Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zajácz Edina. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zajácz Edina. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. február 26., kedd

Zajácz Edina Gerleszárnyak – Krila grlice


Zajácz Edina Nyíregyháza, 1975. november 22. –

Gerleszárnyak

Látod, hogy egymáshoz sodort minket a búgó idő,
óvó kezeddel takargatsz, féltesz,
ahogyan összeérnek a könnyű gerleszárnyak.
Vajon milyen feltámadás kell ehhez a tisztességhez,
hogy az ember így értse a szerelmet, a halált,
és ne kérdezze, nélküled merre szálljak?
Nem titkos jelrendszerek kötnek egy asztalhoz, ágyhoz, 
sem birtokló, hársillatú hasonlatok.
Még Isten sírta gyönggyé megkövült álmainkat,
amikor közöttünk összeolvadt minden utcasarok.
Te vagy fölöttem az égbolt, a földre koppanó eső,
az óceánná gömbölyödött féktelen határtalanság,
és a pislákoló lámpaoszlopok körül verdeső
lepkék árnyéka, ahogyan homlokomhoz érintik fejüket.
Néhol elcsattan egy sóvárgó szárnycsapás,
majd a dobbanás visszahúz vállad pereméhez,
ha messzebbre mennék, te marasztalsz végső csendességgel,
és parányi szilánkokra hullva mindhalálig védesz.

Forrás: a szerző


Krila grlice

Vidiš kako nas je vrtlog vremena spojio,
nežnim rukama me pokrivaš, čuvaš,
kao lagana krila grlice kako se dotiču.
Kakvo li vaskrsenje treba tom poštenju
da čovek ljubav i smrt tako shvata
i ne pita bez tebe kuda da leti?
Jednom stolu, krevetu ne vežu te tajni sistemi znakova
niti posedovne uporedbe mirisa lipe.
Kad između nas svaka raskrsnica se stopila
naše okamenjene snove Gospod je plačom u bisere pretvorio.
Nebo si iznad mene, kiša koja zemlju udara,
u okean pretvoren neobuzdan beskraj
i oko slabo osvetljenih stubova uličnih lampi titrajuće
sene leptira kako glavama moje čelo dotiču.
Katkad po koji požudan zamah krila se čuje
pa topot do tvog ramena me vraća,
ako bi se i udaljila, konačnom tišinom me zadržavaš
i na sićušne komade raspadajući sve do smrti me štitiš.

Prevod: Fehér Illés

2018. november 22., csütörtök

Zajácz Edina Angyalok fészke a szemed – Oko ti je gnezdo anđela


Zajácz Edina Nyíregyháza, 1975. november 22. –

Angyalok fészke a szemed

Engem minden kettéhasadt hajnal újranevel.
Amikor megcsókolom porcukor-homlokod,
az összes kínom, bűnöm megszégyenül.
Szívemmel halsz, míg tenyeremből eszel.
Amióta rájöttem, hogy egyedül
Istennek táplállak,
letérdepel bennem az alázat.
Hallgatok, és úgy viselem
szótlanságodat,
mint ahogy holt álmainkat tűri
takarónkon a selyem.

Hányszor képzeltem, hogy felém szaladsz,
s én leguggoltam, vártalak
kitárt karokkal - te nekem rendelt tünemény -,
hogy ölembe kapjalak.
Aztán nevetve utánad kiabáltam:
"Vigyázz, kicsim, el ne ess!"

Mindig üresek voltak az utak.

Egyedül te nem szabtál
az első pillanatban feltételeket.
Sosem voltam kevés, vagy hitvány.
Osztoztál velem égiek titkán.
Már éjjel kirügyezteted
párnánkon a sóhajokat,
hogy mire megvirrad,
virágba boruljon a mogorva harag.
Érted szövetséget kötöttem
a halállal, ha egy asztalhoz  ülünk,
folyton megdöbben.
Már nem félek.
Te jöttél hozzám kételkedés nélkül,
és én éppen annyira szeretlek, mint
szeretni foglak, amikor
halvány arcod Istennek szépül.
Míg a reggeli fény belénk szeret,
tudom,
angyalok fészke a szemed.
Oko ti je gnezdo anđela

Svaka rascepana zora me ponovo odgaja.
Kad ti rahlo-slatko čelo poljubim,
svaka moja patnja, grehota se osramoti.
Srce mojim umireš dok mi iz dlana jedeš.
Odkad sam saznala da te jedino
Bogu hranim,
u meni poniznost kleči.
Ćutim i tvoje ćutanje
tako podnosim
kao što naše mrtve snove
svila na pokrivaču podnosi.

