Nenad Trajković Dve strane novčića – Az érem két oldala

Nenad Trajković Pirot 1. jun 1982. –

Dve strane novčića Kada upoznaš sebe Pre susreta sa sobom A srećeš se veoma često Po nekim književnim skupovima Ili mestima Gde se nalaze književnici A nisu još uvek ništa napisali Jer ono što napišu ih razotkrije I sretne u daljini Pre nego što i odu I tamo recimo upoznaju tebe Koji se ne znaš i nisi se rodio A toliko si već pesama napisao Na papiru kojeg nema A kada nema Onda se izmišlja I stvara na temelju koji si postavio U trenutku dok si se upoznavao Sa samim sobom I možda čak zamenio uloge Dok si tragao za kišobranom Pod kojim ćeš se kupati I pod kojim ćeš nju kupati Kao što je kupam i ja Rukama koje se još nisu stvorile Očima koje nemaju spoljašnji vid Zato kada upoznaš sebe Pre susreta sa sobom A srećeš se veoma često Sa književnicima Koji još uvek nisu ništa napisali Jer u daljini su već napisali I tamo recimo upoznaju tebe Gde su već knjige pisali Kako si se rodio i upoznao sebe I o njoj koju si pesmom pronašao U pesmi koja nije postojala Jer ti nikada nisi ni napisao pesmu I zato te književnici i traže Da bi pročitali ono što nisi nikada Ili da im izrecituješ glasom Koji nećeš smeti pustiti Jer ćeš se možda roditi u vreme Kada ti nije Zato kada upoznaš sebe Pre susreta sa sobom A srećeš se veoma često u društvu njenom Ko što je srećem i ja I znaš da nju poznaješ pre Nego što sebe poznaješ I onda imaš veće poverenje u nju Jer kako ga i ne bi imao Kada sebe nisi još uvek upoznao I ima te svuda Po naslovnim stranama Televiziji Internetu I po raznim drugim mestima U kojima Nikada nisi ni bivstvovao Jer je sve hod po tlu Koji se ne može osetiti I večito izgleda kao nikada Pa neki još uvek Uzimaju tvoje stihove I njima osvajaju onu Koja je slična tvojoj Mojoj Istim onim stihovima Kojima si plenio masu Na književnom skupu Nikad održanom Jer bi to bilo praznoslovlje Za sve koji ne bi prisustvovali Jer ne postoje I sklapaš sebe u različita pisma Često arhaična Kao brana od mnogih Koji bi te razumeli Pa saznali konačno da ćeš u pisanju Prevazići mogućnost svoga rođenja A ti ne želiš izgubiti nju Jer tvojim izostankom Ona ne bi bila kompletna Iako će ionako Probuđena u braku kraj drugog ležati Ne zato što ste ti ili ona Tako želeli Već zbog pesme koju nikada nisi napisao Jer ne bi imala kraj A šta je kraj bez začetka Nemoguće ga je opisati I nemoguće ga je dopisati A čak i u kraju stvara se novi začetak Koji možeš jedino videti u pesmi Koju nikada nisi i nećeš napisati Pa zato Kada upoznaš sebe Pre susreta sa sobom A srećeš se veoma često U društvu tuđih knjiga Koje nisu napisane I tražiš nju Koja se još uvek nije rodila Kao što se ni ti nisi rodio Da bi pročitao ono Što može biti tvoj i njen život Jer sve je kretanje ka nečemu Što nikada nije postojalo Ko što ne postojiš ni ti Ni ona koju voliš A znaš da ćeš je sresti i odmah zavoleti Čak i pre nego što sebe sretneš Samo ne znaš kako će te prihvatiti Jer ako te ne prihvati Onda ćeš ti konačno napisati pesmu Koju si već napisao A ne postoji još uvek I onda će i susret sa sobom biti pesma U kojoj si se pronašao I koja će te stalno podsećati Da ne postoji druga Možda samo neka Koju ćeš oženiti Da bi tvoja pesma bila večito Između tamo neke Koju nazivaš ženom i tebe I večito pronalaženje Jer ništa nije novo Kao ni način na koji I mnogi drugi Ne znaju da je ovo I njihova pesma Koju su napisali sa tobom Jer niko od vas nije izabrao pravu knjigu I način na koji će se roditi Da bi sebe lakše upoznali Kada upoznaš sebe I nju u braku u kome nisi Na književnim večerima bićeš Pesma koju će mnogi književnici Izgovoriti rečima a ne slovima Jer si ti već rasprašio sva slova U toj jedinoj pesmi koju ćeš napisati Jer ćeš spoznati sebe na jednoj I nju na drugoj strani novčića Večito osuđene na sebe

