A. Túri Zsuzsa: Tudod – Znaš

A. Túri Zsuzsa Budapest 1971. július 30. –

Tudod Tudod, mindent megírtak már százszor, a szavakkal te akárhogy játszol, képzeleted is akárhogy táncol, minden mondat láncra verve lépked, minden sor időbe zárt kísértet... 2016. nov.8.

Znaš Znaš, sve je već sto puta napisano, sa rečima ma kako igraš, tvoja mašta ma kako titra, svaka rečenica na lance vezano korača, svaki red je u vreme zatvorena utvara... 8. nov. 2016. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://ahetedik.hu/kategoriak/versek/item/1082-tudod.html

Hajnal Éva hamvadó – dogorevanje

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. –

hamvadó inged alá rejtettél jó szorosan begomboltál rejtett gombolás vagyok szívzugodban hamvadok

dogorevanje ispod košulje si me sakrio pa čvrsto zakopčao skriveno zakopčavanje sam u prikrajku tvog srca dogorevam Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Laboda Róbert Feliratok – Natpisi

Laboda Róbert Nagykürtös 1985. július 5. –

Feliratok az utcán jártam, füst szállott elém, füllentésben hordoztam a mérget, mit lebetonozott macskakövek suttogtak lázongva lézengő fülemnek- titkolt színhiány, záporos mosódás, betonban égő graffiti kifestő, filléres dohányár táncol, s kering olvadó merengőt, nekem hideget hullajt az idegen tudat, taszító nyugtalan színezi mosolyom, olykor, lám, pecsétes a huzat, mi átjárja felejtett otthonom

Natpisi na ulici sam hodao, ispred mene dim se spustio, otrov sam u opseni nosao što je zabetonirana kaldrma šaputala u moje buntovno lutajuće uho- zatajen manjak boja, pranje pljuskom, u betonu plamteći bojadisar za grafiti, bezvredna cena duvana pleše i topljivom sanjarijom kruži, strana svest meni hladnoću sipa, mog osmeha odbojan nemir farba, katkad, eto, promaja je žigosana šta kroz moj zaboravljen dom prodire Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.magyarulbabelben.net/works/hu/Laboda%2C_R%C3%B3bert-1985/Feliratok

Menta Éva nincs szó – nema reči

Menta Éva

nincs szó lásd a csendet ott vagyok nappal tükrében ördögszekerek harcában szobád sarkában kabátodról leesett gombban cipőd járásában kezeid fogságában mindennapjaid jelenésében perceim töredékében elcsépelt létemben akarattá tett csendben végtelen fuldoklásaimban aurád körvonalában bocsáss meg csendet mégis kiáltok.

nema reči pogledaj tišinu tamo sam u ogledalu dana u borbi kola vraga u uglu odeljka tvog u dugmetu sa tvog kaputa otpalog u hodu tvoje kondure u stisci tvoje ruke u tvojim svakodnevnim pojavama u krhotinama svojih trenutaka u svom banalnom postojanju u namerno postavljenom ćutanju u svojim beskonačnim gušenjima u obrisima tvoga sjaja izbavi me jer ipak tišinu zovem. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.facebook.com/literaturairodalmiesmuveszetimagazin/photos/a.855090311249275.1073741828.855068047918168/1146143738810596/?type=3&theater

Petrőczi Éva A hetedik angyal – Sedmi anđeo

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

A hetedik angyal Az angyal tétován áll egyre áll, nem mozdul, nézi büntetni-kénytelen kezét. „Ez itt még gyermeki ég, miért, miért, miért a hetedik pohár?” Aranyöve kibomlik, gyolcspáncél-szigora lehull – Urára néz, és új parancsra vár.

Sedmi anđeo Anđeo stoji samo stoji neodlučno, ne miče se, svoju kazniti-primoranu ruku promatra. „Još je to detinjsko nebo, čemu, čemu, čemu taj sedmi pehar?“ Razveže mu se zlatan pȃs, opada njegov oklop strogosti – pogleda svog Gospodara, i novo naređenje čeka. Prevod: Fehér Illés

Forrás: Petrőczi Éva legszeb versei, AB-ART, 2017. 9. old.

