Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szente B. Levente. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szente B. Levente. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. december 21., csütörtök

Szente B. Levente Játszani akarok – Igrati želim

 

Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

Játszani akarok

 
Játszani akarok
Ajkadon csüngni szelíden
Mint pillangó a virág fölött
Meglesni ahogy illatodban fürödsz
Belépni a legősibb szentélybe
Megsúgni egymásnak amire
A mindenség tanított
Hogy örök maradjon mi
Közted s köztem
Sarjadzni fog.
 

Igrati želim
 
Igrati želim
Pitomo poput leptira iznad cveta
Na usnama ti visiti
Vrebati kako se u svom mirisu kupaš
U iskonko svetlište ući
Jedan drugom šapnuti to
Na što nas je svemir učio
Neka večno ostane ono
Što će između nas
Klijati.
 
Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

2023. november 28., kedd

Szente B. Levente (tapad ránk sok kereszt) – (na nas križevi se lepe)

 

Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

(tapad ránk sok kereszt)
 
nincs már varázslat.
oda a belső tömör csend,
az ismeretlen csoda, a végkifejlet.
 
megfejtettünk gyorsan mindent.
mégis, valami naponta körülfon,
átölel ami volt – a van, a lesz.
 
a más kezdetek vége utáni
belégzés, kilégzés, mint valami
ősi szép történet, úgy tapad ránk a sok kereszt.
 

(na nas križevi se lepe)
 
čarolija više ne postoji.
nestala je unutrašnja gusta tišina,
nepoznato čudo, krajnji ishod.
 
sve smo na brzinu odgonetnuli.
ipak, nešto svakodnevno obavija,
zagrli što je bilo – postoji, biće.
 
udisaji, izdisaji posle
kraja drugih početaka, poput drevog
prijatnog događaja, križevi na nas tako se lepe.
 
Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

2022. június 16., csütörtök

Szente B. Levente: (a csönd szívében) – (u srcu tišine)

 

Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

(a csönd szívében)
 
a csönd szívében – mondta egy barátom
– az állatok holtan születnek
de magukkal viszik a szellemet
 
hegyek nőnek ma is helyükben
és templomok és csodák
– egyformák
esténként amikor
feléjük szállnak az imák
 

rút repedt
görbe-tükröm előttem
látom törpe vagyok
nem búbos
fehér-fekete
nyakig görbe
 
estére ha megpihenek
hallom –  fel-fel szusszannak a gyökerek
dülledt hátú göröngyök között
gyilkosok lábnyomát dugdossák
 

(u srcu tišine)
 
u srcu tišine – reče mi jedan prijatelj
– životinje mrtvo rode
ali duh sa sobom nose
 
na svojim mestima i danas brda
i crkve i čude rastu
– uveče
kada prema njima molitve lete
jednaki su
 

ispred mene
ružno napuklo grbavo ogledalo je
vidim patuljak sam
ne ćubast
crno-beli
do vrata iskrivljen
 
uveče ako sam odmoren
čujem – koreni kat-kad se uzdišu
između iskrivljenih leđa grumena
tragove ubica skrivaju
 
Prevod: Fehér Illés

Forrás. a szerző

2022. március 16., szerda

Szente B. Levente Remény – Nada

 

Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

Remény
 
madárka fürdik.
szép zongorafutam, esőcseppekben -
didergő szivárvány.
 

Nada
 
ptičica se kupa.
prijatan zvuk klavira, u kapima kiše –
ozebla duga.
 
Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

2022. március 7., hétfő

Szente B. Levente Üresedő lelkünk romos oltárán - Na razrušenom oltaru naše ispražnjene duše

 

Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

Üresedő lelkünk romos oltárán
 
és a kenyér mindig elfogy,
csak a kés, a kés – az, ugyanaz marad.
 
kíméletlenül, mint az idő, úgy változik
markolatán az ujjlenyomat hangulat.
 
a teríték mellett, sokan vagyunk egyedül.
emberül tán. letükrözve, akár a régi szép fényképeken is:
 
másoktól, egymásnak. ajándék emlékül, tőlem, neked.  
egy éhes, meg nem értett, örökbefogadott Isten homlokán.
 
és immár, ki-ki a maga Bábelének toronymagas tetején.
a szent dac asztalán. üresedő lelkünk romos oltárán.
 
kenyér. kés. ujjlenyomat.
 
