Vlasta Mladenović Кафанска критика – Kávéházi bírálat

 

Vlasta Mladenović Šarkamen kraj Negotina 17. mart 1956. – 

Кафанска кртика   Уђох у стару кафану, познату градску биртију, да се мало окрепим и коју реч ставим на артију.   Дочека ме конобар, сав срећан што ме види, као да га је сунце огрејало, да ми каже аброве нешто му је стало.   Слушај, били су овде неки твоји писци, ја се не разумем у те ствари, али мислим да су критичари.   Слушај, рече важно конобар, много си добар, али лоше су о теби говорили, само су критиковали и пили.   И то све на твој рачун, заједљиво, пуни једа, али лафчина си ти, кад је сирома био беда.   Он прича, ја ћутим, нећу да учествујем у томе, не знам о чему је реч, али довољно слутим.

Kávéházi bírálat   Hogy felfrissüljek és néhány sort papírra vessek, az ismert városi fogadóba, a régi kávéházba mentem.   A pincér, ahogy meglátott örömmel fogadott, mintha a nap melengette volna, és mondogatta, jó, hogy ott vagyok.   Ide figyelj, holmi írók voltak itt, nem értek ahhoz, amiről beszélgettek, de azt hiszem, kritikusok lehettek.   Ide figyelj, mondta a pincér fontoskodva, mint ember, nagyon jó vagy, de csúnyán beszéltek rólad, csak bíráltak és ittak.   Méghozzá a te számládra, cinikus vagy, tele méreggel, de kemény legény, mikor volt ügyefogyott a szegény.   Ő mesél, én hallgatok, egyszerűen nem érdekel, nem tudom miről van szó, de sejtem.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Власта Младеновић: Драинац и друге песме, Културисток-Пресинг, Младеновац 2018. стр. 41.

Martin Prebuđila Matija i mlada konobarica – Mátyás és a fiatal pincérlány

 

Martin Prebuđila Obrenovac 25. maj 1960. –

Matija i mlada konobarica   Nedelja tačno u podne poslednji martovski dan uoči prvoaprilskih šala i preostalih sve manjih nadanja seli smo u dnu bašte Stare Skadarlije nas četiri stara prijatelja prilazi mlada konobarica i ljubazno pita – šta ćete      umesto ručka ili špila karata za nedeljnu partiju pokera Matija kao najstariji i najumniji naruči espreso bez mleka i odmah na to će – lepojko, i oni će isto…! Lakonoga srna odskakuta sva srećna što ne mora ništa da beleži a ni mnogo da pamti videla je i zapamtila Matiju i njegovu Šerlok Holms kapu na kraju i lep džeparac od princa poezije i to joj bi sasvim dovoljno da i ona nas počasti širokim nezaboravnim osmehom   šta bi čovek mogao lepše i da poželi u ovako lepom sunčanom danu a uz to još u ovu božju nedelju poslepodne   31. 3. 2019.

Mátyás és a fiatal pincérlány   Vasárnap pontosan dél az április tréfákat megelőző utolsó márciusi és a megmaradt egyre kevesebb remény napja a Stara Skadarlija1 kerthelyiségében ülünk mi négyen barátok jön a fiatal pincérlány és kedvesen kérdi – mit parancsolnak az ebéd vagy a vasárnapi pókerpartihoz egy kártyacsomag helyett Mátyás mint a legöregebb és legbölcsebb presszókávét rendelt tej nélkül és hozzátette – szépségem, nekik is…! a könnyűléptű őzike boldogan távozott mert semmit sem kellett felírni sem túl sokat észben tartani látta és megjegyezte Mátyást Sherlock Holmi kalapjával a végén a költők hercegétől a borravalót is és ez éppen elég volt arra hogy kedves felejthetetlen mosolyával bennünket is megajándékozzon   ilyen gyönyörű verőfényes napon méghozzá ezen az istenadta vasárnap délután ennél szebbet kívánhat-e az ember   2019. 3. 31.   1 Stara Skadarlija – étterem Belgrád bohémnegyedében   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Predrag Bjelošević Сликање породичног портрета – Családi arckép készítése

 

