Kassák Lajos 14 (Jakoska sír…) – 14 (Jakoška plače...)

Kassák Lajos (Lajoš Kašak)

Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.

14 (Jakoska sír…)

Jakoska sír Jakoskának gyémánt keréken forognak a szemei

ó nézzétek csak tányérjaink is falra másztak szomorúságukban

s rózsás tenyerükkel most eltakarják a szerelmesek kilátásait

ové hát ové ové

a függönyök így szaladnak le mindenütt s aki megütötte a bankot az okvetlen a békát is lenyeli

én nem vagyok senki te nem vagy senki

ő szintén nem valaki

a legyek hetedhét-országból a szegényasszony pecsenyéje felé vándorolnak

de a szegényasszony azért csak Jakoskára morog s ujjain kivirágzanak a tövisek

higyjétek el a szegények nem is elégedhetnek meg Jakoska könnyeivel a világ szegényeinek nem kenyértelenségük miatt átkozott a sorsuk, hanem mert a gazdagokéhoz hasonló nagy gyomorral áldotta meg őket az isten

kérdezzétek meg csak a könyvbüdös szónokokat de ne forduljatok a papagájokhoz

Tristán Tzara már évek előtt megírta: a madarak kakálnak a polgárok fejére

különben is csak a költők mondhatják ki az igazságot

én rokonuk vagyok a költőknek

de egyidőben ásó és emelődaru is vagyok

s most nézzétek meg Jakoska szemeit a szemeimben ő egy szép fiatal lány akit elhagyott a kedvese

én csak a végtelen kiáltás vagyok

de kik vagytok ti

1921 augusztus 22

tudjátok-e hogy málészátokból tegnap fogaitokkal együtt kiütötték a jóreményt

tudjátok-e hogy a csillagok kitagadtak benneteket s hogy én is köpök rátok s hogy a ti gyomrotokban is holmi becsületes éhség helyett csak ócska vezércikkek csikorognak

és mégis

EMBEREK

ó ó

mi egyek vagyunk rettenetesen

14 (Jakoška plače...)

Jakoška plače oči Jakoške na briljantnom točku se vrte

o gledajte samo od tuge i naši tanjuri su se na zid popeli

i ružičastim dlanovima pokrivaju poglede zaljubljenih

ola pa ola ola

svugde tako silaze zavese i ko je banku udario taj će u svakom slučaju i žabu progutati

ja nisam niko ti nisi niko

on takođe nije neko

muve iz svih krajeva prema pečenju uboge gazdarice kreću

ali uboga gazdarica samo Jakošku grdi i trnovi na njenim prstima procvetali

verujte siromašni ne mogu se zadovoljiti samo sa suzama Jakoške siromašnima sveta sudbina nije zbog neimaštine prokleta nego zbog toga jer slično bogatašima bog ih je sa isto tolikim želucem blagoslovio

upitajte samo na knjige smrdljive govornike ali papigama se nemojte obratiti

Tristan Cara je godinama pre napisao: ptice na glave građana kakaju

uostalom samo pesnici mogu govoriti o istini

ja sam u rodu s pesnicima

ali istovremeno sam i ašov i dizalica

i sad pogledajte oči Jakoške u mojim očima ona je lepa mlada devojka koju je njen dragan ostavio

ja sam samo bezgraničan krik

a ko ste vi

22 avgust 1921

znate li da su juče iz vaših smetenih usta zajedno sa zubima i nadu izbili

znate li da su vas juče zvezde razbaštinili da i ja pljujem na vas i da i u vašim želucima umesto nekakve poštene gladi samo otrcani uvodni članci škripe

ipak

LJUDI

o o

mi smo užasno jednaki

                             Prevod: Fehér Illés



Kassák Lajos 54 (Lámpák vörös fejét kibontani…) – 54 (Rasplesti crvene glave svetiljaka...)

Kassák Lajos (Lajoš Kašak)

Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.