Koliko puta sam zamislila, prema meni trčiš
a ja te klečući, raširenim rukama
čekam – tebe meni određenog fenomena –,
da te u naručje primim.
Pa posle veselo za tobom vičem:
"Dragi moj, pazi da ne padneš!”

Putevi su uvek prazni bili.

U prvim trenucima jedino ti nisi
uslove postavljao.
Nikad nisam bila loša, tričava.
Tajnu nebesa sa mnom si delio.
Već tokom noći pustio si
da na jastuku uzdasi niknu
da bi se natmurena ljutnja
do zore u cvet pretvorila.
Zbog tebe sam sa smrću
savez sklopila, ako uz isti stol sednemo,
stalno se zaprepasti.
Više se ne bojim.
Nisi sumnjao kad si meni došao
a ja te baš toliko volim
kao što ću te voleti onda kad
tvoje bledo lice Bogu se ulepšava.
Dok nas jutarnja svetlost zavoli,
znam,
oko ti je gnezdo anđela.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://www.7torony.hu/content.php?c=55025&fbclid=IwAR20NqM-8hLuXw_s_HwRZcl6_WXoiacHLWmOQ9SwsMBR3GcYzcY1kCuq4MA

2018. február 10., szombat

Zajácz Edina Világunk – Naš svet


Zajácz Edina Nyíregyháza, 1975. november 22. –


Világunk

Tizenhárom éve egy béna fiúval alszom
ugyanabban az ágyban.
Talán már nőről álmodik.
Gyermekem. Istenem. Levegőm.
Ránk szakadt pajtában az alkony,
ma nyári nap, holnap jégeső.
Egy lampionba gyűjtögetem sorba,
ami lehetne, ami volna.
Kétéves múlt, amikor ruhámban
fényesre töröltem neki egy almát.
Azóta tartom.
Hiába nőtt ki bennünket
tucatnyi nagykabát,
sorban összehajtom,
kicsit a nagyra, aztán vissza,
mert egy kell,
ami a könnyeket felissza.
Bodzabokor mögött felejtett bújócska,
a szobában néhány karcsú lány,
pár üveg bor, egy bizonyítvány,
egy mosoly.
Egészen aprócska.

Rajtam csüng szava,
a ki nem mondott első.
Dekor-ráció,
mint a csöppnyi szájtól érintetlen emlő.
Már nem aggaszt a halálközelség,
csak nagyobbra növel, s ég
bennem, akár a szeme.
A bűntelen.
Hogy megmaradjak
átzuhanok rajta szüntelen.
Megint,
megint a holnaptól félek,
hasogatják lampionunk szürke pengeélek.
*
Néha eszembe jut egy férfi,
egy ölelés csak,
egy inggallérnyi.

Naš svet

Već trinajst godina krevet
sa paraliziranom dečakom delim.
Možda već o ženi sanja.
Moje dete. Moj bog. Moj vazduh.
Suton nas je u seniku uhvatio,
danas sunce, sutra ledena kiša.
U jedan lampio redam,
šta bi se moglo da bi bilo.
Dve godine je imao kad sam mu
jednu jabuku sa keceljom izglancala.
Od onda držim.
Zalud nas je mnoštvo
kaputa preraslo,
sve sklapam,
malen na velik, pa obrnuto,
jer jedan treba,
koji suze upija.
Iza žbuna zove zaboravljena skrivalica,
u sobi par vitkih devojaka,
nekoliko flaša vina, jedna svedodžba,
jedan osmeh.
Neznatan.

Njegova rečenica na meni visi,
ona prva, neizgovorena.
Deko-racija,
kao od sićušnih usni netaknuta dojka.
Blizina smrti više me ne brine,
samo me uzdiže, u meni
plamti, kao njegove oči.
Oni nevini.
I da opstanem
neprestano preko njega padam.
Opet
se bojim od sutrašnjice,
našeg lampiona siva sečiva kroje.
*
Koji put setim se jednog muškarca,
tek jednog zagrljaja,
kao da je kragna.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: a szerző

2016. november 22., kedd

Zajácz Edina Sugárzás - Zračenje

Képtalálat a következőre: „zajácz edina”

Zajácz Edina Nyíregyháza, 1975. november 22. –


Sugárzás

Veled ott vagyok,
ahol a Nap,
ahol két angyal egymásba harap.
Annyi szeretnék lenni,
annyi csak,
mint a belőled hiányzó,
életre keltett csontdarab.