Predrag Bjelošević Banja Luka 29. 05. 1953. –

Сликање породичног портрета
 
одлучио сликар да наслика породични портрет
креоном муњевито начини скицу
потом се одмакне и стане да проматра
 
свима је погодио карактерне црте
постигао је и трећу димензију
такозвану дубину слике
коју је по свој прилици
давао лик нерођеног дјетета
 
боја је била сасвим пригушена сфуматична
неосјетно осцилирајући у интензитету
што указивало је на склад и психу истог гена
осликаног кроз вријеме
али Авај
 
већ истога дана енергичним покретом киста
наслика талас умјесто очеве главе
и учини му се да слика постаје јаснија
и сугестивнија
 
другога дана од лица мајке начини облутак
по ком се хвата златна маховина
и учини му се да слика доби
на експресивности и чврстини
 
трећи дан избриса браћу и сестре са великог
породичног стабла и што је било извјесно
слика доби неочекивану свјетлост
па стога би присиљен да одмах са неразријеђеном
ултрамарин плавом премаже чиста лица дјеце
и слика наједном доби жељену озбиљност
са много бескрајне туге
 
онда се однекуд иза његових леђа огласи
уплашена жена – Да ме ниси ни дирнуо –
сликар потеже кист и замрља лице своје жене
које је до тада упорно зурило испод летвице
потом се одмаче и посљедњи пут погледа
у породични портрет на ком тек тад примјети
да нигдје није оставио мјеста за своје властито лице
САВРШЕНО тихо рече самоме себи
и у дну слике записа АУТОПОРТРЕТ
 
Izvor: autor
 
 
Családi arckép készítése
 
a festő elhatározta családi arcképet készít
a vázlatot rajzkrétával villámgyorsan megrajzolta
majd félre állva szemlélte
 
mindenki jellegzetes vonását eltalálta
a harmadik kiterjedést is elérte
az úgynevezett képmélységet
amelyet valószínű
a még meg nem született gyerek alakja adta
 
az egészen visszafojtott szín
alig észrevehető rezgése
az idő folyamán az ugyanazon génnél megfestett
összhangra és a pszichére mutatott
se Jaj
 
már azon a napon erőteljes ecsetvonással
az apa fejét hullámmal takarta
és úgy látta így tisztább
bátrabb a kép
 
másnap az anya arcából arany mohával takart
kavicsot képzett
és úgy látta a kép immár
hatásosabb meggyőzőbb
 
harmadnap a nagy családfáról fivéreit
nővéreit törölte és a kép kétséget kizáróan
váratlanul kivilágosodott
majd haladéktalanul az ártatlan gyerekfejeket
hígítatlan ultramarinkékkel festette át
és a kép a végtelen szomorúsággal együtt
elérte a kívánt komolyságot
 
ekkor valahonnan a háta mögül megszeppent
felesége jelentkezett – Hozzám ne érj –
a festő az ecset után nyúlt és az addig a létra alatt
kitartóan a semmibe bámuló felesége arcát is bemázolta
majd hátra lépett és csak akkor a családi arcképre
utoljára tekintve vette észre
saját arcképére helyet sehol sem hagyott
TÖKÉLETES mondta halkan saját magának
és a kép aljára írta ÖNARCKÉP
 
Fordította: Fehér Illés

 

Đorđe Kuburić Осећај мере – Mértéktartás

 

Đorđe Kuburić Bačko Petrovo Selo 1958. –

Осећај мере   И када светлост сама је, и када, кроз прозор, угледаш сасушену тују, и комшијин кров са оџаком који се дими,   ваља имати осећај мере. И онда када нема мере.   Као када сунце, ноћу, сија. Као када птице, ноћу, поју.

Mértéktartás   Akkor is, ha a fény magányos, akkor is, ha az ablakon át meglátod a száraz tuját és a szomszéd háztetőn a füstölgő kéményt,   mértéket kell tartani. Akkor is, ha nincs mérték.   Mint mikor a nap, éjjel, ragyog. Mint mikor a madarakat, éjjel, itatják.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ђорђе Кубурић: Песме из дворишта. Народна Библиотека „Стефан Првовенчани“, Краљево, 2016. str. 27.