54 (Lámpák vörös fejét kibontani…)

Lámpák vörös fejét kibontani a ködből ez a feladat

és a vér ami megtört kezeinkből csepereg de nem ezt

az építés törvényeit a földet és a gyerekek szolgaságát akarjuk elmondani

a vékonytollazatú madár megfagyott a kilincsen látni amint a fiatal házaspár elvonul

a túlsó parton az éjszaka emlői friss vizet permeteznek

reménykedni reménykedni

harcolni harcolni

a szenvedés íze szétmállik a reggelben és egyáltalán meg tudunk-e halni a termékenység rózsáival a körmeink alatt

zuhanó harangok

a tűz fellobogott a kakasok álmában s az árnyék észrevétlenül átváltozott

a hintán

völgyek ásítanak és zokognak

kifeszített háló vagyok ég és föld között menetelni fölfelé

csak menetelni fölfelé a hegyre melyet anyánkból és szeretőnkből neveltünk és mindazonáltal

mégis

így alszik bennünk szagos rózsafa ágyán az ördög

a nap megitatja az állatok szemeit

nyomorúságunk fészkeiből megszületik a kiáltás és a gyöngy ami a vizek színén világít.

54 (Rasplesti crvene glave svetiljaka...)

Rasplesti crvene glave svetiljaka iz magle to je zadatak

i iz naših skrhanih ruku kapajuću krv ali ne o tome

o zakonitostima izgradnje o zemlji i potlačenosti dece želimo govoriti

smrzla se ptica tananog perja na kvaci se vidi kako mladi bračni par odlazi

na drugoj obali dojke noći svežu vodu prskaju

nadati se nadati se

boriti se boriti se

rasipa se ukus patnje u svanuću i uopšte možemo li sa ružama plodnosti ispod noktiju umreti

zvona koja se stropštaju

u snu petlova vatra je plamtela i senka se neprimetno preobrazila

na ljuljašci

zevaju i plaču doline

razapeta mreža sam između neba i zemlje prema gore koračati

samo prema gore koračati na brdo što smo iz majki i ljubavnica obrazovali i uza sve to

ipak

đavo tako spava u nama na mirišljavom krevetu od ružinog drveta

oči životinja sunce napaja

iz gnezda naše bede krik se rađa i biser što na površini voda svetli.

                             Prevod: Fehér Illés



Kassák Lajos 15 (Művészetre esküdni…) – 15 (Zaklinjati se na umetnost…)

Kassák Lajos (Lajoš Kašak)

Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.

15 (Művészetre esküdni…)

Művészetre esküdni annyi mint víz alatt énekelni

a jó szív röpül az üvegburában harangok fölemelkednek

s a haldoklók szintén fölemelkednek

legjobb tehát hátratett kezekkel végig sétálni a cérnaszálon

s mi az hogy mindnyájunkat érhet baleset

s hogy a gyerek ágyában megfiadzanak a reggelek

boldogságunk csipkefalán áthajoltak a zsiráfok s most

isten veled Borbála

isten veled Sára

fa megette a gyökereit

fű megette a gyökereit

kő megette a gyökereit

a világ csontszínű magból született s a turbinák forognak forognak rendületlenül

csak az ólomfejű komolyság menthet meg bennünket az ördögtől

ó jaj jaj

legyünk hát valamennyien komoly emberek testvéreim

senki se törődjön a bohócokkal akik a szörnyű hidakon kukorítanak

s esténként fölszállnak a holdba mint a luftbalónok

a sakkozók jeltelenül elvonulnak a sarkokból

de különben is Loth felesége nem hiába változott sóoszloppá

mi bizonyosan tudjuk

az ember azért született hogy szépen éljen

s a szolgáló

1 389 425 koronáért a sültgalambot még mindig áthozhatja a kocsmából

15 (Zaklinjati se na umetnost…)

Zaklinjanje na umetnost je isto što i pevanje pod vodom

dobro srce plovi u staklenom zvonu zvona se dižu

dižu se i oni koji su na samrti

dakle preko končića najbolje je na leđima prekrštenim rukama prošetati

i šta znači da nezgoda svakoga može sustići

i da se jutra u krevetu deteta okote

žirafe su se preko čipkanstog zida naše sreće nednele i sad

zbogom Borbala

zbogom Šara

drvo je pojelo vlastito korenje

trava je pojela vlastito korenje

stena je pojela vlastito korenje

iz semena boje kostiju se rodio svet i turbine se nepokolebljivo vrte vrte

od đavola nas samo ozbiljnost olovne glave može spasiti

o joj joj

braćo moji neka budemo svi ozbiljni ljudi

neka niko ne obrati pažnju na pajace koji na užasnim mostovima kukuriču

i noću poput balona do neba se dižu

šahisti neopaženo napuštaju uglove

a ni supruga Lota se nije uzalud u stub soli pretvorila

mi zasigurno znamo

čovek je rođen da lepo živi

a sluga

za 1 389 425 kruna još uvek može iz krčme pečenog goluba doneti

                             Prevod: Fehér Illés



Kassák Lajos Nyolc sor – Osam redova

Kassák Lajos (Lajoš Kašak)

Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.

