Jovanka Stojčinović-Nikolić Отац – Az apa

 

Jovanka Stojčinović-Nikolić Ritešić  21. juni 1952. –

Отац
 
Такав је Отац био
 
Мирно је сједио на ниској малој столици
Повремено отварајући враташца на
Смедеревцу
Џарајући ватру
 
А онда би међу дланове
(С већим жаром него у шпорету)
Спуштао лице Кажипрстом прелазећи преко
Десне обрве Као оком преко житног поља
 
Тако би на свом лицу рукама обављао
Замишљени посао па би се на кожи чела
Дуж дубоких бора
Распоређивала наша само Оцу видљива крила
Мјестимично осјенчена звјезданим сјајем
Под који нас је вјешто склањао
Повремено милујући сваку звијезду понаособ
Све док се нису размилиле свуд уоколо
И упалиле свјетлост показујући нам Пут у свијет
 
Никада више на очево чело нису се (звијезде) вратиле
 
Свако је отишао за својим послом
 
Ми смо и даље Из свјетског пространства
Свој израз лица подешавали према очевом
У души носећи тајанствени дуборез његовог чела
 
Као Ждралови млади за Оца кликћемо из тамних дубина
Да му се од тишине Срце не поцијепа
 
(То ми Оче зато што другачије не умијемо)
 
Такви смо како си нас научио
Какав си и ти био Оче
 
Izvor: autor
 
 
Az apa
 
Ilyen volt Apánk
 
Alacsony kis székén csendesen ült
Olykor hogy a tűz lángra kapjon
A tűzhely
A parazsat piszkálta
 
Majd arcát tenyerébe temetve
(A tűzhelynél hevesebben)
Mutatóujjával jobb szemöldökét
Simogatta Ahogy szemével a búzamezőt
 
Kezével arcán így végezte
Az elképzelt munkát majd homlokán
A mély ráncokon
Csak Apánk számára látható helyenként
Csillagfénnyel jelzett szárnyainkat rendezte
Melyek alá ügyesen helyezett el bennünket
Időnként minden csillagot külön cirógatott
Míg szerteszét nem szóródtak
De fényárban úszva nekünk a világba vezető Utat így mutatta
 
Apánk homlokára (a csillagok) sosem tértek vissza
 
Mindenki saját útját járja
 
De mi továbbra is a Világűrben bolyongva
Lelkünkben apánk homlokának titkos metszeteit hordozzuk
Arcvonásainkat hozzá igazítjuk
 
Fiatal Darvakként a sötét mélységekből Apánkat szólítjuk
Hogy Szíve a nagy csendben meg ne repedjen
 
(Mi Apám másként élni nem tudunk)
 
Ahogy tanítottál bennünket olyanok vagyunk
Amilyen te is voltál Apám
 
Fordította: Fehér Illés

Ranko Pavlović Trenuci u nepoznatom – Pillanatok az ismeretlenben

 

Ranko Pavlović Gornja Šnjegotina kod Teslića 19. 01. 1943 –

Trenuci u nepoznatom   Uvučeš se ponekad u svoju krv i istražuješ tajanstva vlastitog tijela, kao što su nekad avanturisti znatiželjom prodirali kroz opasnosti dalekih prašuma.   Najduže se zadržiš u pećinama srca i pitaš se: da li je ikad iko odgonetao tajne njihovog lavirinta? I ima li u zamršenim rukavcima zalutalih ovčica i zvijeri?   Onda se, uplašen, bocneš uspomenom tamo gdje krvne žile silno pulsiraju i s curkom krvi iziđeš iz sebe, iz neprohodnih hodnika u kojima se lako zaluta.