Živko Nikolić Protok ludila – Tébolyáramlás

 

Živko Nikolić Koprivnica kod Zaječara 13.11.1958. –

Protok ludila   1. Ko se ulevo okreće oseća materiju, ko udesno navija vrat misli da je kralj.   2. Ja sam Eugen Savojski, ali skrivam to od mačaka, zolja i krtica.   3. I predvodim špijunsko jato u ratu svetova. Sve se u mene sliva, šrafčiću. 4. Misao je zločesta, ja sam organizovan, mama sadi jagode.   5.Živim noću, upredam grivu, zakone maštam: - Velike egoiste prognati u Zanzibar. - Malima omogućiti da žderu patlidžan.   6. Itd. Hej!

Tébolyáramlás   1. Aki balra fordul, érzi az anyagot, aki nyakát balra fordítja, azt hiszi, király.   2. Én Savoyai Jenő vagyok, de ezt a tényt a macskák, a darazsak és a sünök elől titkolom.   3. És a világok harcában a kémcsapatot én vezetem. Minden belém ömlik, csavarocskám.   4. Álnok a gondolat, én szervezett vagyok, anyám földiepret palántál.   5. Éjjel élek, sörényt ragadok, törvényről álmodok: – Az önzőket Zanzibárba kell száműzni. – A kicsiknek lehetővé kell tenni a padlizsán zabálást.   6. Stb. Hé!   Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.kul-tim.net/?p=138

Dušan Gojkov № 28 - № 28

 

Dušan Gojkov Beograd 11. avgust 1965. –

№ 28   znam da je jablan pod tvojim prozorom već propupio pustio mlade listiće da su magnolije i lale prekoputa procvetale ipak u širokom luku obilazim tvoju ulicu i ne znam zašto setim se onog divnog zaveta izrečenog nekad davno, davno „moje će telo čekati na tvoje ispod nekog kamena”   gde kroz koje su to bušne džepove nepovratno poispadala ona jutra i tmurna i topla svakakva naše večeri uz čašu vina tihu muziku i međusobne poglede s malo sunca u očima one noći kad sam potpuno smiren staložen ležao šćućuren uz tebe   s druge strane istina je još uvek mi uspeva da vratim osmeh na lice pokojoj ženi da povremeno neka od njih čak dođe sve do mog predgrađa samo da bi mi dala čokoladu donela kolač od voća bocu vina ili neku novu knjigu popila šolju čaja ili kakvog drugog pića   „život ide dalje” kažu pametni ljudi ali bojim se ove slike što se vrte po čitavu noć čitav dan ovu rupu u mojoj utrobi ovu prazninu neće izlečiti ni vreme ni savremena medicina   znam ja mnogo toga smo i propustili namerno ili nehotice da učinimo jedno za drugo znam to, znam...   rominja neka sitna prolećna kližem se niz lorkinu ulicu (trebalo je davno da kupim nove cipele, očigledno) dolazim doma hranim kornjaču sedam u fotelju strogo vodeći računa da ne posmatram onaj ugao sobe u kojem je stajao tvoj pribor za slikanje štafelaj platna boje kistovi i slično   na stočiću pokraj mene boca čaša jutrošnja nepopijena kafa i vaza sa onim čudnim žutim cvećem kojem nikako da zapamtim ime i koje sam sinoć (evo, stidim se) ukrao za sebe u parkiću prekoputa   pušim cigaretu gledajući u neodređenom smeru

