Keresés ebben a blogban

2023. január 21., szombat

Vlasta Mladenović Кафанска критика – Kávéházi bírálat

 

Vlasta Mladenović Šarkamen kraj Negotina 17. mart 1956. – 

Кафанска кртика
 
Уђох у стару кафану,
познату градску биртију,
да се мало окрепим
и коју реч ставим на артију.
 
Дочека ме конобар,
сав срећан што ме види,
као да га је сунце огрејало,
да ми каже аброве нешто му је стало.
 
Слушај, били су овде
неки твоји писци,
ја се не разумем у те ствари,
али мислим да су критичари.
 
Слушај, рече важно конобар,
много си добар,
али лоше су о теби говорили,
само су критиковали и пили.
 
И то све на твој рачун,
заједљиво, пуни једа,
али лафчина си ти,
кад је сирома био беда.
 
Он прича, ја ћутим,
нећу да учествујем у томе,
не знам о чему је реч,
али довољно слутим.
 

Kávéházi bírálat
 
Hogy felfrissüljek
és néhány sort papírra vessek,
az ismert városi fogadóba,
a régi kávéházba mentem.
 
A pincér, ahogy meglátott
örömmel fogadott,
mintha a nap melengette volna,
és mondogatta, jó, hogy ott vagyok.
 
Ide figyelj, holmi
írók voltak itt,
nem értek ahhoz, amiről beszélgettek,
de azt hiszem, kritikusok lehettek.
 
Ide figyelj, mondta a pincér fontoskodva,
mint ember, nagyon jó vagy,
de csúnyán beszéltek rólad,
csak bíráltak és ittak.
 
Méghozzá a te számládra,
cinikus vagy, tele méreggel,
de kemény legény,
mikor volt ügyefogyott a szegény.
 
Ő mesél, én hallgatok,
egyszerűen nem érdekel,
nem tudom miről van szó,
de sejtem.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: Власта Младеновић: Драинац и друге песме, Културисток-Пресинг, Младеновац 2018. стр. 41.

2023. január 20., péntek

Martin Prebuđila Matija i mlada konobarica – Mátyás és a fiatal pincérlány

 

Martin Prebuđila Obrenovac 25. maj 1960. –

Matija i mlada konobarica
 
Nedelja tačno u podne
poslednji martovski dan
uoči prvoaprilskih šala
i preostalih sve manjih nadanja
seli smo u dnu bašte Stare Skadarlije
nas četiri stara prijatelja
prilazi mlada konobarica
i ljubazno pita – šta ćete     
umesto ručka ili špila karata
za nedeljnu partiju pokera
Matija kao najstariji i najumniji
naruči espreso bez mleka
i odmah na to će – lepojko, i oni će isto…!
Lakonoga srna
odskakuta sva srećna
što ne mora ništa da beleži
a ni mnogo da pamti
videla je i zapamtila
Matiju i njegovu Šerlok Holms kapu
na kraju i lep džeparac od princa poezije
i to joj bi sasvim dovoljno
da i ona nas počasti
širokim nezaboravnim osmehom
 
šta bi čovek mogao lepše i da poželi
u ovako lepom sunčanom danu
a uz to još u ovu božju nedelju
poslepodne
 
31. 3. 2019.
 

Mátyás és a fiatal pincérlány
 
Vasárnap pontosan dél
az április tréfákat megelőző
utolsó márciusi és
a megmaradt egyre kevesebb remény napja
a Stara Skadarlija1 kerthelyiségében ülünk
mi négyen barátok
jön a fiatal pincérlány
és kedvesen kérdi – mit parancsolnak
az ebéd vagy a vasárnapi
pókerpartihoz egy kártyacsomag helyett
Mátyás mint a legöregebb és legbölcsebb
presszókávét rendelt tej nélkül
és hozzátette – szépségem, nekik is…!
a könnyűléptű őzike
boldogan távozott
mert semmit sem kellett felírni
sem túl sokat észben tartani
látta és megjegyezte
Mátyást Sherlock Holmi kalapjával
a végén a költők hercegétől a borravalót is
és ez éppen elég volt arra
hogy kedves felejthetetlen mosolyával
bennünket is megajándékozzon
 
ilyen gyönyörű verőfényes napon
méghozzá ezen az istenadta
vasárnap délután
ennél szebbet kívánhat-e az ember
 
2019. 3. 31.
 