Pillanatok az ismeretlenben   Olykor saját véredbe hatolva úgy kutatod tested titkait, ahogy egykor a kíváncsi kalandorok a távoli őserdők veszedelmeit.   Legtovább a szív barlangjaiban maradsz és felteszed a kérdést: egyáltalán feltárta-e valaki is rejtett útvesztőinek titkait? És a bonyolult átjárókban vannak-e eltévedt bárányok, vadak?   Majd riadtan, az emlékekkel ott szúrod meg magad, ahol a vérerek hevesen vernek és önmagadból, a járhatatlan folyosókból, ahol könnyű utat téveszteni, a vérrel együtt távozol.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Jelena Glišić Падалица – Hullócsillag

 

Jelena Glišić Derventa 9. juli 1989. – 

Падалица   Једна звијезда неопрезна мира нема дању, ноћу, на критике и придике одговара – е баш хоћу! Једна звијезда неопрезна не држи се свога јата, сама свемир истражује, каже – хоћу из ината! Једна звијезда неопрезна с небеског је пала лица, златним сјајем заискрила и постала – падалица.

Hullócsillag   Egy csillag, szórakozott, bőrébe nem nyughatott, ha bírálatot hallott, csak nyakaskodott!   Egy csillag, szórakozott, társaival nem tartott, a világűrt egyedül kutatja, dacból teszem – hangoztatja.   Egy csillag, szórakozott, a mennyből lehullott, arany fénnyel felragyogott és – hullócsillaggá változott.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.poezijasustine.rs/2017/09/jelena-glisic-padalica.html

Iskra Peneva Za stolom – Az asztalnál

 

Iskra Peneva Beograd 25. 06. 1980. –

Za stolom   Mrzim kiselu vodu Ali zato Volim jabuku Podelimo je na pola Hajde uzmi griz Ne Nisam Eva Samo želim Da te zavedem

Az asztalnál   Utálom az ásványvizet   Viszont Szeretem az almát   Felezzük el Na egy harapást   Nem Nem Éva vagyok   Csak El akarlak csábítani   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Iskra Peneva: Negde između, Makedonski informativni i izdavački centar Pančevo 2015.

Živojin Rakočević Miris dece – A gyerekek illata

 

Živojin Rakočević Morača, 1973. – 

Miris dece    (Ljubica Živić iz sela Staro Gracko, u julu 1999.godine izgubila je dva sina. Otišli su da žanju žito.)   „Brate, izađimo u polje! Rodilo je žito”, reče moj sin, i odoše ona dva moja, dva radovanja, dvije pune kuće, dva oznojena muža, ona dva moja.   A ja ne volim kad toliko rodi kad od ratova, kad od strahova, oteža klas i zemlji i sebi. (Zato nikad ne žanji u zlu ono što se pri dobru sijalo.) Pusti neka ga odnese đavo, neka ga pojedu ptice, nemoj ga djeci u usta. Zlo mu je pomoglo da rodi, da te namami, da te sačeka, da ostanem bez ikoga.   Kad su umesto žita, požnjeli ona dva moja, otišla sam u polje, i grlila prazno klasje. Kad su ih umjesto zlata, donijeli u dvije plastične vreće, ništa mi nije bilo, i ničeg nije bilo, stala sam između ona dva moja, između dva neba, da poslednji put, osjetim miris djece.

A gyerekek illata   (Ljubica Živić Staro Gacko-i lakos 1999 júliusában mindkét fiát elveszítette. Aratni mentek.)   „Testvér, menjünk a mezőre! Érett a búza”, mondta fiam, és elmentek, ők ketten, két derű, két teli ház, két izzadt férj, ők ketten, az enyémek.   Én viszont nem szeretem, mikor annyi terem, mikor az ütközetektől, mikor a rettegéstől, a földnek is, önmagának is súlyos a kalász. (Ezért a veszedelemben sose arasd azt, ami a jólétben csillogott.) Hadd, vigye el az ördög, egyék meg a madarak, gyerek szájába ne add. Veszedelem segítette, hogy termést hozzon, hogy téged csalogasson, hogy téged megvárjon, hogy senkim se maradjon.   Mikor szalma helyett a kévét két fiam alkotta, a mezőre mentem, üres kalászokat öleltem. Mikor arany helyett két műanyag zsákban hozták haza őket, semmit sem éreztem, semmi se volt, két fiam közé álltam, két menny közé, hogy utoljára érezzem, gyermekeim illatát.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.bastabalkana.com/2016/09/miris-djece-zivojin-rakocevic/