№ 28   tudom ablakod előtt a jegenye már fakad megjelentek első levelei a magnóliák és a tulipánok a túloldalon virágba borultak mégis utcádat messze elkerülöm és nem tudom miért jut eszembe az a réges régen kimondott fogadalom „testem testedet egy kő alatt megvárja”   hol milyen lukas zsebeken keresztül tűntek el nyomtalanul azok a reggelek a borús a meleg a mindenféle estéink egy pohár bor halk zene mellett szemünkben felcsillanó nappal egymásban gyönyörködtünk azok az éjjelek amikor nyugodtan békésen hozzád bújva feküdtem   viszont az is igaz egy-egy nő arcára még mindig képes vagyok mosolyt csalni időnként néhányan közülük egészen a külvárosomig jön csak hogy csokoládét adjon gyümölcstortát egy üveg bort vagy holmi könyvet hozzon egy csésze teát vagy valami más italt megigyon   „az élet megy a maga útján” mondják a bölcsek de félek ezeket az egész éjjel egész nap forgó képeket bensőmben ezt az űrt ezt az ürességet sem az idő, sem a modern orvostudomány gyógyítani nem fogja   tudom sok mindent elmulasztottunk szándékosan vagy véletlenül egymásért nem tettünk meg tudom, tudom…   tavaszi eső szitál Lorca utcáján csúszkálok (már régen új cipőt kellett volna vennem) haza érek a teknőst etetem a fotelba ülök szigorúan arra vigyázok a szobában azt a sarkot melyben festéskészleted állt állvány vászon színek ecsetek ne nézzem   mellettem a kis asztalon üveg pohár a reggel otthagyott kávé és a váza azzal a furcsa sárga virággal melynek nevét sehogy sem tudom megjegyezni de tegnap este (íme, szégyellem) a szemben lévő parkból loptam   meghatározatlan irányba nézve cigarettázok   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dušan Gojkov: Tužne šansone, Kornet Beograd 2015. str. 55-57.

Ranko Pavlović Izlazak sunca – Napkelte

 

Ranko Pavlović Gornja Šnjegotina kod Teslića 19. 01. 1943 –

Izlazak sunca   Isti ovakav izlazak sunca, oslonjen na sleđen stub zebnje, posmatrao je prije nekoliko desetina hiljada godina moj začuđeni predak, i pitao se gdje li je Onaj što svako veče gasi i svakog jutra razbuktava plamen u najsjajnijoj zvijezdi koja nikad ne zaviruje u njegovu pećinu. Isti ovakav izlazak sunca, okupan svjetlošću kao košuta rosom kad krene da mlad list drena pretvori u mlijeko za svoje ljupko jelenče, posmatrao je prije ko zna koliko hiljada godina moj oholi predak, i pitao se gdje je onaj Prometejev štap da ukrade vatru kojom će da sažeže i zgromi svijet. Sasvim drugačiji izlazak sunca, slutim zaogrnut plaštem straha, posmatraće za hiljadu godina moj izgubljeni potomak, uronjen u maglu bez početka i kraja, u prašinu i opiljke civilizacije koja će i tada biti u vječitoj borbi sa Bogom u travci, Bogom u sitnoj bubi, Bogom u grmu i visokom stablu, Bogom u žuboru vode (ako je bude), u borbi sa Bogom koji će bježati od njega, mog i od samog sebe otuđenog potomka, koji će vapiti za samo jednim trenutkom u kome će moći vidjeti lice sjajnoga sunca.

Napkelte   A megfagyott szorongás oszlopára támaszkodva, pár ezer évvel ezelőtt, meglepett ősöm ugyanilyen napkeltét nézve megkérdezte, hol van Az, aki a legfényesebb csillagon, amelyik sosem kukkant barlangjába, a lángot minden este eloltja és minden reggel újra lobbantja. Ugyanilyen napkeltét nézve, amely a fényben úgy fürdött, mint a harmatban a szarvastehén, ahogy a fiatal som leveléből szarvasfiókája számára tejet készített, ki tudja hány ezer évvel ezelőtt büszke elődöm megkérdezte, hol az a prométheuszi bot, amellyel ellopta világot felperzselő, megsemmisítő tüzet. A félelem palástjába burkoltan egészen más napkeltét sejtek, amit majd ezer év múlva elveszett utódom szemlél, a végnélküli ködbe, a civilizáció hulladékába, fűrészporába merülve, amely akkor is állandó harcban áll a fűben lévő Istennel, a pondróban lévő Istennel, a bokorban meghúzódó Istennel, a víz csobogásában (ha lesz) élő Istennel, harcol Istennel, aki menekül tőle, az én és az önmagától elidegenedett utódától, aki azért az egyetlen pillanatért könyörög, melyben a fényes nap arcát megláthatja.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.magyarulbabelben.net/works/sr/Pavlovi%C4%87%2C_Ranko-1943/Izlazak_sunca