Jelena Glišić Камен и човјек – A kő és az ember

 

Jelena Glišić Derventa 9. juli 1989. – 

Камен и човјек   Камен Под ногом Под главом Камен студен Камен врео Под снијегом Под сунцем Кроз вијекове Непромијењен И још тврђи Као шака Тежака На самрти Камен над земљом И под земљом Свуда камен На извору Вода Из камена животног Тече Мријести се риба Под каменом ријечним Камен студен Камен врео У темељ узидан кућни Као вјера камена Вјера тврда И још тврђа Кроз вијекове Молитвом одржана Камен студен Камен врео Човјек на камену И камен у човјеку Живе С прећутним договором Да ослонац Један другоме Буду

A kő és az ember   Kő Talpunk alatt Fejünk alatt Jéghideg kő Forró kő Hó alatt Tűző napon Századokon át Változatlan És még keményebb Akár a haldokló Napszámos Ökle   Kő föld felett És föld alatt Mindenütt kő Ha forrás A víz Az életet adó kőből Ered A hal is ikráját a folyóban Kő alá helyezi Jéghideg kő Forró kő Házak alapjába épített A kőbe vetett hit Kőkemény hit És még keményebb Századokon át Fohásszal fenntartott   Jéghideg kő Forró kő Ember és a kő Kő és az ember Hallgatólagos az egyezség Együtt Élnek Egymást Támogatják   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

https://www.youtube.com/watch?v=ND9R42YFGBc

Duška Vrhovac Nebeski rodoslov – Mennyei családfa

Duška Vrhovac Banja Luka 24. mart 1947. – 

Nebeski rodoslov   Kada staneš pored velike vode ništa si, skoro nula, ni prašina ni zrno prašine, samo dah, i to je tvoja prava mera. Kada kročiš u vodu, veliku vodu, kap si, atom kapi, samo trag plavetnila, uzdah, vlažni dah, miris vode, i to je tvoja prava mera. Kada zaroniš u veliku vodu zatvorenih očiju, zaustavljenog daha, spreman na predavanje, spuštanje, do dna, do nepostojanja, taj prstohvat vremena dok te voda ne ispuni, ne vrati nazad, vladar si svemira. Bogočovek. Ako te velika voda izbaci, vrati nazad u prepostojanje, u trulež, u zadah, u bivše telo i bivši dah, postaješ senka u sećanju onih koji još nisu dotakli veliku vodu, postaješ ostatak večnog života u večnoj smrti. Ako taj ostatak zasvetli, ako probudi novu zoru, ako zabruji prepotopni sklad dotaknućeš Očev prst, zamirisaće majčino mleko čućeš manastirska zvona i iz tvojih rebara ponovo će izniknuti krila. Tek tada saznaćeš čiji si rod, koja je zvezda tvoja i koje si ime dobio na rođenju. Tek tada biće ti dozvoljeno da se upišeš u svoj nebeski rodoslov.

Mennyei családfa   Ha a nagy víz mellé állsz, semmi vagy, szinte nulla, se por, se porszemcse, csak lehelet, ez a te valós mércéd.   Ha a vízbe lépsz, a nagy vízbe, csepp vagy, atomcsepp, csak kékségnyom, sóhaj, nedves lehelet, vízillat, ez a te valós mércéd.   Ha csukott szemmel, visszatartott lélegzettel a nagy vízbe merülsz, készen átadásra, süllyedésre, a mélybe, a nemlétbe, arra a kézzelfogható időre, míg a víz ki nem tölt, nem vezet vissza, az űr ura vagy.   Te mindenható ember. Ha a nagy víz kidob, visszavezet a nemlétbe, a rothadásba, a bűzbe, a volt testbe és volt leheletbe, árnyék leszel azok emlékezetében, akik a nagy vizet még nem érintették meg, az örökös élet maradéka leszel, az örökös halálban.   Ha ez a maradék felvillan, ha felébreszti az új hajnalt, ha felzúg az özönvízelőtti összhang, megérintheted az Atya ujját, illatos lesz az anyatej, meghallod a kolostor harangját és bordáid közül ismét szárnyak nőnek.   Csak akkor tudod meg, kinek a rokona vagy, melyik a te csillagod és születéskor milyen nevet kaptál.   Csak akkor kapsz engedélyt, hogy mennyei családfádra feliratkozz.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: : https://www.literaryworkshopkordun.com/latinica/strana/169/nebeski-rodoslov