Nyolc sor

Ismét elvérzett egy nap. Hallom

a halál láthatatlan harangja kondul,

a hűvös szél pillangókat és virágokat

borzongat a hold fényölében.

Ifjú pár áll a híd peremén

alattuk a mély folyó, akár a végzet.

Csönd. E bús órán nemcsak a rózsa szirma,

a jóremény szárnya is lehull.

Osam redova

Opet iskrvari jedan dan. Čujem

kako zabruji nevidljivo zvono smrti,

svež vetar leptire i cveća

straši u krilu svetla meseca.

Na rubu mosta mladi par stoji

ispod njih duboka reka kao da je sudba.

Tišina. U tom tužnom čašu ne samo latica ruže,

i krilo dobre nade opada.

                             Prevod: Fehér Illés



Kassák Lajos Határvonalak – Granične linije

Kassák Lajos (Lajoš Kašak)

Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.

Határvonalak

Együtt mentünk át a réten és szerettük egymást

tántorogtunk és énekeltünk, mint akik az álom borától részegek.

Így rendeltetett, gondoltam kajánul és átadtam magam a

pillanatnak, amely tüzesen ragyogott körülöttünk

tüzesebben, mint a nap, ahogy a felhők szegélyén állott

és folyó arannyal öntözte a mező virágait.

Később éreztem, hogy a távoli városban

egy ablak nyílik ki utánunk, sír akit elhagytunk

s a könnyei akadályozzák lépteinket. Nem beszéltem

de mikor a domboldal árnyékába heveredtünk

felmutattam a szívem és mindenki láthatta

tele van félelemmel és könyörgéssel.

Granične linije

Livadu smo zajedno prešli voleli smo se

teturali i pevali kao oni koji su od vina sna nakresani.

Tako je predodređeno mislio sam pakosno i predao se

trenutku koji je oko nas užareno sjao

užarenije od sunca koje je na rubu oblaka stajalo

i cveće na livadi tekućim zlatom optočilo.

Kasnije sam osećao da za nama u dalekom gradu

jedan prozor se otvara, koju smo napustili plače

i njene suze naše korake koče. Nisam govorio

ali kad smo u hladu padine brežuljka prilegli

i svoje srce pokazao svi su mogli videti

strahom i molitvom je ispunjen.

                             Prevod: Fehér Illés

 



Kassák Lajos Közjáték – Intermeco

Kassák Lajos (Lajoš Kašak)

Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.

Közjáték

Megadom magam. Tekints le rám és ítélj

ha van érkezésed hozzá, fenséges Úr

akit így szoktak dicsérni, elhallgatván

rejtett szavaid, melyekkel minduntalan véresre

sebzed a világot s közben mozdulatlannak látszol

sérthetetlennek és igazságosnak. Ítélj hát kedved szerint

és úgy szólj, hogy a süketek is meghallják.

Mit vétettem ellened vagy ő ellene, szegény testvérem ellen

aki egyedül bolyong a világban s hogy bölcsőjéből

először kilépett, hegyes kövek törik lábait

kezeit felvérzi a szakadatlan munka, mert ha

el is hagyja őt mindenki: szánt, vet, meggyalulja az asztalt

fegyvert kovácsol, legtöbbnyire önmaga ellen, aki

mindenütt ott van és mindenki ellene van.

Mit vétettem ellened, fenséges Úr és szegény testvérem ellen?

Háttal fordulok felétek, hogy ne szégyenkezzetek miatta

látván a rózsakoszorút, melyet az igazság dicséretére készítettem

s látván két szemem, melyek kérdeznek és megállapítanak.

Megadom magam, mondom és valóban úgy állok itt, mint aki nem fél

a rejtett szarvaktól és az elvégzendő munkától sem fél.

A testvérem testvére vagyok és süket vagyok

és vak vagyok a bíró előtt és némább vagyok a némánál.