Forrás: a szerző
 
 
Na razrušenom oltaru naše ispražnjene duše
 
i hleb uvek nestaje,
samo nož, nož – taj isti ostaje.
 
na dršci raspoloženje otiska prstiju
poput vremena nemilosrdno se menja.
 
pored postavljenog stola nas usamljenika mnogo je.
valjda ljudski. snimljeno kao na starim fotografijama:
 
od drugih, jedni drugima. za uspomenu, od mene, tebi.
na čelu jednog neshvaćenog, gladnog, usvojenog Boga.
 
i evo, svako na svom nebosežnom vrhu svog Babela.
na stolu svetog prkosa. na razrušenom oltaru naše ispražnjene duše.
 
hleb. nož. otisak prstiju.
 
Prevod: Fehér Illés


2019. október 21., hétfő

Szente B. Levente Szerelmesen – Zaljubljeno


Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

Szerelmesen

a kökényvirág
meztelen –
mezítláb, csak én.

Zaljubljeno

cvet crnog trna
je obnažen
bosonog, ja sam jedini.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: a szerző

2019. augusztus 20., kedd

Szente B. Levente Hetedik mennyország – Sedmo nebo


Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

Hetedik mennyország

(részlet a Sárgaház folyosója c. naplójegyzékből)

Ana Nikvulnak, tisztelettel

Úgy bánnak velem, mint egy kisgyermekkel,
mondtam apámnak, aki rég meghalt, de gyakran látom
fura és különös álmaimban, mindig abban a fekete bőrben,
szép fehér arcában hatvanévnyi bölcselet,
és amikor integet vissza nekem,
mostanában lehunyom szemem,
nem engedte sosem, megnézzem, hová tűnik, merre megy,
és ő hallgatott, kezének egy-egy mozdulatával jelezte,
ami történt, megtörtént, ami fog, az köztünk marad,
és gyakran kérdezik, hol jár most az eszem,
hová, merre tévedtem,
mire gondolok éppen?

Hogy mondhatnám el nekik, bárkinek,
hogy gondolataim messze-messze,
távoli időkben járnak, hol dadogni tanult
a gyermek ember,
s hogy az egyetlen pajtása, egy nagy és hatalmas úr volt éppen,
ki a világok közötti terek zöld és buja kertje közepén
a szűk ösvényre mutatott,
finom gyümölcsök és békés állatok mellett
nyelvi szóképeket úgy rakosgatott
egyik a másik mellé, akár a pályájukat lefutó
kívánatos csillagok.

És én érteni akarom,
megérteni az élőt, az elesett fákat,
azokkal együtt kik a kert túloldalán
néha észrevétlen, de a félárnyékban őrt állnak,
azokkal együtt, akikről a pataksodrásban talált
szép kövek egy másmilyen világról mesélnek,
mégis, a nyomokat teremtőket eddig soha nem láttam,
hát megérteni akarom a hangokat jelentő alakokat,
az erős és lágy után kívánkozó gyöngéden erőteljes
képnyomok tudatomba való érkezését,
az ismeretlen érzéseket, fülemnek is másmilyen
hangszíneket, az övékét is, kikről sejtem csak,
hogy körbevesznek, álmaimban fölém hajolnak,
beszélnek, megérintenek, dédelgetnek, mintha
a lelkem titkaiba valakik belesnének,
ma is elhitetik velem,
ez lehet a hetedik mennyország.
Csak ez a bizonytalanság ne lenne.  

Forrás: Aranypor – folyóirat 2019. nyári szám 26. oldal


Sedmo nebo

(odlomak iz zabeleške dnevnika: Hodnik žute kuće)

Ani Nikvul, s poštovanjem

Sa mnom poput malog deteta postupaju,
rekao sam ocu koji je odavno umro ali u svojim čudnim,
neobičnim snovima često ga vidim, uvek u onoj crnoj koži,
na njegovom belom licu šezdesetgodišnja mudrost sjaji,
i kad mi rukom znakove šalje,
u zadnje vreme oči zatvaram,
nikad nije dozvolio da pogledam gde nestaje, kud ide,
i ćutao je, sa po kojim pokretom javio
šta se desilo, desilo se, a šta će, među nama ostaje,
i često pitaju gde mi misli tavore,
gde sam zalutao,
baš sad na što mislim?

Kako bi mogao njima, bilo kome ispričati,
misli mi daleko-daleko,
u udaljenim vremenima kolaju gde je čovek još kao dete
mucati učio,
i da mu je jedini pajdaš baš jedan ogroman i moćan gospodin bio,
ko je između trgova sveta usred zelenog i bujnog vrta
na uzanu stazu pokazao,
pored sočnih voća i pitomih životinja
slike od reči,
jedne pored druge, poput poželjnih zvezda
na kraju svojih putanja slagao.