Ilija Šaula Nikad mi niko neće oprostiti kao ti – Mint te, nekem soha, senki sem bocsát meg

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Nikad mi niko neće oprostiti kao ti   Nikad mi niko neće oprostiti kao ti. Ne ljubi me, budi surova poput žene opstanka. Uči se kako se prezire, nemoj da me pljuješ …pogledaj me bez osmijeha. Zalupi vrata kad odlaziš, ne reci zdravo, kad spremaš večeru, ne spremaj za dvoje. Navikao sam da živim i volim navikao sam da ljubim i molim nikad mi niko neće oprostiti kao ti.

Mint te, nekem soha, senki sem bocsát meg   Mint te, nekem soha, senki sem bocsát meg. Ne csókolj, légy kegyetlen, mint a női fennmaradás. Tanulj, hogyan kell megvetni, de ne köpj le, …mosoly nélkül nézz rám. Csapd be magad mögött az ajtót, ne köszönj, ha vacsorát készítesz, ne kettőre készíts. Megszoktam, hogy szeretek és élek, megszoktam, hogy csókolok és kérek, Mint te, nekem soha, senki sem bocsát meg.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://nigdine.com/ilija-saula-pesme/

Predrag Bjelošević: Човјек или пас, на степеницама спознаје – Ember vagy kutya, a felismerés grádicsán

 

Predrag Bjelošević Banja Luka 29. 05. 1953. –

Човјек или пас,
на степеницама спознаје
 
Човјек из дана у дан видно напредује.
Сваки дан је све више око њега припитомљених.
Животиња. А мање људи.
 
Човјек је напокон постао пријатељ.
Своме псу. Држи га на ланцу. Не због људи.
Већ због чопора других још дивљих паса.
Који могли би да га заведу. И у слинаву куцању.
 
И у лов на невине кућне мачке. И на сулудо
завијање на мјесец. И на одбрану до смрти.
Своје изабране женке. А не само задовољавање
незасите жене. Свога доброга господара.
 
Људи су узнапредовали. Ратове воде.
И са људима који вјерују. Да једино је човјек
човјеку најбољи пријатељ.
 
Човјек је напокон направио огроман корак. И
стао. На другу степеницу човјечности – како би то
младом пјеснику човјековом рекао Кавафис –
А пси гдје су сад? Да л већ устрчали су на врх
степеница спознаје? Само за људе предодређене.
 
Izvor: Предраг Бјелошевић: Заједно са зидовима Удружење Књижевника Републике Српске, Бања Лука и Štampar Makarije, Beograd 2020. стр. 37.
 
 
Ember vagy kutya,
a felismerés grádicsán
 
Az ember napról napra kétségkívül fejlődik.
Körülötte egyre több a megszelídített.
Állat. És kevesebb az ember.
 
Az ember végre megbarátkozott.
A kutyájával. Láncon tartja. Nem az emberek miatt.
Hanem a még vadabb falkákba verődött kutyák miatt.
Akik elcsábíthatják. A nyálas tömeges párzásra.
 
Az ártatlan macskák üldözésére. Meg az értelmetlen
holdra ugatásra. És mindhalálig védje.
A kiválasztott szukát. Ki ne csak a telhetetlen női vágyat
elégítse. A jó gazdát.
 
Az emberek fejlődtek. Harcolnak.
Azzal is, akiben bíznak. Az ember legjobb barátja
egyedül az ember.
 
Az ember végre hatalmas lépést tett. És
megállt. Az emberiség második lépcsőfokán – mondaná
ezt a fiatal költőnek, az embernek Kavafisz –
És a kutyák most hol vannak? Talán a felismerés felső
fokára szaladtak? Az eleve embereknek rendeltetettre.
 
Fordította: Fehér Illés