Kőhalmi Ildikó Gyertya vagyok – Sveće sam

Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –

Gyertya vagyok Gyertya vagyok. Ha elégek, viasztengerré enyészek. Hajó vagyok viaszvízen; vitorlámon arcod viszem. Arcod vagyok, ha meguntam, hogy a saját tükröm bújjam. Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki keresgél a sötétben, sötétséggel mint vesződjek, gyertyául kihez szegődjek?

Sveće sam Sveće sam. Ako izgorim u more voska se pretvorim. Lađa sam na tečnom vosku; tvoje lice nosim na jarbolu. Tvoje lice sam, ako zamara, pa u vlastitom ogledalu moje lice me promatra. Ogledalce moje, ogledalce moje, reci mi u mraku ko šta traži, šta mi briga ako je i mrak, kao sveće kome da dam sjaj? Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.netversfeszt.hu/2009/varoterem2009/_koltok/kohalmi.htm

 



Paál Marcell Hesperus Magány – Samoća

Paál Marcell Hesperus Kazincbarcika 1972. 05. 23.–

Magány Van, hogy új kapuk nyílnak, Várj… csak egy tárul fel, és az nem nyikorog. Van, hogy tested ellátva a véred elárul, kifelé törne, de visszanyomod. Van, hogy dermedten állsz és magadból nyitnál aranyveretes termeket, de nem találsz kulcsot és hiába már, ki nyitni tudna, az elveszett.

Samoća Desi se da se šire nove kapije, Čekaj... samo jedna se otvara i ta ne škripi. Desi se da snabdevši telo krv te izdaje, izbila bi al ti potisneš. Desi se da ukočeno stojiš i  od sebe bi pozlaćene odaje otvorio, ali ključa nigde i već je uzalud, što bi te otvorio, izgubio se. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=425239390995846&set=p.425239390995846&type=1&theater

Ady András Lencsék – Leća

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –

Lencsék

Úgy látszik: élek!
Ha innen nézem, ha a te szemeddel, az eredmény ugyanaz:
egy pillantás, kis kölcsön-dioptria, s a nagy, közös látómező,
fordított állású, kicsinyített képében, szétbogárzó pontokból
egységgé társítva tényleg szerepelek.
Láttatsz, tehát létezek.

Forrás: http://kafe.hhrf.org/?p=43441

Leća

Izgleda: živim!

Ako odavde gledam, ako s tvojim očima, isti je rezultat:

jedan pogled, mala posuđena dioptria i velik zajednički vidokrug,

u njenoj obrnutoj, umanjenoj slici, iz raspršenih tačaka ujedinjeno

stvarno sam prisutan.

S tobom gledam, dakle postojim.

Prevod: Fehér Illés

Répás Norbert A halálos csönd énekes madara – Ptica pevačica mrtve tišine

Répás Norbert Komárom 1969. január 9. –

A halálos csönd énekes madara                                      „Jött, és itt maradt                                      Belül a szívemben,                                     Mint zöld citromhéj,                         Olyan ez a nagy keservem.”               La pena/A bánat, Manuel Machado                    (1874, Seville – 1947, Madrid)               Némán bámullak. A billentyűkön bukdácsoló puha ujjbegyeid érintésére megrezdülnek a húrok, lelkünkben zümmög a tavasz, szívem nyugtalan morajlása ringó mosolyszirmaid szerelmes hullámokba fonja.               Szemedben Tejút születik. Tekinteted felhőként járja át lángoló érzéseim erdejét, hogy fáinak rügyező koronáját harmattól csapzott ágakkal szakítsa avarba és ledér ábrándfüveim vízcseppekkel hozza zavarba.                 Patika vagy a némasághoz! Fülledt nyári éjszakán is szótlanul zúzod a csendet, Hozzád írott leveleim hangtalanul epednek Érted!2? és a visszhangzó nesztelenség rejtett titkom lapjait lebbenti iskolák, osztályok közt szanaszét.                 Csapzott hajjal rovom köreim. Az óra a falon hajnal ötöt nyög, a főhadnagy szájából rekedten dől a füstölgő szitok, közben azon tanakodom, melyik tükör rakható össze még álmaim hajnali cseréphabjából s melyikre szálljon a sötétség?                 Az utolsó levél hullik lábad elé. De Te érzelmeim erdejében a Hyperion tetején fészkelsz mint az örök vonzalom énekes madara, szemedben még most is látom a Tejutat és azt a csillagot, mely a lelkünkbe költözött és mindkettőnket beragyog. 1993. május 4.-én Forrás: a szerző