A ja želim razumeti,
shvatiti živog bića, oborena stabla,
zajedno sa onima koji su na drugoj strani vrta
koji put neopaženo, ali u poluseni stražare,
zajedno s onima o kojima u brzaku potoka
nađeni belutci o nekom drugom svetu pričaju,
ipak, stvaraoce tragova do sada nikad nisam video,
pa želim shvatiti osobe koji zvukove stvaraju,
stizanje blago snažnih tragova slika
koje iza čvrstog i blagog slede u moju svest,
nepoznate osećaje, i za moje uho drugačije
tonove, i njihove, o kojima samo naslućujem
da me okružuju, u snovima nad mnom vise,
pričaju, dotiču me, maze, kao da
se neki u tajne moje duše stropoštaju,
i danas me uveravaju,
to sedmo nebo može biti.
Samo da nema te neizvesnosti.

Prevod: Fehér Illés

2019. március 12., kedd

Szente B. Levente (ha akarom) – (ako želim)


Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

(ha akarom)

végre komolyan vehetnéd
valamelyik éned
segítened kell egyedül nem megy
nem áll jól neked a színészet
mintha én lennék a gyermek
te meg akit sosem láttam még
elhiheted nekem változnod kell
addig amíg lehet
míg nem késő
figyelsz te egyáltalán –
mellettem gyere szépen
na látod így is lehet
pszt hallod a szeleket a tengert
milyen más itt a naplemente
és azok a sziklák ott fent
mint ha az eget karcolnák
egyszer megmásztam
jó régen volt nem is emlékszem
te akkor megvoltál
azt hiszem
mennyi turista mennyi idegen
mégis mintha ebben a látványban
mindannyian egyek lennénk
ott annál a partra vetett hajópalánknál
emlékszem éppen kagylóhéjakat gyűjtöttem
megállt mellettem egy szerzetes
hosszasan nézett kezében üres tál
meg egy fakanál
és csak nézett
nézett egyenesen a szemembe
azt mondta szakács leszek
egy másik életünkben
ha akarom a felesége is
lehetek vagy akármi
de akkor nélküle
nem kell azonnal döntenem
most vezekli le azt
amit én elrontottam
ki tudja vonta meg vállát
ki tudja még mi jöhet
a gyermeknek intett
de rám felém többé nem nézett
úgy ment el úgy kacagott
de én ezt máig nem értem
ha akarom ha nem
álmaim egyikére nagyon emlékeztet
ha akarom.

(ako želim)

konačno bi jedan od tvojih
osobina mogao ozbiljno shvatiti
trebaš pomoći sam ne ide
gluma ti ne pristaje
kao da sam dete ja
a ti koga još nikad nisam video
veruj mi moraš se menjati
dotle dok je moguće
dok nije kasno
pratiš li me uopšte –
pored mene hodaj
vidiš i ovako je moguće
tiho čuješ li vetra more
kako je ovde zalazak sunca drugačiji
i one stene tamo gore
kao da nebo dotiću
jednom sam ih savladao
više se ni ne sećam kada
a ti si već tada postojala
bar pretpostavljam
koliko turista koliko stranaca
ipak kao da smo
u tom prizoru kraj one
na pučinu bačenu olupine svi isti
sećam se baš sam školjke sakupljao
kraj mene je jedan monah u ruci
sa praznom činijom i drvenom kašikom zastao
dugo me je gledao
samo je gledao
pravo u moje oči
rekao je biću kuvar
u nekom našem drugom životu
mogu da mu supruga budem
ili nešto drugo
ali onda bez njega
odluku ne moram odmah doneti
sad ispašta zbog onog
što sam ja pokvario
ko zna i ramenom je trgnuo
ko zna šta još sledi
detetu je mahnuo
ali mene više nije ni pogledao
tako je otišao tako se grohotao
ali to ni do dan danas ne razumem
želim li ili ne
na jedan moj san me podseća
ako želim.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: a szerző