1 Stara Skadarlija – étterem Belgrád bohémnegyedében
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

2023. január 19., csütörtök

Predrag Bjelošević Сликање породичног портрета – Családi arckép készítése

 

Predrag Bjelošević Banja Luka 29. 05. 1953. –

Сликање породичног портрета
 
одлучио сликар да наслика породични портрет
креоном муњевито начини скицу
потом се одмакне и стане да проматра
 
свима је погодио карактерне црте
постигао је и трећу димензију
такозвану дубину слике
коју је по свој прилици
давао лик нерођеног дјетета
 
боја је била сасвим пригушена сфуматична
неосјетно осцилирајући у интензитету
што указивало је на склад и психу истог гена
осликаног кроз вријеме
али Авај
 
већ истога дана енергичним покретом киста
наслика талас умјесто очеве главе
и учини му се да слика постаје јаснија
и сугестивнија
 
другога дана од лица мајке начини облутак
по ком се хвата златна маховина
и учини му се да слика доби
на експресивности и чврстини
 
трећи дан избриса браћу и сестре са великог
породичног стабла и што је било извјесно
слика доби неочекивану свјетлост
па стога би присиљен да одмах са неразријеђеном
ултрамарин плавом премаже чиста лица дјеце
и слика наједном доби жељену озбиљност
са много бескрајне туге
 
онда се однекуд иза његових леђа огласи
уплашена жена – Да ме ниси ни дирнуо –
сликар потеже кист и замрља лице своје жене
које је до тада упорно зурило испод летвице
потом се одмаче и посљедњи пут погледа
у породични портрет на ком тек тад примјети
да нигдје није оставио мјеста за своје властито лице
САВРШЕНО тихо рече самоме себи
и у дну слике записа АУТОПОРТРЕТ
 
Izvor: autor
 
 
Családi arckép készítése
 
a festő elhatározta családi arcképet készít
a vázlatot rajzkrétával villámgyorsan megrajzolta
majd félre állva szemlélte
 
mindenki jellegzetes vonását eltalálta
a harmadik kiterjedést is elérte
az úgynevezett képmélységet
amelyet valószínű
a még meg nem született gyerek alakja adta
 
az egészen visszafojtott szín
alig észrevehető rezgése
az idő folyamán az ugyanazon génnél megfestett
összhangra és a pszichére mutatott
se Jaj
 
már azon a napon erőteljes ecsetvonással
az apa fejét hullámmal takarta
és úgy látta így tisztább
bátrabb a kép
 
másnap az anya arcából arany mohával takart
kavicsot képzett
és úgy látta a kép immár
hatásosabb meggyőzőbb
 
harmadnap a nagy családfáról fivéreit
nővéreit törölte és a kép kétséget kizáróan
váratlanul kivilágosodott
majd haladéktalanul az ártatlan gyerekfejeket
hígítatlan ultramarinkékkel festette át
és a kép a végtelen szomorúsággal együtt
elérte a kívánt komolyságot
 
ekkor valahonnan a háta mögül megszeppent
felesége jelentkezett – Hozzám ne érj –
a festő az ecset után nyúlt és az addig a létra alatt
kitartóan a semmibe bámuló felesége arcát is bemázolta
majd hátra lépett és csak akkor a családi arcképre
utoljára tekintve vette észre
saját arcképére helyet sehol sem hagyott
TÖKÉLETES mondta halkan saját magának
és a kép aljára írta ÖNARCKÉP
 
Fordította: Fehér Illés

 


Đorđe Kuburić Осећај мере – Mértéktartás

 

Đorđe Kuburić Bačko Petrovo Selo 1958. –

Осећај мере
 
И када светлост сама је,
и када, кроз прозор, угледаш сасушену тују,
и комшијин кров са оџаком који се дими,
 
ваља имати осећај мере.
И онда када нема мере.
 
Као када сунце, ноћу, сија.
Као када птице, ноћу, поју.
 
 

Mértéktartás
 
Akkor is, ha a fény magányos,
akkor is, ha az ablakon át meglátod a száraz tuját
és a szomszéd háztetőn a füstölgő kéményt,
 
mértéket kell tartani.
Akkor is, ha nincs mérték.
 
Mint mikor a nap, éjjel, ragyog.
Mint mikor a madarakat, éjjel, itatják.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ђорђе Кубурић: Песме из дворишта. Народна Библиотека „Стефан Првовенчани“, Краљево, 2016. str. 27.