Az érem két oldala Mikor önmagadat Mielőtt önmagaddal találkozol megismered Pedig gyakran találkozol vele Holmi író-találkozókon Vagy ott Ahol eddig semmit sem írt Írók találkoznak Mert a leírtak Még távozás előtt A messzeségben a boldogokat is felfedik És ott tegyük fel megismernek téged Aki nem tud magáról és meg sem született De már nemlétező papíron Megannyi verset írtál Ám ha nincs Hát ki kell találni És valóra váltani azon az alapon Amelyet az önmagaddal való Ismerkedés pillanatában határoztál meg Talán még a szerepeket is felcserélted Míg az után az ernyő után kutattál Mely alatt fürödni fogsz Mely alatt a nőt fogod fürdetni Ahogy és is fürdetem A még meg nem teremtett karokkal A külvilágot nem érzékelő szemekkel Ezért mikor önmagadat Mielőtt önmagaddal találkozol megismered Pedig gyakran találkozol vele Együtt az eddig semmit sem írt Írókkal Mert a távolban már írtak És ott tegyük fel megismernek téged Ahol már könyveket írtak arról Hogyan születtél és ismerted meg önmagadat És a nőről akit nemlétező költeményben Költeménnyel találtál meg Mert te költeményt sosem írtál És az írók azért is keresnek Hogy elolvassák azt amit sosem írtál Vagy olyan hanggal szavald el előttük Melyet nem mersz szabadjára engedni Mert talán akkor fogsz születni Mikor még nincs itt az ideje Ezért mikor önmagadat Mielőtt önmagaddal találkozol megismered Pedig gyakran találkozol vele együtt a nővel Ahogy én is találkozok a nővel Tudatában vagy A nőt önmagadtól előbb ismered És a nőben nagyobb a bizalmad Hát hogy is ne Hiszen önmagadat még nem ismerted meg De mindenütt jelen vagy A címoldalakon A televízióban Az interneten És egyéb különböző helyeken Ahol Sosem tartózkodtál Mert minden tulajdonképpen Érezhetetlen talajon való mozgás És a mindörökké olyan mint a sohasem De egyesek még mindig Soraidat olvassák És velük hódítják meg A kedvesedre kedvesemre Hasonlító nőt Ugyanazokkal a sorokkal Amelyekkel a tömeget kápráztattad A soha meg nem tartott Irodalmi összejövetelen Mert a nem jelenlévők számára Mert nem léteznek Üres beszéd lenne És különböző levelekbe zárod magad Gyakran letűntekbe Hogy védjen azoktól Akik megértenének És végre megtudnák írásban Születésed lehetőségét múltad felül De te a nőt nem akarod elveszíteni Mert távolmaradásoddal Nem lenne tökéletes Különben is majd Házasságban felébredve más mellett fekszik Nem azért mert te vagy a nő Így akartátok Hanem a soha meg nem írt költemény miatt Mert nem lenne vége Mégis mi a vég kezdet nélkül Lehetetlen leírni És lehetetlen hozzáírni Még a végén is egyedül a költeményben Látható új kezdetet teremt Melyet sohasem írtál meg de nem is fogsz Ezért Mikor önmagadat Mielőtt önmagaddal találkozol megismered Pedig gyakran találkozol vele A soha meg nem írt Idegen könyvek társaságában És a nőt keresed Aki még mindig nem született meg Mint ahogy te sem születtél meg Hogy elolvasd azt Ami csak a te és a nő története lehet Mert minden a sohasem létezett Valami felé mozgás Mint ahogy te sem létezel És a nő sem akit szeretsz De tudod megtalálod és rögtön megszereted Lényegében még találkozásotok előtt Csak nem tudod téged hogyan fogad Mert ha elfogad Akkor végre megírod A már megírt Ám még mindig nemlétező költeményt Akkor költemény lesz önmagaddal a találka is Melyben megtaláltad magad És állandóan emlékeztet Az a másik nem létezik Talán csak valaki Akit feleségül veszel Hogy költeményed örökös lehessen Egy valaki Akit nőnek nevezel és közötted És örökös rábukkanás Mert semmi sem új Mint-ahogy az a mód sem amelyen Sokan mások sem Tudják ez Az ő költeményük is Melyet veled együtt írtak Mert valódi könyvet egyikőtök sem választott és Azt sem hogy önmagát könnyebben megismerje Hogyan szülessen Mikor önmagadat És a nemlétező házasságban a nőt megismered Az irodalmi esteken Költemény leszel melyet sok irodalmár Nem betűkkel szavakkal mond el Mert te már abban az egyetlen költeményben Melyet megírsz minden betűt szétszórtál Mert az érem egyik oldalán önmagadat A másikon meg a nőt ismered meg Örökre önmagatokra ítélve Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://riznicasrpska.net/knjizevnost/index.php?topic=1089.0