Ptica pevačica mrtve tišine                                           „Došla i ostala                                   Unutra u srcu mom,                             Kao zelena kora limuna,                           Takva mi je ogromna bol.”                     La pena/ Bol, Manuel Makado                     (1874, Sevilja – 1947, Madrid)               Nemo te promatram. Na tipkama spoticajući dodir tvojih mekanih vrhova prstiju zatitraju žice, u našim dušama proleće šušti, nemirno lupanje moga srca latice tvog lelujavog osmeha u ljubavne valove plete.               U tvom oku Kumova slama se rađa. Tvoj pogled poput oblaka prelazi preko šume mojih osećaja da sa pupoljcima punih krošnji od rose razbarušene grane otkine i na šušanj baci i rauzdane vlasi trave moje mašte sa kapima vode uznemiri.               Apoteka si za nemost! I tokom sparnih letnjih noći tišinu nemo zdrobiš, moja Tebi pisana pisma nemo čeznu za Tobom!? i odjek nečujnosti liktove mojih skrivenih tajni među školama, razredima rasprši.             Rasčupanom kosom pravim krugove. Sat na zidu jutarnji pet sati otkucava, dok iz usta poručnika zadimljene psovke promuklo izviru o tome razmišljam, iz komadića crepova mojih snova koje ogledalo se da još sastaviti i mrak kojeg da pokrije?               Poslednji list pada ispred tvoje noge. Ali Ti u šumi mojih osećaja na vrhu Hiperiona ugnezdila kao ptica pevačica večne privlačnosti, u tvom oku još uvek Kumovu slamu i onu zvedu vidim koja se u naše duše uselila i nas osvetljava. 4. maj 1993. Prevod: Fehér Illés



Danja Gašpar Kad mi nedostaješ – Amikor hányzol

Danja Gašpar Đokić Ploče Luka, 05. oktobar 1960 –

Kad mi nedostaješ zbog tebe po pravilu uvijek samujem na tamnoj strani mjeseca odavno već tako ostajem budna i kad svi ostali bude sebe u uspomenama ja grlim jastuk čežnjom iščekujući te dok se ova soba vrti oko osi mene ne želeći ispustiti iz ozidanih šaka moja vrata su još uvijek zatvorena sva od stakla i može ih razbiti samo tvoj glas u dolasku ako se pokorim prvom načelu pripadnosti žena sam svog čovjeka i lučno se savijam u njegovim rukama spremna za odstrel taj čin prvi i posljednji put svim zabludama da bih obrisala pokoravam se jer utamničenom jutru noć sprema iznenađenje liči na malenog psića i vrlo je moguće da mjesec ostane izlizan zbog svoje ljepote mogla bih umrijeti tako u krevetu bez stranica ljuljajući se na pola puta između poda i plafona potpuno razbuđena od nesanice i sama od samoće djeleći se baš isto onako kao kad se izgubim zasanjana tek polovično u tvojim rukama

Amikor hányzol miattad vagyok magányos a hold sötét oldalán régóta virrasztok és mikor mindeki ébred én emlékeimmel téged vágyakkal tele várva a párnát ölelem a szoba saját tengelye körül forog a befalazott ökölszorításból nem akar engedni üvegből készült ajtóm még mindig be van zárva csak jöttödet jelentő hangod képes darabokra törni ha alávetem magam az elvbeni összetartozásnak feleség vagyok és uram kezei közt az elmúlásra felkészülve vergődök hogy ezzel a tettel egyszer s mindenkorra kitöröljem tévedéseimet engedelmeskedek mert a bebörtönzött reggelnek az éj készít meglepetést kiskutyára hasonlít és valószínű szépsége miatt a hold lesz elnyűtt így meg tudnék halni oldalak nélküli ágyban a padló és mennyezet között hintázva a virrasztástól éberen egyedül az egyedülléttel éppen úgy kettéosztottan mint mikor félig karjaid között elszenderedve utat tévesztek Fordította: Fehér Illés