2019. február 21., csütörtök

Szente B. Levente Aranypánt, Isten homlokán – Zlatan povez, na čelu Boga


Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –


Aranypánt, Isten homlokán

Felfedezni és feledni
a legnehezebb,
ha érted mire gondolok,
hiszen eltévedni
a lélek útvesztőjén
nem épp szerencsés dolog.
Mint az asszony,
aki régen szerelmes volt,
dallamos hangját ma is hallom:
azt mondja, igen, van,
van ki mellett hallgatni jó.
Megszólalni mi értelme,
a hang néha fölösleges.
Akkor hozzám hajolt,
behunyt szemmel megcsókolt,
nézett, szelíden mosolygott,
majd távozott.
Tudtam, hogy szívemben átváltozott!
Látod, mondta még,
a csók és a nevetés és a zene,
ezek a legszebb hangok,
az embernek csak ennyi kéne,
ennyi az, amit még én is elviselek.
Minden más fölösleges.
A belülről fakadó szépség művészetét,
mond meg nekem, ki érti meg?
Ha tudod a választ, kövess,
de ami kettőnk között lesz,
érte soha meg ne kövezz.
Csak magad ellen viselsz hadat.
Megérted majd,
ha egyszer szeretni mersz,
felfedezni és feledni,
miért a legnehezebb.
Most sírás, nevetés vagyunk –
aranypánt, Isten homlokán.

Zlatan povez, na čelu Boga

Otkriti i zaboraviti
je najteže,
ako shvataš na što mislim,
ta u lavirintu duše
zalutati
nije baš stretna okolnost.
Kao žena
koja je nekad zalubljena bila,
njen prijatan glas i dans čujem:
kaže, da, postoji,
postoji neko pored koga prijatno je ćutati.
Čemu oglasiti se,
glas je koji put suvišan.
Tad mi se priljubila,
zatvorenim očima poljubila,
gledala, blago se nasmešila
pa se udaljila.
Znao sam, u srcu mi se preobrazila!
Čuj, rekao sam još,
poljubac i smeh i muzika
su najlepši glasovi,
čoveku bi samo toliko trebalo,
toliko je ono što i ja još podnosim.
Sve ostalo je suvišno.
Umetnost lepote šta iz unutrašnjosti izvire,
reci mi, ko shvaća?
Ako odgovor znaš, prati me,
ali zbog toga što će se između nas desiti
nikad me nemoj kamenovati.
Samo protiv sebe se boriš.
Shvatićeš,
ako se jednom usudiš voleti,
zašto je najteže
otkriti i zaboraviti.
Plač i osmeh smo sad –
zlatan povez, na čelu Boga.

Prevod: Fehér Illés
Forrás:  a szerző

2018. május 13., vasárnap

Szente B. Levente Ami elkövetkezett – Što je usledilo


Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –


Ami elkövetkezett

egy volt a beszéde valamennyi állatnak,
mint az embernek is, egyszerre hallotta, értette
a hangot, a színt, benne kérdést, feleletet,
azt ami elmúlt, mi jött, ami elkövetkezett

egy a beszéde valamennyi embernek,
csak nyelvében más, sok ezernyi
hangot, a színt, benne kérdést, feleletet,
másként érti és értelmezi

egyként dobban a szíve is,
pezseg vére, forr, ahogy az állatoknak
elhiszi, hogy civilizált lett,
vajon, mindent megértett?

Što je usledilo

sve životinje su isti govor imale,
kao i ljudi, glasove, boje, unutar toga pitanja,
odgovore, sve što je prošlo, što je došlo
i usledilo na isti način su čule, shvatale,

govor svakog čoveka je isti
samo jezici se razlikuju, mnoštvo
glasa, boje, unutar toga pitanja, odgovore
drugačije shvaćaju i objašnjavaju

ali srca jednako kucaju,
vri, ključa im krv kao u životinjama,
poveruje, civilizovan je postao,
da li je sve shvatio?

Prevod: Fehér Illés
Forrás: a szerző

2018. április 8., vasárnap

Szente B. Levente Emlékek a Sárgaház folyosója c. naplóból – Uspomene iz dnevnika Hodnik žute kuće


Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

Emlékek a Sárgaház folyosója c. naplóból

úgy hiszi,
ismeri a csillagokat,

az eget a derékaljig,
füvek, hegyek, fák fölé hajol,

föld alá les,
átölel, szájon csókol,

beszéde mint a futóhomok,
elfolyik, lesüllyed folyton,

már nem keres, nem kér semmit,
emlékeire sem emlékezik,

önmaga mélységeiben
nem járt soha,

belénk kapaszkodik,
mások szívében szaporodik,

senki nem ismeri,
a bizonytalanság élteti.
Uspomene iz dnevnika Hodnik žute kuće

veruje,
poznaje zvezde,

nebo do pojasa,
iznad trave, stabla, brda, se savija,

traži šta je ispod zemlje,
zagrli te, u usta ljubi,

govor mu je poput živog peska
otiče, stalno potanja,

više ne traga, ništa ne želi,
sećanja u sećanju ne čuva,

u vlastite dubine
kročio nije,

za nas se hvata,
u tuđim srcima se množi,

ne poznaju ga,
hrana mu je dvojba.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: a szerző