Zračenje

Tamo sam s tobom
gde je i Sunce,
gde ozlojeđni anđeli besne.
Volela bi da budem tolika,
samo tolika,
kao oživeli komad kostiju
što nedostaje iz tebe.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://www.poet.hu/vers/148880


2016. július 5., kedd

Zajácz Edina Hogy lehajolj hozzám – Da se do mene sagneš

Képtalálat a következőre: „zajácz edina”
Zajácz Edina Nyíregyháza, 1975. november 22. –

Hogy lehajolj hozzám

Összeszorított foggal viselem
a nesztelenséget,
nem a vágyottat,
nem is a holtak ajkán bimbózó gyümöcsfákat,
hanem azt a rettegett, nyomorúságos
magányt, amelyben mindig nélküled érek haza,
farkasszemet nézve egy öregasszonyos,
előttem negyedmosolynyi világgal.
Át kellene írni valamit!
Talán a felelősséget a vállamon,
vagy átrendezni egymáshoz szóló hangjaink
torkunkban rekedt gyémántberakásait.
Akkor megváltozna az a tényszerű birtokviszony,
melyben nekem jutnak a kialvatlan szemkarikák,
és te, súlyos léptű isten
többé nem szégyellnéd az alázatos mozdulatot,
hogy lehajolj hozzám.

Da se do mene sagneš

Stisnutim zubima trpim
tajac,
ne požudnog,
niti voćke u pupanju na usnama preminulih,
nego onu strepnjom obavijanu, ubogu
samoću, u kojoj kući uvek bez tebe stižem,
suočavajući poput starice sa ostarelim
svetom jedva primetnog osmeha.
Trebalo bi nešto prepisati!
Možda odgovornost na mojim leđima,
ili preurediti u našim grlima zapele dijamantne
naslage glasova kojima jedan drugog zovemo.
Onda bi se onaj odnos posedovanja promenio,
u kojem neispavani podočnjaci meni pripadaju,
a ti, gospode teškog koraka
više pokornog pokreta ne bi se stideo,
da se do mene sagneš.

Prevod: Fehér Illés

2016. május 20., péntek

Zajácz Edina Amikor – Kad


Képtalálat a következőre: „zajácz edina”

Zajácz Edina Nyíregyháza, 1975. november 22. –

Amikor

Szeretni fogod-e bőröm furcsa őszillatát,
amikor a hátam görbe bot tartja egyenesen,
és mohó szám már nem hisz a csókban,
csak a mindenek felettiben?
Amikor sajgó gerincem nevetve fegyelmezem;
Csitt! Érted már semmi se fáj,
s akadozva is feléd baktat
a szív, a láb.
Szeretni fogod-e bőröm furcsa őszillatát?

Kad

Volićeš li čudan miris jeseni moje kože,
kad će mi kičmu čvorugav štap držati
i žudne usne moje više ne u poljubac,
samo u svevišnjem verovati?
Kad moju bolnu kičmu u smehu obuzdavam;
Pst! Više ništa ne boli,
ali srce, noga i spoticajući
prema tebi kreće.
Volićeš li čudan miris jeseni moje kože?

Prevod: Fehér Illés
Forrás: https://www.facebook.com/855068047918168/photos/a.855090311249275.1073741828.855068047918168/992031550888483/?type=3&theater


2016. május 6., péntek

Zajácz Edina Koldusrend – Prosjački red


Képtalálat a következőre: „zajácz edina”

Zajácz Edina Nyíregyháza, 1975. november 22. –

Koldusrend

Sem könnyem, sem hangom sincs már, 
csak az a szigorú koldusrend,
ahogy bársonyfekete angyalok jönnek
elém teríteni az elkerülhetetlent.
Ha faggatnál se tudnám,
vajon hány napja csendesül
az a méltatlankodó beszélgetésfoszlány
a riadt reggelek hasadó fénye alatt. 
Prosjački red

Više ni suzu, ni glasa nemam,
samo taj strog  prosjački red,
kako somotcrni anđeli ispred
mene nezaobilazno prostiru.
Ni kad bi me ispitivao ne bi znala
koliko dana se stiša ta
negodovajuća krhotina razgovora
ispod svetla prestrašenih zora.