Dejan Đorđević Podele – Osztozkodás

Dejan Đorđević Velika Sejanica kod Leskovca 2. januar 1970. –

Podele Delimo se Uzduž i popreko Unakrsno, kukasto Po sredini, s kraja Dole, gore Levo, desno. Delimo se I sve mislim Taman smo se podelili Kad ono Opet se delimo Na poznate i nepoznate Na naše i njihove Na kulturne i nekulturne Dobre i loše Bliske i dalje Na zaslužne i nezaslužne Pa onda, udri Na nemoćne Na siromašne Na bolesne. A taman pomislih da smo se podelili Pa da uzmem svoj krst. Kad ono opet podele Na stare i mlade Na afirmisane i neafirmisane Na one bliže vlasti i dalje od nje Na mamine i tatine Muške i ženske I sve tako, do pobede!

Osztozkodás Osztozkodunk Keresztbe és hosszába, Kampósan, minden irányba, Középen, végről, Lefelé, felfelé, Balra, jobbra. Osztozkodunk Mikor már hittem Éppen mindent elosztottunk Íme Ismét osztozkodunk Ismerősökre és ismeretlenekre Miénkre és övékére Műveltekre és műveletlenekre Jókra és rosszakra Közeliekre és távoliakra Érdemesekre és érdemtelenekre Utána meg, üsd A tehetetleneket A szegényeket A betegeket. Mert azt hittem Mindent elosztottunk A keresztet vállamra vettem. De megint osztozkodás Öregekre és fiatalokra Ismertekre és ismeretlenekre A hatalomhoz közeliekre és távoliakra Anyákéra meg apákéra Férfiakra és nőkre És így tovább, a győzelemig! Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Zoran Bognar Uzbuna spoznaje – Felismerés-riadó

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Uzbuna spoznaje Kada shvatiš da sve ono  što stoji između tebe i potpune  propasti može da stane  u jedan jedini konzervirani osmeh priređen na ironičan način potrpaćeš sve najdraže stvari u crnu  aktovku i sa kišnim mantilom pod rukom odlučićeš da staneš pod slapove  javnih toaleta. Ali pre nego što kreneš, proverićeš još jednom da li si uzeo sve što ti treba i poslednji bačeni pogled preko svoje verne sobe zaustavićeš na polici s knjigama gledajući u oči sve te stare dobre prijatelje predvođene Frojdom, Fromom, Sartrom, Borhesom... OČEKIVAĆEŠ DA TI POKLONE SNAGU SVOJIH GLAVNIH JUNAKA, ali  podsvest će ti reći da je očekivanje beznadežno. Shvatićeš da sve što  ostavljaš  to  je  zagađeni vazduh, nepravilna ishrana, ljudsko društvo i sunčeva svetlost (odricanja i nisu baš velika) i odlučno ćeš zgrabiti kvaku umrtvljenih vrata. Istrčaćeš iz stana brzinom svetlosti uopšte ne gledajući u retrovizor melanholije. Trčaćeš... trčaćeš utabanom stazom, ali noge će ti postajati sve teže i teže i osećaćeš kako te stežu lanci iznenadnih odluka. Zarobljen si horizontom. Crni oblaci vodokotlića užasno su gladni i njihovi želuci reže poput razdraženih pasa. Lomićeš se u sebi da li da se vratiš, ali nećeš imati razloga. Lešinari će se već pobrinuti da završe ono što su kojoti započeli...