Erdős Virág Van egy ország – Postoji država

Erdős Virág Budapest, 1968. február 27. –

Van egy ország (egy népszavazás margójára) van egy ország ahol lakom semmi ágán lógó flakon van egy város ahol élek ahány test épp annyi lélek ahány lélek annyi lom is utcára tett fájdalom is itt egy kiságy ja de édi ott egy ülve alvó dédi kibelezett öreg szekrény arcokat befutó repkény bontott ajtó kilincs nélkül földönfutók bilincs nélkül áll a posztos mint a nádszál bokáig lerohadt lábszár itt egy szép könyv ott egy labda ez még bor de ez már abda nem az összes csak a nagyja aki tűri aki hagyja aki tűrte aki hagyta nem az összes csak a nagyja vasárnap volt ahogy mindig felöltöztek ahogy illik csupa dolgos derék polgár egy se ruszin egy se bolgár olyan szépek hogy az csuhaj egyik bérlő másik tulaj kitűnőre szerepeltek álmukban sem szemeteltek nem engedték hosszú lére elindultak a mi- sére kukákat se borogattak kutyákat se kurogattak mise után leszavaztak bezabáltak be is basztak pöri volt tán isler is jóllakott az isten is nem az összes csak a nagyja aki tűrte aki hagyta aki tűri aki hagyja nem az összes csak a nagyja rajtam is múlt rajtam múlt tegnap kezdő- dött a múlt elkezdődött vége van borzalom és béke van semmi ágán lógó flakon van egy ország ahol lakom nevezd nevén szolgáld vakon ma még bölcső ma már vagon

Postoji država (povodom jednog opštenarodnog glasanja) postoji država gde sam nastanjena na grani ništa viseća butelja postoji grad gde sam koliko tela toliko duša koliko duša toliko i rastura i na ulicu stavljena probada tu je sitna ležaljka baš je lepa na stolici baka drema pohaban stari ormar obraze obavijajući bršljan razrovani kapdžici bez kvake izgnanici bez bukagije stoji poverenik kao trska do gležnja trula golenjača tu je lepa knjiga tamo je lopta to je još bor* al to je već abda** ne baš svi samo većina trpi ispašta trpio ispaštao ne baš svi samo većina nedelja je bila kao uvek obukli se kako priliči svi su vredni valjani građani niko nije rusin niko nije bugarin baš su lepi stvarno zgodni jedan je zakupac drugi pak gospodar svi su sami odlikaši ni u snu nisu kaljali nisu na dugo i široko objašnjavali krenuli na misu smećare nisu prevrtali pse nisu jurcali posle mise glasali žderali pa i najebali valjda prženica bila i slastica i Gospod se zasitio ne baš svi samo većina trpi ispašta trpio ispaštao ne baš svi samo većina i o meni ovisio o meni ovisio prošlost je juče počela počelo je gotovo je užas i mir je na grani ništa viseća butelja postoji država gde sam nastanjena nazovi po imenu služi bez pogovora danas je još kolevka danas je već zaprega *Bor - Mikloš Radnoti je u logoru pored Bora kod Žagubice bio na prinudnom radu. **Abda - mesto u blizini Đera gde je Mikloš Radnoti pogubljen – opaska prevodioca Prevod: Fehér Illés



Kőhalmi Ildikó Ha meghalsz is – Ako i umreš

Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –

Ha meghalsz is (J. A.-nak) Mint marék kavics vicsorgó napok erős szorításban vére serken a kőnek egyél meg és majd megtudom milyen te lenni hol kapcsolódik a külvárosi botorkálás éhező holnaptalanja kavicsos kezemhez tisztesség bármerről előre és csak oda anyánk méhe fáj azóta is tied nem tudja kedvesem téged olvas enyém csak azt hová mi végre tartok kavicsos kezemmel szerelmeink már ért papírra írva öregebb vagyok de nem reménytelen vasajtókon túlról izzani kezd a reggel véreres nap-mandalára meditált új világ és tudom mondanád kavicsok a tóba gyémántsziklákat tartani rágyökerezni körmeimmel ha a ragyogás látni se enged nem kell forró sínek közt őgyelegni csak tartani azt az egyet ha meghalsz is végül.

Ako i umreš (A. J.-u) Poput šake belutka u stisci škrgutom punih dana iz kamena krv poteče pojedi me i saznaću kako je kad sam ti gde se lutanje izgladnelog bezdana na periferiji na moju belutkom punu ruku veže čast bilo od kud samo napred i tamo maternica naše majke od onda boli tvoja dragane moj to ne zna tebe čita moja samo to belutkom u ruci zbog čega kuda krećem naše ljubavi su već na sazreli zapisane starija sam ali se nadam iza čeličnih vrata usijaće se jutro na žilama punoj mandali zamišljen novi svet i znam rekao bi u jezero sa belucima stene od briljanta držati sa noktima čvrsto obaviti ako blistanje ne da ni da gledam među usijanim tračnicama ne treba skitati samo to jedno držati ako na kraju i umreš. Prevod: Fehér Illés