Hogy lehajolj hozzám – Da se do mene sagneš

Zajácz Edina Nyíregyháza, 1975. november 22. –

Hogy lehajolj hozzám Összeszorított foggal viselem a nesztelenséget, nem a vágyottat, nem is a holtak ajkán bimbózó gyümöcsfákat, hanem azt a rettegett, nyomorúságos magányt, amelyben mindig nélküled érek haza, farkasszemet nézve egy öregasszonyos, előttem negyedmosolynyi világgal. Át kellene írni valamit! Talán a felelősséget a vállamon, vagy átrendezni egymáshoz szóló hangjaink torkunkban rekedt gyémántberakásait. Akkor megváltozna az a tényszerű birtokviszony, melyben nekem jutnak a kialvatlan szemkarikák, és te, súlyos léptű isten többé nem szégyellnéd az alázatos mozdulatot, hogy lehajolj hozzám.

Da se do mene sagneš Stisnutim zubima trpim tajac, ne požudnog, niti voćke u pupanju na usnama preminulih, nego onu strepnjom obavijanu, ubogu samoću, u kojoj kući uvek bez tebe stižem, suočavajući poput starice sa ostarelim svetom jedva primetnog osmeha. Trebalo bi nešto prepisati! Možda odgovornost na mojim leđima, ili preurediti u našim grlima zapele dijamantne naslage glasova kojima jedan drugog zovemo. Onda bi se onaj odnos posedovanja promenio, u kojem neispavani podočnjaci meni pripadaju, a ti, gospode teškog koraka više pokornog pokreta ne bi se stideo, da se do mene sagneš. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.7torony.hu/content.php?c=68965

Zajácz Edina Amikor – Kad

Zajácz Edina Nyíregyháza, 1975. november 22. –

Amikor Szeretni fogod-e bőröm furcsa őszillatát, amikor a hátam görbe bot tartja egyenesen, és mohó szám már nem hisz a csókban, csak a mindenek felettiben? Amikor sajgó gerincem nevetve fegyelmezem; Csitt! Érted már semmi se fáj, s akadozva is feléd baktat a szív, a láb. Szeretni fogod-e bőröm furcsa őszillatát?

Kad Volićeš li čudan miris jeseni moje kože, kad će mi kičmu čvorugav štap držati i žudne usne moje više ne u poljubac, samo u svevišnjem verovati? Kad moju bolnu kičmu u smehu obuzdavam; Pst! Više ništa ne boli, ali srce, noga i spoticajući prema tebi kreće. Volićeš li čudan miris jeseni moje kože? Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.facebook.com/855068047918168/photos/a.855090311249275.1073741828.855068047918168/992031550888483/?type=3&theater



Zajácz Edina Koldusrend – Prosjački red

Zajácz Edina Nyíregyháza, 1975. november 22. –

Koldusrend Sem könnyem, sem hangom sincs már,  csak az a szigorú koldusrend, ahogy bársonyfekete angyalok jönnek elém teríteni az elkerülhetetlent. Ha faggatnál se tudnám, vajon hány napja csendesül az a méltatlankodó beszélgetésfoszlány a riadt reggelek hasadó fénye alatt.

Prosjački red Više ni suzu, ni glasa nemam, samo taj strog  prosjački red, kako somotcrni anđeli ispred mene nezaobilazno prostiru. Ni kad bi me ispitivao ne bi znala koliko dana se stiša ta negodovajuća krhotina razgovora ispod svetla prestrašenih zora. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://7torony.hu/content.php?c=68347



Zajácz Edina A halál fekete libegőjén – - Na mračnoj žičari preminuća –

 

Zajácz Edina Nyíregyháza, 1975. november 22. –

 

 

A halál fekete libegőjén –   Nézem a teret, a hintát, anyám szívének meghasadását, a hófehér krizantémokat arca helyén, ahogy elszállnak álmaink a semmi ezüstködén. Fodros ruhás angyalok hívnak, gyere... Milyen hatalmas a halál játszótere, s míg térdei közül el nem enged az utolsó törvény, csak ringatózunk fekete libegőjén, anyám és én.

Na mračnoj žičari preminuća –   Gledam ljuljašku, tržište, kidanje srca moje majke na mestu njenog lica bele ivančice, kako u srebrnoj magli ništa naš san nestaje. Anđeli sa naboranim haljinama zovu, kreni... Veličanstven je igralište smrti, i dok me poslednji zakon između kolena ne pušta, samo se ljuljamo na mračnoj žičari preminuća, mama i ja.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://7torony.hu/content.php?c=64635



Zajácz Edina Szomj – Žeđ

 

Zajácz Edina Nyíregyháza, 1975. november 22. –

 

 

Szomj   Mondd, ki vagy, miféle férfi, hogy hétfőtől vasárnapig szomjazlak, s üres poharat szürcsölve viselem; már sosem leszel közelebb, egyetlen háztömbnyivel sem. Betűk, szavak mögött látlak egy vásznon, ahogy két szeretkezés között rám liheged minden morcosságom, mert álruhában fulladunk csak gyönyörbe, a semmit nyaldossuk egymás után körbe. Mielőtt meghal a délután, még felsóhajt rozzant réztrónusán, utolsót rándul bennünk az izom, s szétáznak a percek lábnyomaidon. Lehetnél csepp, leheletnyi pára, köldökömbe zsugorodott vízözön, kortynyi csak, mint negyedfél rum, egy belőlem kivonhatatlan szérum, mi nemesebbé mérgezi vérköröm.

Žeđ   Reci, ko si, kakav muškarac da svakog dana žeđ za tobom osećam i praznu čašu srkajući podnosim; bliže više nikad nećeš biti, ni za jedan blok kuće. Na nekom platnu iza slova, izraza vidim te kako između dva vođenja ljubavi svu moju nabrušenost dahtajući mi otkrivaš, jer u slast tek prerušeno se davimo, jedni iza drugog ništa ližemo. Pre no što popodne umre još uzdahnuće na trošnom bakrenom tronu, u nama zadnji put trznuće mišići i na tvojim stopama rastopiće se minuti.   Mogao bi biti kap, para jednog uzdaha, u moj pupak smežuran potop, samo srh, kao četvrtina ruma, iz mene neodvojiv serum, što moj krvotok trovanjem oplemenjuje.   Prevod: Fehér Illés

 

Forrás: http://7torony.hu/content.php?c=56499

 



Zajácz Edina Anyám, te nem tudod – Majko, ti ne znaš

Zajácz Edina Nyíregyháza, 1975. november 22. –

 

Anyám, te nem tudod   Te nem tudod, anyám,  hány éve már, hogy csupa vér vagyok. Vérből van a hold, a nap, a csillagokon is ott ragyog, akármerre nézek, forrón az arcomba csap, hiába takarom, félálmomban is hullik rám a borzalom. Anyám, te nem tudod, hogy mindegyik télnek meggyszínű az inge, és megölelném, ha egyszer fehér gyolcsban jönne. Egy darabot szakítanék az ingének ujjából, és letörölném a vért az angyalok szárnyáról.

Majko, ti ne znaš   Ti ne znaš, majko, od kada sam skroz krvava. I mesec i sunce je iz krvi, sjaji i na zvezdama, gde god pogledam, vruće u lice mi udara, zalud se pokrivam, užas i u polusnu me prekriva. Majko, ti ne znaš, da košulja svake zime boju višnje ima, i zagrlila bi, kad bi jednom u belom platnu došla. Iz rukava njegove košulje komad bi otkinula i sa krila anđela krv obrisala.   Prevod: Fehér Illés

 

Forrás: http://7torony.hu/content.php?c=62675