Felismerés-riadó Ha megérted, minden, ami közted és a teljes pusztulás között van egyetlen ironikusan képzett tartósított mosolyba elfér, legkedvesebb dolgaidat fekete aktatáskába gyömöszölöd és hónod alatt esőköpennyel elhatározod, a nyilvános vécé zuhataga alá állsz. De még indulás előtt még egyszer ellenőrzöd, magadhoz vettél-e minden szükségeset és hű szobádra vetett utolsó pillantásod a könyvespolcon régi barátaiddal, Freuddal, Frommal, Sartreval, Borgesszal szembenézve áll meg… ELVÁROD FŐHŐSEIK EREJÉVEL AJÁNDÉKOZZANAK MEG, de tudatalattid súgja, reménytelen az elvárás. Megérted, amit magad mögött hagysz, az a szennyezett levegő, a helytelen étrend, az emberek társasága és a napfény (nem is oly nagy lemondás-sorozat) és határozottan ragadod meg a béna ajtó kilincsét. Fénysebességgel rohansz ki a lakásból, a búbánat visszapillantó tükrébe nem nézel. Szaladsz… a kitaposott úton szaladsz, de lábaid egyre nehezebbek és nehezebbek és a sorozatos váratlan döntések szorítását érzed. A láthatár foglya vagy. A víztartály fekete felhői farkaséhesek, gyomruk veszett kutyaként morog. A visszatérés gondolata gyötör, de visszatérned nincs miért. A dögmadarak majd gondoskodnak arról, hogy befejezzék azt, amit a prérifarkasok elkezdtek… Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Srbijo, mogu li da budem tvoj sin Balkanski Književni Glasnik Beograd 2019. str. 18-19.

Fabó Kinga Az Operabált megnyitom – Bal opere otvorim

Fabó Kinga, Mezőtúr 1953. november 1. –

Az Operabált megnyitom Mennyi nő! Hány lejárt idő. Hány bérelt báj, szerteszét. Még mielőtt - a hajcihő - áll a bál: révbe ér. Lendülne ki. Törne át - a holtponton - révbe ér: összezár. Hány férfi! Mennyi esély, mi ketyeg; időzített vágy. Korbács rostál: ki mit kóstál. Mennyi bérelt báj. Vágyak fókusza! Megannyi frusztrált pillantást vonz oda. Álmaim szőke szponzora. Hídként - át - a pillantáson. Lehet barna is, csak - lásson. (Álmaim szőke szponzora.) Én is vagyok! Furcsa pár. Vezényszóra lép. Báli cipőm sokat ér. Báli cipőm lestrapál, vezényszóra lép. Megtorpan, vissza- hőkölök: fizetős a hely. Hogyan járjak el. Mostanában nem öltem meg senkit. Volna okom? Az Operabált megnyitom.

Bal opere otvorim Koliko žena! Koliko isteklih vremena. Koliko zakupljenih zanosa, razbacano. Pre no što – metež – bal je u toku: stiže. Zahuktala bi. Probijala bi – preko mrtve tačke – stiže: zatvara. Koliko muškaraca! Koliko šansi, šta otkucava; tempirana pohota. Knut rešeta: ko koliko košta. Koliko zakupljenih zanosa. Fokus pohota! Bezbroj frustriranih pogleda privlači. Blond sponzor mojih snova. Poput mosta – preko – pogleda. Može i braun biti, samo – da vidi. (Blond sponzor mojih snova.) I ja postojim. Čudan par. Na komandu korača. Skupa je moja na balu nosena cipela. Izmori me na balu nošena cipela, na komandu korača. Zastane, povlači se: plaća se mesto. Postupati kako. U zadnje vreme nikog nisam ubila. Razloga imam li? Bal opere otvorim. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://holdkatlan.hu/index.php/szepirodalom/vers/408-fabo-kinga-az-operabalt-megnyitom

Jász Attila (lencse és távcső)* – (leće i dalekozor)**

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

(lencse és távcső)* Ahogy két lencse segíti egymást, töri a fényt. Hogy messzebbre nézhessünk. Saját magam kell folyton túllépnem, hogy elérjem egyszer. Amit tényleg szeretnék. Költészetben élni. Csak csend és más semmi. Lenni. Létezni csak úgy a semmiben. Két lencse a távcsőben. Egyre messzebb látni. A csillagokon is túl. Ezt tanulom folytonosan. Tőled. Eljutni egészen közvetlenül a szavakon messze-messze túlra. *a 90 éves Vasadi Péternek

(leće i dalekozor)** Kako dva leća se pomažu, svetlost lome. Da možemo dalje gledati. Neprestano sam sebe moram prekoračiti da jednom dostignem. Što bi uistinu želeo. U pesništvu živeti. Samo tišina i ništa drugo. Biti. Postojati tek tako u ništa. Dva leća u dalekozoru. Sve dalje videti. I iza zvezda. Danonoćno to učim. Od tebe. Stići skroz naskroz u daleku-daljinu neposredno iza reči. **devedesetgodišnjem Peteru Vasadiju Prevod: Fehér Illés

Forrás: Jász Attila: Belső angyal Kortárs könyvkiadó Budapest 2019.