2023. január 18., szerda

Živko Nikolić Protok ludila – Tébolyáramlás

 

Živko Nikolić Koprivnica kod Zaječara 13.11.1958. –

Protok ludila
 
1. Ko se ulevo okreće oseća materiju,
ko udesno navija vrat misli da je kralj.
 
2. Ja sam Eugen Savojski, ali skrivam to
od mačaka, zolja i krtica.
 
3. I predvodim špijunsko jato u ratu svetova.
Sve se u mene sliva, šrafčiću.

4. Misao je zločesta, ja sam organizovan,
mama sadi jagode.
 
5.Živim noću, upredam grivu, zakone maštam:
- Velike egoiste prognati u Zanzibar.
- Malima omogućiti da žderu patlidžan.
 
6. Itd. Hej!
 

Tébolyáramlás
 
1. Aki balra fordul, érzi az anyagot,
aki nyakát balra fordítja, azt hiszi, király.
 
2. Én Savoyai Jenő vagyok, de ezt a tényt
a macskák, a darazsak és a sünök elől titkolom.
 
3. És a világok harcában a kémcsapatot én vezetem.
Minden belém ömlik, csavarocskám.
 
4. Álnok a gondolat, én szervezett vagyok,
anyám földiepret palántál.
 
5. Éjjel élek, sörényt ragadok, törvényről álmodok:
– Az önzőket Zanzibárba kell száműzni.
– A kicsiknek lehetővé kell tenni a padlizsán zabálást.
 
6. Stb. Hé!
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.kul-tim.net/?p=138

2023. január 17., kedd

Dušan Gojkov № 28 - № 28

 

Dušan Gojkov Beograd 11. avgust 1965. –

№ 28
 
znam
da je jablan
pod tvojim prozorom
već propupio
pustio mlade listiće
da su magnolije i lale
prekoputa
procvetale
ipak
u širokom luku
obilazim tvoju ulicu
i ne znam zašto
setim se onog divnog zaveta
izrečenog nekad davno, davno
„moje će telo čekati na tvoje ispod nekog kamena”
 
gde
kroz koje su to bušne džepove
nepovratno poispadala
ona jutra
i tmurna
i topla
svakakva
naše večeri
uz čašu vina
tihu muziku
i međusobne poglede
s malo sunca u očima
one noći
kad sam potpuno smiren
staložen
ležao šćućuren uz tebe
 
s druge strane
istina je
još uvek mi uspeva
da vratim osmeh na lice
pokojoj ženi
da povremeno neka od njih
čak dođe
sve do mog predgrađa
samo da bi mi dala čokoladu
donela kolač od voća
bocu vina
ili neku novu knjigu
popila šolju čaja
ili kakvog drugog pića
 
„život ide dalje”
kažu pametni ljudi
ali
bojim se
ove slike
što se vrte po čitavu noć
čitav dan
ovu rupu u mojoj utrobi
ovu prazninu
neće izlečiti ni vreme
ni savremena medicina
 
znam ja
mnogo toga smo i propustili
namerno ili nehotice
da učinimo
jedno za drugo
znam to, znam...
 
rominja neka sitna
prolećna
kližem se niz lorkinu ulicu
(trebalo je davno da kupim nove cipele, očigledno)
dolazim doma
hranim kornjaču
sedam u fotelju
strogo vodeći računa
da ne posmatram onaj ugao sobe
u kojem je stajao tvoj pribor za slikanje
štafelaj
platna
boje
kistovi
i slično
 
na stočiću pokraj mene
boca
čaša
jutrošnja nepopijena kafa
i vaza sa onim čudnim žutim cvećem
kojem nikako da zapamtim ime
i koje sam sinoć
(evo, stidim se)
ukrao za sebe
u parkiću
prekoputa
 
pušim cigaretu
gledajući u neodređenom smeru
 

№ 28
 
tudom
ablakod előtt
a jegenye
már fakad
megjelentek első levelei
a magnóliák és a tulipánok
a túloldalon
virágba borultak
mégis
utcádat
messze elkerülöm
és nem tudom miért
jut eszembe az a réges régen
kimondott fogadalom
testem testedet egy kő alatt megvárja”
 
hol
milyen lukas zsebeken keresztül
tűntek el nyomtalanul
azok a reggelek
a borús
a meleg
a mindenféle
estéink
egy pohár bor
halk zene mellett
szemünkben felcsillanó nappal
egymásban gyönyörködtünk
azok az éjjelek
amikor nyugodtan
békésen
hozzád bújva feküdtem
 
viszont
az is igaz
egy-egy nő arcára
még mindig képes vagyok
mosolyt csalni
időnként néhányan közülük
egészen
a külvárosomig jön
csak hogy csokoládét adjon
gyümölcstortát
egy üveg bort
vagy holmi könyvet hozzon
egy csésze teát
vagy valami más italt megigyon
 