Lennert Móger Tímea Tagadó – Prevera

Lennert Móger Tímea Zombor, 1981. május 20. –

Tagadó hiányoztam? te is…nem! eljöttél értem, mégsem vinnél el, s nem mennék én sem, a szerelem mihaszna, mihaszna- szerelem, játék a tűzzel, egyedem-begyedem, szeret, nem szeret, szeret, nem…szabad szeretnem!

Prevera jesam li nedostajala? i ti...a ne! došao si po mene, ipak odneo ne bi me, a ne bi išla ni ja, milina je ćorava, ćorava milina, sa vatrom se igra, trlja-brlja, voli me, ne voli me, voli me voleti...ne smem! Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://timea-versei.doroszlo.net/html/2009.html

Arsen Dedić Balada o prolaznosti – Ballada a múlandóságról

Arsen Dedić Šibenik, 28. srpnja 1938. –

Balada o prolaznosti Kad lutali smo svijetom ko raspršeno sjeme, govorili smo sebi- to je za neko vrijeme. I ne znajuć da smo na izgubljenom brodu, mi vikali smo: “Kopno!” dok gledali smo vodu. Kad ljubili smo kratko u tuzi kiše noći govorili smo za se da ljubav tek će doći. Postavljali smo stvari, al opet ne zadugo. Za sva smo mjesta rekli - odredit ćemo drugo. Kad rađala se sreća i čekala je slava, pomišljali smo opet - to nije ona prava. Kad prijatelja nema, a dani idu sporo, govorili smo za se da vraćaju se skoro. Gdje najviše smo dali dobivali smo manje, al mislili smo – to je tek privremeno stanje. Kad gubili smo život, govorili smo: “Neka” i vjerovali črsto da pravi tek nas čeka. Putovali smo dalje kad davno već smo stigli. Tek počeli smo nešto, a drugo već smo bili. I ostali smo tako kraj odlazeće vode, nerazjašnjeni sasvim i pomalo van mode. U započetoj priči, u ljubavi bez traga, jer svakoj smo se kući približili do praga. U privremenom redu nekorištenih stvari ni osjetili nismo da sami smo, i stari. Dok vjerovali još smo da samo put se mijenja, mi rekli smo si zbogom govoreć do viđenja.

Ballada a múlandóságról Szétszórt magokként bolyongva a világban bizonygattuk – átmeneti időszak. És nem tudva eltévedt hajón vagyunk, míg a vizet néztük kiáltottuk: „Szárazföld!” Mikor a bús esős éjben rövid csókokat váltottunk bizonygattuk majd ezután jön a szerelem. Sokmindent megigértünk, megint csak ideiglenesen. Minden helyre rámondtuk – másikat találunk. Mikor érett a gyönyör, közeledett az ünnep, megint ráfogtuk – ez nem az igazi. Mikor távol voltak a barátok és lassan múltak a napok, bizonygattuk hamarosan visszatérnek. Ahol a legtöbbet adtuk és legkevesebbet kaptuk gondoltuk – ez átmeneti állapot. Mikor vesztek a napok, bizonygattuk: „Sebaj” és hittük ezután jön a kánaán. Messzire mentünk akkor is mikor már régen megérkeztünk. Alig kezdtünk valamibe, máris máshol voltunk. És maradtunk az elfolyó víz mellett, így, feltáratlanul, divatja múltan. A megkezdett mesében, nyomaveszett szerelemben, mert csak a házak küszöbéig értünk. A sosem használt tárgyak ideiglenes rendjében észre sem vettük, egyedül vagyunk, megöregedtünk. Míg hittük csak az út változik, a viszontlátással önmagunkat búcsúztattuk. Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.jovicaletic.com/cms/?page_id=152