 

Zoran Bognar Rodni grade – Szülővárosom

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Rodni grade moj
u bolu, u tišini,u Propileju
 
Evo,
došao je i ovaj dan
kada se rastajemo nas dvoje,
rodni grade moj...
Odstranili su te iz mene
kao žučnu kesu s kamenom.
Kao da nikad nismo ni postali krug.
Još uvek smo dvoje u jednom,
ali ne celina i ne isto,
zajedno ali odvojeni svetovi
kao krv i kost, domaćin i gost...
Dao si mi život – život sam ti dao,
rodni grade moj.
Dali smo sve od sebe
i ostali ranjeni i uznemireni
našim opitima,
našim opisima,
našim snovima...
Ne mogu više ni da razumem
ni da prihvatim
kako i dalje neguješ i podržavaš
one koji nas vole
a koji to ne znaju da pokažu
i
one koji nas ne vole
i koji to ne znaju da prikriju.
Ne mogu više da dišem
i živim s tim
da je ovde istina
ono što se iznosi šapatom a ne glasnim govorom.
Ništa neuobičajeno:
ja sam samo još jedan od onih
koji umiru neshvaćeni u svom rodnom gradu
u tesnacu
između satane i sutona,
bluda i zabluda, prokletstva i sudbine,
između raskola i raspleta,
lidera i dilera,
bogova i robova...
I šta sad? I kako dalje? I kuda...
...kad priroda više ne trpi
logiku usamljeništva;
kad žudim za motivom
koji asocira na pokret...
Ostaje mi još samo,
rodni grade moj,
da verujem
u božji kantar, blagostanje i Put svetlosti,
jer onaj koji veruje nalazi život
i tamo gde ga drugi ne vide:
u bolu, u tišini, u Propileju...
 
Vukovar, 4-25. 4. 2010.
 
Izvor: https://www.literaryworkshopkordun.com/latinica/strana/1550/rodni-grade-moj
 
 
Szülővárosom
fájdalomban, csendben, Propülaiában
 
Íme,
ez a nap is eljött,
mi ketten elválunk,
szülővárosom…
Holmi epezacskóként tele kövekkel
távolítottak el belőlem.
Mintha kört sosem alkottunk volna.
Még mindig ketten egy vagyunk,
de nem egészen és nem ugyúgy,
együtt, de két elválasztott világ,
mint vér és csont, vendéglátó és vendég…
Életet adtál – életemet neked adtam,
szülővárosom.
Átadtuk magunkat
és sebesültek és zaklatottak maradtunk,
kísérleteinkkel,
irományainkkal,
álmainkkal…
Sem megérteni, sem elfogadni
nem tudom azt,
ahogy továbbra is azokat gondozod, támogatod,
akik szeretnek bennünket
de kimutatni nem tudják
és
azokat is, akik nem szeretnek bennünket
és ezt leplezni nem tudják.
Nem tudok többé
azzal együtt élni,
hogy itt az az igazság,
amit suttogva mondanak és nem a nyílt beszéd.
Semmi szokatlan:
csak egy vagyok azok közül,
akik szülővárosukban, a szorosban
meg nem értetten halnak meg,
démon és alkony,
feslettség és tévedés, átok és sors között,
szakadás és kibontakozás,
vezérek és dílerek között,
istenek és fegyencek…
És most? Hogyan tovább? És merre…
…mikor a természet a magány
logikáját többé nem tűri;
indítékra vágyok,
ami indulást sugall…
Ami számomra még marad,
szülővárosom,
hogy higgyek
az isteni biztatásban, a jólétben, a fény Útjában,
mert az, aki hisz, ott is
életet talál, ahol mások nem:
a fájdalomban, a csendben, Propülaiában…
 
Vukovár, 2010. 4. 4-25.
 
Fordította: Fehér Illés

Ranko Risojević Дуге цијеви кратке памети – Féleszűek hosszú csövekkel

 

Ranko Risojević Kalender kod Bosanske Kostajnice 8. avgust 1943 -

Дуге цијеви кратке памети
 
Мало, мало, па на нашим улицама видимо
Дуге цијеви, иза којих стоје роботи, стоје клонови,
То су браниоци, ратници и праведници.
Способни су и да ме убију за моје добро.
Јер коме служе те цијеви, сем страх да сију
Овдје, гдје се заборавила мудра ријеч и смијех.
Бјежим од тог страха, од дјетињства, од праисторије.
Само у далекој Канади, покрај језера Онтарио,
Одмарала се моја душа, већ свикла на страх,
На мрка лица што ми не желе добро,
На мрачне ријечи језика у којем сам одрастао,
На шале које су другом смијешне и знане,
На обичаје праљуди испод сојеница,
На јутра за која кажем – одакле поново стигосте!
 