„az élet megy a maga útján”
mondják a bölcsek
de
félek
ezeket az egész éjjel
egész nap
forgó képeket
bensőmben ezt az űrt
ezt az ürességet
sem az idő, sem a modern orvostudomány
gyógyítani nem fogja
 
tudom
sok mindent elmulasztottunk
szándékosan vagy véletlenül
egymásért
nem tettünk meg
tudom, tudom…
 
tavaszi eső
szitál
Lorca utcáján csúszkálok
(már régen új cipőt kellett volna vennem)
haza érek
a teknőst etetem
a fotelba ülök
szigorúan arra vigyázok
a szobában azt a sarkot
melyben festéskészleted állt
állvány
vászon
színek
ecsetek
ne nézzem
 
mellettem a kis asztalon
üveg
pohár
a reggel otthagyott kávé
és a váza azzal a furcsa sárga virággal
melynek nevét sehogy sem tudom megjegyezni
de tegnap este
(íme, szégyellem)
a szemben lévő
parkból
loptam
 
meghatározatlan irányba nézve
cigarettázok
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dušan Gojkov: Tužne šansone, Kornet Beograd 2015. str. 55-57.

Ranko Pavlović Izlazak sunca – Napkelte

 

Ranko Pavlović Gornja Šnjegotina kod Teslića 19. 01. 1943 –

Izlazak sunca
 
Isti ovakav izlazak sunca, oslonjen
na sleđen stub zebnje, posmatrao je
prije nekoliko desetina hiljada godina
moj začuđeni predak, i pitao se gdje li je
Onaj što svako veče gasi i svakog jutra
razbuktava plamen u najsjajnijoj zvijezdi
koja nikad ne zaviruje u njegovu pećinu.
Isti ovakav izlazak sunca, okupan
svjetlošću kao košuta rosom kad krene
da mlad list drena pretvori u mlijeko
za svoje ljupko jelenče, posmatrao je
prije ko zna koliko hiljada godina
moj oholi predak, i pitao se gdje je
onaj Prometejev štap da ukrade vatru
kojom će da sažeže i zgromi svijet.
Sasvim drugačiji izlazak sunca, slutim
zaogrnut plaštem straha, posmatraće
za hiljadu godina moj izgubljeni potomak,
uronjen u maglu bez početka i kraja,
u prašinu i opiljke civilizacije
koja će i tada biti u vječitoj borbi
sa Bogom u travci, Bogom u sitnoj bubi,
Bogom u grmu i visokom stablu, Bogom
u žuboru vode (ako je bude), u borbi
sa Bogom koji će bježati od njega,
mog i od samog sebe otuđenog potomka,
koji će vapiti za samo jednim trenutkom
u kome će moći vidjeti lice sjajnoga sunca.
 

Napkelte
 
A megfagyott szorongás oszlopára
támaszkodva, pár ezer évvel ezelőtt,
meglepett ősöm ugyanilyen napkeltét nézve
megkérdezte, hol van Az, aki a legfényesebb
csillagon, amelyik sosem kukkant
barlangjába, a lángot minden este eloltja
és minden reggel újra lobbantja.
Ugyanilyen napkeltét nézve, amely
a fényben úgy fürdött, mint a harmatban
a szarvastehén, ahogy a fiatal som leveléből
szarvasfiókája számára tejet készített,
ki tudja hány ezer évvel ezelőtt büszke
elődöm megkérdezte, hol az a prométheuszi
bot, amellyel ellopta világot
felperzselő, megsemmisítő tüzet.
A félelem palástjába burkoltan egészen
más napkeltét sejtek, amit majd ezer év
múlva elveszett utódom szemlél,
a végnélküli ködbe, a civilizáció
hulladékába, fűrészporába merülve,
amely akkor is állandó harcban áll a fűben
lévő Istennel, a pondróban lévő Istennel,
a bokorban meghúzódó Istennel, a víz
csobogásában (ha lesz) élő Istennel, harcol
Istennel, aki menekül tőle, az én és
az önmagától elidegenedett utódától,
aki azért az egyetlen pillanatért könyörög,
melyben a fényes nap arcát megláthatja.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.magyarulbabelben.net/works/sr/Pavlovi%C4%87%2C_Ranko-1943/Izlazak_sunca