Csak állok mozdulatlanul s akik elmennek mellettem úgy látják

egy hatalmas akácfa áll az országút szélén

csodálatos fa, mely a zord télben is virágzik

és egyformán hullatja szirmait emberre, állatra

jóra és rosszra

akik elhaladnak sűrű lombjai alatt.

Intermeco

Predajem se. Pogledaj me i

ako si u mogućnosti sudi, uzvišeni Gospode

koga uobičajeno tako celivaju prećuteći

tvoje skrivene reči kojima svet neprestano

do krvi ranjavaš i usput čini se da si nepomičan

nepovrediv i pravedan. Pa po svom nahođenju sudi

i tako se oglasi da te i gluvi čuju.

Šta sam protiv tebe ili njega skrivio, protiv mog brata siromaha

koji se u svetu sam potuca i od onda kako je prvi put

iz kolevke istupio, njegove tabane tvrdo kamenje žulja

njegove ruke neprekidan rad ranjava, jer

iako ga svako napušta: ore, sija, stol ostruži

oružje kuje, ponajviše protiv sebe, ko je

svugde prisutan i protiv koga su svi.

Šta sam protiv tebe, uzvišeni Gospode i mog brata siromaha skrivio?

Okrećem vam leđa da se ne stidite

kad ugledate venac od ruža što sam u čast istine pravio

i ugledate moje oči koje pitaju i zaključuju.

Predajem se, kažem i zaista tako tu stojim kao neko ko se

od skrivenih reči ne boji niti od poslova koji ga čekaju.

Brat sam mog brata i gluh sam

i slep sam pred sudijom i mutaviji sam od mutavog.

Tek nepomično stojim i koji pored mene prolaze tako vide

da pored ceste ogroman bagrem stoji

čudesno drvo koje i u cičoj zimi cveta

i listovima čoveka, marvu, dobro i zlo

jednako posipa

sve što ispod guste krošnje prolazi.

                             Prevod: Fehér Illés



Kassák Lajos Csöndes kétségbeesés – Tih očaj

Kassák Lajos (Lajoš Kašak)

Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.

Csöndes kétségbeesés

Mit üzenjek néked, távoli barátom,

drága jó cimbora, ki mellett úgy herdáltam el életem javát,

mint gazdag ember, ha mértéket vesztett italban és nőben

s vénülő fejjel látja csak, milyen boldogtalan volt egész életében.

Merre kiáltsak feléd, hogy válaszolhass gyámoltalan kérdésemre:

szereted-e még a táncot és a lányok szeretik-e még,

ha súlyos tenyereddel ráveregetsz fiatal combjaikra?

Hallgasd csak, itt ülök az ismeretlen ház eresze alatt

és fiatalságunk elszállt álmairól énekelek.

Éjszaka van, a fák porbaejtik sárga lombjukat,

nyoma sincs madárnak, riadtan sírnak az esőverte prücskök

s egy gazdátlan ladik ring a tó közepén.

Hej, hajj! Jó öreg cimborám, mi szépet is üzenhetnék ebben az órában?

Egyedül vagyok, bizony nyomorúságosan egyedül,

keresztbevetett lábakkal ülök és nézem, ahogy fejem fölött

kihunynak az őszi csillagok.

Tih očaj

Šta da ti poručim, prijatelju moj,

dragi jarane pored koga sam najlepše godine mog života tako proćerdario

kao bogataš kad meru u piću i ženi izgubi

i tek kao matori vidi tokom čitavog života koliko je nesretan bio.

U kom pravcu trebam viknuti da bi na moje neuko pitanje odgovorio:

voliš li još ples dal još vole devojke

kad njihove mlade guze tvojim teškim dlanovima potapšaš?

Slušaj samo, tu ispod oluka nepoznate kuće sedim

i o isčezlim snovima naše mladosti pevam.

Noć je, žuti listovi drveća u prašinu padaju,

nigde ptica, kišom pretopljeni zrikavci prestrašeno plaču

i na sredini jezera napušten čamac lebdi.

Ej, hoj! Dragi moj stari jarane u tom času šta bi ti lepog mogao poručiti?

Sam sam, prokleto sam sam,

prekrštenim nogama sedim i gledam kako jesenske zvezde

nad mojom glavom se gase.

                             Prevod: Fehér Illés



Kassák Lajos A határon túl – Iza granice

Kassák Lajos (Lajoš Kašak)

Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.