Izvor: https://srpcasopis.org/2020/07/06/ranko-risojevic-pjesme-izbor/
 
 
Féleszűek hosszú csövekkel
 
Utcáinkon egyre másra hosszú csöveket
Látunk, mögöttük robotok, pojácák állnak,
Védelmezők, harcosok és az igazság bajnokai.
Még ölni is képesek, érdekemben teszik.
Azok a csövek csak félelmet keltenek,
Itt, ahol megtagadták a bölcseletet és a nevetést.
Ősidőktől fogva menekülök attól a félelemtől.
A rosszakaró sötét alakokhoz,
A durva szavakhoz, melyekben felnőttem,
A másoknak nevetséges és ismerős ugratásokhoz,
A vityillókban az ősemberi szokásokhoz,
A reggelekhez, mikor mondom – honnan jöttetek!
A félelemhez szokott lelkem csak a messzi
Kanadában, az Ontario-tó Partján pihent meg.
 
Fordította: Fehér Illés

Risto Vasilevski (Издвojeнe) Анотације – (Kiragadott ) Széljegyzetek

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. – 

(Iздвojeнe) Анотације   Sve što se stalno ponavlja liči na život.     * Ekser koji drži stub na koji se oslanja kuća, važniji je i od tog stuba i od te kuće.   * Slavu jedino priznaje budućnost.   * Time što se podeli drugima, vlastita muka ne postaje manja.   * Vrata prema istini ili neistini, ili orema raju ili paklu, svako sam otvara.     * Najbolje uspeva ono što – samo nikne!   * I pustinja može postati najlepše mesto za život, ako je jedino i – poslednje.   * Mrtva ruka ničije lice ne miluje.   * Jedino smrt nema senku. Jer iza sebe ostavi sve crno.   * Onome koji tvrdi da mu ništa ne treba, ne treba nuditi ništa više od toga.

(Kiragadott ) Széljegyzetek   Minden, ami állandóan ismétlődik, az életre hasonlít.   * A házat tartó oszlopot tartó szög, az oszloptól is és a háztól is fontosabb.   * A dicsőséget csak a jövő ismeri el.   * Azzal, hogy mással megosztod, saját gyötrelmed nem lesz elviselhetőbb.   * Az igazság vagy a hazugság, a menny vagy a pokol kapuját mindenki maga tárja ki.   * Legjobban az sikerül ami – csak kikel.   * Lehet a pusztaság is legszebb élettér, ha az egyetlen és – utolsó.   * Halott kéz senkit sem simogat.   * Csak a halálnak nincs árnyéka. Maga mögött mindent feketébe borít.   * Annak, aki állítja, semmire sincs szüksége, ettől többet nem is kell kínálni.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ристо Василевски: Кључаоница. Философеме*Афоризми*Анотације, АРКА Смедерево, 2021.

Jelena Glišić Јунак прве класе – Hős a javából

 

Jelena Glišić Derventa 9. juli 1989. – 

Јунак прве класе   Одувијек је био храбар, у храбрости некад груб, ЗАПЛАКАО НИКАД НИЈЕ ОСИМ КАД ГА БОЛИ ЗУБ!   Одувијек је био снажан, могло би се рећи јак, ЦМИЗДРИО ЈЕ САМО КАДА ШАЉУ ГА У МРКЛИ МРАК!   Одувијек је био јунак, да л′ му има ико раван, СУЗИО ЈЕ ТЕК КАД МОРА ИЛ′ У ПОДРУМ ИЛ′ НА ТАВАН!   Одувијек је био даса, хладан ко сјеверац љут, ШМРЦАО ЈЕ ТЕК ПОМАЛО КАД МУ МАЧКА ПРЕЂЕ ПУТ!   Одувијек је био фаца, ко да му на црту стане, БЕЖАО ЈЕ САМО КАДА НЕКА КРУПНА ПСИНА ЛАНЕ!