2018. március 10., szombat

Szente B. Levente Üres polcok között – Između praznih polica



Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

Üres polcok között

(Sławomir Mrożek után szabadon)

kamránkban idegenek vannak,
régen katonák voltak, ma sokan úgy hiszik
földönkívüliek, mert égből jöttek, onnan ereszkedtek alá,
igaz, néhányan, gyáva mód, azt hazudják,
egyik rokon, másik testvér,
a kertek alól, a pincékből jöttek,
mint nálunk a savanyú bor elől menekülők,
kapun, ajtón aztán senki, nem is ismerik,
gyakran inkább berúgják, beütik,
csak járnak-kelnek, furcsa mód, egyszer csak aztán
otthon érzik odabent magukat,
csak az a baj, hogy tőlünk,
minden ajtónyitogatásért, lassan útlevelet kérnek,
furcsa egy hely a mi kamránk, mint egy
ország, mint egy határ, gondolnánk - pedig mások házának
kamrájában is ott vannak, határon innen és túl,
csak úgy elvannak, fenyegetnek,
az üres polcok között, néha láthatatlanul is,
de ott vannak annyi szent,
mint megannyi éhenkórász, testben, lelkiekben,
nekik is hiányzik
az édesanyjuk által csomagolt pogácsa,
meg utána az Isten áldja -
vagy a kalács, a befőtt, a gyümölcs, no, emlék ez már, mondják,
tudják, -  de kuss a neve mindenkinek,
a föntieké a parancs, ők tudják mi a jó, a szó,
csak a vád, a vér és a golyó meg a halál az övék, a miénk,
és azoké, kiknek parancsolni nem lehet, félre nem állnak,
agyatlan robotokként teljesítenek,
itt ugyanúgy, mint náluk, otthon,
ha sokuknak van olyan egyáltalán,
de ez kit érdekel, mondd, ha parancsot teljesítesz,
hited is csak pénzért szeged meg,
ilyen a világ, hajtogatják, tanítják,
most ezt kéne szeretni, meg azt, nem egymást,
jobb a vállvonogatás, az álarc, míg áll a bál,
az üres polcok között sok  minden eszünkbe jut,
csak az egészben, ne lenne ez
a bizonytalanság.

Forrás: a szerző


Između praznih polica

(Prema Slavomiru Mrožeku slobodno)

stranci su u našoj konobi,
nekada su vojnici bili, danas mnogi veruju da su
vanzemaljci, jer su iz neba krenuli, od tamo su se spustili,
istina, neki kukavički lažu,
jedan je rođak, drugi brat,
ispod vrtova, iz podruma su došli,
kao neki koji od kiselog vina beže,
preko kapije, vrata ama baš niko, niti ne poznaju,
često rađe provale, razbijaju,
amo-tamo hodaju, neobično im je, a potom odjednom
osećaju se unutra kao da su kod kuće,
problem je u tome da od nas
pri svakom otvaranju vrata, malo pomalo pasoš traže,
čudno mesto je naša konoba, kao jedna
država, kao granica – a i u konobama
drugih su prisutni, s ove i one strane granice,
samo žive, prete,
između praznih polica, katkad i nevidljivo,
ali kunem se tamo su,
kao svakojake ništarije, i telom i dušom,
i njima fali
pogača šta majka sprema,
a potom i Sretan put –
ili pletenica, kompot, voće, no, sve su to već uspomene, kažu,
znaju – ali je ime svakome odbij,
onima gore zapoved, oni znaju šta valja,
tužba, krv, metak i smrt je njihovo, a naše
i onih, kojima se zapovedati ne može, ne odstupaju,
ostaje da poput robota stvaraju,
ovde takođe kao i kod njih, doma,
ako mnogi tako nešto uopšte poseduju,
ali koga to zanima, reci, ako zapoved ispunjavaš,
i svoju veru samo zbog novca izdaješ,
takav je svet, ponavljaju, uče,
sad bi to trebalo voleti, ili ono, ne jedan drugog,
bolje je sleganje ramenima, maska, dok bal traje
između praznih polica mnogo što šta pada nam na pamet,
samo u svemu tome da nema te
neizvesnosti.

Prevod: Fehér Illés