A határon túl

Elkövettem mindent
amit egy ember elkövethet.
Megszülettem az első sikolytásommal
felgyújtottam az éjszakát.
Aztán jámboran az anyám mellén csüngtem
majd nyakló nélkül játszani
később garázdálkodni kezdtem.
Halk szavú ágyrajáró
és pártalan kocsmatöltelék voltam.
Szóval hasonló a külváros
legtöbb férfi lakójához.
De egy szép napon felébredtem
és elvágtam a hurkot
amivel a múlthoz kötöztek.
Ez volt életem első
igazi kilengése.
Azóta nincs istenem
barátom
nyugtom.
A végtelent érzékelem
és félek hogy elveszek benne.

Iza granice

Počinio sam sve

što čovek počiniti može.

Rodio sam se prvi moj krik

noć je zapalio.

Potom krotko na grudima moje majke visio

pa neobuzdano igrao

kasnije harati počeo.

Bio sam tih zakupac kreveta

i pijandura bez premca.

Dakle većini muškaraca

sa periferije sličan.

Al jednog dana sam se probudio

i prerezao omču

kojom su me za prošlost vezali.

U mom životu to je bio

prvi pravi izgred.

Od onda nemam boga

prijatelja

mira.

Osećam beskraj

i bojim se izgubiću se u njemu.

                             Prevod: Fehér Illés



Kassák Lajos Holdtölte – Pun mesec

Kassák Lajos (Lajoš Kašak)

Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.

Holdtölte

Középkorú ember vagyok,

hímnemű, szívós és akaratos.

Nem láttam az angyalt, ki benézett hozzánk születésem óráján,

nem volt fizetett pesztonkám, aki csodálatos dolgokat mesélt volna.

Inas voltam, szolga, mesterember, csavargó és kéregető,

jelenem hasonló a múltamhoz,

saját erőmből tartom fenn életemet,

amely egy napszámostól és egy szolgálótól fogamzott.

Szeretem a munkát és szeretem a megpróbáltatásokat.

Testvérük vagyok az embereknek anélkül, hogy ez különösebben meglátszana rajtam.

A szürke köveknek, az illatos virágoknak és a rugalmas fémeknek is a testvérük vagyok.

A lobogó tűz a bátyám és a hűvös, tiszta víz a hugocskám.

Kedvesemről is szólhatnék, de ő meghalt, alig, hogy találkoztunk,

tizenhat éves volt és érintetlen a vad indulatoktól.

Fegyvert még nem sütöttem el soha, gyereket nem neveltem föl egyet sem.

Mire való vagyok hát? – kérdezem magamtól álmatlan éjszakáimban,

mért, hogy nyitva a szemem és senki nem fordul be hozzám ezeken a tárt kapukon?

Miért ez? És miért az?

kérdezgetem magamtól untalan.

Ha madár lennék, most a tenger felett szállnék,

ha nem élnék, talán boldog is lennék,

de így csak élek és nyugtalan vagyok, mint aki nem tudja mit tegyen magával.

Hét cserép muskátli van az ablakunkban,

feleségem naponta megöntözi őket

s ők hálából kinyitják csipkézett virágaikat.

Ilyenkor úgy képzelem, az élet szép és minden dolgok érettünk valók,

közben fekszem hanyatt és egyedül a széles díványon,

éjszaka van.

Nem panaszkodom.

Csak úgy, mint oktalan gyerek, ha megered a nyelve,

elmondtam életemet.

Pun mesec

Srednjovečan sam,

muškarac, žilav i tvrdoglav.

anđela koji nas je u času mog rođenja posetio nisam video,

plaćenu dadilju koja bi čudesne priče pričala nisam imao.

Bio sam šegrt, sluga, zanatlija, lutalica i prosjak,

moja sadašnjost je kao moja prošlost,

u životu koji je od jednog težaka i

jedne sluškinje začet vlastitim radom se održavam.

Volim rad i volim iskušenja.

Ljudima sam brat bez toga da bi zbog toga posebne znakove obeležja imao.

I sivim stenama sam brat, mirišljavom cvetu i gipkim metalima.

Plamteća vatra mi je stariji brat a sveža, čista voda mlađa sestra.

Mogao bi govoriti i o mojoj miloj ali je umrla, jedva smo se poznavali,

šesnajt godina je imala i od divljih pobuda netaknuta.