Hős a javából   Mindig bátor volt, néha goromba talán, SOHASEM SÍR, CSAK HA A FOGA FÁJ!   Mindig erős volt, mondhatni kemény legény ma már, CSAK AKKOR SZIPOG, HA A KOROMSÖTÉTBEN ZAVARJÁK!   Mindig hős volt, vele egyenrangú létezik egyáltalán, CSAK AKKOR PITYEREG, HA A PADLÁSON TALÁLJA MAGÁT!   Mindig legény volt a talpán, mint a zord északi szél, rideg, szilárd, CSAK AKKOR SÍRDOGÁL, HA MACSKA KERESZTEZI ÚTJÁT!   Mindig markos suhanc volt, senki sem áll útjába, CSAK AKKOR ISZKOL, HA KUTYA SZALAD UTÁNA!   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Јелена Глишић: Кад ја лупим шаком о сто, Art Scena Бања Лука 2020, стр. 43.

Živko Vujić Bila si – Az voltál

 

Živko Vujić Ljubatovci kod Laktaša, 6. april 1947. –

Bila si
 
Bila si ona koja je na talasima vjetra stizala u majska predvečerja
jedina
koja je plovila pučinom srca u proljećnu
luku radosti
 
Bila si ona
koja je u kosi pronosila miris bagremovog cvijeta
jedina
koja je u pluća dana udahnula miris proljeća
 
Bila si ona
čije su haljine uživale u oblinama tvoga tijela
jedina
čiju je gracioznost samo priroda mogla da protumači
 
Bila si ona
zbog koje sam lutao zavičajnim stazama samoće
jedina
zbog koje sam se vinuo u oblake čežnje
 
Bila si ona
koja je vrtoglavom snu podgrijavala javu
 
jedina
zbog koje je lila kiša suza iz bezoblačnog neba mojih očiju
 
Bila si ona
zbog koje je bez vjetra podrhtavalo lišće breze
jedina
koju je povjetarac milovao večernjim šapatom jasike
 
Bila si ona
koja je donosila proljeće u septembru
jedina
kojoj je Sunce pri zalasku darivalo svoj sjaj
 
Bila si ona
koja je lebdjela kao mjehurić pjene na talasima nesna
jedina
zbog koje su suze same tekle niz zgužvano lice jastuka
 
Bila si ona
koja je u svom oku skrivala tajnu duginih boja
jedina
koja je neostvarenim željama nježno golicala nadu
 
Bila si ona
čiji se pokreti nisu dali opjevati
jedina
čiji je odlazak iznjedrio tugu vječnosti
 
Bila si ona
koja si uvijek i na svakom mjestu bila
jedina
koja si meni bila prva i posljednja
 
Bila si ona
koja si bila i ostala
jedina
u srcu svih mojih pjesama
 
Izvor: autor
 
 
Az voltál
 
Az voltál
aki a májusi alkonyatba szelek szárnyán jött
az egyetlen
aki a szív tisztásán át az öröm kikötőjébe
a tavasszal érkezett
 
Az voltál
aki hajában az akác illatát vitte
az egyetlen
aki a mindennapok tüdejébe a tavasz illatát lehelte
 
Az voltál
akinek ruhája hajlékony testedet élvezte
az egyetlen
akinek szépségét csak a természet értette
 
Az voltál
aki miatt a szülőföld magányos utain bolyongtam
az egyetlen
aki miatt a szenvedély felhőjébe kapaszkodtam
 
Az voltál
aki fergeteges álommal hevíti a valóságot
az egyetlen
aki miatt a tiszta égből szememből könnyzuhatag hullott
 
Az voltál
aki miatt a nyírfalevél szélcsendben is remegett
az egyetlen
akit a szellő a rezgő nyárfa esti susogásával szeretgetett
 
Az voltál
aki szeptemberben a tavaszt hozza
az egyetlen
akinek a lenyugvó Nap sugarát ajándékozza
 
Az voltál
aki az éberlét hullámain habbuborékként lebegett
az egyetlen
aki miatt a gyűrött párna arcát könnyáradat fedett
 
Az voltál
aki szemében a szivárvány színeit rejtegette
az egyetlen
aki a reményt megvalósulatlan vágyakkal bizsergette
 
Az voltál
akinek mozdulatait versbe foglalni nem lehet
az egyetlen
akinek távozása után örökös gyász következett
 
Az voltál
aki mindig mindenhol
az egyetlen
volt aki számomra az első és utolsó volt
 
Az voltál
aki voltál és maradtál
az egyetlen
aki költészetemben egzisztál
 
Fordította: Fehér Illés