Prevod: Fehér Illés


2016. április 13., szerda

Zajácz Edina A halál fekete libegőjén – - Na mračnoj žičari preminuća –


Képtalálat a következőre: „zajácz edina”
 
Zajácz Edina Nyíregyháza, 1975. november 22. –
 
 
A halál fekete libegőjén –
 
Nézem a teret, a hintát, anyám szívének meghasadását,
a hófehér krizantémokat arca helyén,
ahogy elszállnak álmaink
a semmi ezüstködén.
Fodros ruhás angyalok hívnak,
gyere...
Milyen hatalmas a halál játszótere,
s míg térdei közül el nem enged
az utolsó törvény,
csak ringatózunk fekete libegőjén,
anyám és én.
 
Na mračnoj žičari preminuća –
 
Gledam ljuljašku, tržište,
kidanje srca moje majke
na mestu njenog lica bele ivančice,
kako u srebrnoj magli ništa
naš san nestaje.
Anđeli sa naboranim haljinama zovu,
kreni...
Veličanstven je igralište smrti,
i dok me poslednji zakon između kolena
ne pušta,
samo se ljuljamo na mračnoj žičari preminuća,
mama i ja.
 
Prevod: Fehér Illés


2016. április 3., vasárnap

Zajácz Edina Szomj – Žeđ


Képtalálat a következőre: „zajácz edina”
 
Zajácz Edina Nyíregyháza, 1975. november 22. –
 
 
Szomj
 
Mondd, ki vagy, miféle férfi, hogy hétfőtől vasárnapig szomjazlak,
s üres poharat szürcsölve viselem;
már sosem leszel közelebb,
egyetlen háztömbnyivel sem.
Betűk, szavak mögött látlak egy vásznon,
ahogy két szeretkezés között rám liheged
minden morcosságom,
mert álruhában fulladunk csak gyönyörbe,
a semmit nyaldossuk egymás után körbe.
Mielőtt meghal a délután,
még felsóhajt rozzant réztrónusán,
utolsót rándul bennünk az izom,
s szétáznak a percek lábnyomaidon.

Lehetnél csepp, leheletnyi pára,
köldökömbe zsugorodott vízözön,
kortynyi csak, mint negyedfél rum,
egy belőlem kivonhatatlan szérum,
mi nemesebbé mérgezi vérköröm.
Žeđ
 
Reci, ko si, kakav muškarac
da svakog dana žeđ za tobom osećam
i praznu čašu srkajući podnosim;
bliže više nikad nećeš biti,
ni za jedan blok kuće.
Na nekom platnu iza slova, izraza vidim te
kako između dva vođenja ljubavi svu
moju nabrušenost dahtajući mi otkrivaš,
jer u slast tek prerušeno se davimo,
jedni iza drugog ništa ližemo.
Pre no što popodne umre
još uzdahnuće na trošnom bakrenom tronu,
u nama zadnji put trznuće mišići
i na tvojim stopama rastopiće se minuti.
 
Mogao bi biti kap, para jednog uzdaha,
u moj pupak smežuran potop,
samo srh, kao četvrtina ruma,
iz mene neodvojiv serum,
što moj krvotok trovanjem oplemenjuje.
 
Prevod: Fehér Illés
 
 


2016. február 21., vasárnap

Zajácz Edina Anyám, te nem tudod – Majko, ti ne znaš


Képtalálat a következőre: „zajácz edina”
Zajácz Edina Nyíregyháza, 1975. november 22. –
 
Anyám, te nem tudod
 
Te nem tudod, anyám,  hány éve már, hogy csupa vér vagyok.
Vérből van a hold, a nap,
a csillagokon is ott ragyog,
akármerre nézek,
forrón az arcomba csap,
hiába takarom,
félálmomban is hullik rám
a borzalom.
Anyám, te nem tudod,
hogy mindegyik télnek meggyszínű az inge,
és megölelném,
ha egyszer fehér gyolcsban jönne.
Egy darabot szakítanék az ingének ujjából,
és letörölném a vért az angyalok szárnyáról.
Majko, ti ne znaš
 
Ti ne znaš, majko,
od kada sam skroz krvava.
I mesec i sunce je iz krvi,
sjaji i na zvezdama,
gde god pogledam,
vruće u lice mi udara,
zalud se pokrivam,
užas i u polusnu me
prekriva.
Majko, ti ne znaš,
da košulja svake zime boju višnje ima,
i zagrlila bi,
kad bi jednom u belom platnu došla.
Iz rukava njegove košulje komad bi otkinula
i sa krila anđela krv obrisala.
 
Prevod: Fehér Illés