Zasad još nisam pucao iz oružja, nisam ni jednog deteta odgojio.

Pa zašto sam? – pitam se tokom besanih noći,

zašto su mi oči otvorene i zašto preko tih otvorenih vrata niko ne navraća?

Zbog čega je ovo? I zbog čega je ono?

pitam se neprestano.

Da sam ptica sad bi nad morima leteo,

da sam živ možda bi i sretan bio,

ali ovako kao neko ko ne zna šta će sa sobom samo živim i nemiran sam.

U prozoru sedam saksija pelargonija imamo,

moja supruga svakog dana ih zaleva

a one, jer su zahvalne u punom su cvatu.

U tim trenucima zamišljam, život je lep i sve što postoji zbog nas postoji,

međutim na širokoj sofi naleđuške sam ležim,

noć je.

Ne jadam se.

Samo poput neukog deteta kad mu se jezik razveza,

o svom životu govorim.

                             Prevod: Fehér Illés



Kassák Lajos Költemény – Pesma

Kassák Lajos (Lajoš Kašak) – László Gyula alkotása

Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.

Költemény Fehér – fehér fekete – fekete s te szomorú vagy kicsikém. Ne sírj ne hagyd itt a fekete ott a fehér és a vörös ahogy a mélyből felizzik kibontja lángjait. Miért sírnál kicsikém olyan eleve hogy szép szemeid könnyezzenek. Nézz csak körül nézd itt a fehér ott a fekete és szép vagy amint ott állsz a fehér és a fekete közt vörös rózsaszállal a kezedben.

Pesma Belo – belo crno – crno a ti moja mala tužna si. Ne plači ne daj se tu je crno tamo je belo i crveno kako se iz dubine užari razbukta. Mala moja što bi plakala tako unapred da ti lepe oči suze preplave. Pogledaj okolo pogledaj tu je belo tamo je crno i kako između belog i crnog s crvenom ružom u ruci tamo stojiš lepa si. Prevod: Fehér Illés



Kassák Lajos A diktátor – Tiranin – The dictator

Kassák Lajos (Lajoš Kašak)

Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.

A diktátor

Alámerült örökre. Semmi kétség.
Sosem volt rútabb halál
soha engesztelhetetlenebb gyűlölet
cserben hagyták a gyávák
s a hízelkedők elárulták.

Zászlók erdejéből lépett elő
és ordított és toporzékolt vészesen
kivégeztette, akiknek szemük volt
kivégeztette, akiknek szájuk volt
egy egész nép vérét
s végülis eltiportan hever
a hóban, a vizeletben, vagy a tüzes romok alatt.

Bűnhődött-e, ha megölte magát
bűnös-e, aki megölte
a hajszás nappalok
s a rémisztő éjszakák nélkül
szegényebb lett-e a világ?
Nem! Nem!

Most hasad ketté a fekete ég.
Most fakasztja csíráját
Az új gabona.

Tiranin

Zauvek je potonuo. Bez ikakve dvojbe.

Nikad nije bilo ružnije smrti

nikad nepopustljivije mržnje

kukavice su ga izneverili

a izmećari izdali.

Istupio je iz šuma zastava

i pogibeljno urlao i besneo

dao je pogubiti one koji su oči imali

dao je pogubiti one koji su uši imali

krv jednog čitavog naroda

a na kraju zgaženo leži

u snegu, u mokraći ili ispod užarenih ruševina.

Dal se ispaštao, ako se ubio

dal je grešnik, ko ga je ubio

bez hajkom ispunjenih dana

i zastrašujućih noći

dal je svet siromašniji?

Ne! Ne!

Crno nebo sad se raspolovi.

Sad počinje klijanje

Novog žita.

                             Prevod: Fehér Illés

The dictator

He was sunk for ever. There's no doubt.
Never has there been an uglier death,
never more implacable hate,
the cowards deserted him
and the flatterers betrayed him.

He came forth from the forest of banners
and yelled and stamped his feet ominously
those who had eyes he sent to death
those who had tongues he sent to death
he wanted to spill
the blood of a whole nation
and finally he has crushed,
in the snow, in urine or under the flaming ruins.

Was he punished for killing himself,
is he guilty who killed him,
has the world become poorer
without the slave-driven days
and the terrible nights? No! No!

Now the black sky has split asunder,
Now the new seed
quickens into life.

                             Translated by Paul Tabori